Isabella szemszöge:

Elmosolyodtam, mikor a legénység ünnepelni kezdett. Legyőztük a két spanyol hajót, amikről komolyan azt hittem, szétzúznak minket. Harry kis mosollyal arcán megfogta a kezemet. "Úgy látom nem tudsz távol maradni azoktól az emberektől, akikről megmondom, hogy ne harcolj velük." viccelődött, mire felnevettem.

"Nos, ismersz engem." tréfáltam és ő fejét rázta.

"Én csak örülök, hogy időben odaértem hozzád." mondta és én lenézve bólintottam. 

"Igen... én is." motyogtam, de nem elég hangosan ahhoz, hogy Harry is hallja. Őszintén, Duke csak idegesített engem.

Ő is egy herceg volt, mint Drake... és most Harry mindkettejüket megölte. Már eleve pénz van ígérve a fejéért, most valószínűleg még rosszabb lesz a helyzet.

"Hé, jól vagy?" kérdezte Harry, felébresztve a gondolataimból. Elmosolyodtam és bólintottam. Ezt nem most kell megbeszélnem vele, nem kell még ez miatt is aggódnia. Később elmondom neki.

"Igen, jól vagyok." mondtam, de kicsit valamiért meggondolatlanul éreztem magam. Eszembe jutott, hogy Duke a kardjával megvágta az oldalamat, és még mindig vérzek.

Ahogy egyre tovább rágondoltam, egyre jobban fájni is kezdett, ezért mély levegőt vettem. "Oh." szólaltam meg hangosan, mire Harry felvonta egyik szemöldökét.

"Bella? Nagyon furcsán viselkedsz." motyogta.

"Duke megvágta az oldalamat. Elfelejtettem." mondtam, Harry szemei nagyra nyíltak.

"MIT CSINÁLT?" kiáltott fel.

"Nem nagy dolog, csak egy kis vágás lehet." mondtam és mindketten lenéztünk az oldalamra, ami továbbra is vérzett. Mellettem a földön egy kis vértócsa képződött miatta.

"Kis vágás, mi?" morgott Harry, mielőtt lefelé kezdett vezetni a fedélzetről a szobánkba. "Amint minden fel van takarítva, ünnepelni fogunk!" parancsolta és a legénység éljenezni kezdett, én pedig nagyot sóhajtva mentem be vele a szobánkba.

"Minden mellett azt gondolod, hogyha megvágnak, az kis dolog." motyogta Harry idegesen.

"Nem hiszem, hogy ez annyira rossz. Ez a legkevesebb, ennél sokkal rosszabb is lehetett volna." mondta, Harry a szemeit forgatta.

"Igen, lehetne rosszabb is, de bosszant hogy nem ezt mondtad el nekem először. Akkor nem csak egyszerűen leszúrtam volna." morogta, én pedig fejemet rázva nagyot sóhajtottam. 

"Harry, nem lehetsz dühös egy halott emberre. Vége van." mondtam.

"De lehetek dühös! Miért van az, hogy minden jelentősebb csatánál téged néznek ki maguknak?" kérdezte, közben leültetett az ágyra és a szekrényhez sétált. Elgondolkodtam kérdésén, mielőtt vállat rántottam.

"Nem tudom. Talán azért, mert azt hiszik engem könnyen meg tudnak ölni, mert nő vagyok. Vagy azért, hogy eljussanak hozzád." gondolkodtam, ő pedig hátra fordult kezében gyógyszerekkel és egy ronggyal. 

"Igazad lehet, de nekem ez akkor sem tetszik. Túl makacs vagy ahhoz, hogy könnyen meghalj vagy hogy gyorsan feladd." mondta, amitől felkuncogtam.

"Nem vagyok annyira makacs." mondtam.

"Oh, tényleg?" kérdezte és megfogta az ingemet, de még időben meg fogtam én is. 

"Tényleg." mondtam.

"Bella, muszáj felhúznom." motyogta.

"Vagy foglalkozhatnál a vágásommal úgy, hogy nem húzod fel." mondtam, tudva hogy az anyag a vágásnál elszakadt. 

"De akkor nem tudnám mindenhol letakarítani, szóval fel kell húznom." mondta, de én határozottan az ingemen tartottam a kezem.

"Harry, mikor korábban ezt csináltad, majdnem kettétépted az ingem." motyogtam és Harry önelégülten elmosolyodott. 

"Csak azért, mert szórakoztam veled. Nem fogom ezt csinálni." mondta. "És még azt mondod, hogy nem vagy annyira makacs." mondta halkan, amiért bosszúsan néztem rá.

Felhúzta az ingemet épp annyira, hogy hozzáférjen a sebemhez és én elmosolyodtam. Amennyire türelmetlen néhanapján, ugyanakkor annyira tisztel engem. Talán hamarosan beadom neki a derekam.

Óvatosan bánt a vágásommal, egész végig csendben maradtam, kivéve mikor az egyik gyógyszer csípni kezdett, akkor egy kicsit felszisszentem. Ahogy egyre jobban elgondolkoztam a dolgokon, rájöttem hogy Harry tényleg mennyire türelmetlen velem. Már hosszú ideje együtt vagyunk... mondhatni.

"Kész is vagy." sóhajtott, vissza lehúzta az ingemet és felállt.

"Köszönöm, Harry." mondtam és ő elmosolyodott és visszapakolta a gyógyszereket és a kötszert, amivel bekötötte a sebem, hogy ne vérezzen tovább.

A kezeimet nézegetve gondolkoztam tovább. Drake és Duke hercegek voltak, Harry megölte mindkettejüket, mindketten megpróbáltak megölni és kínozni engem, de csak Drake-nek sikerült - legalábbis a kínzás rész -, Harry türelmességének búcsút inthetek és pénzt adnak a fejéért.

Hogyan tudtam ennyi információt elraktározni csupán egy nap alatt?

"Bella, mi a baj?" kérdezte Harry.

"Semmi, csak gondolkodtam." mondtam.

"Miről?" kérdezte és én sóhajtottam, s kiválasztottam a legkönnyebb témát, ami a fejemben megfordult.

"Elvesztetted irántam a türelmed?" kérdeztem, mire megriadva nézett rám. 

"A türelmem? Mire gondolsz?" kérdezte és én nyeltem egyet, kényelmetlen volt erről a témáról beszélni.

"Tudod... a türelmed, mert várnod kell rám, amíg felkészültnek nem érzem magam." kérdeztem remélve, hogy megérti mire gondolok.

Fejét rázva nevetett és letérdelt elém, zöld szemeivel tekintetemet kereste. 

"Őszintén nem érdekel mennyit kell várnom Bella. Minden amire szükségem van, az az, hogy itt vagy velem minden egyes kalandnál. Az örökkévalóságig is várok, ha kell. Várok, amíg készen nem állsz." mondta és én elmosolyodtam.

"Tényleg?" kérdeztem és ő bólintott.

"Ígérem. Nem nagy dolog számomra, még ha borzalmasan ingerelsz is." tréfált.

"Nem ingerellek!" vitatkoztam.

"Oh, tényleg? Számtalan példát tudnék felhozni, amikor igen." 

"Nem tudom miről beszélsz." mondtam közömbösen.

"Hazug." mondta és felállt, majd a kezét nyújtotta nekem.

Elfogadtam és kicsit összerezzenve felálltam, de a szemkontaktust egy másodpercre sem szakítottam meg. "Ígérem Bella, nem számít. Amíg te boldog vagy, addig én is boldog vagyok. Nincs szükségem másra." mondta és homlokon csókolt, amitől elpirultam. 

"Köszönöm Harry." mondtam halkan és ő önelégülten elmosolyodott.

"Nos, mit szólnál az ünnepléshez?" kérdezte.

"Úgy érted vigyázok rátok, amíg lerészegedtek?" mondtam, mire elvigyorodott.

"Nos, mindig megengedem, hogy igyál." mondta.

"Tavaly kipróbáltuk, ezért véletlenül majdnem megcsókoltam Louist. Emlékszem milyen dühös voltál, nem fogom ezt még egyszer végigcsinálni." 

"Majdnem elfelejtettem, ahogy próbáltad lesmárolni a legjobb barátunkat. Nagyon rossz lett volna." mondta és én bosszúsan néztem rá. "Rendben, nem mindenki bírja a likőrt." tette hozzá, mire szemeimet forgattam. 

"Te meg sem tudod fogni a likőrödet." motyogtam.

"Nos, ezért vagy te." tréfálkozott.

"Hál' Istennek." 

Elindultunk, de nehezemre esett a Duke-tól megtudott hírek után boldogan ünnepelni. Harry még nem tudhat erről. Megálltam a fedélzeten, Harry közben segített a  legénységnek egy mosollyal az arcán. Fájt így látni, én ismertem az igazi énét, de egy teljes ország halottként akarja őt látni. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. 

Meg kell védenem Harryt. Ha elmondanám neki, akkor is továbbhajóznánk. A kitűzött díj a fejéért nem fog megszűnni addig, amíg meg nem hal, de én ezt nem fogom megengedni. Senki sem fogja megölni Harryt. Újra ránéztem, mikor épp rám mosolygott. Viszonoztam azt, fejemben az járt, hogy mit fogok tenni.

Nem számít mi áron, életben fogom őt tartani.

Sziasztok!

Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész is, a folytatással igyekezni fogok, remélhetőleg hamarosan láthatjátok majd! Addig is ha van kedvetek, nézzetek bele az új munkámba, az "Ardent"-be, ami a 19. századi Amerikában játszódik, és szerintem nagyon érdekes.

All the love