Isabella szemszöge:

Mozdulatlanul figyeltem, ahogy Bradwr kapitány elrendezte az ételeket az asztalon. Valamilyen oknál fogva azt akarta, hogy ma este vele vacsorázzak, nem mintha lett volna választási lehetőségem. 

Egyébként is féltem, hogy ha elutasítom őt, megbüntetnek. Még mindig kiráz a hideg a víz emlékétől, sosem akarok visszakerülni a hideg, sötét víz alá.

"Isabella?"

Megráztam a fejem és felnéztem a kapitányra, aki egy halovány mosollyal figyelt engem. "Látom elkalandoztál." kuncogott.

Nagyot nyeltem. "Sajnálom. Nem volt szándékos." válaszomra homlokát ráncolta.

"Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megtörsz. Főleg a mendemondák után, amiket rólad lehet hallani." mondta, de erre inkább nem válaszoltam. "Nos, Isabella, gyere és ülj le. Enned kellene." mondta, én pedig lassan bólintottam. Nem értettem miért akarja ennyire szívélyesen, hogy egyek. Miért nem kötözött még meg és kezdett el kínozni?

A szívem megdermedt, hogy mégis milyen gondolatok járnak a fejemben. Tényleg ennyire könnyedén megtörtem volna? Könnyes szemekkel leültem a székre, és az elém helyezett ételt figyeltem. Valóban jól nézett ki, a hasam pedig hangosan korgott, jelezve, hogy milyen régen is volt, mikor utoljára ettem.

Bradwr kapitány újra kuncogni kezdett, velem szemben ült és az étel felé intett. "Feltétlenül egyél." mondta vidáman. A kezemmel az étel felé nyúltam, de mikor megláttam a kezemen a sebeket, megtorpantam. Minden nyoma látszott annak, ahogy a kötelek ellen küzdöttem. 

Bradwr megköszörülte a torkát, jelezve, hogy folytassam. Néhányszor pislogtam, mielőtt a kezembe vettem egy kis darab kenyeret, egy almát, egy szelet húst és egy kisebb paradicsomot. Nem voltam benne biztos, hogy mindet meg tudom enni, de a korgó gyomrom mást mutatott. A kapitány érzelemmentes arccal bámult rám, amitől kényelmetlenül éreztem magam.

"Mikor mentél feleségül ehhez a kapitányhoz?" kérdezte, miközben ettem. Összezavarodott arccal válaszoltam neki.

"Csak nemrég." válaszoltam, ami önelégült mosolyt csalt az arcára.

"Akkor nem fog annyira szíven ütni, mikor megölöm. Még fiatal vagy, találhatsz valaki mást. Hacsak meg nem ölünk téged is." mondta vihogva, én pedig összeszorítottam a fogaimat, próbáltam ignorálni könyörtelen szavait.

Ha Harry meghalna? Nem... az nem történhet meg. Harry nem fog meghalni.

Egész végig csendben ettem, de a fejemben egyre több gondolat kavargott. A szívem egyre jobban fájt, gondolkodtam, hogy Harry jól lesz-e. Túl fogja élni ezt, ugye?

Leejtettem a kenyeret a tányéromra, képtelen voltam befejezni. A hasam egyre jobban kezdett fájni. Küszködve néztem fel Bradwr kapitányra, aki összezavarodva nézett rám vissza.

A hányinger egyre nagyobb utat tört magának a testemben, én pedig gyorsan a szám elé helyeztem a kezemet. Felpattantam a székből és kirohantam a szobából, aztán felszaladtam a lépcsőn, közben egész végig szorítottam a kezemet a szám elé.

A korlát felé hajolva kihánytam mindent, amit az előbb megettem. Miután mindent kiadtam magamból, próbáltam megnyugodni és visszanyerni a lélegzetem. A könnyeim végigfolytak az arcomon, a torkom égett. A hasam továbbra is fájt, csak egy kicsit enyhébben. A hajó mozgása most minderre még rátett egy lapáttal.

"Oh? Mi ez?"

Megfordultam, Bradwr kapitány szórakozottan nézett rám. "Hát erre nem gondoltam volna." mondta.

"Mi?" kérdeztem vissza, pár percig csak bámult rám, mielőtt végre elvigyorodott és válaszolt.

"Nem hittem volna, hogy a méreg ilyen gyorsan hatni fog rád. Azt hittem ennél keményebb vagy." a szemeim elkerekedtek.

"Megmérgeztél?" akadt el a lélegzetem.

Felnevetett. "Nem maradhatsz itt egészségesen, akkor mindig csak harcolni akarsz. Nem igaz?" összeszorított fogakkal megtöröltem a számat.

"Egy beteg ember vagy." morogtam.

"Viszonoznám a bókot. Te is épp nagyon beteg vagy, Miss Isabella. Azt hiszem ezen még át kell esned néhányszor a következő pár napon." 

"Mi volt megmérgezve?" kérdeztem.

"A hús. Mit gondolsz miért nem ettem belőle?" kérdezte, próbáltam visszaemlékezni a vacsora pillanataira, de a rosszulléttől elég nehézkesen ment.

"A víz tiszta?" érdeklődtem, amin megint csak vihogott.

"Természetesen tiszta! Elég veszélyes lenne a vizet is megmérgeznem, nem?" szórakozott tovább.

A vizes vödrökhöz mentem, és a kezeimmel merítettem magamnak vizet. Alaposan kiöblítettem a számat, amíg a kellemetlen íz el nem tűnt. Utána még több vizet ittam, reménykedve, hogy legalább egy kicsit enyhít majd a méreg hatásán.

"Talán tévedtem." motyogta. "Talán nem olyan könnyű megtörni téged, mint gondoltam." szavai hallatán nagyot nyeltem.

A hold fénye rávetült arcára, és egy különleges hatást ért el az egész hajón az éjszaka fénye. Bradwr tekintete, ahogy a holdat figyelte ismerősnek tűnt... felismertem ezt a tekintetet... a fény a szemeiben, kirázott a hideg, mikor rájöttem kire emlékeztet.

Valószínűleg észrevett engem, ugyanis megforgatta szemeit, majd közelebb lépett hozzám és megragadta a karomat. "Tudom, hogy min gondolkodik Miss Isabella. De tegyük tisztává a tényeket. Ha egy szót is szólsz ezen a hajón, ami a szabályaimnak ellent mond, sokkal rosszabb dolgok várnak majd rád, mint a fulladás veszélye." figyelmeztetett, én pedig reszketve bólintottam.

Miután elengedett, a hajó másik végébe sétált. Nem lehet... megállás nélkül gondolkodtam, de hangja kiszakított a fejemből.

"Holnap partra szállunk, Isabella. Remélem készen állsz." mondta. "Styles kapitánynak két napja van, hogy eljöjjön érted. És amikor megérkezik.." állt meg, közben önelégülten elvigyorodott.

"Végre a kezeim közt lesz." 

Bocsánatot kérek a hosszú kimaradásért. Ha van kedvetek, mondjátok el hogy tetszett ez a rész, még ha rövidebb is volt, mint a többi. :)