-Őszintén szólva mostanában már nem egyszer elgondolkodtam azon, hogy el kéne igazolnom... -vallotta be a focista.

-És hova szeretnél menni? -kérdeztem kedvesen. Tudnia kell, hogy rám mindig számíthat, legyen az Párizsban vagy akár a világ másik felén.

-Nem tudom -rázta meg a fejét. -Fogalmam sincs. És ez nem is csak azon áll vagy bukik, hogy én mit szeretnék.

Tekintetét elszakította az enyémtől, majd lágyan a kezemért nyúlt. Óvatosan odahúzott magához, majd átölelt, és nyomott egy puszit a fejemre.

-Tudom -sóhajtottam. -Próbálj meg nem olyan hirtelenharagú lenni, nem kellenek a balhék. Árt a csapatnak és neked is -simogattam lágyan az alkarját. Hangosan kifújta a levegőt, aztán kivárt a reaciójával. Gondolom már most elkezdte a nem hirtelenharagúnak lenni gyakorlását.

-Jó -nyögte ki végül. -Szeretlek, Maya.

-Én is nagyon szeretlek -mosolyodtam el.

-Ennyit erről a nyomasztó témáról. Mesélj valamit! -váltott témát a focista. Kiszabadultam erős karjai közül, és vele szembe helyezkedtem el. Kezét az ölembe húztam, és a tetoválásaid kezdtem firtatni.

-Ma egy csaj kért tőlem képet -simítottam végig az ujjammal az olimpiai ötkarikáján. -Megkérdezte, hogy én vagyok-e a csajod, aztán mondta, hogy nagyon cuki lett az interjúnk... -ecseteltem. Még mindig felháborít, hogy az emberek egy része cukinak tartja azt a videót. Olyan szinten kínosan éreztem magam, mikor visszanéztem, hogy inkább elmentem tanulni az emberi érzelmek biológiai jeleit az agyban. Aztán mikor két óra tanulás után visszatértem a társadalomba, Neymar az összes létező digitális eszközön a házban elkezdte lejátszani a videónkat. Az egyetlen hely, ahol megszabadulhattam volna tőle, az a tanulós szobám, de amíg nem figyeltem, Ney bezárta az ajtót, és azóta se tudom, hogy hova rejtette a kulcsot.

-Én megmondtam -vágta rá a focista. -Az a videó nagyon aranyos, de neked még meg kell szoknod, hogy így látod magad. Kívülről -magyarázta. Hitetlenkedő arccal bámultam rá, de aztán úgy döntöttem, nem cáfolom meg, mert akkor csak estig erről vitatkoznánk. Már megint. -Kitaláltátok már, hova menjünk nyaralni?

-Davinek nincsenek nagy elvárásai. Azt mondta, neki mindegy, csak fagyi  legyen -vontam vállat mosolyogva. A csatár is mosolyra húzta a száját.

-És te hova szeretnél menni? -kérdezte kedvesen. Annyi hely van, ahova elmennék, de nem akarok telhetetlennek tűnni. Így is tudom, hogy bárhol is lyukadunk ki végül, saját költségemre valószínűleg sosem jutnék el oda. Ráadásul nem is tudom, hogy merrefelé nyaralnak, „akik jobban megtehetik”.

-Lepj meg! -kértem végül. Neymar kicsit meglepve nézett rám, de aztán bólintott.

-De akkor meglepetés lesz -jelentette ki. -Még akkor sem fogod tudni, hogy hova megyünk, mikor felszállsz a gépre -alkudozott.

-Ez most nagyon úgy hangzik, mintha el akarnál rabolni -jegyeztem meg. -De ha ez lenne a célod, gondolom már rég megtetted volna -gondoltam át a dolgokat. Neymar egy hiretelen mozdulattal kiszakította a kezét az ujjaim közül, majd felém kapott. A hirtelen mozdulattól kicsit megrettenve hátrébb dőltem, de a focista így is elért, és megcsikizett, de csak éppen egy pillanatig. Az arcán nem ült az a bizonyos mosoly, inkább meglepődve figyelt engem.

-Te most megijedtél? -kérdezte döbbenten.

-Csak nem számítottam rá -magyarázkodtam. Nem volt a legjobb időzítés, hamár így az elrablásoknál tartunk.

-Maya, te félsz tőlem? -kérdezte teljesen lesokkolva a csatár.

-Dehogy -ráztam a fejem. -Ez egy teljesen normális, ösztönös reakció volt. Nem számítottam rá, hogy ezt fogod csinálni -tiltakoztam, de ez Neymart nem hatotta meg. Ugyanúgy látszott rajta, hogy valamin nagyon kattog, de esze ágában sincs ezt megosztani velem. Csak feküdt, és bámulta a plafont.

-Én vagyok a legszörnyűbb pár az egész világon -suttogta halkan, mire föléhajoltam. -Félsz tőlem -ismételgette ugyanazt.

-Neymar, ne szórakozz már, dehogy félek tőled, és egyáltalán nem vagy szörnyű pár -győzködtem. -Ez olyan, mint az Félsz ekkora kutyától? játék -mondtam, mire rámnézett. Az arcán még mindig ott ült a csalódottság, mert csalódott önmagában. -Nem ismered? -kérdeztem. A focista némán megrázta a fejét. -Felemeled a két kezed, mintha tapsolni akarnál, mindegy, hogy mekkora távolságra egymástól, aztán megkérdezed az előtted állótól, hogy fél-e ekkora kutyától. Ezt leginkább gyerekek játszák, így nyilván mindenki rávágja, hogy nem fél, hiszen ők nem félnek semmitől -mosolyodom el halványan, ahogy a saját magukat rettentő bátornak kikiáltó kisgyerekekre gondolok. -Aztán tapsolsz egyet, váratlanul, mire az előtted álló nyilván pislog, mert egy az ösztönünk, hogy megvédjük a szemünket. És így kiderül, hogy az illető mégis csak fél ekkora kutyától, mert pislogott -vázoltam fel a lényeget a focistának.

-De akkor is. Én... Én sosem bántanálak. És volt régebben egy nemierőszak ügyem, de az is kamu volt, sosem tudnék megerőszakolni senkit -ecsetelte tovább. -Talán hallottál róla...

-Chloè magyarázott valamit, hogy ez biztos kamu, de azért őt megerőszakolhatnád... -kutakodtam az emlékeim között. Neymar döbbenten nézett rám, mire muszáj volt elnevetnem magam. Rávetettem magam a focistára, de úgy, hogy ő is háton feküdt, illetve én is a plafont néztem. A hasamnál összefonta karjait, majd oldalra fordult velem együtt. Csókokkal lepte el a tarkómat.

-Sosem foglak elhagyni -mondta. -Soha. Ígérem -esküdözött tovább.

-Akkor sem, ha megerőszakollak? -kérdeztem nevetve, mert a puszijai meglehetősen csikizik a nyakam. Ez azért egy elég erős érzelmi váltás volt ahhoz képest, hogy az előbb még képes lett volna elásni magát.

-Te? Engem? -kérdezte, és teljesen elfordított, így már teljesen hason feküdtem. Egyik lábát átvetve rajtam óvatosan rámfeküdt, de nem az egész testsúlyát rámhelyezve. -Nem tudom elképzelni -búgta a fülembe. -Én mindig beleegyeznék -tette hozzá halkan. -Nincs kedved holnap bulizni menni? -vetette fel. Éreztem, ahogy kezével bejárja a lábamat, aztán a derekamon át egyre feljebb vándorol lágyan simogatva engem. Picit eltoltam magamtól, éppen hogy csak át tudjak fordulni a hátamra.

-Felőlem mehetünk -vontam meg a vállamat. -De hova? -kérdeztem. Gondoltam majd benyög valami párizsi szórakozóhelyet a drágák közül, de ahogy kimondta a választ, teljesen leesett az állam.

-Barcelonában van egy jó hely -mondta. Oké, szóval csak úgy kiruccanunk Barcelonába bulizni egyet? Én ehhez nem vagyok hozzászokva. -Most mi ez a fej? -nevetett fel halkan, mire próbáltam visszavenni a csodálkozó arckifejezésemből, de nem igazán sikerült. -Egy csomó haverom ott lesz.

-Mármint ilyen Messi-félék? -vontam fel a szemöldököm. Ezt a kérdést kevésbé bunkónak terveztem, de végül így jött ki.

-Mire gondolsz? Alacsonyakra, jófejekre és isz... -kezdte a felsorolást, de a szájára tapasztottam a szám. Kicsit meglepődött, de nem volt ellenére a csókunk, amit kezdeményeztem, olyannyira, hogy teljesen maga alá fordított. Miután elváltunk egymástól, ő ajkaival bejárta ugyanazt az utat, mint korábban a kezével.

-Úgy értettem, hogy olyan híresek -helyesbítettem, majd egy halk sóhaj hagyta el a számat, ahogy Neymar a nyakamhoz ért. Egy pillanatra felemelte a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni, majd bólintott, és folytatta az előző tevékenységét.

▪▪▪

-Nagyon fontos kérdés, Maya, figyelj! -intett a kamerába Tim. -Szerinted a lagzin ültethetjük egymás mellé anyut és a nagyit? -mutogatta az össze-vissza firkált tervrajzot az lagziteremről.

-Tim, te normális vagy? Meg akarsz ölni mindenkit a helyiségben? -ráncoltam a szemöldököm, mire Davi is rám nézett. A fiú éppen mellettem festegetett. Nem értett semmit a német beszédünkből, de azért az ordibálásra ő is felfigyelt. Apa anyukáját és anyát egy légtérbe engedni is felér egy öngyilkos akcióval, de még egymás mellé is ültetni őket... -Inkább az asztal két végébe ültesd őket! -tanácsoltam.

-Maya -bökött meg óvatosan Davi, mire rá öszpontosítottam minden figyelmemet. -Szerinted ez tetszeni fog apának? -A festénye egy kék focimezt ábrázolt, rajta a 10-essel, illetve a Neymar Jr. felirattal. Elmosolyodtam, aztán bólintottam.

-Persze, hogy tetszeni fog neki -mondtam, és tudtam, hogy így is lesz. -Nagyon szép -borzoltam össze Davi tincseit. A fiú bólintott, aztán folytatta a festegetést. -Visszatérve pedig -néztem vissza a kamerába. -, nehogy megpróbált anyát a nagyi mellé ültetni -figyelmeztettem még egyszer. -Az maga lenne a pokol.

-Titeket raktunk magunk mellé -bökött a lap közepére, ahol ott virított a „Neymar” és az „én seggfej kis húgocskám” felirat. Unottan bámultam a kamerába, majd elvettem egy üres lapot Davi elől, fogtam egy szabad ecsetet, és ráfestettem a lapra, hogy: az én drága, egyetlen, seggfej bátyuskámnak nászajándék gyanánt. Ugyanazzal a semmitmondó kifejezéssel az arcomon felmutattam a lapot, hogy Tim is biztosan el tudja olvasni. Vigyorogva pillantott rám, majd beleivott a vizébe. -Igazán nagylelkű vagy, köszönöm -tette a szívére a kezét, mintha meghatná a csodás ajándékom.

Ebben a pillanatban kivágódott a liftajtó, amitől őszintén szólva összerezzentem, aztán kilépett belőle a focista. Davi, aki ezen látogatása alkalmával még nem is találkozott az apukájával, én mentem érte a reptérre, odarohant a csatárhoz, és a nyakába ugrott.

-Apaaaa! -kiabálta. Mosolyogva figyeltem a jelenetet. Miután kiörvendezték magukat, Neymar odalépett hozzám, és egy hosszú csókott nyomott az ajkaimra.

-Ney, ő itt a testvérem, Tim. Tim, ő itt Neymar -húzogattam a kezem a focista arca előtt, mintha valami nagy attrakciót mutatnék be. A csatár elkapta a kezem, majd nyomott egy puszit az ujjbegyeimre.

-Helló -köszöntek a fiúk egyszerre. Legalább egy hullámhosszon vannak. -Maya sokat mesélt rólad. Gratulálok az eljegyzéshez -udvariaskodott Neymar, miközben a kamerán kívül a combomat piszkálta, ami meglehetősen idegesítő volt.

-Köszi. Én meg a babához -vigyorgott Tim.

-Mi? -kérdeztük egyszerre Neymarral. A focista abbahagyta a combom zaklatását, és rám meredt. Azt se tudtam, miről beszél Tim. -Terhes vagy? -kérdezte Neymar, mire egyből megráztam a fejem.

-Nem -vágtam rá.

-Csak vicceltem -vallotta be a tesóm. -De láttátok volna a fejeteken -nevetett. Ő legalább jól szórakozott. Neymar is mosolyra húzta a száját, de nem hiszem, hogy Timnek sikerült jól összehaverkodnia vele. Nem baj, majd az esküvőn.
Hamarosan elhagyta a terepet, én pedig még elmeséltem Timnek, milyen volt a buli múlt héten.
Igazából élveztem, még sosem voltam Barcelonában. Olyan emberekkel haverkodtam össze, akikkel Neymar nélkül maximum egy olyan helyzetben találkoztam volna, ha autogrammot kérek tőlük, de erre sincs sok esély. Egész konkrétan Lionel Messi rendelt nekem koktélt. A felesége a világ legrendesebb embere, egyszerűen imádnivaló. Teljesen kedvesen fogadott, és segített beilleszkedni a híres közegbe. Neymar előre tudta, hogy melyik beszélgetése után fogom feltenni a vele együtt volt-e című kérdést, hiszen akárhányszor egy szép lánnyal találkoztunk, aki mellesleg egyedül volt, megkérdeztem, hogy volt-e köztük valami. Mondjuk azután ne csodálkozzon, hogy kapásból az első csajról kiderült, hogy van közös múltjuk, márha egy éjszakát annak lehet nevezni.

-Maya -ült le mellém Neymar, miután kinyomtam a hívást.

-Hm...? -fordultam felé egy pillanatra, majd visszaemeltem a szemem a gépemre, hogy ki tudjam kapcsolni. A focista megvárta, hogy végzek, aztán folytatta.

-Múltkor kérdezted, hogy hova akarok igazolni... -húzta a száját. Igenlően bólintottam egyet. -Gondolkodtam, és azt hiszem, hogy a legszívesebben visszamennék Barcelonába.