Isabella szemszöge:

A lehető leggyorsabban hajóztunk Roscoff felé, a hajó elején álltam egy fagyos tekintettel arcomon. Egy kissé veszteséges volt, hogy a franciák ilyen messzire mentek azért, hogy elfoghassanak engem. Hogyan gondolhatták, hogy ha elfognak egy angol polgárt az bármiféle jót hozhat nekik?

Mégis feléjük tartok, de egyikünket sem fogják elkapni. Csakis élve távozhatok onnan az édesanyámmal karöltve. Nagy meglepetés lesz nekik, mikor megjelenek.

A bennem felépülő egyre nagyobb dühhöz hasonlót már hosszú ideje nem éreztem. Nagyon nehezen dühítem fel magam, sokáig tart, hogy felbosszantsanak, de nekik gyorsan sikerült. Senki sem szórakozhat a családommal, főleg nem az édesanyámmal. Ő az egyetlen, aki maradt nekem és biztosra megyek abban, hogy nem ezek a borzalmas emberek fogják elvenni őt tőlem.

Erősen szorítottam a kezemben lévő kötelet, szemeimet megforgattam. Annak idején semmit sem tehettem, hogy megmentsem az édesapámat, de az édesanyámért itt a lehetőség, hogy mindent megtegyek. Nem fogom figyelmen kívül hagyni ezt a lehetőséget csak azért, mert ezek az emberek halottként akarnak engem látni.

Reménykedem, hogy mikor odaérek, még nem lesz semmi baja az anyukámnak, mert esküszöm, hogyha súlyosan megsérült vagy fájdalmai vannak, tényleg megölöm azokat az embereket.

"Bella?"

Megfordultam a félénk hangra, Harry nézett rám egy kiolvashatatlan kifejezéssel az arcán.

"Igen?" kérdeztem, a hangom sokkal hűvösebb volt, mint ahogy szántam volna. Harry homlokát ráncolva nézett rám, mielőtt felsóhajtott.

"Hamarosan odaérünk. Van valami amivel segíthetek?" kérdezte, mire megráztam a fejem.

"Amíg élve oda és visszajutunk az anyámmal együtt, nincs semmi amit kérhetnék." mondtam őszintén, ő bólintott.

"Ugye tudod, hogy a megszökési esélyeink elég soványak?" kérdezte, én pedig nagyot sóhajtva odasétáltam Harryhez és rámosolyogtam.

"Tudom. Sajnálom, hogy mindenkit veszélyeztetek, tényleg. De nem hagyhatom őt ott, Harry." Harry bólintott és haloványan elmosolyodott.

"Csak nem akarom, hogy láncokban végezd." mondta és én megfogtam a kezeit, enyhén meg is szorítottam őket, hogy megnyugtassam.

"Nem megyek sehova, Harry. Minden sikerülni fog. Majd meglátod." mondtam pozitívan, amitől felkuncogott.

"Remélem. De azt hiszem egy teljes hadsereg várakozik ránk." mondta.

"Tudom." bólintottam. "De már legyőztünk hadseregeket korábban is, nem?" Harry szemeit forgatta.

"Az Angol Királyi Hadsereg segítségével." gúnyolódott, de én vállat rántottam.

"Mi a különbség? Meg tudjuk csinálni, Harry. Túléljük. És mikor itt végeztünk, az édesanyámmal együtt visszatérünk Angliába és megnézzük a testvéred gyermekét." boldogan elmosolyodott és bólintott.

"Igen." mondta és én magamhoz öleltem, fejemet mellkasára hajtottam és felsóhajtottam.

"Min gondolkozol Bella? Látom, ahogy a fogaskerekek forognak a fejedben. Mondd el mi jár a fejedben." suttogta, miközben körém fonta karjait.

"Még sosem voltam ilyen dühös, Harry. Még nem volt bennem ennyi méreg soha sem, és ez megijeszt. Úgy érzem fel fogok robbanni, ha arra gondolok, hogy az anyámat kínozzák azok a senkiháziak, és ez az őrületbe kerget." erősen magához szorított, mielőtt kedvesen eltolt magától és késztetett, hogy szemeibe nézzek

"Egy ilyen szituációban magától értetődő, hogy mérges vagy. De nem hagyhatod, hogy a dühöd irányítson téged. Tudom, hogy a kedélyem borzalmas néhanapján, de egy évembe telt, hogy megtanuljam hogyan is tudom kontrollálni. De a düh utálatot hoz, az utálat pedig gyilkolást. Tudom, hogy utálod megölni az embereket Bella, ezért ne hagyd hogy a benned lévő düh miatt olyat tegyél, amit egyébként ki nem állhatsz." mondta, és én sóhajtva bólintottam.

"Igazad van. Majd megpróbálom visszatartani. Csak... csak remélem, hogy nem vesztem el a fejemet, ha felmérem az édesanyám állapotát. Nem akarom ezt." mondtam.

"Nem lesz semmi baj. Majd meglátod." mosolygott rám, ami miatt felnevettem és mosolyogva bólintottam.

"Hé Harry! Mindjárt megérkezünk." kiabált Shayla, mire Harry felkuncogott, vidáman nézett hátra válla felett.

"Neked már Harry Kapitány, Shayla." viccelődött, amitől a lány a szemeit forgatta.

"A pokolban sem foglak így hívni." kötekedett.

Elfordultam Harrytől, a komolyság szétáradt bennem, miközben néztem ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a partvonalhoz, lélekben felkészítettem magam mindenre, ami történni fog.

"Hogy fogjuk megtalálni ebben a városban?" motyogta Harry és én szemöldökeimet ráncolva néztem rá, mielőtt hallottam Shayla nevetését.

"Valaha végiggondoltál már bármit is, tökfej?" Harry felmordult, Shayla folytatta. "El kapunk egy őrt és kényszerítjük rá, hogy elmondja. Harcolni fogunk ez biztos, de meggyőződésem, hogy beszélni fog." mondta ravaszul, egy gonosz mosollyal arcán, egy kicsit kirázott a hideg tervétől.

"Néha elgondolkozom, hogy hogy lehetsz nő egy ilyen elmével." motyogta Harry.

"A nők mindig is fondorlatosabbak voltak. Ezért nem kapnak minket rajta soha semmin." tűnődött, amin felnevettem, csendesen egyetértve vele.

Harry csak megrázta a fejét, mielőtt Louis csatlakozott hozzánk, Shayla mosolyogva nézte ahogy odasétál Harryhez. Felvonva szemöldökömet néztem reakcióját, de nem mondtam semmit, mert kíváncsi voltam Louis mit szeretne megosztani velünk.

"Készen állunk, hogy kidobjuk a horgonyt." mondta Louis és Harry bólintott, majd mind a kikötő felé fordultunk, ahol mindenhol katonák vártak ránk.

"Nos, elég emlékezetes harcban lesz részünk, ha odaérünk." mondta Shayla.

Louis a vállamra tette a kezét és rám mosolygott. "Ne légy ingerült Bella. Minden rendben lesz. Visszaszerezzük az anyukádat." mondta, amitől elmosolyodtam.

"Köszönöm Louis. Én csak remélem, hogy semmi gond nem lesz." motyogtam, Shayla hátba veregetett engem. 

"Fejezd be ezt a folytonos aggódást. Mind itt állunk mögötted. Nem engedjük, hogy veszíts." vigyorgott rám.

"Köszönöm Shayla." mondtam, mire rám kacsintott.

"Vigyáznom kell az egyetlen nőre a hajón, nem?" viccelődött.

"Remélem." nevettem, közben Harry meglökött engem.

"Minden rendben lesz. Készen állsz?" kérdezte és én határozottan bólintottam.

"Készen állok." halványan rám mosolygott és elment kiadni a parancsot, miszerint a parthoz közel vessék ki a horgonyt. A szívem egyenesen kalapált a mellkasomban, mikor rengeteg katona szentelte nekünk a figyelmét, miközben megkezdtük a partraszállást.

Akár mindenkit is csapdába ejthetek azzal, hogy meg akarom menteni az édesanyám. A halálukba vonszolhatom őket, de ennek ellenére sem hagyhatom őt itt. Nem akarom hogy bárki is miattam sérüljön vagy haljon meg, abból már eleget kaptam. Viszont az anyámról beszélünk, nem hagyhatom cserben.

Határozottan a kardomra helyeztem kezemet, megforgattam szemeimet, miközben a hajó teljesen megállt. "Menjünk." motyogtam, mielőtt megindultunk. Harry és én mentünk elől, minket követett Louis, Niall, Liam, Zayn és végül Shayla leghátul. A legénység mögöttük időzött, de tudtam hogy ők fognak minket hátulról támogatni.

Amint letettük a lábunkat a hajóról egy trombita szólalt fel, amitől enyhén megugrottam. Őrök vettek körbe minket, miközben én szemeimet forgatva néztem bosszankodva a férfit, aki a trombitát fújta.

"Támadás!" kiáltott fel Harry, én pedig előhúztam a kardomat és előre rohantam, a dühöm újra eluralkodott rajtam, ahogy arra gondoltam, hogy túszul ejtették az anyámat. Egyenesen a trombitáló férfi felé rohantam, akinek nem volt elég ideje arra, hogy elővegye a kardját, ezért könnyedén magasra emeltem a lábamat és fejbe rúgtam őt ezzel a földre küldve őt, majd tovább rohantam. Újra összecsaptam a kardomat egy katonával, aki gonoszan nézett rám.

"Nem gondoltuk, hogy tényleg felbukkansz." szavain elvigyorodtam.

"Egyértelműen nem ismertek engem." morogtam, mielőtt a lábai közé eső területen rúgtam őt meg, s kihasználva a pillanatot, miközben összegörnyedt belevágtam a lábába, így őt is a földre küldtem.

A harc elkezdődött, a kardomat pedig össze-vissza mozgattam, ahogy jobbról és balról is kivédtem a suhintásokat. A katonák özönlöttek a térre, ahol voltunk, tudtam hogy körülvettek minket. Egy újabb ember lábát vágtam meg, mielőtt felnéztem, hogy láthassam ahogy mindenki elszántan harcol. Harry épp leszúrt valakit, mielőtt kardjával ki kellett védenie egy csapást, hogy ne nyársalják fel.

Még egy emberünk sem volt a földön, ami egy áldás volt, így hát visszafordulva erősebben szorítottam a kardomat, miközben egy francia katona felém közeledett. Hátralöktem őt, mielőtt felé suhintottam kardomat, amit sikeresen kivédett, de én arcon ütöttem őt, amitől meghátrált.

Ismét megfordultam, hogy egy újabb csapást védjek ki, de észrevettem, hogy akit az előbb megütöttem újra felém közeledik. A kardommal hátralöktem az aktuális ellenfelem és a magasba ugorva mindkét lábamat kinyújtottam, megrúgva mindkét férfit a gyomruknál, amitől visszatántorodtak. Kihasználtam az alkalmat, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat, majd mindkettejük lábába belevágtam, hogy többé ne kelhessenek fel.

Valahogy sikerült előrébb jutnunk, s kicsivel később már Harry mellettem volt, és együtt harcoltunk a francia katonák ellen, hogy ne öljenek meg minket avagy ejtsenek túszul. Nem hiszem hogy a franciáknak bármilyen fegyvere is lenne jelenleg, hiszen ha lenne már meglőttek volna minket.

"Harry, el kell kapnunk valakit és le kell lépnünk." szűrtem ki összeszorított fogaim közül, közben véletlenül levágtam valaki kezét, de végül gyomron rúgtam, hogy a földre essen. "Sajnálom." motyogtam, mielőtt sarkon fordultam, hogy egy újabb ember lábába vághassak bele, ezzel harcképtelenné tegyem.

"Tudom. Fogj meg valakit akit elvihetünk, én elintézem a többit." mondta komolyan és én bólintottam, éreztem hogy elment. Nagy sóhajjal néztem a felém közeledő öt katonára.

Kicsit erősebben szorítottam a kardomat mielőtt behajlítottam a karomat, hogy felkészüljek a következő csapásra. Az első embert erősen állon ütöttem, mielőtt elhárítottam egy felém közelítő kardot, s lehajoltam elkerülve a harmadik ember csapását, s lent lábaimmal felgáncsoltam a maradék két embert.

Felpattantam és összecsaptam az első emberrel, szemem sarkából láttam másik két katonát akik a két oldalamon álltak. Kezemmel megfogtam az előttem lévő katona vállát és felnyomva magamat átugrottam őt, háta mögé érkezve pedig elengedtem vállait. Kardommal felnyitottam a hátát amitől a földre esett, én pedig átlépve rajta a másik két katonára támadtam.

Kardommal blokkoltam az egyikük kardját, de hátralöktem őt és fordultam a másik felé, hogy őt is harcképtelenné tegyem. Mindketten erőszakosan harcoltak, egyre fáradtabbnak éreztem magam, miután megállás nélkül a csapásaikat védtem ki, de nem tágítottak.

Mély levegőket vettem, mielőtt ráugrottam az egyik emberre, amitől a földre estünk, én pedig kihasználtam ezt az alkalmat arra, hogy leszámoljak a másik emberrel, aki döbbenten nézte cselekedeteim. Elhárítottam csapását, majd lábszáron rúgtam, amitől meghőkölt. Megfogtam a fejét és arcába térdeltem, amitől hangosan felnyögött és a földre hullott. 

Visszafordultam az előző ember felé, aki épp akkor akart felállni, de én belevágtam bal vállába, amitől fájdalmasan felkiáltott. Lábaira állítottam őt, aztán kiütöttem kezéből a kardját és a háta mögé lépve torkához szorítottam a kardomat.

"És most meg fogod mutatni nekem, hogy hol tartjátok az anyámat." sziszegtem a fülébe, éreztem ahogy reszket. "Ha nem, akkor megöllek és nem úszod meg néhány sebesüléssel, mint a többiek." hazudtam neki, mert sose tudnám megtenni, de reméltem, hogy ő beveszi.

"Oké, oké, odavezetlek." nyafogott, mire én önelégülten elmosolyodtam, körbenézve láttam Harryt, Shaylat és a többieket felém rohanni, közben néhány katonát eltéve láb alól.

"Nincs sok időnk. A legénység ahogy csak tudja eltereli őket, de többet nem tudnak tenni. Oda kell jutnunk, vissza kell szereznünk az anyád, aztán rögtön lelépünk." hadarta Harry és én bólintottam.

"Hol van?" kérdeztem a francia katonát, aki a távolban lévő hatalmas raktárra mutatott. Magunkkal vittük őt is és úgy indultunk el a városon keresztül. Néhány katona az utunkba állt, de Harry gyorsan elintézte őket.

Odaértünk a nagy épülethez, a katonát pedig odalöktem Harryhez, aki erősen szorította őt. Mély levegőt véve léptem az ajtókhoz és tártam őket ki, a nyikorgó hangtól kirázott a hideg. Amint beléptem és körbenéztem, a szívem leállt mikor megláttam egy nőt a földön feküdni, teste zúzódásokkal és vágásokkal volt tele, kisebb vértócsa keletkezett körülötte.

A testem remegni kezdett, nagyra nyílt szemekkel néztem a francia katonákat, akik végre észlelték a jelenlétünket. Körülbelül húszan lehettek. Belül már tomboltam, kérdéses volt hogy mikor fogok kitörni. A nő lassan felnézett, arcán a legyőzöttség ült, mielőtt meglátott minket.

"Bella?"

Sziasztok!

Sajnálom, hogy megint ennyit kellett várni erre a részre, utálom magam amiért ilyen lusta vagyok. Remélem azért kárpótol benneteket, hogy valamennyivel hosszabb rész, mint a többi. Valamint azt is remélem, hogy nem unjátok még a sok harcolós részt, de ez a történet ilyen. Ha van kedvetek hagyjatok valamilyen nyomot magatok után, én pedig sietek a következő résszel!