"Egy ártatlan is lehet bűnös." - Bella

Harry szemszöge:

Megállás nélkül Bellát figyeltem. Az ágyamon feküdt, szemeit lehunyva tartotta, ajkai résnyire elváltak egymástól, légzése most már normális volt. Mindenkire ráhozta a frászt, amikor elájult a fedélzeten, de miután észrevettem a sebeit, nem voltam meglepve.

Volt egy mély vágása az alkarjától felfelé a felkarja közepéig. Könyökénél még a csont is kilátszott, mivel nem védte semmi. Az egyetlen, amit tehettünk, hogy bekötöttük, mert egyikünk sem tudta mit kell kezdeni egy ilyen sérüléssel.

Várnunk kell addig, amíg meg nem érkezünk Angliába, hogy láthassa egy doktor és segíthessen rajta. Mozogni kezdett álmában, amin elmosolyodtam. Arca eltorzult a fájdalomtól, nekem pedig elkerekedtek a szemeim, mikor észrevettem, hogy karját próbálja mozgatni.

"Nem, Bella! Bella, ne próbáld meg mozgatni a karod!" hadartam és vállainál lenyomtam őt, amitől felnyögött. Szemei kinyíltak és néhányat pislogott, mielőtt felismerte, hogy én vagyok itt.

"Harry." suttogta és én megkönnyebbülten elmosolyodtam.

"Minden rendben Bella. Mindenki jól van. Csak nem mozgathatod a karodat." mondtam és válaszképp lassan bólintott. Segítettem neki ülőhelyzetbe tornázni magát, ami után ránézett a karjára, amit mindenhol kötszer fedett.

"Maradj nyugton." mondtam megragadva egy fehér ruhát, s a karja köré kötöttem hogy némileg egy helyben tartsa. Felszisszent a fájdalomtól, ami miatt sajnálkozva néztem rá, de ő csak elmosolyodott.

"Köszönöm." mondta, mire én önelégülten elmosolyodtam. 

"Mindannyiunkat rendesen megijesztettél, Bella." mondtam.

"Sajnálom. Tényleg. Csak biztosra akartam menni abban, hogy mindannyian biztonságban vagytok." suttogta.

"Abban vagyunk." feleltem.

"Anya. Hol van anya?" kérdezte és megpróbált felállni, de én visszanyomtam, hogy minél kevesebbet mozogjon.

"Jól van. Tulajdonképpen Niall és Liam gondját viseli. Elmehetünk hozzá, de nem mozoghatsz túl sokat. A vágás a karodon válságos. Sietnünk kell az orvoshoz, amint megérkezünk Angliába." Bella egyetértően bólintott.

"El szeretnék menni hozzá." mondta határozottan, amin felkuncogtam. Nem vártam tőle mást. Segítettem felállni neki és sétálni, Bella óvatosan fogta közben a karját.

Kimentünk a fedélzetre, s amint mindenki észrevette Bellát, a teljes legénység éljenezni kezdett. Köré kezdtek gyűlni, de én még idejében megakadályoztam mindent. "Még nincs elég jól ahhoz, hogy megöleljétek vagy hátba veregessétek. A karjáról még gondoskodni kell." a hírekre mindenki bólintással válaszolt, de továbbra is boldogok voltak, hogy Bella életben van és jól van.

Bella is mosolygott, miközben a lépcsőkön mentünk fel és meglátta édesanyját, aki az árbocnak dőlt, és egy szívből jövő mosollyal fogadta el Liamtől a kenyeret. "Anya." suttogta épp annyira hangosan, hogy az említett meghallja.

Mikor édesanyja meglátta, mosolya csak még nagyobbra nőtt. "Oh, kislányom." Bella sietni kezdett felé megfeledkezve a sérüléseiről. A térdeire esett eredményképp, de szabad kezével körbeölelte anyját.

"Annyira örülök, hogy biztonságban vagy." motyogta Bella, míg én helyet foglaltam Mrs. Perkins mellett. 

"Az életedet veszélyeztetted értem és súlyosan megsérültél. Nekem kéne hálásnak lennem, amiért életben vagy." suttogta az édesanyja és elhúzódva lányától letörölte annak egyik könnycseppét.

"Sosem hagynálak el, anya." vigyorgott ismét, ami ragályos volt. Mindenki mosolyogva figyelte az anyát és a lányát, ahogy újra együtt voltak. Később Bella homlokát ráncolva mérte végig szülőjét.

"Mit tettek veled?" kérdezte, mire az édesanyja felsóhajtott.

"Kegyetlen volt, nagyon. Kínoztak engem." suttogta, legyőzött hangjától kirázott a hideg. Úgy hangzott, akárcsak Bella, amikor megmentettem Drake elől. Bellára pillantva észleltem, hogy ő is pont ugyanerre gondolt.

"Minden rendben lesz. Amint megérkezünk elviszünk téged az orvoshoz, aki miután segített rajtad, ez az egész már csak egy emlék lesz." fogta meg a kezét Bella. "Tudom milyen érzés, mikor valaki kínoz." suttogta, az édesanyja elborzadva nézett fel lányára.

"Mi?" kérdezte és rám nézett, de én megráztam a fejem.

"Évekkel ezelőtt volt." feleltem, mire visszanézett Bellára.

"Akkor volt, mikor először kerültem Harry hajójára. Volt egy Drake nevű férfi, aki nem túl jól jött ki Harryvel. Elrabolt engem a fogadóból, mikor megálltunk egy kikötőben és kínzott engem." mondta kissé elhalkulva. Nem igazán beszéltem vele erről, mióta megtörtént, de valószínűleg még mindig zavarja őt valamilyen szinten. "Túlléptem rajta, anya. Tudom, hogy te is képes vagy rá. Olyan lesz, mint egy rossz álom. Semmi több." Bella szavaira anyja lassan bólogatott.

"A tenger nagyon megváltoztatott téged Bella." suttogta, amitől egy szomorú mosoly szökött Bella arcára.

"Igen, de azt hiszem így a legjobb." mondta, mielőtt édesanyja könnyes szemekkel végigmérte.

"Annyit nőttél, mióta legutóbb láttalak. A hajad is sokkal rövidebb lett." mondta, mire Bella felnevetett.

"Tulajdonképpen csak mostanában. Ki kellett szabadulnom egy francia katona fogságából, és le kellett vágnom majdnem az egészet. Szomorú, hogy már nem annyira hosszú, de azt hiszem ez is megteszi." édesanyja bólintott.

"Látom Harry végre vette a bátorságot, hogy megkérdezzen téged." mutatott az ujján lévő gyűrűre, Bella arca skarlátvörössé változott.

"Igen, így van. Egy elég hosszú eljegyzés lesz." gondolkodott engem figyelve, de én vállat rántottam. Fogalmam sem volt róla, hogy mikor fogunk ténylegesen összeházasodni. Csak néhány napja voltam képes rávenni magamat arra, hogy a menyasszonyom legyen.

"Nos, majd a jövő megmondja." nevetett fel Mrs. Perkins, amin mindketten elmosolyodtunk. 

"Ahogy mondja." mondtam magabiztosan.

"Üdvözöllek a családban, Harry." mondta kedvesen, ami a szívemet felvillanyozta.

"Megtiszteltetés, Mrs. Perkins." hajtottam meg a fejemet előtte.

"Igazi úriember, igaz?" viccelődött, amitől orcáim elvörösödtek.

"Igen, az." mondta Bella is, amitől felnyögtem.

"Ti nők fogtok a sírba vinni." morogtam, de Bella nyomott egy puszit az arcomra.

"Természetesen." kacsintott rám, s mikor az édesanyja nem látta, vetettem rá egy pillantást, amitől idegesen nyelt egyet. Tudhatná, hogy jobb nem ilyenkor ingerelnie engem, de azt hiszem ezt sosem fogja megtanulni a makacssága miatt. Nem mintha bánnám, természetesen.

"Kapitány." mondta Louis, kiszakítva engem a Belláról való elmélkedésből. "Néhány óra és megérkezünk. Minden készen áll?" kérdezte vidáman, az arcunkról könnyen megállapíthatta hogy egy szavak nélküli kommunikációt zavart meg kettőnk közt.

Sóhajtva felálltam és még egyszer Bellára kacsintottam, mielőtt vigyorogva Louis felé fordultam. "Mindennek készen kell állnia. Csak meg kell érkeznünk. Anglia nem akar minket halottan látni, szóval nem kell harcra számítani." Louis bólintott.

Shayla odajött hozzánk és Louis vállára támaszkodott karjával és úgy nézett fel rám.

"Egy ország nem akar minket halottan látni. Ez ledöbbentő teljesítmény, biztos vagyok benne." szemeimet forgattam rajta. 

"Köszönöm a szarkazmusod, értékelem." mondtam, mire felnevetett.

"Tudom. Nem is tudnál mit kezdeni magaddal nélküle." dalolta, mielőtt Louisra kacsintott és elment. Néztem ahogy Louis vigyorgott és kuncogva megrázta a fejét.

"Töröld le ezt a vigyort az arcodról." figyelmeztetett, én pedig ajkaimba haraptam, hogy visszafojtsam a röhögést.

"Szóval, jól szórakozol az új legénységtagunkkal?" viccelődtem, ami miatt bosszúsan nézett rám, de játékosan karomba ütött.

"Oh, fogd be!" sóhajtott. "Kedves lány, tényleg. Szórakoztató, hogy itt van." mondta.

"Akkor mi tart vissza?" kérdeztem, Louis összeráncolt szemöldökökkel nézett rám.

"Shaylától? Mármint a párkapcsolattól?" kérdezte és én bólintottam.

"Tudhatnád, Harry. Nem volt párkapcsolatom, amióta találkoztunk. Ha nem emlékeznél, a kalóz akit legyőztél megölte az előző barátnőm. Nem szeretnék ismétlést." mondta, mielőtt hátba veregettem volna.

"Nem lesz ismétlés. Előző alkalommal nem tudtad Ellie-t biztonságban tartani, nem igaz? Most már igen. Azóta sokkal erősebb vagy Louis. Valamint Shayla is tud vigyázni magára." haloványan rám mosolygott.

"És ha mégsem?" kérdezte.

"Mögötted állok." mondtam, szemei jobban szikráztak, mint általában.

"Köszönöm Harry. Meg kell próbálnom." mondta s én bólintottam, aztán újra Bella felé fordultam, aki még mindig az édesanyjával beszélgetett. Elköszönve Louistól Bellához siettem és elnézést kértem az anyjától, aki most már sokkal nyugodtabbnak tűnt, sérülései ellenére.

"Mi az?" kérdezte Bella vidáman, közben a korláthoz mentünk, hogy láthassuk a tengert.

"Szükségem van emberekre a legénységbe, mielőtt elmegyünk Angliából." mondtam csendesen, lassan megértette mire gondolok.

"Mennyire?" suttogta.

Szomorúan figyeltem őt. "Tíz." mondtam, így vagy úgy úgyis megtudta volna. Szemeit lehunyva szomorúan sóhajtott, majd kinyitva őket a tengerre nézett. Szemei könnyesek voltak, de én óvatosan köré fontam karjaimat.

"Ez nem a te hibád Bella. Tudták miért fognak harcolni. Mind annyira szerették volna, hogy visszaszerezd az édesanyádat, mint te. Maradhattak volna hátul a hajón, de nem tették. Az ő döntésük volt Bella és érted tették." Bella bólintott.

"Néha azt kívánom bárcsak ne harcolna értem senki, és senkinek nem kéne meghalnia értem." motyogta.

"Tudom Bella, tudom." csókoltam homlokon és fejemet övére döntöttem nyugtatóan. Mindketten szomorúan néztük a tengert, azokra az emberekre gondolva, akiket sajnos elveszítettünk Franciaországban.

Remélem tetszett nektek ez a rész is, szívesen várom a véleményeteket hozzászólásban.