Sziasztok! Végre sikeresen lefordítottam nektek A Belladonna, egyben a Styles kapitány második évadának első részét. Én személy szerint nagyon örülök, hogy még tovább fordíthatom ezt a történetet, úgyhogy remélem a ti tetszéseteket is elnyeri majd!

Jó olvasást!

Isabella szemszöge: 

A korlátnak dőlve mosolyogva figyeltem a nyugodt és derűs vizet. Annyi minden történt ebben az évben.

Tavaly nyáron sikeresen legyőztük Digon kapitányt és azóta sem lassítottunk le. A legénység néhány tagját sajnos elveszítettük abban a harcban, de annál keményebben harcolunk azóta.

Harry amilyen gyerekes, a harc után sem osztotta meg velem a mondanivalóját, igazából azóta a nap óta sem árulja el nekem. Minden egyes nap kérdezgetem őt a dologról, de nem mond semmit. Néhány alkalommal majdnem elszólta magát, de balszerencsémre mindig időben észbe kap, olyankor általában csak bosszúsan néz rám.

Látszólag ez egy 'meglepetés'. Pedig ezen a hajón minden egyes ember tudja, hogy UTÁLOM a meglepetéseket.

Félretéve a dolgot a Belladonna még mindig a tengereken halad, hajókat pusztít el és néhány kereskedőhajót is megtámad, hogy feltöltse a készleteit. Nem nagyon helyeslem ezt, de Harry mindig próbál meggyőzni, hogy a kalózok bizony így élnek. Vitatkoztam már vele ezzel kapcsolatban, s amióta még makacsabb vagyok, mint eddig, én nyerek.

Elég gyakran állunk meg kikötőkben is nekem köszönhetően.

Sok országban híressé váltunk. Akiknek a legtöbbet kell velünk foglalkoznia, azok általában britek, spanyolok vagy franciák. Őket hívjuk mi a 'Nagy Hármasnak' és ők azok, akikkel a legóvatosabbak vagyunk. 

Vicces volt látni, hogy az országok milyen körültekintőek velünk kapcsolatban. Csak egy hajó voltunk, mégis féltek tőlünk. Amióta féltek tőlünk, kicsit kényelmetlenek vagyunk mindenki számára. Nem volt ez egy mulatságos üzlet, de ezt kellett tennünk.

Kiszakított a gondolataimból, amikor valaki körém fonta a karjait és állát a vállamra helyezte. Mosolyogva néztem fel Harryre, aki lehunyva szemeit mosolygott rám vissza.

"Négy éve hajózol velem a tengereken, de még mindig rajtakaplak, ahogy a vizet bámulod úgy, mintha a legcsodálatosabb dolog lenne a földön." nevetve néztem vissza a tengerre.

"Hihetetlenül nyugtató számomra. És nekem ez a legcsodálatosabb a földön." éreztem, ahogy szemöldökét ráncolja.

"Mi van velem?" kérdezte, mire önelégülten elmosolyodtam.

"Azt hiszem szorosan, de a második vagy." Harry maga felé fordított és kényszerített, hogy felnézzek rá. Erősen harcolt az ellen, hogy ne mosolyodjon el.

"Szóval szívesebben nézed a tengert, mint engem?" kérdezte, míg én ajkaimba haraptam, hogy ne nevessem el magamat.

"Nos, ha csak ennyit vettél ki belőle." akartam visszafordulni a víz felé, de erősen tartva a csípőmnél fogva a vállára dobott, amitől meglepettségemben felvisítottam.

"Harry, tegyél le!" kiabáltam, néhányan nevettek rajtunk miközben Harry az ő részlege felé cipelt minket. 

"Nem. Megtiltom mostantól, hogy a vizet bámuld! Az elsőbbségi sorrendednek változnia kell." viccelődött, mire csak a szemeimet forgattam.

A saját részlegünkre érve letett az ágyára, ahol kereszteztem a karjaimat magam előtt. "Ez nem fog segíteni az ügyön." motyogtam, Harry halványan vigyorogva szintén keresztezte a karjait maga előtt, utánozva engem. 

"Oh tényleg? Nem?" a fejemet ráztam.

"Nem. Azzal, hogy megtiltod csak azt éred el, hogy még nagyobb késztetést érzek felé." mondtam magabiztosan. 

"Nos, megbüntethetlek, hogy nem fogadsz szót a kapitánynak." mondta.

"Nem büntetnél meg." karjait maga mellé engedte.

"Nem-e?" rámosolyogtam, de nem estem bele a kis játékába. 

"Nem. Ártalmatlan vagy." 

"Majd megmutatom ki az ártalmatlan." morogta, mielőtt lecsapott volna rám teljes súlyával. 

"Szállj le!" visítottam.

"Nem, amíg be nem ismered, hogy nem vagyok ártalmatlan." 

"Hogyne." szóltam hirtelen, erre csiklandozni kezdett. "F-fejezd be!" nevettem hangosan.

"Nincs ilyen lehetőség." folytatta tovább, a nevetéstől már a könnyeim folytak, amíg végre (véletlenül) hasba rúgtam őt, amitől felnyögött és halk puffanással az ágyra gurult, mellém. 

Mély levegőket véve néztem rá, de ő csak bosszúsan pillantgatott felém. "Ez csalás volt."

"Ez így volt fair. Amikor csiklandoztál, te is csaltál." Harry csak a fejét rázta.

"Nos, van más módja is annak, hogy elismerd." szavaira szemöldökeimet ráncoltam. 

"Hogyan?" kérdeztem, holott már akkor megbántam, amikor kimondtam.

Harrynek valahogy sikerült kiszabadulnia szorításom alól, és megfordulva átölelt engem, ennek ellenére bosszúsan néztem rá.

"Ez lehet a büntetés." turbékolt, mire csak szemeimet forgattam. 

"Ez beteg." szavaimra felnevetett és közelebb hajolt az arcomhoz, erősen küzdöttem az arcomra kiülni akaró pír ellen, a szívem kihagyott egy ütemet.

"De élvezed." motyogta, s magamban ezerszer elátkoztam őt, amiért sikeresen elpirultam. 

"Nem élvezem!" mondtam makacsul.

"Még négy év elteltével is a lehető legártatlanabb lány vagy." suttogta kifésülve a hajamat az arcomból. 

"Nem is. Láttam és tettem egy csomó dolgot." szólaltam fel, láttam a vidámságot táncolni szemeiben. 

"De még mindig ideges vagy, ha ilyen közel kerülök hozzád." mosolygott önelégülten és én inkább félrenéztem.

"Ez csak azért van, mert egy perverz vagy." mondtam, mielőtt csend telepedett ránk. Egy pillanatig így maradtam, majd megérezve leheletét fülem mellett, megugrottam.

"Nos, ez a perverz nagyon kedvel téged." motyogta, próbáltam visszatartani a nevetést. "Mi a baj, Bella? Egy perverz nem mondhatja el az érzéseit?" elvesztettem, s hangosan nevetni kezdtem, ami Harry arcára is mosolyt csalt.

"Ez az a mosoly, amit szeretek." gördült mellém és kezével megtámasztva fejét nézett engem tovább. Abbahagyva a nevetést utánoztam őt és én is kezemmel támasztottam a fejemet. 

"A hajad nagyon megnőtt." piszkálgatta a hajamat, ami már egészen a fenekemig leért. Négy év elteltével számíthattam erre. 

"Én is mondhatnám neked ezt." kezdtem fogdosni a haját, de az övé csak az álláig ért. Viszont Harry elkapta a kezemet és közelebb húzott magához, s homlokon csókolt. 

"Nekem tetszik a hosszú haj. Vagy nem illik hozzám?" motyogta, mire a fejemet ráztam. 

"Nagyon jól áll neked." elmosolyodott, de tovább szórakozott hajammal. Arcomat mellkasába fúrtam, míg ő szabad kezével körbeölelte a derekamat.

"A tudat, hogy ezt mindennap megtehetem, a lehető legboldogabbá tesz." elvigyorodtam.

"Ugyanígy gondolom. Sosem gondoltam volna, hogy itt leszek, élhetem a saját életem azzal, akit szeretek." gyors csókot nyomtam ajkaira és elhúzódtam, de Harry megint csak másképp gondolta a dolgokat.

Visszahúzott magához és újra ajkaihoz nyomta enyéimet. 

"Nem intézhetsz el ilyen egyszerű csókokkal." motyogta ajkaimra, még mindig ugyanolyan kisfiús volt, mint évekkel ezelőtt.

Az évek elteltével a csókjaink sokkal szenvedélyesebbek lettek. Szembetűnő, hogy néha Harry már kissé türelmetlen, de továbbra is tiszteletben tartja a a kívánságaimat és nem megy messzebb, amiért hálás vagyok neki. De ha kimotyognám azt az 'igen' szócskát, valószínűleg Harry egy szó nélkül a következő szintre lépne.

Egy kopogás az ajtón szétválasztott minket, ami Harrynek kifejezetten nem tetszett. 

"Gyere be." ült fel és közben a nyakát masszírozta. "Ezt később befejezzük." suttogta még nekem.

Louis lépett be az ajtón, komoly arckifejezéssel.

"Mi az Louis?" Louis sóhajtott egyet és aggódóan nézett fel ránk.

"Problémánk van."