-Jó reggelt -találtam szembe magam egyből ébredés után a vigyorgó Neymarral.

-Cső -intéztem el gyorsan a köszönést, majd átfordultam a másik oldalamra. Nem akartam visszaaludni, csupán még pár percig pihenni szerettem volna, hogy rákészüljek a napra.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire kell is ez a rákészülés.

-Jól aludtál? -nyomott egy puszit az arcomra a csatár.

-Aha -motyogtam, majd kómásan felültem az ágyban. Átöleltem a focistát, aztán a köntösömért mentem.
Imádok reggelente végigcsoszogni a hálószoba és a konyha közötti folyosón. A focista egy sóhajtást hallatva követett. Utálja, ha csoszogok, de én pont emiatt szeretem annyira ezt csinálni.

-Maya, emeld a lábad! -kérte, de én egy elégedett mosollyal azt arcomon tovább folytattam a korcsolyázást a padlón. -Meg vagyok veled áldva -sóhajtott a csatár.

-Ahogy mondod -vigyorogtam, és felpattantam a konyhaultra. -Egy kész főnyeremény vagyok -tártam szét a karjaimat jelezve, hogy vágyok Neymar megnyugtató ölelésére. A focista értette a célzást, és odalépett hozzám. Eközben én bekapcsoltam a kávéfőzőt magam mellett. Már csak a gép búgása zengte be a helyiséget, mert Neymar lassú csókjával belém  fojtotta a szót.

Ebéd után a focista edzésre ment, Davi a szobájában játszott, én pedig befoglaltam a nappali legkényelmesebb foteljét, és elküldtem pár önéletrajzot. Lassan itt a szeptember, csak szükségük van az iskolákban pszihológusokra, én pedig állok elébe. Egyszerre félek, és egyszerre vagyok teljesen nyugodt. Még sosem dolgoztam a szakmámban. Persze voltak gyakorlatok, de ez teljesen más lesz. Emellett megkönnyebbüléssel tölt el, hogy nem kell azon idegeskednem, hogy mi van, de nem kapok egyből munkát, mert tudom, hogy Neymar bármikor szívesen segít, illetve van spórolt pénzem is.

-Maya, nézd! -jelent meg előttem hirtelen Davi.

-Hm..? -néztem fel a gépből. A fiú egy Legoból épített sárkány a kezében ácsorgott előttem. -De menő -bólintottam elismerően. -Magadtól építetted?

-Igen -húzta ki magát büszkén. -Akarsz vele játszani? -csillant fel a szeme. Mosolyogva néztem rá. Hogy tudnék nemet mondani?

-Hé, sárkány, most meghalsz! -kiáltotta Davi, és a kis Lego-figurájával nekirontott a sárkánynak. Az én hősies és bátor sárkányom nem hátrált meg, hanem műanyag tüzet fújva a lovagra védte a barlangját. Semmiképp sem futamodhatott meg, hiszen a barlangban a király legkisebb lánya raboskodott.
Legalábbis ez lett volna az én verzióm, de Davi inkább átírta arra, hogy a sárkány ellopta a lovag focilabdáját. Semmi rossznak nem leszek az elrontója, így aztán a sárkányom ezer kardvágást kiállva védte az elcsent labdát, míg aztán a lovag le nem vágta a fejét. 

-Háhá, nyertem -jelentette ki győzelemittasan Davi.

-De mi van, ha ez egy csodasárkány, és mindig újra nő a feje? -vontam fel a szemöldököm.

-Nem! -ellenkezett Davi. -Ilyen nincs -rázta a fejét.

Mosolyogva tértem vissza a konyhába, hátha találok még valami ígéretes munkaajánlatot, mire hazaér Neymar.
Tévedtem.
Az egész weboldal tele volt álláshirdetésekkel, amiből egy se szólt pszihológusoknak.
Neymar kicsit késve érkezett. Mosolyogva néztem, ahogy kiszáll a liftből egy dobozzal a kezében.

-Guten Abend! -vonszolta magát végig a nappalin, majd a pultra helyezte a csomagot.

-Boa noite! -viszonoztam az üdvözlését. -Mit hoztál? -érdeklődtem, miközben felálltam a fotelből, és szorosan átöleltem. Végigsimított a hátamon, és egy édes mosollyal az arcán válaszolt.

-Sütit.

Felcsillant a szemem. Oké, oké, tudom, nyár van, tartanom kéne a formám, de azért néhányszor egy-két szelet süti nem árthat.
Neymar gyorsan átöltözött, én addig szóltam Davinek, hogy egyébként hazaért az apukája, és jöjjön sütizni. A kisfiút a mondandóm második fele jobban meghatotta, de én nem hibáztatom, nincs is jobb egy finom erdei gyümölcs tortánál.

-Milyen volt az edzés? -kérdeztem, miközben egy hatalmas falat sütit emeltem a számhoz.

-Fárasztó -vágta rá a focista. -De amúgy élveztem. Csak utána volt egy sajtótájékoztató szerű esemény, ezért is jöttem később, meg ugye a süti miatt -magyaráztam. -Azt a részét mondjuk nagyon nem élveztem.

-Mi történt? -kezdtem el automatikusan aggódni.

-Semmi különös, csak hülyeségeket kérdeztek -legyintett a csatár. Egyre inkább kezdtem aggódni. Nem tetszik ez nekem.

-De ugye nem kezdtél el bunkózni? -vontam fel a szemöldököm. Annyi lekötöttek a hallottak, hogy megállt a kezemben a villa. Túl jól ismerem már ehhez.

-Nem -rázta a fejét Neymar. -Teljesen normálisan viselkedtem -győzködött. -De komolyan, tiszta dimplomatikus voltam. Meg udvarias -sorolta.

-Apa -szólt közbe Davi.

-Igen?

-Ma kinyírtam egy sárkányt -újságolta a fiú.

-Ügyes vagy -dicsérte meg Neymar, majd mikor tudatosult benne, mit hallott, felkapta a fejét. -Várj, mi?

Davivel együtt hangosan felnevettünk.

-Nyugi, LEGO-ból volt -nyugtatta a fiú az apukáját.

-Megnyugtató tudni, hogy nem tartotok titokban sárkányokat a garázsban -mosolygott Neymar. -Azt meg pláne, hogy nem is bántjátok őket -tette hozzá. Davi elkezdett halkan nevetgélni az apukája viccein, én pedig mosolyogva figyeltem, ahogy a párom megsimogatja a kisfia buksiját.

Davi már javában a saját szobájában bóbiskolt, Neymar a fürdőszobában volt már vagy húsz perce, én pedig álmosan befoglaltam a helyét az ágyon. Így jár, aki sokáig tusol.

Már majdnem elaludtam a vízcsóva egyhangú hangját hallgatva, mikor jött egy üzenetem. Kénytelen voltam átmászni az egész ágyon, hogy megkaparintsam a telefonom. Chloè keresett. Amekkora szerencsém volt, az üzenet megnyitása közben kiejtettem a készüléket a kezemből, így az a padlón landolt. Semmiképp sem akartam elhagyni az ágyat, így csupán a felsőtestem lógattam le róla. Előbb este volna fejre, minthogy önként dalolva felkeljek, és úgy szerezzem vissza. Lassan a fejembe szállt az összes vérem, mire sikerült újra az ujjaim között szoríthattam a mobilt.
Chloè egy cikket küldött át. A cím ékes betűkkel hirdette:

Neymar: „Hiba volt eljönnöm a Barcelonától.”

Hiretelen annyira lesokkolódtam, hogy elfelejtettem visszamászni az ágyra. Azt mondta, diplomatikus volt. Nem csinált semmi veszélyeset. Nem mondott semmi olyat, amivel tovább ront az itteni helyzetén.

-Maya -hallottam meg a képernyőmön virító ember hangját a hátam mögött. -Mégis mit csinálsz? -kérdezte nevetve, majd megéreztem a víztől hideg kezeit a combomon, és visszahúzott az ágyra. A mosolya gyorsan leverhadt az arcáról, amikor meglátta az én arcomat. -Mi a baj?

-Hazudtál -suttogtam.

-Mi? -zavarodott össze teljesen.

-Hazudtál -ismételtem, mert nem tudtam magam túltenni ezen a tényen.

-Miről beszélsz? -ráncolta a szemöldökét, aztán a telefonomra pillantott. -Csak nem akartalak belerángatni ebbe az egészbe -kezdte védeni magát.

-Hazudtál -mondtam újra.

-Mert nem akartam, hogy ezen idegeskedj. Nyugi, semmi gáz, majd lesz, ami lesz. Igazad van, hazudtam, de bocsánatot kérek. Csupán a jó szándék vezérelt, de belátom, hibáztam -sütötte le a szemét.

-Lesz, ami lesz? Neymar, ez nem így működik. Nem állhatsz hozzá így mindenhez! Az élet nem így megy -akadtam ki egyre jobban. -Igenis előre át kell gondolnod, mit mondassz vagy teszel, mert különben magad alatt ásol gödröt!

-De nem! Maya, hadd döntsem el, mit csinálok, oké?

-Nem, nem oké, mert együtt vagyunk. Együtt kell döntéseket meghoznunk!

-De nem mondhatod meg, hogy mit tegyek! Folyton ezt csinálod, meg akarod mondani, hogy mit hogyan csináljak! -háborodott fel. Egyre inkább rázott a hideg, ahogy egyre hangosabban kezdett beszélni.

-Ez nem igaz -gyűltek könnyek a szemembe.

-Dehogynem igaz! -kiabálta, én pedig már zokogtam, de ő ezt észre sem vette, mert kiviharzott a szobából. A könnyeim szétsebesen szelték át az arcom, így a párnába temettem a fejem. Pár perc múlva visszatért a focista. -Egyáltalán minek kellett rákeresned erre a hülye cikkre? -kérdezte. Még mindig hangosan beszélt, de már nem kiabált annyira.

-Nem kerestem rá -szipogtam kétségbeesetten.

-Ja, persze -hagyta rám Neymar, és ismét elhagyta a szobát. Ezúttal utána mentem, hogy megvédjem magam. Nem kerestem rá!

-Tényleg nem kerestem rá -ráztam a fejem.

-Jó, én meg tényleg nem hiszem el -mondta a csatár, majd öntött magának egy pohár vizet.

-Csak Chloè küldte, nem tudtam, mi az, ezért megnyitottam... -magyaráztam halkan, amíg a focista ivott.

-Maya -mondta jól kimérten. -, nem érdekel -közölte, majd olyan erővel vágta a poharat a pulthoz, hogy az ezer darabra tört. Teljesen libabőrösen léptem egyet hátra ijedtemben. A nagy csörömpölésre Davi is megjelent a folyosó végén. A pizsamája gyűrött volt, kezében egy plüss-sárkányt szorongatott.

-Apa -suttogta a kisfiú rémülten.

-Semmi baj, Davi, csak eltört egy po... -kezdtem, de a focista félbeszakított.

-Nyugi, kisfiam, semmi gond nincs -lépett oda hozzá, majd visszaindultak a fiú szobájába.

Egy halk sóhaj után úgy döntöttem, én is visszamegyek a szobába, de egyáltalán nem volt kedvem lefeküdni. Inkább kerestem egy táskát, és beledobáltam pár cuccot. Magamra rángattam egy gatyát, fogtam a telefonom és a kocsikulcsom, és a lehető leggyorsabban próbáltam lelépni. Természetesen Neymarnak sikerült a legjobbkor megjelennie.

-Maya, ne csináld ezt...