"A törődés is lehet rideg." - Harry

Isabella szemszöge:

Amióta elhagytuk Angliát, az idő elképesztően gyorsan telt. Már egy hete elindultunk, de még mindig nem értük el a szigetet, ahova Harry akart menni. Még mindig kissé távolságtartó, de megértem.

Csak remélem nem hagyja, hogy ez összeroppantsa őt.

Louis és Shayla feltűnően közel kerültek egymáshoz, ami gyakran mosolyt csalt az arcomra. Már nagyon szerettem volna vele beszélgetni Louisról négyszemközt, de még nem volt rá lehetőségem.

Már alkonyodott, a tenger nyugodt volt és a nap utolsó sugarai visszaverődtek a felszínéről. Harry és Niall a térképet nézegetve beszélgettek valamiről, de nem tudtam kivenni miről. A korlátnak dőlve egy picit felsóhajtottam és néztem, ahogy a legtöbben készülődnek az estéhez. 

A szél egy kicsit hűvös volt, a mai este hidegebb is lesz, mint a többi. Szerencsére voltak takaróink.

Harry odasétált hozzám, amitől elmosolyodtam. Ő is viszonozta ezt, mielőtt közelebb lépve eltűrte az arcom elé lógó hajtincseimet.

"Sosem változol, igaz? Még mindig a korlát mellett." motyogta.

Kuncogva bólintottam. "Ez olyasvalami amit sosem unok meg. Bárhol járunk, mindig más. Egy új hely, egy új kilátás." mosolyogtam, ő pedig kezébe vette enyémet.

"Tudod, mielőtt összeházasodtunk a templomban, a naplementében képzeltem el az esküvőnket a vizen. Tudtam, hogy az a kedvenc látványod." szeretetteljesen néztem fel rá, a szívem megmelengette nagylelkűsége.

"Köszönöm Harry. Örülök, hogy összeházasodtunk." suttogtam, majd lábujjhegyre állva egy puszit nyomtam ajkaira. 

"Mrs. Styles. Könnyen hozzá tudok szokni, hogy így hívjalak." vigyorgott.

"Maradjunk csak a Bellánál." kacsintottam mosolyogva, amin felnevetett. A történtek óta nem nevetett, szüksége volt már rá.

"Köszönöm." mondta csendesen, de én értetlenül néztem rá, nem tudtam mire gondol. 

"Huh?" kérdeztem vissza, Harry egy szomorú mosolyt küldött felém.

"A földön tartottál Bella. Megőrizted a józan eszemet ez alatt az egész idő alatt és... nem engedted, hogy összetörjek." mondta, testem megremegett, mielőtt köré fontam karjaimat és mellkasába rejtettem arcomat.

"Harry, sosem fogom hagyni, hogy összetörj. Te erősebb vagy ennél. Utálom mikor szomorú vagy, vagy ha dühös vagy. Annyira utálom, olykor bármit megtennék, hogy boldoggá tehesselek. És ha ezt sikerül elérnem, én kicsattanok az örömtől." suttogtam és Harry erősebben szorított magához.

"Nagyon szeretlek Bella." mondta és én elmosolyodtam. 

"Én is szeretlek Harry. Mindig foglak." mondtam magabiztosan, ő pedig elhúzódott tőlem annyira, hogy rám nézhessen.

"Én is. Azt hiszem ma egy kicsit korábban fekszem le, elfáradtam. Pár napon belül megérkezünk a szigethez, szerencsére eddig semmi sem akadályozta az utunkat. Úgyhogy kihasználom az alkalmat, hogy pihenhessek." mondta én pedig egy puszit nyomtam arcára.

"Jó éjszakát Harry." viszonozta búcsúmat, majd miután még motyogott valamit az embereinek, eltűnt a részlegének ajtaja mögött.

Sóhajtva néztem újra a vizet, a nap szinte már teljesen eltűnt a horizont alatt, a hold pedig egyre magasabbra emelkedett és az éjszaka kezdte átvenni az irányítást.

Mielőtt aludni mentek volna még segítettem a legénységnek néhány dolgot előkészíteni reggelre. A lépcsőn is felmentem, hátha valamiben kellett segíteni odafent, de nem volt semmi. Jó éjt kívántam Louisnak, Niallnek, Zaynnek és Liamnek, majd a szobánk felé vettem az irányt.

Miközben lefelé sétáltam a lépcsőn, észrevettem Shayla alakját a korlátnál, amint a holdat figyelte.

Kíváncsian odasétáltam mellé, akárcsak az ő vörös hajzuhatagát, az enyémet is a vállaim mögé sodorta a szél. "Tudtam, hogy te vagy az." mondta kuncogva, közben továbbra is a tengert néztük mindketten.

Elképesztően gyönyörű volt, amint a hold és a csillagok tükörképe visszaverődött a víz felszínén és kellemes táncot jártak rajta. 

"Szóval miért vagy még itt kint? Úgy láttam aludni készülsz, hogy hogy idejöttél hozzám?" kérdezte kíváncsian.

Felsóhajtottam. Ezt a lányt nem lehetett kicselezni.

"Nem hagyott nyugodni... néhány dolog. Meséltél nekem az életedről, mikor még Angliában voltunk, és azóta azon gondolkozom, milyen lehetett az életed. Valamint kíváncsi voltam a kapcsolatodra Louissal." mondtam, mire vihogva megrázta a fejét.

"Van egy megérzésem." mondta, mielőtt felsóhajtott. "Jól van, feladom. Megbízom benned, Bella. Elmondom neked a történetem, mégha meg is utálsz utána." viccelődött és én a homlokomat ráncoltam.

"Nem utállak Shayla és nem is foglak."

"Ha te mondod." vett egy mély levegőt.

"Mi történt miután nevelő szülőkhöz kerültél?" kérdeztem.

"Hosszú ideig nem tudtam, hogy valami nincs helyén vagy más. Annyit észleltem, hogy a hajam és a szemem színe egyik szülőmére sem hasonlított, ami sok problémát okozott nekik. Sokan úgy hitték titkolnak valamit, ami igaz is volt. Szóval mikor elmondták nekem mi történt az igazi szüleimmel, dühös voltam. Rajtuk töltöttem ki a dühömet, de abban a sziutációban megértették." kezdte egy apró mosollyal. "Egyszerű életem volt, de olyan embernek kellett tettetnem magam, aki nem én voltam. Tizenkét éves koromra végre elküldtek egy női bentlakásos iskolába, ahonnan csak tizenöt évesen tértem vissza. A tanároknak megalkottam a poklot." mondta önelégült mosollyal az arcán, amitől felnevettem. "De mikor visszatértem, mindenki azt várta hogy egy igazi hölgy vállt belőlem. Hát megleptem őket. Az iskola csak megerősítette, hogy nem tartoztam a társadalom ezen részébe. Az iskolában az első pár hónapban piszkáltak, amíg egy lányt nem juttattam három hónapig kórházba. Megjegyzéseket tett a szüleimre. Ezek után senki sem gúnyolódott velem, én voltam az iskola rémálma ha a jó magaviseletre került a sor." mesélte, én pedig elképzeltem a kicsi Shaylát, amint ördögien kacarászva rohangál a folyosókon és mindenki más menekül előle. "Magamért mindig a talpamra álltam, semmi másért. Nem gúnyoltam senkit, egyszerűen nem szerettem a szabályokat. Mikor visszatértem, a szüleimnek gyermeke született. A saját kislányuk, akit szerettek és becsültek. Eredményképpen pedig engem elhanyagoltak. Sosem voltak a szüleim, csak figyeltek rám, amíg nem tudtam ezt megtenni magamnak. Hát amikor tizenöt éves lettem, képes voltam ezt megtenni magamnak." morogta. "Szóval elmentem és furcsa helyeken dolgoztam, hátrahagyva a nevelőszüleim. Másfél évig pincérnőként dolgoztam. Több problémám is volt, amíg tizennyolc éves nem lettem, aztán egy hajóval elhagytam Angliát, ahol beleszerettem a tengerbe. Megfogadtam, hogy soha többet nem hagyom el a vizeket. Erővel megszereztem a hajót egy srác segítségével, akivel barátok voltunk amíg meg nem halt egy csatában. Három évig ezt folytattam, aztán Franciaország elkapott engem. Spanyolország és Anglia sem volt messze, de csak Franciaorszáég tudott ténylegesen elfogni. Aztán a többit már tudod, most itt vagyok." mondta, én pedig szomorúan, de lenyűgözve néztem rá.

"Ez elképesztő, de... szomorú." motyogtam.

"Így is lehet nézni, de én próbálom figyelmen kívül hagyni az életem rossz részeit és azokra a pillanatokra koncentrálni, amiket élveztem." felelte. "Van még kérdés?" 

"Mi van veled és Louissal?"

Felnevetett. "Néha olyan kiszámítható vagy Bella." nézett vissza a vízre. "Tényleg tetszik. Nagyon helyes és igazán meglepett, hogy Harry talált egy ilyen rátermett srácot és még meg is tudta győzni, hogy vele maradjon." viccelődött.

Felnéztem a holdra, a teret bejáró fénye kellemesen nyugtató volt.

"Szóval mi gátol meg?" kérdeztem várva a válaszára, de mikor nem kaptam, felé pillantottam. "Shayla?" lehunyva szemeit felsóhajtott, majd megrázta a fejét.

"Őszintén félek. A problémáim amik tizennyolc éves koromig velem voltak magukba foglalnak egy férfit is. Munka közben ismertem meg, ő vett rá hogy hagyjam ott a munkám és hajózzak el vele. Nemes ember volt, ezért sosem értettem miért kedvel engem, de jól esett, hogy a nevelő szüleim miatt ért csalódás után még valakinek fontos vagyok. De kiderült, hogy csak egy dolgot akart tőlem igazán... gondolom ki tudod találni, mire gondolok." mondta egy keserédes mosollyal, engem közben pofáncsapott a felismerés, hogy mire is gondol.

"Mérges lett amikor nemet mondtam neki, ezért úgy döntött a saját elképzelései alapján cselekszik. Bepereltem őt és éppen hogy megnyertem a pert. A pénzből amit ott kaptam úgy döntöttem, itt az ideje elmenni. Akkoriban nem akartam semmit sem kezdeni azzal a várossal vagy országgal, ezért úgy döntöttem még utoljára meglátogatom a nevelő szüleim, mielőtt felszálltam egy hajóra és elmentem. Megtartottam a pénzem a fontosabb dolgokra, ami jól jött. A hajó rövidesen majdnem elsüllyedt, és mikor az életmentő hajó a partra vitt, vettem egy jegyet egy nagy és szép hajóra, ami sok embert szállított. Itt ismertem őt meg." szorongva vártam a folytatást.

"Ryan. Forrófejű volt és azt hitte őa legjobb kardforgató az egész világon. Ő tanított engem és ideges lett, mikor rájött hogy jobb vagyok nála." mosolygott önelégülten az emlékek hatására. "Gyorsan legjobb barátok lettünk és úgy döntöttük, elfoglaljuk a hajót. Szóval kidobtuk a kapitányt és a hajót egy kalózhajóvá varázsoltuk. A normális utasokat egy kikötőben kitettük és kerestünk legénységet. Az összespórolt pénzünkön sok hasznos dolgot tudtunk venni. Egyik dolog következett a másik után és gyorsan egymásba szerettünk, mint te és Harry. Csak úgy megtörtént." muszáj volt félrenéznem, már tudtam hogy végződött ez a történet.

"Ahogy korábban mondtam, egy csatában meghalt. Tönkrementem. Nem hittem el. De az élet ment tovább és még mindig én voltam a kapitány. Nem akartam Ryanre gondolni, de nem ment. Három évvel később az emléke már homályos, aamit szégyenlek." felém fordult.

"Nem akarok mást szeretni, hogy őt is elvigyék tőlem. Így is elég nehéz megbíznom a férfiakban azóta is. Megbízom Louisban, de nem tudom hogy tudnám kezelni a dolgokat, főleg mikor csatába igyekszünk egy olyan kalózzal, aki már most sok kárt okozott nekünk." mondta komolyan.

"Megértem. Nagyon sajnálok mindent, ami veled történt. Egyiket sem kívánom senkinek, de te mégis mókás és boldog vagy." mondtam.

Ismét felkacagott. "A pimaszt jobban szeretem." kacsintott rám.

"Feljegyezve." jegyeztem meg.

"Jobban érzem magam most, hogy ezt kiadtam magamból. Köszönöm neked." 

"Bármikor, Shayla." tettem a kezem a vállára, majd körbenéztem, hogy van-e valaki a közelben. "De őszintén? Louis felvillanyozódik minden alkalommal, mikor meglát téged és tényleg vidámnak tűnik veled. Ő is úgy néz ki, mint aki hezitál, de ki tudja? Lehet ő is fél." idegesen felnevetett én pedig nagy mosollyal néztem rá.

"Ha az életed hátralévő részében hezitálni fogsz a rossz emlékek miatt, honnan tudod, hogy nem-e a legjobb dolgokat hagyod ki, amik veled történhetnek?" kérdeztem és meglepetten nézett rám. Nyitotta a száját, hogy mond valamit, de a végére csak egy nevetés lett belőle. 

"Ez igaz." suttogta a víz felé nézve, a hold fénye játszott az arcán. Követve tekintetét a csillagokat láttam meg, melyek beborították az ég egészét. "Talán várni fogok. Talán nem. Ki tudja? De ténylek kedvelem Louist és nem akarom elveszíteni." válaszolta.

"Hagylak gondolkozni." öleltem meg, amin először meglepődött, de végül visszaölelt. "Jó éjszakát Shayla."  

Shayla megemelte egyik szemöldökét. "Mi? Én elmondom neked a pocsék történetem és te kihagysz a tiédből?" szórakozott.

"Egy másik este elmondom. Egy estére elég volt ennyi információ."

"Egyetértek." mosolygott rám. "Jó éjszakát Bella." bólintottam és elindultam a Harryvel közös részlegünk felé. Kinyitottam az ajtót és beléptem, megállva még egyszer visszanéztem Shaylára a vállam felett, aki még mindig a hajó elejénél a korlátnak dőlve nézte a csillagokat. Mosolyogva néztem le a padlóra, átgondolva mennyi minden történt vele, és mégis mennyire erős.

"Sok szerencsét, Shayla."