-Neymaaaar! -kiabáltam ki a fürdőből, a focista pedig pár másodperccel később már az ajtóban állt, és aggódva bámult, hogy ugye semmi bajom nem esett.

-Mi az? -kérdezte teljesen kétségbe esve.

-Dagadt vagyok -panaszoltam. Neymar csak bámult és bámult és bámult, majd megrázta a fejét.

-Nem.

-De dee! -vágtam hátra a fejemet, és kezdtem a plafont bámulni. -Három kilóval többet mutat a mérleg, látod?

-Nem -ismételte önmagát.

-De mondom, hogy de!

-És így legalább eléred a negyven kilót? -vonta fel a szemöldökét. Az első tárgyat, ami a kezem ügyébe került, hozzávágtam. Történetesen egy szivacs volt, szóval sokra nem mentem vele. -De most nem mondtam semmi rosszat -méltatlankodott.

-Éhen halok! -sóhajtottam, majd a konyha felé vettem az irány. -Szokás szerint -tettem hozzá. -Aztán csodálkozok, ha elhízok -mondtam, csak hogy idegesítsem kicsit.

-Te, én... Inkább már semmit nem mondok -hagyta rám.

-Miért nincs itthon dió? -forgattam a szemem, átkutatva az egész konyhát.

-Hogy mi?

-Dió.

-Nem ismerem ezt a szót -ingatta a fejét. De nem tudom, miért nincs itthon. Akarsz étterembe menni?

-Garnélát akarok -jelentettem ki elszántan.

-De nem is szereted a garnélát -emlékeztetett Neymar.

-És attól még nem is ehetek azt? -kérdeztem. Persze, hogy de. Valahogy most nagyon kedvem támadt azt enni, bár tényleg nem vagyok érte oda. Mindegy, majd Neymar megeszi a maradékot, én meg eszek dupla desszertet. Mondjuk valami saláta sem hangzik rosszul. Vagy a múltkor voltunk egy pizzázóban, és ettem uborkás pizzát. Esetleg ehetnénk valami édeset is, persze jobb, ha azt csupán az előétel, a leves és a főétel után választjuk ki.

-De, dehogynem, csak nyugodtan -mosolygott Neymar. -Akkor menjünk?

-Igeeen -csillogott a szemem. Elfutottam átöltözni, ami nagyjából negyed óra alatt sikerült is. Vannak hátulütői a terhességnek, vannak, amiket elviselni is alig tudok, de a kedvenc magassarkúmról nem mondok le semmi pénzért. Belebújtam egy kicsit bőbb farmer-rövidgatyába, felsőnek egy fodros blúzt választottam, és természetesen, mint már mondtam az életem egyik értelme: a fekete magassarkúm.

-Bírni fogod ebben a cipőben? -kérdezte Neymar aggódva.

-Persze, hogy bírni fogom -vágtam rá, majd a lift felé vettem az irányt. Egy ideje már rájöttem, hogy Davinek igaza van, jobb, ha a liftet választjuk, pláne, ha az ember lánya 12 centivel magasabbról kémleli a világot, mint általában. A focista is beállt mellém a liftbe, majd megnyomta a legalsó gombot. Kényelmesen pihentettem a fejem a mellkasán azalatt a fél perc alatt, amíg leértünk a garázsba.

-Tudod, szerintem te nagyon jó anya leszel. És biztos vagyok benne, hogy Kisgombóc is ezt fogja gondolni -fordult felém egy piros lámpánál Neymar.

-Kisgombóc?

-Most mi a baj vele? Sokkal jobb, mintha már sokkal előre megbeszéltük volna a nevét. Ez ilyen kis általános, lehet fiú és lány is, és aranyos is -magyarázta. Csak óvatosan elmosolyodtam. Neymar a combomra rakta a kezét, és simogatni kezdte. Az ablakon keresztül bámultam a fényeket. Elég későre járt már, de a focista biztos tud szerezni egy kétfős asztalt valami jó helyen a belvárosban. Láttam elhaladni egy párt kézen fogva az utcán. Mennyire boldogok és szabadok. Néha irigylem őket, amiért nekik van lehetőségük csak úgy sétálgatni, de közben semmire sem cserélném a focistát és a végtelen szeretetét. -Chloéék mikor jönnek át?  -kérdezte hiretelen, én pedig összerezzentem. -Jajj, mi az?

-Csak megijedtem picit, ahogy hirtelen megszólaltál... -legyintettem. -Nem tudom, mikor jönnek.

-De... Minden oké veletek? Olyan régen találkoztatok, és mostanában telefonálni sem hallottalak titeket.

-Minden oké -próbáltam terelni a témát, de eléggé rosszul haladtam.

-Mikor megismertelek, folyton együtt lógtatok, most meg már vagy két hónapja nem is láttam a lányt -magyarázott tovább, én pedig szívem szerint kiugrottam volna a kocsiból. Nem akarom hallani. Nem, nem, nem, nem, nem.

-Azóta sok minden történt -feleltem, majd maximum hangerőre tekertem a rádiót, hogy ne kérdezgessen tovább.

Az egyik kedvenc éttermemben kötöttünk ki végül, ahol se nem garnélát, se nem pizzát, de még csak nem is salátát ettem, hanem egy hatalmas adag kagylós tésztát, ami eddig a legjobb étel, amit itt ettem. Illetve a hely kihagyhatatlan desszertje: a mogyorókrémes fánk, amiért Neymar is odavan.
Miután minden egyes falatot sikerült magamba tömnöm, Neymar is kényelmesen végzett valami szémomra furcsa töltött hússal, elmentem háromszor mosdóba, és a limonádém is elfogyott, indulhattunk is. A csatár felhozta, hogy sétáljunk egyet a Szajna partján, én pedig boldogan mondtam igent, hiszen nincs is romantikusabb, mint ez.

-Olyan gyönyörű -csodáltam a kivilágított túlpartot Neymar karjai közül.

-Csodálatos -értett egyet a párom.

-Neymar... -húztam végig az ujjam az engem körülölelő alkarján. Érdeklődően rám emelte a tekintetét. -Mindig meg fogsz védeni? Biztonságban leszek örökre?

-Persze, hogy mindig meg foglak védeni, ennél nagyobb biztonságban nem is lehetnél, te -nyomott egy puszit az arcomra a csatár.

Éjfél körül értünk haza. Egy gyors fürdés után mindketten bevetődtünk az ágyba, bár én nagyon jól tudtam, hogy még sokáig nem fog álom jönni a szememre. Egy gyors csekkolás után leraktam a telefonomat az éjjeliszekrényre, majd nyakig betakaróztam, és erősen szorítani kezdtem a paplan szélét. A focista mosolyogva nézett, és kifésült egy kósza tincset az arcomból. Odahajolt hozzám egy csókra. Természetesen viszonoztam a csókját, de a takarót nem engedtem el. Neymar teljes testével felém fordult, és közeledni kezdett felém. A kezeit az arcomtól kezdte egyre lejjebb vezetni, de az ágynemű az útját állta.

-Maya, mit csinálsz? -kérdezte összezavarodva. Tudtam, mire megy ki a játék.

-Én most nem szeretném -motyogtam halkan.

-Rendben -sóhajtott a focista, majd visszahúzódott a saját felére az ágyban. -De Maya... minden oké? Ez már vagy a nyolcadik alkalom egyhuzamban, amikor ezt mondod.

-Persze -erőltettem egy mosolyt az arcomra. -Biztos csak a terhesség miatt... De ígérem, hogy hamarosan jobb lesz.

-Jójó -bólintott Neymar, majd adott egy puszit az arcomra. -Akkor jó éjszakát. Kelts fel, ha van valami -mondta, majd lekapcsolta a kislámpáját. Elfordult az éjjeliszekrénye felé, én pedig kettéhasadt szívvel, a takarómat szorongatva feküdtem és bámultam a plafont. Elhiszem, hogy rosszul esik neki, hogy nem akarok már egy ideje lefeküdni vele, de ígérem, esküszöm, hogy sikerülni fog magam hamarosan újra rávenni, de időre van szükségem. Az első könnycsepp legördült az arcomon, és mind tudjuk, hogy ilyenkor nincs megállás. Félek. Rettegek.
Van egy félve őrzött titkom, amit senki sem tudhat meg soha.
Neymar, sajnálom, de mi Kisgombócunk nem a tied...