Az ágyamban, a Nap meleg sugaraitól ébredtem fel. Óvatosan elfordítottam a fejem és az órára pillantottam: kilenc óra múlt négy perccel. Ha jól emlékszem, ma csokis puding lesz reggelire, egyértelműen a legfinomabb kaja, amit itt kaphat az ember. Nem volt kedvem megmozdulni, mert hiába voltam nyakig betakarózva, az ablak résnyire nyitva volt, így a szél egy az egyben befújt; de a napsütötte részeken kellemes meleget éreztem. A szarvasom is a takaró alatt ütötte el az időt, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Egyszer csak halk kopogást hallottam, majd az kitárult és a paca lépett be rajta. Továbbra sem voltam hajlandó megmozdulni, így aztán csupán a szememet húztam a bejárat irányába.

- Szia, Maya - ült le az ágyam melletti székbe. Óvatosan megfogta a takarót, és le akarta rólam húzni, mire horkantottam egy dühöset. - Fázol? - kérdezte. Bólintottam, ő pedig becsukta az ablakot. - Reggeliztél már? - érdeklődött tovább, én pedig megráztam a fejem. Erre elhagyta a szobát, és nemsokára két adag pudinggal tért vissza. - De ha nem takarózol ki, nem tudod megenni. Sóhajtottam, és óvatosan felültem, de a hasamnál lejjebb nem akartam takarózni. Az ölembe tette a tálcát. Habár még mindig nem vagyok a toppon, legalább nem akarok minden mozdulatba belehalni. Tudjátok, elég nagy szívás, amikor az ember pisilni sem tud úgy, hogy ne érezze azt, hogy egy kést szúrtak a hasába. Elég fájdalmas lehet, amikor valakinek kést szúrnak a gyomrába, mit ne mondjak, de legalább rám itt vigyáznak és nem történhet ilyen.
Mikor befejeztem az első pudingot, óvatosan a másik után nyúltam, természetesen nem én akartam megenni, hanem a szarvasomnak kellett.

- Hé! - szólt rám a paca, amikor kiráncigáltam a plüsst a takaróm alól. - Ő nem szereti a pudingot.

- De - akadékoskodtam. Honnan tudná ő, hogy mit szeret, én vagyok a gazdája; és meg kell hogy mondjam, hogy a cseresznyés gumicukor és a szőlő után a csokis puding a kedvenc étele. Az alak kivette a kezemből a szarvast, és lerakta a fotelba, mire sírni kezdtem. - Szereti - hüppögtem. Tudom, számomra is hihetetlen, hogy nagyjából 3 évesnek tűnök, de nem tehetek róla, nem tudom uralni az érzéseimet.

- Hoztam neki gumicukrot - vett elő a zsebéből egy zacskó édességet, én pedig megörültem. Akkor mégsem fog éhenhalni. - Hoztam neked kártyát - mutatott a paca egy kis dobozt benne sok állatos kártyával. - Az a lényege, hogy középen van egy kártya, amin jó sok állat van, és hogyha a sajátjaid között látsz olyat, amelyik a középsőn is van, akkor lerakod, rendben? - Bólintottam. Nem volt rossz, de hamar meguntam.

- Nézd! - húzta fel a pulcsija ujját a bal kezén az alak. Felvontam a szemöldököm, mert elképzelni nem tudtam, mit kell nézni, kezem nekem is van. Az alkarja tetejére mutatott, amit természetesen rengeteg tetoválás borított. Furcsa érzés fogott el, ahogy az összesen végignéztem. Egy oroszlán, ami egyébként is nagyon tetszett, de sajnos a szarvason eléggé félt tőle; öt karika egymásba fonódva és felirat; egy másik felirat: Fé; egy imádkozó kéz, és most mellette még egy új darab: egy paca. Hirtelen furcsa érzés fogott el, minden olyan nosztalgikus lett. Ezeket a képeket már nagyon sokszor láttam, és van másik is: egy kisfiú meg egy nő és kereszt, valami... felirat, amit nem értek és egy hurrikán, egy szívecske, igen, az is van valahol; egy hangjegy talán... Láttam én már ezeket egészen közelről és egészen sokszor.

- Tetszik? - szakított ki a gondolataim közül a paca. - Egy paca, mert mindig pacának hívsz - tette hozzá. Zavarodottan bólintottam. Továbbra is csak az össze-vissza cikázó gondolataimra tudtam koncentrálni. Láttam ezeket, láttam már mindet. Egy fura feliratot, szárnyakat, csillagok...igen, több csillag és valahol mellette egy rózsa talán...vagy tulipán, nem tudom. - Maya, mi a baj? Maya... Maya, kérlek - esett teljesen kétségbe a tag, amiért nem válaszoltam. Hirtelen egy éles hang szakította félbe az aggodalmát, amitől összerezzentem. Előkapta a mobilját a zsebéből és rápillantott. - Baszki - mormolta, majd felvette, de egy pillanatra sem engedte el a kezem.

- Oi, como está? - hallottam tompán egy kedves női hangot. Rettenetesen ismerősen csengett, ettől pedig még jobban eltelített a félelem.

-  Desculpe, mama? Tu sabes!

- Ok, eu sabo... Há anos que nao te via...

Érdekes volt csak ott ülni és semmit nem érteni, mindenesetre tiszta sor, hogy veszekedtek, amit végül az koronázott meg, hogy a paca random kinyomta a hívást. Sóhajtott egy hatalmasat, majd felém fordult. - Ne haragudj, anyukám volt az... - kezdte, nekem pedig kétszer akkorára nyíltak a szemeim, és nem tudtam, mit mondjak. Kapkodni kezdtem a levegőt, és nem bírtam nyugton maradni, rugdalóztam és minden fele forgolódtam. - Maya, Maya, kérlek, Maya, mi a baj? - esett teljesen kétségbe a paca, és megpróbált simogatni, majd lefogni, hogy nehogy bántsam magam. - Maya, mondd, mi a baj, mi az? Mit látsz? Fáj valahol? Maya, légy szíves - Teljesen kiborult, én pedig levegőért kapkodtam, hogy legalább suttogva ki tudjam mondani azt a három szót, ami megfogalmazódott az agyamban. A könnyeim potyogtak, a paca pedig semmit nem tudott tenni, várt, hogy a nővérek észrevegyék a dolgot, mert otthagyni egyedül nem mert.
Lassan a kézfejébe mélyesztettem a körmeim, hogy ezzel vezessem le azt az energiát, amit a toporzékolással vezettem le eddig. Próbáltam lenyugodni, és elérni, hogy a lehető legközelebb hajoljon, majd amikor úgy éreztem, hogy már adott a helyzet, nagyon koncentráltam, hogy tudjak hangot kiadni.

- Tudom, ki vagy.