Próbálok visszavenni az egómból, de kinek lett igaza már megint? Igen, nekem.
Nem telt le egészen három hét, amikor Neymar felhívott azzal, hogy visszavenne, mert szüksége van a segítségemre. Nyilván nem mondta ki, de ez volt a nagy monológja lényege.
Rekordidő alatt értem a házához, mert már nagyon hiányzott, hogy láthassam azt az aranyos mosolyát élőben is. Nagyon kínos volt a találkozás, mert az alkohol ellenére egyikőnk sem felejtette el, hogy miről beszéltünk szilveszterkor. Bár van egy kis alapképzetségem, azért utánaolvastam a dolognak. Az, hogy közölte, hogy nem tetszek neki, pedig én erre semmivel sem utaltam, azt jelentheti, hogy próbálja magát körbevédeni. Nem tud a támadásról, ami talán nem is fog bekövetkezni, de ő úgy sejti, mégis megtörténhet, ezért inkább bebiztosítja magát, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen védekeznie. Magyarul vagy tetszem neki, de titkolni akarja. Vagy egyáltalán nem tart mégcsak szépnek sem, és el akarja kerülni a tévedéseket.
Ezzel nem lettünk okosabbak.

-Maya! -kiabálta Davi a harmadikról.

-Mondjad! -kiabáltam vissza. Kellemes, családias légkör.

-Fürödhetek? -ordította vissza, majd megjelent a kis buksija az aranyos mosolyával a látókörömben.

-Ezt hogy érted? -ráncoltam a szemöldököm.

-Hát a medencében -közölte, mintha a legtermészetesebb dologról beszélne. Lehet, hogy neki ez a természetes, de én örülök, ha mosogatógép van otthon, nemhogy medence.

-Tudsz úszni? -kérdeztem. Nálam nincs fürdőruha, és nem szeretnék fulladozó gyereket menteni. Mégha most vissza is vett, azután biztos nem kapnám vissza az állásom.

-Igen -bólogatott magabiztosan a fiú.

-Akkor öltözz át, és fürödhetsz -mosolyodtam el, mire Davi Lucca vigyorogva megrohamozta a szobáját, előkeresett egy fürdőnadrádot, felvette, aztán újra kitotyogott a nappaliba. -Törölközőt hol találunk? -kérdeztem.

-Lent -felelt egyszerűen a kérdésemre, majd elindult lefele a lépcsőn. Ritka alkalmak egyike, amikor nem a liftet használja. Talán most belátta, hogy gyorsan leszaladni, mint megvárni, mire ideér a felvonó, aztán az ajtó nyitását és záródását várni.

-Davi, várj meg! Én nem tudom merre van! -kiáltottam utána. A fiú a lépcsőfordulóban teljesítette a kérésem, onnan pedig mutatta az utat. A terasz felé indultunk, de aztán elkanyarodtunk egy folyósóra, ahonnan több ajtó is nyílt hol jobbra, hol balra. -Ez egy szauna? -néztem be az egyik helyiségbe csodálokozva. Davi csak bólintott.
A medence hatalmas volt, természtesen csúszdával, anélkül mit érne? A helyiség tele volt napozóágyakkal. Az ajtók most be voltak csukva, de egyébként a kertbe nyíltak, ahol egy másik medence terült el. A falakról még itt sem hiányozhattak a Neymaros képek.
Mire észbekaphattam volna, Davi egy hatalmas csobbanással már a vízbe vetette magát.

-Csak óvatosan! -intettem, mert nem akartam, hogy bármi baja essen.

-Oké -forgatta a szemeit Davi, majd úszkálni kezdett. -Basszus! -jutott hiretelen eszébe. -Még meg kell etetni Paradicsomot -közölte. Paradicsom a hörcsöge, akit karácsonyra kapott.

-Még nincs annyi idő -néztem a fali órára, ő pedog nyugodt szívvel csúszdázott tovább. Leültem egy nyugágyra, a fél szememet végig Davin tartottam, míg a másikkal továbbra is a helyiséget vizsgáltam.
Teljesen olyan hatást keltett, mintha egy fürdőben lennék. Magas oszlopok, napágyak, bárpult.

-Maya, labdázunk? -kérdezte Davi egyszer csak. Bólintottam, majd felálltam, és a medence széléhez mentem. Davivel dobáltuk egy darabig. Ügyeltem, hogy ne nagyon legyek vizes, mert ott kint elég hideg idők jártak. A fiú látszólag nem tudta megunni a fürdőzést, pedig már teljesen kiázott. Éppen szólni akartam neki, hogy lassan ki kéne szállnia, amikor mögém nézett. -Szia, apa -köszöntötte a megérkező focistát. Mire megfordulhattam volna, elvesztettem az egyensúlyom, és nagy csobbanással a vízbe estem. Sikkantottam egyet még mielőtt a vízbe érkeztem, de a számat nem tudtam olyan gyorsan becsukni, ezért telement vízzel. Prüszkölve úsztam ki a medence szélére. Felnyomtam magam, és parton ülve próbáltam minden nem odavaló vizet kiköpni a tüdőmből. Davi Lucca persze jót szórakozott az eseten Neymarral együtt.

-Normális vagy? -kérdeztem idegesen a csatártól, miután sikerült rendeznem a gondolataimat. -Egyáltalán nem számítottam erre. Mégcsak arra sem számítottam, hogy itt vagy mögöttem. És ha nem tudok úszni? Plusz felhevült testtel nem eshetek a hideg vízbe, mert megáll a szívem. Ráadásul most csurom víz a ruhám, és ottkint jobb esetben van két fok -soroltam idegesen.

-Tudtad, hogy itt vagyok, mert Davi köszönt nekem. Ha nem tudnál úszni, kimentettelek volna. Ne beszélj felhevült testektől, mert nem a tengerparton vagy negyven fokban. És adok törölközőt -hárította az összes vádamat a focista. Idegesen vettem át a törölközőt, és egyből a hajamat kezdtem el törölgetni. Tíz perc múlva jön a buszom, amivel haza kell mennem, mert még lesz egy drámaórám. Öt perc a megállóig.
Felpattantam, és már nem annyira érdekelt a vizes cuccom.

-Mit művelsz? -kérdezte a csatár.

-Haza kell mennem, mert még órám lesz -kiáltottam vissza, mert már elhagytam a medenceteret.

-Elviszlek -kaptam választ, de nem foglalkoztam vele. A focista utánam jött.

-Nem kell, köszi. És most otthagytad a gyereket a vízben? -fordultam hátra, de közben haladtam tovább.

-Már kiszállt -közölte, és továbbra is a nyomomban volt. -Ne haragudj! -látta be, hogy hibázott. Egy pillanatra megálltam. -Nem kellett volna belelöknelek a vízbe, de azért ennyire nem tettem rossz dolgot -magyarázta.

-Ez most attól független -ingattam a fejem. -Mindenképpen órára kell mennem, akkor is kéne, ha nem löktél volna bele -tártam szét a karjaim.

-Legalább hadd vigyelek el -kérlelt. Micsoda úriember. Sóhajtottam egyet, majd megálltam. Látszott rajta, hogy tényleg megbánta a tettét.

-Rendben -adtam be a derekamat. -De nekem előbb haza kell mennem, aztán pedig az egyetemre -mondtam.

-Megvárunk a házatok előtt -ajánlotta mosolyogva.

▪▪▪

Néma csend uralta a helyiséget. Senki sem mert megmozdulni, mert Madame Laurent minden apró neszt meghall. Óvatosan kinyitottam a jobb szemem, mindenki csukott szemmel állt a körben.

-Jó és akkor most szépen lassan levegő kifúj, és kinyithatjuk a szemünket -vezényelt a Madame Laurent. Ahogy megszólalt a szemhéjam villámgyorsan lecsukódott. Nem hiányzott, hogy rajtakapjon a gyakorlat szabályainak megszegésén. Szépen lassan mindenki kinyitotta a szemeit. -Álljanak sorba, és mindeki húzzon egy cetlit! -utasított minket a nő. Néha olyan érzésem volt, mintha nem is az egyetemen lennék, hanem az általános iskolában annyi kivétellel, hogy itt magáznak.
A cetliken versek álltak, mindenkinek más.

Francis Jammes- A ház rózsával lenne itt teli... (részlet)

A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;
a szőllőfürtök áttetsző kövek ilyenkor, s lassan
szundítanának benn az árnyékos lugasban.

Kétszer is elolvastam a sorokat. Összenéztünk Chloèval. A tekintetéből ítélve ő sem értette, hogy most mit csinálunk, és miért, de legalább ezzel sem voltam egyedül.

-Most mindenki gondoljon egy számára kedves személyre! -mondta a Madame. Egyből Tim jutott eszembe. Egy pici mosoly ült ki az arcomra, de ezzel nem voltam egyedül: mindenki kicsit vidámabb lett, még Madame Laurent is. Chloè teljességgel felüdült, gondolom, Oliver járt a fejében. -És olvassák fel hangosan a kapott sorokat! -Mindenki egyszerre kezdte el a szavalást. Az egészből csak egy hangzavar lett, és senki sem értette, hogy mit művelünk. -Nem szép dolog ezt kérnem önöktől, de most gondoljanak egy szomorú emlékükre! -mondta a hölgy, miután mindenki elmondta a versét. Nyeltem egy nagyot. Ezután már sehogy sem tudtam elkerülni, hogy egy szomorú emlékemre gondoljak, pedig most nagyon meg akartam szegni a játékszabályt. -Újra a verseket! -Most értettem meg, hogy mit is akar tőlünk. Ugyanazokat a verseket olvastuk fel, de most valahogy máshogy festett az egész. Halkabb volt, lassabb és mélabúsabb. -Egy vicces élmény következik -közölte a Madame. Mindenki sokkal lazábban, felszabadultabban szavalt. Felidéztünk egy bosszantó élményt, ami nem volt nehéz, hiszen alig pár órája voltam részese egynek. Aztán jött egy kedvelt rajzfilm, egy csendes nyári zápor, egy tomboló vihar, ami fákat csavar ki, és hatalmas pocsolyákat hagy maga után; egy aranyos állat, egy utált étel, és legvégül egy ember, aki iránt többet érzel, mint bárki más iránt. -Természetesen ez megegyezhet, sőt szerintem a legtöbb esetben meg is egyezik az első utasításnál gondolt személyre -jegyezte meg a Madame.
Kicsit megfeszültem. Éreztem magamon Chloè tekintetét, de szándékosan nem néztem rá. Még mindig úgy tudja, hogy nekem jelenleg nem tetszik senki. Csak Neymar kattogott a fejemben. Láttam magam előtt azt a hülye mosolyt, a hülye képeket és azt a hülye stílust, ami neki annyira jól áll.
Végül mégis összenéztem a barátnőmmel. Csak megráztam a fejem, ő pedig vállat vont.

A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna...

Nem mondtam tovább, mert nekem teljesen máshogy szólt, mint ott mindenki másnak. Körbenéztem az embereken. Tizenhatan voltunk bent a teremben. Mindenki arcán egy boldog, szerelmes mosoly ült. Egy csaj és egy srác széles vigyorral ácsorogtam egymás mellett. Ők történetesen együtt vannak.

-Maya, most csak egyedül maga! -szólított fel a Madame, miután a többiek befejezték a verset. Gondolhattam volna, hogy feltűnik neki, hogy kiálltam. Nyeltem egyet, aztán szó nélkül kihúztam magam, és felolvastam a verssorokat. Madame Laurent elégedetten bólintott. Chloè érdeklődve nézett rám, de csak legyintettem.

-Mi volt ez az órán? -pattant mellém a lány, mikor végre elhagyhattuk a termet.

-Semmi -tagadtam.

-Mi az, hogy semmi? Maya! -ráncolta a homlokát Chloè.

-Inkább menjünk el moziba -vetettem fel. -Ráérsz most? -tereltem a témát.

-Jó, menjünk, de akkor el kell magyaráznod, hogy mégis mi a fene történt odabent! -közölte kissé barátságtalan stílusban. A szememet forgatva beleegyeztem az ajánlatába.
A random mozilátogatás ötlet nem volt a legjobb, mert mikor odaértünk, még volt legalább másfél óra minden film kezdéséig. Egyedül egy rajzfilm lett volna aktuális, de úgy döntöttünk, hogy azt inkább kihagyjuk, inkább elmegyünk kajálni.

-Szóval azt akarod beadni nekem, hogy neked nem jön be senki, ezért nem mondtad el a versedet, ami miatt a Madame elmondatta veled egyedül? -összegezte a hallottakat Chloè.

-Pontosan ezt -bólogattam.

-És ha én ezt nem hiszem el? -kérdezte gyanúsító arccal, de én csak vállat vontam jelezve, hogy az már nem az én problémám. -Annyi helyes ember van a világon -kezdte.

-Nehogy megint a plázában randizós srácokkal gyere nekem, könyörgöm -nevettem fel, és ő is hasonlóan tett.

-Nem -ingatta a fejét. -De ott van például Neymar. -Na, helyben vagyunk. -Most mondd, hogy nem helyes!

-Meg kell hagyni, nem csúnya, de ha ehhez hozzáadod azt a bunkó stílust, amit képvisel, akkor nem akarsz tőle semmi -hazudtam.

-Azért téged sem kell félteni -jegyezte meg Chloè, nekem pedig az homlokom közepére ugrott a szemöldököm.

-Mit akarsz ezzel mondani?

-Amikor ott voltunk hárman a kávézóban, akkor te is elég rendesen visszabeszéltél neki -közölte.

-Nem az apám, hogy ne beszélhessek vissza! -akadtam ki. -Nekem is van méltóságom, amit nem tiporhat el azért, mert tud rúgni néhány gólt!

-Jó, na -próbált nyugtatni Chloè. -Nem úgy értettem.

-Ne védd a szented -mondtam, majd mindketten elmosolyodtunk.