Isabella szemszöge:

Bradwr kapitánynak igaza volt.

Egész nap borzalmasan éreztem magam, amit nem igazán értettem. A méregnek már távoznia kellett volna a szervezetemből mostanára, nem igaz? Tudom, hogy így kéne lennie... akkor mégis miért vagyok még mindig rosszul?

Talán újra megmérgezett anélkül, hogy észrevettem volna.

Mindeközben a korlát mellett álltam, kezemet a hasamhoz szorítva, amit még mindig kínzott a fájdalom. Az utóbbi három órában még nem kellett hánynom, ami jónak számított. A legtöbbet az fog segíteni, ha végre leszállhatok erről a hajóról, mert a hullámzás jelenleg nem a legkellemesebb érzés.

"Úgy látom megtaláltad a kedvenc helyedet." bosszúsan néztem Bradwr önelégült arcára. "Ez tökéletes." motyogta, mielőtt felsóhajtott.

"Mi tökéletes?" kérdeztem vissza.

"Ha Harry megérkezik és meglátja, hogy gyenge és beteg vagy, még dühösebb lesz. Tényleg, ez mindenhogy előnyös nekem." vihogott fel.

"Mit próbálsz elérni azzal, hogy dühössé teszed őt?" kérdeztem. Egy percig csak bámult rám, majd megforgatta szemeit és sóhajtott.

"Minél dühösebb, annál könnyebben fogom őt legyőzni. A dühe mindig elvakítja, az egyszer biztos." mosolygott önelégülten.

Összeszorítottam a fogaimat. "Honnan tudod te, hogy milyen ő?" kérdeztem, Bradwr vállat rántott.

"Utána néztem, Miss Isabella. Tényleg azt hiszi belevágok egy háborúba anélkül, hogy kiismerném az ellenségem?" kérdezte.

Letérdelt mellém és kezébe vette a bal karom, amitől összerezzentem. "Ah, még mindig sérült? Hallottam róla, hogy megsebesültél, de nem tudtam hogyan. Elmagyaráznád?" érdeklődött.

"Egy francia katona sebzett meg, amikor az anyámat próbáltam megmenteni a kezeik közül." lenyűgözve nézett vissza rám.

"Micsoda képességek egy kicsi lánytól." mondta, mielőtt szemlélni kezdte a karom. "Még mindig gyógyul. Ráadásul új vágások is vannak a karodon. Illetve, nem csak a karodon." a kötelek által nyert zúzódásokat nézte. A testemet valóban mindenhol sérülések fedték.

"Nem tudom, hogy ez elég lesz-e." motyogta.

"Mi?" 

"Meg kell értenie Miss, hogy egy háborút kezdtem el. Nos, nemsokára befejezem. Fel kell dühítenem Styles kapitányt annyira, hogy harcoljon velem. Ha eléggé mérges, akkor arra sem fog figyelni, hogy mit csinál." mondta, közben elengedte a karom és rám mutatott. "És te, kedvesem, itt jössz képbe." szemeim elkerekedtek. "Ha Harry meglátja, hogy megsérültél, vérzel és zúzódásaid vannak... őrjöngeni fog. Elborult fejjel pedig esélye sem lesz ellenem. Akkor fogom befejezni ezt a háborút." vigyorgott.

"Miért? Miért hívtál ki minket egyáltalán?" 

Felnevetett. "Két okom is volt rá. Egyrészt; unatkoztam. Másrészt; már régóta meg akartam küzdeni Harryvel." szemeim elkerekedtek.

"Régóta meg akartál vele küzdeni?" 

"Az a fiú túl öntelt és magabiztos lett mostanában. Valakinek meg kell tanítani neki, hogy hol a helye. Valamint, személyes ügyeket is meg kell oldanom vele." nagyot nyeltem, miközben a kapitány felállt.

"Biztos vagyok benne, hogy ismered a történetét, hogy miért lett a fiúból kalóz." kirázott a hideg, miközben bólintottam.

"Igen." suttogtam.

"Igazság szerint jobban gyűlöl engem, mint gondolná, csak még nem tud róla." Mire próbál célozgatni? 

"Látod, a szülei miattam haltak meg."

Huh? A teljes testem ledermedt, ő pedig ördögi mosollyal nézett vissza rám. Remegn kezdtem, elszörnyedve néztem vissza rá. Ez a férfi... ő...

"Megöltem a szüleit. Azt hitte bosszút állt, de rossz kalózt ölt meg, mert elszórtam néhány hamis bizonyítékot." ecsetelte nevetve, míg én összeszorított fogakkal figyeltem őt.

"Ez még jobban felhergeli majd. Megöltem a szüleit, elraboltam a feleségét..." kuncogott a fejét rázva. "Látszólag a testvérét is megöltem." szórakozott tovább. "Mit gondolsz, Isabella?" térdelt le hozzám ismét, de én hátrébb húzódtam. "Most már félsz tőlem, Isabella? A férfitől, aki könyörtelenül megölte a szeretett férjed szüleit?" próbáltam válaszolni, de a szám teljesen kiszáradt.

Vihogni kezdett, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Én... Lehajtottam a fejemet, a hajam eltakarta az arcomat. Én félek.

Próbáltam visszatartani a sírást, hogy ne lássa mennyire megrémültem miatta. Félek... Nem akarom, hogy Harry eljöjjön. Nem akarom, hogy lássa ezt az embert, lássa, hogy mit tett, tudja, hogy mit tett... Nem akarok itt lenni... Haza akarok menni.

A legénység egyik tagja felkiáltott Bradwr kapitánynak. "Megérkeztünk!" kiáltotta, megtörölve szemeimet én is láthattam a közvetlenül előttünk elterülő szigetet. Észre sem vettem, hogy perceken belül kiköthetünk.

Egy nagy sziget volt, fákkal borítva, és legalább húsz hajó befogadására képes kikötővel. "A hadsereged is jön." suttogtam, Bradwr mosolyogva nézett le rám.

"Valószínűleg már mindenki elfoglalta a helyét. Amint a Belladonna megérkezik a kikötőbe, bekerítjük őket." 

"Ne..." motyogtam.

"Mi viszont, ott fogunk várni a Herceged érkezésére." mutatott egy barlangra. Nagyot nyeltem idegességemben. "De ez csak egy feltétellel fog működni." 

Mielőtt észrevettem volna, a karjaimat a hátam mögé szorítva megkötötték, a lábaimat szintén, a számba pedig egy ruhát tömtek. 

Bradwr a vállára dobva engem elindult, próbáltam ellenkezni, de gyorsan rájöttem, hogy semmi értelme. A kapitány percek alatt kiosztotta a feladatokat a legénységnek, majd elindult velem a barlangba. Egész végig csendben maradtam, nem tudtam mitévő legyek.

Harry hamarosan meg fog érkezni, efelől kétségem sincs. De nem akarom többé, hogy megérkezzen. Azt akarom, hogy magát mentse meg. Ez az ember mindent meg fog tenni, ami a módjában áll, hogy megölje Harryt, én pedig ezt egyáltalán nem akarom végignézni.

Mire a barlang bejáratához értünk, besötétedett. "Harry valószínűleg reggelre ideér. Tökéletes." bementünk a barlangba épp annyira, hogy kívülről ne lássanak. Letett a földre, kardját pedig mellém szúrta a földbe, amitől megugrottam.

"Most pedig várunk, Miss Isabella." mondta, s mielőtt elgondolkodhattam volna, komoly arckifejezéssel felém fordult. "Mielőtt mindez végbemenne, valamit tudnod kellene. Bonyolult történet, úgyhogy bele is vágnék."