"Erős ember is lehet tehetetlen." - Harry és Bella

Isabella szemszöge:

Az edzés rendkívül nehéz volt. Tegnap egész nap gyakoroltam, ma pedig folytatom. Természetesen nem várhatom egyből a fejlődést, pedig bárcsak felgyorsíthatnám valahogyan.

Éreztem a homlokomon lévő izzadtságot, miközben felemeltem egy téglát a bal karommal, az izmaim sikítoztak, a sebem égett. Levegő után kapva ledobtam a téglát, ami nagy puffanással esett le, közben magamhoz szorítottam a karomat.

"Ez jobb volt." mondta Harry, mire felsóhajtottam. Mindig azt mondja jobb vagyok, de valamiért nem tudok hinni neki. Ha jobb lennék, tudnám fogni ezeket a dolgokat tovább is, mint tíz másodperc. 

"Újra." nyúltam a tégláért, előtte viszont felnéztem.

Shayla engem nézett, egy vonakodó arckifejezéssel. "Ha tovább folytatod ezt, fel fog nyílni a varratod. És most nincs velünk orvos." mondta, én pedig sóhajtva felegyenesedtem.

"Nem maradhatok ilyen gyenge."

Shayla megforgatta szemeit. "Gyenge? Tényleg azt hiszed, hogy gyenge vagy, Bella? Lenyomtad az egész francia katonaságot nyílt és vérző sebbel. Tudom, hogy még gyógyul, de tényleg úgy gondolod, hogy gyenge vagy? Sajnálom, de egyáltalán nem értelek." akadt ki.

"Akkor is használnom kell a karomat." kezdtem, Shayla arcán megértés futott át, míg Harry összezavarodva nézett minket. 

"Bella, jól haladsz. A legtöbb ember még mindig nem merné használni a karját egy ilyen sérülés után." mondta Harry.

Shayla mégis tovább meredt rám, majd megrántotta a vállát. "Ha gyakorolni akarsz, ne a legnagyobb tárggyal kezd. Harcoláshoz és védekezéshez kell a karod, nemigaz?" bólintottam, látva arcán az önelégült mosolyt. "Akkor ragadj kardot." mondta mosolyogva, majd közelebb lépve hozzám fülembe suttogott, hogy Harry ne hallhasson minket. "A háború idejére rendben leszel, Bella. Sokkal erősebb vagy, mint gondolod. Harrynek nem kell aggódnia miattad." motyogta és megveregette a hátam.

"Ez meg mi volt?" kérdezte Harry, de én csak vállat rántottam.

"Csak egy kis személyes biztatás." válaszoltam. Aztán előhúztam a kardomat és megtartottam a bal kezemben, erősen szorítottam, miközben elkezdtem előre-hátra mozgatni. Az egyszerű mozdulatok is nehezemre estek és percek alatt elgyengültem.

"Pihenjünk. Egész reggel gyakoroltál." mondta aggódva Harry és kivette a kezemből a kardom, míg én bólintottam egyet. Letöröltem homlokomról az izzadtságot, nagyon problémás egy ilyen sérülés.

A korláthoz sétáltam és nekidőltem, majd a tengert fürkésztem.

Nem lehetek gyenge. Nem most, mikor harcolnunk kell egy másik kalóz ellen. Főleg egy olyan kalóz ellen, aki máris bizonyította a kegyetlenségét és az erőszakosságát.

De nem akartam a harcról beszélni Harry előtt. Túl korai volt erről beszélnem és nem akartam rontani a helyzetén, hiszen már sokkal jobban érzi magát.

"Tessék." 

Hirtelen kiszakadtam a gondolataimból és megfordultam. Niall mosolygott vissza rám, kezében pedig egy pohár vizet és egy tányér ételt tartott. Elmosolyodtam, közben átvettem tőle a dolgokat.

"Köszönöm." mondtam, majd ő is csatlakozott hozzám és a tengert nézte. 

"Ez az egész dolog annyira eltorzult, nem?" kérdezte.

"És én még azt hittem túlestünk az efféle harcokon." motyogtam, mire Niall fejét rázva kuncogott.

"Nos, azt hiszem ezzel jár a kalózélet. Sosem tudod mi fog következőleg történni." mondta.

"Igaz." motyogtam teli szájjal, majd miután lenyeltem, Niall felé fordultam. "Gondolod, hogy Harryvel minden rendben lesz?" kérdeztem.

Niall mosolya elhalványodott. "Őszintén, még sosem láttam ennyire szomorúnak. Mondjuk mikor Drake elrabolt téged, akkor is közel állt ehhez." próbált viccelődni. "De erős srác. Mindannyiunk segítségével átvészeli." 

"Niall, kérhetek egy szívességet?" kérdeztem, Niall kérdően pillantott rám felvont szemöldökkel, kék szemeiben kíváncsiság csillogott.

"Mi az?" kérdezte.

"Ha bármi történik velem harc közben... kérlek ne engedd, hogy Harry megváltozzon. Ne hagyd, hogy feleméssze a dühe." Niall döbbenten nézett rám.

"Bella, semmi sem fog történni." mondta magabiztosan. 

Elmosolyodtam. "Ugyanezt gondoltuk egy biztonságosnak hitt palotában." ráztam meg a fejem. "Nem akarom, hogy a múltban éljen. Olyan sok mindent átélt már, nem akarom, hogy mindig újraélje a fájdalmat. Szóval kérlek, ha bármi történik, nektek kell a horgonyának lennetek. Kérlek ne engedd, hogy elessen." könyörögtem.

"Nem könnyű egyezségeket kötsz, Bella. Nekünk is sokat jelentesz." mondta, amitől szomorúan elmosolyodtam.

"Sajnálom."

"Megteszem, amit kértél." vett egy mély levegőt. 

A tányért és a poharat a korlát szélére csúsztattam és megöleltem őt. 

"Ez a dolog teljesen a földhöz vág." motyogta és barátiasan körém fonta karjait. 

"Nem kellene ezzel szenvednünk." suttogtam. 

"Az élet nem volt mostanában a legkönnyebb, nem igaz?" húzódott el és nézett vissza a tengerre. 

"Lelassultunk." mondtam nevetve.

"Azt hiszem így is fogalmazhatunk." kuncogott.

"Éltél már át ehhez hasonlót?" kérdésemre bólintott.

"Pontosan azelőtt, mielőtt csatlakoztam Harryhez. Az apám és én egy kereskedő hajón utaztunk, amit megtámadtak a kalózok. Túszok voltunk, és a pokolt kellett végigjárni ahhoz, hogy szabadok legyünk. Apám sajnos meghalt, de én kiszabadultam és megtaláltam Harryt. Ugyanúgy érzem most magam, mint akkor." mondta aggodalmasan.

"Hogy éreztél akkor?" kérdeztem félve a válaszától, Niall viszont nagyot nyelt.

"Mintha csapdába csaltak volna." az érzés engem is megütött.

"Szabadok leszünk." suttogtam komolyan pillantva rá. "Nem hagyjuk, hogy így végződjön ez az egész." tettem hozzá magabiztosan.

"Esélytelen." kuncogott és homlokon csókolt. "Köszönöm Bella. Nem tudom hogyan tudsz mindig ennyire optimista lenni, de működik. Azt hiszem szükségem volt erre." mondta, majd néztem ahogy tovább haladt, hogy folytassa munkáját.

Befejeztem az evést és megittam a maradék vizemet, majd a részlegünkhöz lépve letettem a tányért és a poharat, abban a pillanatban nem volt kedvem elmosni.

Ha meg akarjuk nyerni ezt a csatát, nekem is harcolnom kell.

Újra elővettem a kardomat és bal kezembe vettem. Nagyon gyengének éreztem magam és fájt tartani az éles tárgyat, de óvatosan mozgatni kezdtem.

Rettentően fájt a karom, a kard pedig a földön csattant. A karomat magamhoz szorítottam, ezzel próbálva elűzni a fájdalmat. Talán először védekező mozdulatokat kellene gyakorolnom.

Sóhajtva a jobb kezembe vettem a kardot és tovább gyakoroltam. Idővel a mozdulataim élesebbek lettek, amik vigyorgásra késztettek. 

Próbált úgy mozogni, hogy a bal karom mindig védelemben legyen. A jobb kezemben forgattam a kardot, majd a bal kezemmel óvatosan imitáltam, mintha megütnék valakit, ami sokkal könnyebb volt, mint tárgyakat cipelni vele. Bingó!

Ezt kell tennem. Örültem, hogy megfejtettem hogyan tudnám használni a karomat harc közben, amíg be nem gyógyul teljesen.

Később kiáltásokra lettem figyelmes. Gyorsan eltettem a kardomat és kimentem a szobából, hogy megnézzem mi történt. A legénység legtöbb tagja boldogan ugrált fel és le. Homlok ráncolva nézelődtem, hogy vajon minek örülhetnek ennyire.

Megérkeztünk a szigethez.