-Neymar, ez... Én nem jutok szóhoz. Köszönöm, hogy elmondtad -érzékenyültem el teljesen. Magamhoz húztam a focistát, a lehető legerősebben. Nincs annál jobb érzés, amikor szorosan átölel, de aztán ez sem elég, és még szorosabban húz magához.

Fél órával később már görcsösen karmolásztam az ujjamat. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár perc. Neymar még itthon volt, de nem tudtam tovább várni. A zuhanyból csobogott a víz, mert azt mondtam, elmegyek fürdeni.

-Maya, minden oké? -szólt be Neymar a helyiségbe. -Már elég régóta bent vagy -tette hozzá.

-Persze, mindjárt megyek -kiabáltam.

Lassan ránéztem a kis eszközre.
Két csík.
Az elmúlt pár percben már vagy százszor végigolvastam a dobozon lévő leírást, hogy biztosra menjek. Őszintén szólva, ez rohadt ijesztő, de még őszintébben szólva, vissza kellett fojtanom a hatalmas sikításomat. Így csak egy sikkantásra telt.
Gyorsan rendbe szedtem magam, elzártam a vizet, kicsit bevizeztem a vállam, a lábam és az arcom, majd kiléptem az ajtón.

-Hogyhogy egyből visszaöltöztél? -kérdezte Neymar. Úgy állt az ajtóban, mint kész betörni azt, mert nem hiszi el, hogy semmi bajom.
Vállat vontam.
-Csak.

-Fura vagy -méregetett hunyorítva a focista.

-Te is minden áldott nap fura vagy, most mit kell itt kérdezgetni? Mi ez egy vallatás? -vontam fel a szemöldököm, majd a konyha felé vettem az irányt, hogy keressek némi finomságot. A csatár döbbenten követett. Felbontottam egy tábla csokit, majd mit sem törődve a küloön kockákkal, beleharaptam. Neymar szinte lesápadt, mikor meglátta, mit csinálok. -Kérsz? -kérdeztem teli szájjal, felé fordítva az édességet.

-Abból aztán biztos nem -rázta meg a fejét. -Egyre furább vagy. Ki eszik így csokit?
[De amúgy most komolyan, van , aki így eszik csokit? -N]

-Én -rántottam vállat.

-Rendben, Maya, most nagyon nem szívesen hagylak itt -Én áldom az eget, hogy itt hagy, sok a dolgom még. -, de el kell mennem edzésre. Nagyon kérlek, ne csinálj semmi meggondolatlant, nem akarom a kilapult vagy félholt Mayát összekaparni sehonnan. Sietek haza -ígérte.

-Nem kell -csúszott ki a számon.

-Te... te... én már nem tudok rád mit mondani -csóválta a fejét Neymar mosolyogva, majd közelebb lépett hozzám, és átölelt. -Minden rendben?

-Minden a legnagyobb rendben -bólintottam, majd beletemettem az arcom a nyakába.

Körül-belül fél óra után sikerült is elhagynia a házat, ami azt jelentette, hogy negyven perc elteltével én is távozhattam. Egy PSG-s üzletbe indultam, és a lehető leggyorsabban próbáltam odaérni. Kitaláltam a legjobb módját, hogy közöljem a focistával a nagy hírt. Persze, kicsit nehéz volt, hiszen neki már ott van Davi, aki természetesen így sem fog háttérbe kerülni, de sokat gondolkodtam rajta, hogy meg merjem-e tenni azt, ami először eszembe jutott, hiszen ez kicsit háttérbe szorítósnak is tűnhet. Végül fél órával később távoztam a boltból a kis szerzeményemmel.
Otthon szépen lepakoltam, átöltöztem, majd a garázsból a házba vezető ajtó elé raktam az ajándékot, hogy Neymar mindenképp megtalálja. Mondanom sem kell, az a pár óra, amíg egyedül voltam a házban, egy örökkévalóságnak tűnt. Fel-le mászkáltam, a kertben üldögéltem, majd a kertben sétáltam. Davi hörcsögét megetettem, majd stresszlevezetésként nekiálltam főzni, de aztán rájöttem, hogy ha Neymar pont közben ér haza, az megtörheti az idillünket, szóval végül csak egy teáig jutottam. Az ital egy rövid időre lenyugtatott, de mikor hallottam, hogy Neymar megérkezett, a pulzusom ismét az egeket kezdte súrolni. Lefeküdtem az ágyunkba, és vártam, hogy a focista felérjen. A csatár rekordidő alatt az hálóban termett, a kezében szorongatta a kis ajándékokat. Olyan lendülettel vetődött mellé, hogy azt hittem, leszakad az ágy. Szorosan a karjai közé fogott, és folyamatosan csókokkal lepett el.

-Neymar Junior Junior, mi? -kérdezte egy rövidke szünetben vigyorogva, én pedig bólintottam, és elkezdtem zokogni.

-Maya -nyugtatgatott a focista. -Hé, semmi baj -simogatta a hátamat. Lerakta a kis cipőket és a Neymar Jr. Jr. feliratos kis bodyt maga mellé, és az ölébe ültetett. -Minden tökéletes lesz -ringatott. -Nem kell félnünk semmitől, oké?

-Tudom -szipogtam. -Csak... csak...

-Csak? -nyomott egy apró puszit a homlokomra.

-Ez túl szép, hogy igaz legyen -motyogtam.

-Igen, nagyon gyönyörű és csodálatos, de teljesen igaz is. Igaz és hamarosan lesz egy gyönyörű és csodálatos kis gombóckánk.

-Kis gombóckánk? -kérdeztem vissza mosolyogva, de még mindig könnybe lábadt szemekkel.

-Pontosan -bólintott. -Csináltál tesztet?

-Persze, hogy csináltam. Mit hittél, csak prankellek, vagy mi?

-Jó na, hülye kérdés, tudom. És  hányadik hét? -érdeklődött, miközben szépen lejjebb csúsztunk, és már fekve nyugtatott tovább.

-Ötödik -feleltem. -Elolvastam vagy tizenöt fórumot a neten az elmúlt órákban, lassan érdemes lesz felkeresnünk egy nőgyógyászt -magyaráztam.

-Jójó -bólintott a csatár. -Ragaszkodsz valakihez, vagy keressünk egy magánrendelést?

-Inkább ragaszkodok a sajátomhoz -temettem az arcom a mellkasán felgyűrődött pólójába.

-Rendben -suttogta a focista, majd szépen, lassan simogatta tovább a hátamat. Halkan megint előtört belőlem a sírás. Percekkel később már egy hatalmas tócsa áztatta Neymar pólóját, aki most már szavak helyett csak tettekkel próbált megnyugtatni. Tudta, hogy most mindenképp ki kell sírnom magam, hiszen anélkül nem megy. Ezt a gőzt most ilyen formában kell kieresztenem, amivel semmi baj nincs, de ő azért nyújtott nekem egy bizonyos támaszt, ezúttal a háttérből. Egy percre sem állt le a nyugtatgatással, én pedig egyre csak sírtam és sírtam. Beletelt legalább negyed órába, mire sikerült megnyugodnom, és még szorosabban kapaszkodtam a focistába, aki az egyik kezével továbbra is simogatott, míg a másikkal a magasba emelte a kis mezt, hogy még jobban szemügyre vehesse. Óvatosan arrébb fordultam egy picit, hogy én is lássam a levegőben a ruhadarabot. Olyan kis aranyos volt, hogy majdnem ismét nekiálltam sírni. Annyira, de annyira szeretem Neymart, hogy azt szavakban kifejezni nem lehet, és most -nagyon klisésen fogalmazva ugyan- de itt növekszik a szerelmünk gyümölcse a méhemben. Akár kisfiú, akár kislány, ő lesz az én büszkeségem, amíg világ a világ. Ő teszi fel a koronát a kapcsolatunkra, és ő fogja alkotni közöttünk a legszebb, legbiztosabb és legerősebb kapcsot. Már látom magam előtt a csöpp kis kezet, az édes kis száját és a gyönyörű szemeit, amikkel minden nap fel fog fedezni valami újat ebből a világból. Biztos vagyok benne, hogy ő lesz a legcsodálatosabb kis manó ezen a Földön, és minden egyes napunkat be fogja aranyozni.

-Neymar...

-Hm?

-Szeretlek.

Apró mosoly ült ki a szájára, majd egy boldog sóhaj után válaszolt.

-Én is szeretlek, Maya. Nagyon nagyon.