♦ 1 ♦

Luca lehunyta a szemét, és csak élvezte a kényeztetést, miközben Ákos keze egyre intimebb területekre tévedt.

– Drágám, ugye tudod, hogy imádlak! – A férfi egyesével szabadította meg a kedvesét a ruháitól, majd finoman elfektette őt az ágyon.

– Tudom. Én is téged... – A nő teste elernyedt, és hagyta, hogy magával ragadják az események. Illetve csak hagyta volna, ugyanis a komódon megcsörrent a mobil, mire Ákos tétovázás nélkül fogadta a hívást, miközben távolabb helyezkedett a párjától.

Luca egy ideig csak mereven nézett a jegyese felé, aki a telefonálás közben ügyet sem vetett rá. Az még hagyján, hogy ilyen későn felveszi, de ráadásul pont most... Mi lehet ennyire fontos? – Csalódottan magára húzta a paplant, és nagyjából kisilabizálta, hogy a férfit a munkahelyéről keresték. Egy pillanatig elgondolkozott azon, hogy mi lenne, ha felpattanna, és kivenné a mobilt a kezéből, de aztán csak türelmesen kivárta, hogy Ákos visszatérjen hozzá a hívás befejezése után.

– Kincsem, komoly fejlemények vannak! – A férfi nem magyarázkodott, hanem rátért a lényegre. – Véglegesedett a helyzet, és én lettem a kiválasztott, hogy Madridba menjek tárgyalni a cég képviseletében – mosolygott elégedetten.

– Na, tényleg? – kérdezett vissza a nő kényszeredetten, bár el sem tudta képzelni, miért okoz ez ekkora örömöt a jegyesének. – És mikor kell menned?

– Már holnap reggel indul a repülőm, és majd csak valamikor a jövő hét közepe tájékán jövök haza, de hogy pontosan melyik nap, azt még nem tudom. – Ákos láthatólag érzékelte, hogy a kedvese nem volt elragadtatva a helyzettől, így próbált megértően viszonyulni hozzá. – Nem lesz könnyű nélküled, de ha hív a kötelesség, mennem kell!

– Megértem! – Luca higgadt maradt, belül azonban igencsak elszontyolodott. Ha hív a kötelesség, mennem kell – ismételte meg magában a mondatot. Persze, ezzel jár egy felsővezetői pozíció – nézett körbe a szobában, miközben meg sem akarta becsülni, hogy a festmények és a trófeák a falon, illetve az egyéb modern berendezési tárgyak mennyibe fájhattak, és akkor még csak szóba sem került a ház előtt álló éjfekete Audi, amit még az előző évben vásárolt a férfi egyenesen a szalonból. Azt is megtehette volna, hogy megelégszik nagyapja őrá hagyott busás örökségével, ehelyett faterja karrierista nyomdokaiba lépett, és megállás nélkül csak hajtja a pénzt, mintha sosem lenne elég belőle...

– Ugye nem haragszol rám, édesem? – zökkentette ki őt Ákos a gondolataiból, majd cirógatni kezdte a testét a takaró alatt.

– Dehogy haragszom! – Luca csak mesterkélten mosolygott vissza a férfira. – Bár örülnék, ha maradnál, de megértem, hogy most így alakult.

Ákos folytatta a mutatványt, ahol az korábban abbamaradt. Félrehajtotta a dunyhát, hogy teljes egészében hozzáférhessen a nő selymes bőréhez, Luca azonban csüggedten elfordította a fejét:

– Szerintem mára hagyjuk. Nem érzem magamban az erőt, és a fejem is fáj – szólalt meg egykedvűen.

– Ne mondd, hogy nem esne jól a kényeztetés. – A férfi próbálta mentetni a menthetőt. – Utána majdnem egy hétig biztosan nem lesz erre lehetőségünk – simogatta egyre intenzívebben a kedvesét, aki azt csak közömbösen tűrte.

– Ez így igaz! De inkább most aludjunk, fáradt vagyok. – Luca ismét hárított, Ákosnak pedig be kellett látnia, hogy elvesztette a játszmát: néhány pillanat múlva feladta, és betakarózva leheveredett a nő mellé.

– Jó éjt, szívecském! – A férfi az ujjával húzott egyet a telefonjának képernyőjén, hogy az okos-távirányítóval lekapcsolja a szoba világítását, majd kényelembe helyezte magát az alváshoz.

– Jó éjt... – Luca lehunyta a szemét, azonban tudta jól, hogy valószínűleg még hosszú ideig nem lesz képes elszundítani. Gondolatai megállás nélkül kavarogtak a fejében, a késő esti nyugalom hatására pedig a szokásához híven csak még jobban felpörögtek az elméjében a fogaskerekek. Nem értem magamat sem. Hiába van meg mindenem, amire egy korombeli nő csak vágyhat, de mégis, mintha valami hiányozna... – Felelevenedett neki a múltja, egészen a késő tizenéves koráig visszamenőleg, amikor is igazándiból megtapasztalta, mennyi kihívást rejt magában a felnőtté válás folyamata. Eleinte minden jól indult: nemhogy bejutott a kiszemelt egyetemi szakára, de ugyanott megismerkedett Ákossal is, akivel hamar felvirágzott a kapcsolata. Mennyit tepert értem, milyen aranyos volt akkor. Ha nem lett volna ilyen türelmes, biztos, hogy nem jöttem volna vele össze. Így viszont, hogy tudtam, megbízhatok benne, a szüzességemet is neki adtam, bár neki is az volt az első alkalom. Hiába, későn érő típusok voltunk – nosztalgiázott, de aztán sóhajtott egyet, mivel az életének következő szakaszában megindult a lavina, és kicsúszott a lába alól a talaj. Az egyetemet nem bírta, így két félév után otthagyta, onnantól pedig hamarjában a munkaerőpiacon találta magát, és egy érettségivel csak betanított munkákra vállalkozhatott. Egy szupermarketben helyezkedett el, azonban érthető módon, nem éppen ez volt álmai munkája.

Luca csak forgolódott, miközben a férfi horkolása is kezdte őt zavarni. Miután képtelen volt elaludni, és a tétlenséget is megunta, kikászálódott, majd a konyha felé vette az irányt, azután hogy felhúzta a hálóingét. Feloltotta a villanyt, és kinyitotta a hűtőt, hogy töltsön magának egy pohárka rostos narancslevet. Apa is hogy imádta mindig! – Bekönnyezett a szeme, nem véletlenül. Alig múlt huszonkettő, amikor a legnagyobb törés érte az életében azzal, hogy az édesapját, Gézát elvesztette egy tragikus balesetben. Ezt a tényt sok évvel később sem tudta megemészteni, a múlt történését azonban lehetetlen volt megváltoztatni. Az apja hiába vezetett már rutinosan, valamelyik hosszabb útján elég volt egy aprócska figyelmetlenség ahhoz, hogy Veszprém határában az egyik vasúti átjárónál a fénysorompó tiltó jelzése ellenére ráhajtson autójával a sínekre, egy másodperccel később pedig már a vonat több száz tonnás szerelvénye tolta maga előtt az összeroncsolódott személygépkocsit, benne Gézával, aki azon nyomban szörnyet is halt.

A nő megitta az utolsó korty innivalóját is, de visszafekvés helyett akarva-akaratlanul is az erkély felé indult, hogy egy pillanat múlva már a ragyogó csillagokat kémlelje a Hárs-hegy és a János-hegy domborulatai felett, már amennyire azt a külváros fényszennyezése engedte. Azt a napot sosem fogom elfelejteni... – Élete mélypontra zuhant az apja halála után: korábban Géza képviselte a nyugalmat az anyja, Mónika csapongásai mellett, a szerencsétlenség után azonban a megözvegyült nő kezébe került a gyeplő, és így már kevésbé érezte magát komfortosan a szülői házban. Nehezen viselte, hogy az anyja mindenbe beleszólt, és bármilyen önálló gondolata támadt, rögtön le lett hurrogva, mintha tökhülye lett volna. Lányom, egy szavad nem lehet semmire, amíg a mamahotel szolgáltatásait élvezed, emlékeztette őt erre gyakran Mónika.

Luca néhány év alatt azon kapta magát, hogy az önbizalma a nullához tartott, és bármit megadott volna azért, hogy elköltözhessen otthonról. A sors huszonöt éves korában mégis rámosolygott: Ákos a nagyapja halála után a végrendeletben meghatározottak szerint megörökölte a Pesthidegkúton elhelyezkedő panorámás házat, és így már megadatott a lehetőség, hogy összeköltözzenek, és tervezgetni kezdjék az életüket együtt. Ez nem is volt nehéz annyiból, hogy a férfi addigra már szorgalmas tanulást követően elvégezte az egyetemet, és utána az apja ismeretségének köszönhetően vezető pozícióban el is tudott helyezkedni az egyik nagyvállalatnál.

Luca úgy érezte, pályára állt az élete, egyedül csak azt sajnálta, hogy az anyja oktrojálását a húgának, Annának továbbra is el kellett viselnie, aki így már szövetséges nélkül maradt a szülői házban, valamint hogy ezentúl már nem lehetett ott minden nap az apai nagymamája, Julika mellett. Az idős hölgy állapota ugyanis csak egyre romlott, főleg azóta, hogy a fiát elvesztette a balesetben, így odaköltöztették a belvárosi lakásba, hogy ott gondoskodjanak róla.

A nő még egy ideig az eget kémlelte, de aztán lassan befele indult, mivel a januári hidegben hamar átfázott egy szál hálóingben. Az üvegajtót bezárta, majd miután a konyha világítását is lekapcsolta, visszatért az ágyba a párja mellé, aki az igazak álmát aludta. Végül is, nem csoda, hogy ilyen gyorsan elszundított. Szinte egy szabad pillanata nincsen... – Bevackolta magát, az eszmefuttatásai azonban nem hagyták őt nyugodni, miközben a mellette alvó férfi sziluettjét próbálta kivenni a sötétben. Ismét felrémlettek neki az évekkel korábban történt dolgok: eleinte minden szépen indult, és nem is álmodhatott volna többről annál, mint hogy a szerelmével közösen éljék le békességben és nyugalomban az életüket. Ákost azonban hamar beszippantotta a munka világa, és hiába ívelt felfelé a karrierje, és jött egyre több pénz a házhoz, a magánélete ezzel fordítottan arányosan zsugorodott. A férfinak mindig is az apja szolgált példaképként, és ezáltal belekerült az ördögi körforgásba: hiába gyarapodott a vagyona, az igényei, és ezáltal a kiadásai is ezzel összhangban megnőttek. Persze a kedvesét is elhalmozta minden földi jóval, neki viszont sokkal inkább szüksége lett volna az együtt töltött időre, aminek a mennyisége hónapról hónapra csökkent. Ákosnak egymást érték a meetingjei és a távoli üzleti útjai, Luca pedig azon kapta magát, hogy megint egyedül maradt a hatalmas házban. Holnaptól újból indul egy magányos hét... – Eszébe jutott, hogy legalább szombaton majd átugrik az anyjáékhoz látogatóba a szokásos módon, melynek elsődleges oka egyébként Julika mama meglátogatása volt, gyomra azonban görcsbe rándult, mivel már előre félt attól, hogy ismét kínos kérdésekre kell majd felelnie Mónikának. És mikor lesz az esküvő? Meg hogy álltok a babaprojekttel? Elmegy az élet melletted, kislányom! – képzelgett, bár ez utóbbi gondolattal teljesen egyet is tudott volna érteni.

A nő csak forgolódott, és sehogyan sem jött álom a szemére. Nemsokára harminc leszek – hasított belé a felismerés. Bár sosem értette, mire jó a családalapítási verseny, meg különben is, örökifjú típusnak tartotta magát, azonban rá kellett döbbennie, hogy hamarosan eljuthat egy olyan pontra, ahonnan már végérvényesen elveszítheti a lehetőségeit, ha kifut az időből. A kételyek pedig csak gyötörték: egyik fele belevetette volna magát a gyerekcsinálásba, és minden olyanba, ami normális, ahogy az anyja gyakran hangoztatta neki. Másrészről viszont élte volna a fiatalok gondtalan életét, amire lassan már csak keserű nosztalgiával gondolhatott, hogy bezzeg akkor mennyivel jobbak és szabadabbak voltak a napjai. Igazából, magam sem tudom, mire vágyom – próbálta magában szavakkal leírni, mire is lenne szüksége, de nem jutott eredményre. Mindenem megvan, de mégis, mintha semmim se lenne... – Könnycseppek itatták át a dunyhát, ezt követően azonban Luca kiadta magából a szomorúságát, és végre már az álommanók is meg tudták őt látogatni.

♦ 2 ♦

Luca lehuppant az egyik székre, majd levette a szemüvegét, és előhalászott a retiküljéből egy zsebkendőt.

– Aztán mesélj, Lucus, mi újság veled mostanság? – Gréta is helyet foglalt, és egy koppanással a kávéscsészéjét is lerakta a kisasztalra.

– Megvagyok, semmi különös. – A nő egy ideig törölgette a szemüvegét, de aztán felvette azt, hogy teljes élességében láthassa a neonfényes plázában és a kávézóban lófráló vagy éppen üldögélő embereket, na meg persze Grétát, aki már több éve, hogy a barátnője volt, és akivel még a korábbi munkahelyén ismerkedett össze.

– Nem vagy ma formában, csajszikám! – A nő kibontotta a vörös haját, és Lucára sandított, akinek az arcáról egyértelműen le lehetett olvasni, hogy nem volt a legjobb passzban. – Mesélj, csak nem nyomja valami a szívecskédet? – érdeklődött kíváncsian.

– Ugyan, dehogy! Minden rendben van – eresztett el Luca egy kényszeredett mosolyt, majd a szájához emelte a csészéjét.

– Na, és a drágáddal mi a helyzet? Tervezitek már az esküvőt? – Grétát nem lehetett egykönnyen lerázni, és meg is találta a legérzékenyebb témát.

– Bárcsak ott tartanánk! De most megint üzleti útra kellett mennie egy hétre. Ráadásul csak tegnap este keresték, ma reggel pedig már ment is a gépe. Szinte összepakolni sem maradt ideje, legalábbis hajnalban hallottam félálmomban, hogy szitkozódott – magyarázta a helyzetet a nő, miközben a hosszú gesztenyebarna haját birizgálta. Hol vagyunk az esküvőtől, hagyjuk már. Őszintén szólva, még magam sem tudom, hogy tényleg ezt akarom-e... – Már lelkiekben rákészült, hogy kiteregeti a szennyest az aggodalmairól, de aztán a barátnője válaszára rögtön el is vetette ezt az elképzelést.

– Egy hét ide vagy oda, már nem oszt, nem szoroz. Megfogtad az isten lábát ezzel a férfival, Lucus, becsüld meg! Szorgalmas, hordja haza a pénzt, és elkényeztet. Amikor nyáron is a Kanári-szigeteken voltatok nyaralni, mekkora élmény lehetett! – sorolta Gréta az érveit Ákos mellett nyájasan, miközben lerítt róla a féltékenység.

– Valóban, ez így igaz. – Luca csak közömbösen helyeselt két korty kávé között. Inkább nem mondok neki semmit, úgysem értené meg. Neki világéletében csak a pénz és a státusz volt fontos egy férfiban... – Fel is vette az álarcot, széles mosolyra húzva a száját, és csak hallgatott.

– Bevallom, kicsit irigyellek! A ti kapcsolatotok mindig is olyan csodálatos volt! Bezzeg nekem sosem akarnak összejönni a dolgok – panaszkodott Gréta nyűgösen. – Pedig most akadt egy jelölt, lehet, a múltkor már meséltem Péterről.

– Ja, valami rémlik, igen – bólogatott a barna hajú nő, miközben megkönnyebbült, hogy végre nem az ő magánélete volt terítéken, ráadásul tudta, hogyha a barátnője belelendül a panaszkodásba, akkor el sem lehet őt hallgattatni. Most sem alakult másképpen:

– Nem értem komolyan ezt a Peti csávót! Múltkor elvitt egy tök flancos étterembe. Meg felmentünk kocsikázni a Mátrába. Ne tudd meg, milyen sportautója van, minden gyorsítás belepréselt az ülésbe! Bár a végén azért szóltam neki, hogy lassítson, ha nem akarja, hogy kidobjam a taccsot – csacsogott megállás nélkül, és csak addig tartott szünetet, amíg a kávéjából kortyolt egyet. – De mégis, olyan téren mintha nem akarna közeledni hozzám. Na jó, egyszer hancúroztunk, amikor felhívott magához borozni, de azóta semmi. Aztán megtudtam, hogy egy szőke kis ribivel kavar, aki még húszéves sincsen! Na, szerinted, ez nem szívás? – csapta le a kiürült csészéjét határozottan.

– Hát de, ez szívás – értett egyet Luca, aki jó hallgatóságnak bizonyult.

– De most komolyan, mit eszik egy ilyen éretlen kis kurván? – nyafogott tovább Gréta. – Nem akarom elhinni, hogy a férfiaknak ez kell! Én meg itt vagyok harmincévesen, szerintem sosem voltam még ennyire vonzó és nőies, mint most, és mégis, látod – csüggedt el olyannyira, hogy Luca meg is sajnálta őt:

– Ne bánkódj, majd találsz valami normális pasit magadnak, ami meg nem megy, azt nem kell erőltetni – vizslatott végig a barátnőjén, miközben próbált meggyőződni az utolsó állításáról. Akárhogy is nézem, de ami a külsejét illeti, már túl van a fénypontján. Semmi meglepő nincsen abban, hogy olyan vagyonos férfiakat, mint amilyeneket ő szeretne elcsábítani, már nem tud úgy megszerezni, mint kora huszonévesen. Persze, ez rám is ugyanígy igaz, még ha nekem nem is az számít egy pasiban, ami neki. Oda a fiatalságom és a legszebb éveim! Hamarosan én is átlépem a bűvös számot, és hiába, fiatalabb már nem leszek. Igaz, én eljegyzett kapcsolatban vagyok, de valahogy, mégis... – Fejében ismét az egy nappal korábbi eszmefuttatások kavarogtak, de aztán visszatért a valóságba, amint Gréta dobolni kezdett az asztalon az ujjaival:

– Föld hívja Lucát! – vicceskedett, majd egészen mellé húzódzkodott. – Lövök egy szelfit, és felteszem Instára!

A szemüveges nőnek éppenhogy csak maradt ideje arra, hogy elmosolyodjon, már el is készült a fotó kettejükről.

– Úristen, de cukkerek vagyunk! – áradozott Gréta. – Kíváncsi leszek, mit reagálnak majd a követőim!

– Biztos fog nekik tetszeni. – Luca is fenékig ürítette a csészéjét, majd feltápászkodott. – Lassan viszont megyek szerintem. Örülök, hogy találkoztunk! – búcsúzkodott.

– Ja, mennem kell már nekem is, holnap korán kelek, meg még ezer dolgom van – szenvedett tovább Gréta. – Örültem, aztán majd összefutunk valamikor! – köszönt el, majd a szeme dühösen összeszűkült, amint a telefonja képernyőjére nézett. – De szemét ez a Péter, még képes ezek után szívecskézni a fotót...

Luca magára vette a kabátját, és gyors arcra puszilkodás után maga mögött hagyta a barátnőjét. Nem sokkal később már kilépett a pláza hatalmas épülettömbjéből az esti sötétségbe, és gyors léptekben a villamosmegálló felé vette az irányt. Nem egy könnyű eset. De legalább vele el lehet menni csavarogni egy kicsit. Mégiscsak jobb volt ez a kis program, mintha otthon gubbasztottam volna egész este magányomban – sóhajtott.

A nőnek nem is kellett sokat várnia, azonban pechjére a jármű teljesen tömve volt, és felszállás után éppenhogy csak át tudta magát furakodni a szemközti zárt harmonikaajtóhoz, hogy legalább annak támaszkodhasson a hátával az út alatt. A villamos döcögések közepette neki is lódult, már amennyire azt a pályaállapotok engedték.

Luca minden egyes gyorsításnál és lassításnál rászorított a kezével a narancssárga kapaszkodóra, mialatt szemügyre vette az utasokat: nem túl messze tőle az egyik srácnak majdnem kicsúszott a kezéből a telefonja, a mellette álló férfi pedig csak mereven bámult kifelé az ablakon, miközben az aktatáskáját szorongatta. Valamivel odébb, a négyüléses részen egy anyuka nevelte három csemetéjét, és magyarázta nekik, hogy még otthon meg kell írniuk a leckéjüket. Nem irigylem őket. Már öreg este van, és még csak most mehetnek haza az iskolából meg a napköziből. – Tekintete ismét megakadt a fekete táskás férfin, aki a karikás szemével szinte már egy élőhalott is lehetett volna. Egyszerre érzett sajnálkozást, ugyanakkor az undor is elfogta: a mókuskeréknek a gondolatától is rosszul volt. Márpedig a villamos utasainak többsége nagyjából ugyanazt a napi rutint élhette meg: felkeltek korán reggel, ledolgozták a hosszú munkaórákat vagy koptatták a padot az iskolában, este pedig már fáradtan és meggyötörten értek haza. Persze, nekem jó dolgom van Ákos mellett. Még azt is megtehetném, hogy ne dolgozzak, de az általa beszervezett irodai és home office-os munkám is semmi egy rendes álláshoz képest. – Egy pillanatig megkönnyebbült, de aztán ismét összeszorult a gyomra, amint a kedvesére gondolt. Hiába a karrier és a pénz, ha ő is csak egy fogaskerék a gépezetben...

A villamos befutott a végállomásra, a nő pedig egy gyors átszállást követően már busszal folytatta az útját, amivel csak néhány megállót kellett mennie. Helyet foglalt, a fejét nekitámasztotta az ablaküvegnek, és csak meredt kifelé. Hirtelen bűntudata támadt, amint újra gyötörni kezdték a korábbi eszmefuttatásai azzal kapcsolatban, hogy valójában csak túl jó dolga van. Ha úgy vesszük, ingyenélő vagyok. Ha nem karolt volna fel, még mindig robotolhatnék a boltban. – Egész testét kirázta a hideg, és erre a busz karosszériájának rezonanciája is ráerősített. Ez lett belőlem. Egy életképtelen sugar baby, aki csak egy gazdag fószer mellett képes boldogulni. – Eszébe jutott Gréta, aki vele ellenben sosem látott kivetnivalót ebben az életstílusban, sőt, gyakorlatilag az aranyásó nők mintapéldánya vagy éppen állatorvosi lova is lehetett volna. Ő azonban világéletében irtózott az ilyen viszonyoktól annak ellenére, hogy abban pillanatban mégis úgy érezte, rálépett arra az ösvényre, melytől mindig is ódzkodott. Pedig nem így indult. És valljuk be, sose a vagyonáért szerettem őt, mellesleg az elején még egyetemistaként semmilyen önálló egzisztenciája nem volt, csak az apja támogatását élvezte. Nem volt saját háza és drága autója, cserébe viszont volt sok-sok szép pillanat, amiket együtt töltöttünk...

Luca felpattant az ülésről, amint a jármű ahhoz a megállóhoz közelített, ameddig utazott. Miután leszállt, útnak eredt Pesthidegkút kis utcáin, hogy pár perccel később már a tágas házban melegedjen fel. Gyorsan megvacsorázott, ezt követően viszont rá kellett jönnie, hogy egymagában az égvilágon semmihez sincsen kedve. Eszébe jutott, hogy esetleg megnézhetne egy filmet vagy olvashatna valamit, de aztán sorra elvetette ezeket az ötleteket. Csak elveszetten lófrált a lakásban, azonban minden helyiség, amibe benézett, kísértetiesen üres volt. Lehet, egy cicára lenne szükségem, legalább azzal eljátszhatnék ilyenkor – grimaszolt, de elhessegette ezt az elképzelést, mivel Ákos biztosan nem nézte volna jó szemmel, hogy a drága berendezési tárgyakat összekarmolta meg leborította volna egy szőrgombolyag az aprócska mancsával. Akkora kárt pedig csak nem tudna tenni, főleg ebben nem... – Tekintete megakadt a vitrinen, ami golyóálló és törhetetlen üvegből készült, benne pedig szépen sorakoztak egymás mellett és alatt a különböző fegyverek. Ha akart, sem tudott volna hozzáférni azokhoz, mivel az átlátszó bútordarabot csak a férfi tudta kinyitni a kódjával, melyet olyan bizalmasan őrzött, hogy még neki sem árulta el. Ez sem egy olcsó mulatság, de hát, ha neki ez a szenvedélye... – Felrémlett benne, amikor egyszer Ákos elvitte őt is magával az egyik vadászatra. A férfinak már gyerekkorában is ez volt a hobbija, és kívülről fújta eme mesterség minden csínját-bínját, az utóbbi időben azonban a puskái alig kerültek elő az üvegkatlan mögül, és az elmúlt évben talán jó, ha egyszer jutott arra ideje, hogy a kedvenc szabadidős tevékenységét űzze.

Luca még egy kis ideig mustrálta a karabélyokat, mintha máskor nem lett volna rá lehetősége, de aztán kipattant az isteni szikra a fejéből, mivel neki is megvolt a maga kis gyűjteménye a ruhásszekrényében. Lehet, ezt meg is csinálom most, mert tiszta rendetlenség van benne. Pár felsőt ki kell szelektáljak, amik már elkoptak. Na meg néhány új darabra is beruházhatnék... – Nem is tétovázott: térült-fordult, és egy pillanattal később már a nyitott gardrób előtt termett, hogy rendszerezni kezdje a ruhaneműit. Bár a párja vagyona által megtehette volna, hogy elhalmozza magát mindenféle márkás és drága holmival, ő mégis jobban szerette az egyszerűséget, és kirázta a hideg, hogy valaha is hivalkodó darabokat vegyen fel. Ilyen téren egyébként egy húron pendült Ákossal, aki bár gyakran nagy kanállal falta az életet, de nem volt az a típus, aki az anyagi helyzetével dicsekedett volna, és sosem feltűnősködött, vagy nézte le azokat, akik szerényebb körülmények között éltek.

A nő belemerült a pakolászásba: úgy döntött, kirámolja az egész ömlesztett hacukákkal teli szekrényt, hogy aztán szépen sorjában igazgasson el mindent, illetve kiválogassa azokat a ruhákat, amiket ő már nem vett volna fel, de be tudta volna dobni egy olyan gyűjtőkonténerbe, ahonnan rászorulóknak továbbították azokat. Tekintete megakadt egy halom csipkés bugyin és melltartón, melyek az elmúlt időszakban aktív használat helyett csak a bútordarab belsejében porosodtak. Hol vannak már azok a vad és szenvedélyes pillanatok? – biggyedt le az ajka, amint egy masnis combfixre is rátalált.

Luca hamarosan a legtávolabbi sarokig is eljutott, ahol egy aprócska cukorkás zacskót pillantott meg. Kezébe vette a csomagot, melynek alján három darab nassolnivaló lapult. Hű, a mindenit! Ki is ment a fejemből, hogy ez még megvan nekem! – Szíve hevesen kalapált, miközben felrémlettek neki a gimnazista évei. Balázs. Ő volt az első szerelmem – érzékenyült el, amint kivett egy szemet a zizegő tasakból. Mi lehet vele azóta? Nem is tudom, mikor írtunk már utoljára. Vajon még most is ott lakik a szüleivel, ahova leköltöztek? – Megannyi kérdés kínozta, és ellenállhatatlan vágyat érzett aziránt, hogy újra átélje a kamaszkorát. Bárcsak visszamehetnék az időben! – sóhajtott, miközben elkezdte kibontani az édességet.

A papír nem egykönnyen adta meg magát, mivel a hosszú évek alatt egészen rágyógyult a cukorkára, de aztán a nő győzedelmeskedett, és egy pillanat múlva már a szájában szopogatta a nyalánkságot, mely nem is tűnt romlottnak. Mintha nem is három, hanem négy darab lett volna akkor benne – elevenítette fel az emlékeit. Mindenesetre, most már csak kettő maradt. Szinte hihetetlen, mennyi idő is telhetett el azóta? – töprengett, miközben az ujjait hívta segítségül az évek megszámlálásához, a tíz darab kilakkozott köröm azonban kevésnek bizonyult ehhez. Ha minden igaz, majdnem tizenöt éve, hogy elcsattant az első csókom...

Luca egy ideig lemerevedve állt, de aztán rendezgetni kezdte a kipakolt ruháit, mialatt a szájában egyre apróbbra zsugorodott a cukorka. Néhány perc múlva már készült visszarámolni, azonban ekkor maga sem értette mitől, de megszédült, és olyan álmosság tört rá, mintha két napja nem aludt volna. Olyan furcsa ez az egész... Remélem, nem vicces bogyót adott nekem azon a napon Balázs – sápadt el, de utána megrázta a fejét, mivel a csomagolás egy az egyben a gyári volt, így ezt az eshetőséget gyakorlatilag kizárhatta. Vagy lehet, ennyi idő alatt már lejárt, nem is lenne mondjuk csoda – csámcsogott, majd a végén már a fogaival ropogtatta el a maradékot. Homályosan látott a fáradtságtól, így önkéntelenül is az ágya felé vette az irányt. Leheveredett, ezt követően pedig már nem is telt bele sok időbe, hogy lecsukódjon a szeme, és elnyomja őt az álom.

♦ 3 ♦

– Luca!

A nő fordult egyet az ágyában, miközben a szeme még le volt ragadva, de a következő hívogatásra úgy tért magához, mintha egy vödör hideg vízzel borították volna telibe.

– Luca, kislányom! Elkésel a suliból. Ne aludj el! – szólongatta őt a kísértetiesnek ható hang.

A nő nem hitt a fülének: nemcsak az lepte meg, hogy az elhunyt édesapja beszédét hallotta, hanem azt sem értette, miféle iskolába kellene mennie. Kiugrott a paplan alól, de aztán majdnem visszaájult, amint Gézát meglátta a nappali kanapéján ülni, kezében a reggeli újsággal.

– Úristen, Apa! El sem hiszem, hogy élsz! – Luca szeme könnybe lábadt, miközben a férfi felé indult, hogy átölelje, de aztán ledermedt, mivel belényilallt egy olyan felismerés, melytől majdhogynem összeesett.

– Hogyne élnék, kislányom! – nevette el magát az apja. – Áprilisi tréfának ez már késői vicc! Viszont, én csipkedném magamat a helyedben, mert már így is késésben vagy. Tudod, én nem szólok érte semmit, hány igazolatlan órád van, de anyádtól biztos kapni fogsz ezért!

A nő köpni-nyelni sem tudott: nem értette, hogyan került vissza a hetedik kerületi lakásukba, és hogyhogy még életben van az apja. Meg milyen április? Jesszusom! Erre márpedig csak egy magyarázat lehet... – Félelmei rögtön be is igazolódtak, amint az éjjeliszekrényén még a régi, piros keretes szemüvegét találta meg, majd a fürdőszoba tükrében szembenézett magával. Felsikoltott, miközben végigtapogatta az arcát és a testét: kétség sem férhetett ahhoz, hogy teljes egészében megfiatalodott. Te jó ég, ez micsoda? Hogy lehet? Hogy?

– Mi az, már megint egy pókot találtál? A visításoddal csak engem ijesztesz meg! – hallatszódott Géza kuncogása a nappaliból.

– Ja izé, persze – füllentett Luca, miközben bezsongott a feje, amint próbálta összerakni magában, miféle esemény is történhetett vele. Visszatért a szobájába, és fokozatosan bevillantak neki a régi emlékek. Önkéntelenül is felöltözött a régi ruháiba, majd megakadt a tekintete a kihajthatós, rózsaszín telefonján. Így már minden világos... Hát, akkor irány a suli – kavarogtak benne a gondolatok, bár csak abban volt biztos, hogy a fejét ki akarja szellőztetni a szabadban, abban már nem, hogy ténylegesen is elmenjen-e az iskolába. Miután összekapta magát, elköszönt az apjától, és kiviharzott az ajtón. Anya meg hugi már biztos elmentek, hány óra lehet? – Megnézte a mobilján az időt: jócskán késésben volt, így akarva-akaratlanul is nekilódult.

A lány maga mögött hagyta a körfolyosós bérházat, és a troli megállója felé caplatott, nagy levegőket véve. Lába csak vitte előre, mintha természetes lett volna az, hogy egy átlagos iskolás hétköznapjára ébredt. Mi ez az egész? – Továbbra sem tudta hova tenni, mibe csöppenhetett bele. A loholás közepette felnézett az égboltra: a nap reggelhez képest már magasan ragyogott, az előtte elterülő vékony fátyolfelhőzeten pedig körívben törtek meg a sugarak, tágas udvart varázsolva az égitest köré. A látvány teljesen elkápráztatta őt. Talán ez valami isteni sugallat lenne? – Szeretett hinni a csodákban, ám a lelke mélyén sosem gondolta volna, hogy egyszer vele fog ilyen történni.

Luca egy ideig bámészkodott, de aztán futni kezdett, mivel még távolabb volt a megállótól, az ősöreg trolibusz viszont már közelített az utca vége felől. Éppenhogy csak elérte a járatot, és azon már meg sem lepődött, hogy ezek a régi darabok még jártak. Felszállt az első ajtón, majd a zöldes-sárgás diákbérletét mutatta a sofőrnek, aki azonban rá sem hederített. Várjunk, ilyenkor még nem is volt elsőajtózás? – villant be neki egy újabb emlék. Szerencséjére a trolibuszon nem volt nagy tumultus a reggeli csúcsforgalom ellenére, és egy szabad helyet is talált magának, hogy azt a pár megállót ülve tudja végigelmélkedni.

Már bőven elmúlt nyolc óra, mire a lány egyáltalán odaért az iskolába. Végigszaladt a folyosón, miközben lelkiekben rákészült, hogy nemcsak a régi osztálytársait fogja viszontlátni, hanem a szigorú és idősödő matektanárát, Gabi nénit is, akivel szinte minden nap az első órájuk volt, és akit mindenki csak Piszoknak gúnyolt a háta mögött. Remegő kézzel nyitott be az osztályterembe, azonban Piszok helyett az informatika tanára, Norbi bácsi fogadta őt, aki a laptopjába temetkezett, de az ajtó nyikorgására felocsúdott.

– Csak nem maga is ide jár? – kezelte le a helyzetet a loboncos hajú férfi viccesen, mire Luca elvörösödött szégyenében. – De ma szerencséje van. Gabi néni beteget jelentett, és én helyettesítek. Üljön csak le – intett neki. – Szabad foglalkozás van, csak a hangoskodást kérem mellőzni! Ugye, kedves Dániel? – fordult az osztály leghangosabb tagja felé, aki a szokásához híven túl nagy vehemenciával társalgott a leghátsó padban, de aztán Norbi bácsi kérésére elhallgatott.

A lány megszeppenve somfordált a padok között, de szerencséjére senki sem figyelt fel rá, mindenki el volt foglalva a halk társalgással vagy egyéb dolgával. Beugrott neki, hogy ő mindig a legjobb barátnője, Betti mellett ült, de aztán elbizonytalanodott, mivel annak szomszédságában Olivér foglalt helyet, aki sutyorogva csapta a szelet a szőke lánynak. Lucának felrémlett, hogy a srácnak Balázzsal kellett volna egy padban ülnie, a helyén azonban csak egy üres széket talált. Szívverése felgyorsult, és zavarodottan helyet foglalt a fiú mellett, mivel a helycsere miatt nem maradt más választása.

– Elaludtál? – Balázs rögtön felé fordult, és csak vigyorgott.

– Igen... – A lány csak ezt az egy szót tudta halkan kinyögni, amint összetalálkozott a pillantása a fiú kék szemeivel. Lesütötte a tekintetét, miközben maga sem értette, mitől jött zavarba. Hiába vagyok itt, lélekben már felnőttem, vagy legalábbis fel kellett volna nőjek – babrálta a hosszú gesztenyebarna haját, és a Balázs előtt heverő rajztömbre nézett, aminek a legfelső lapján egy macska volt grafitceruzával lerajzolva.

– Hogy tetszik? – A fiú kiszúrta, hogy Luca mit vizslatott.

– Nagyon szépen rajzolsz! – A lány továbbra sem volt bőbeszédű, elméjében pedig ismét kavarogni kezdtek a gondolatai. Basszus, újra olyan lettem, mint egy tinilány! De persze, ez nem is csoda, mivel ő volt az első szerelmem... – Arca pirulós maradt, miközben visszarévedt első gimis évére, amikor is megfogta őt Balázs annak ellenére, hogy nem volt egy rosszfiús és maszkulin típus, emellett a testalkata csenevész, arca pedig kölyökképű volt. Mégis talált benne valami különlegeset, azt pedig egyszerűen imádta, amikor neki zongorázott. Kissé féltékeny is volt rá ilyen téren: a fiúnak nemcsak a zenéhez, de a rajzoláshoz is tehetsége volt, ő pedig bármit megadott volna azért, hogy valaha is olyan csodálatos dolgokat tudjon alkotni, mint a kiszemeltje.

Luca arra eszmélt fel töprengéséből, hogy Balázs kitépte a lapot a spirálfüzetből, és felé nyújtotta, melyen már az elkészült és kidolgozott, macskát ábrázoló rajz látszódott.

– Neked adom. Emlék! – mosolygott a fiú.

– Köszönöm, de igazán nem kellett volna... – A lány azért elvette a papírlapot, és csak meredten nézte. – Hogy érted, hogy emlék? – kérdezett vissza, bár amint ezt kimondta, rögtön megvilágosodott, hogy Balázs mire is gondolhatott.

– Még nem mondtam neked, de jövőre már nem ide fogok járni. Elköltözünk – harapott a fiú az ajkára.

– Tényleg? – színlelt meglepődöttséget Luca, mintha nem tudta volna ezt már előre. Valami rémlik, hogy akkor is rajzolt nekem, amikor aztán kiderült, hogy költözni fognak. De hova is? – Megköszörülte a torkát, és feltette a kardinális kérdést. – És hova?

– Pötrétére. Zala megyébe – érkezett a válasz, majd Balázs a ceruzájának végét kezdte rágcsálni.

– Hát, az nem itt van... – A lány realizálta, hogy valójában nem lett belőle gyerek: amikor először értesült erről az egészről, vissza sem tudta tartani a könnyeit, most meg úgy fogadta a hírt, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga.

– Nem bizony – sóhajtott a fiú, de aztán, mintha mi sem történt volna, kezébe vette az íróeszközét, és belekezdett egy újabb rajzba.

Luca ráfeküdt a padra, és féloldalasan figyelte, hogy miben mesterkedett Balázs. De fura ez az egész... – Váratlanul fáradtság lett rajta úrrá, ami nem is volt csoda a reggeli kapkodás után, az osztálytársai duruzsolása pedig tökéletes háttérhangot adott neki a szundikáláshoz. Felnézett a tábla feletti faliórára, ami még csak felet mutatott, ezt követően azonban elpilledt, és elsötétült körülötte minden...

Luca szemhéja megremegett, amint ébredezni kezdett: egy ideig csak betakarózva feküdt, de aztán felriadt. Pupillája összeszűkült az erős fény hatására, miközben felült. Körbenézett, és először majdnem sokkot kapott, de utána megkönnyebbült, hogy csak az álmai kalauzolták őt vissza a múltba, és a valóságban a hálószobájában találta magát, aminek a falairól Ákos kitömött szarvasos gyűjteménye nézett vele szembe. Olyan téren persze elszomorodott, hogy az apja már nem él, ugyanakkor mégis azt találta furcsának, hogy Gézával mindig gyakran álmodott, Balázzsal viszont már ki tudja, hogy mióta nem.

A nőről patakokban folyt a víz, miközben a fekete keretes szemüvegéhez, majd a mobiltelefonjához nyúlt, amit az ujjlenyomatával azonnal fel is oldott. Maga sem értette, miért, de egy pillanat múlva már Balázs teljes nevét írta be a keresőbe, azonban a férfit semmilyen közösségi oldalon nem találta meg. Érdekes – ráncolta össze a szemöldökét, ugyanakkor bűntudata is támadt. Amúgy, hülye vagyok? Miért gondolok én másik férfira? És egyáltalán, miért álmodtam vele? Mit akar ez jelenteni? – tette fel magának a kérdéseket, de választ már nem tudott rájuk adni. De egyébként mindegy is, mert ha akarnám, se találnám meg őt. Már a száma sincs meg. – Ekkor viszont az álmának újabb részlete rémlett fel neki, és fél perc múlva már a menetrendkeresőt vizslatta a telefonján. Honnan? Budapest. Hova? Várjunk csak? Igen! Pötréte! Csak beugrott! – töltötte ki a mezőket, majd néhány momentummal később már egymás alatt sorakoztak az eljutási lehetőségek. Hát, ez tényleg nem itt van a szomszédban...

Luca hosszan nézegette a listát, túl nagy választék azonban nem volt: csak két különböző útvonalon lehetett eljutni Pötrétére vonattal, mindkét verziónál egy átszállással. Kereken négy óra a vonatút a Déliből, ha Nagykanizsa felé megyek. Vagy lehet gyorsabban is, ha Zalaszentivánon szállok át, úgy még három és fél óra sem lenne. De bármelyiket is választom, körülbelül kétszázötven kilométer a távolság... – Egy gyors mozdulattal lezárta a mobilját, és a dunyhára dobta azt. Megrázta a fejét, és egyáltalán nem értette, hogy mi a fene üthetett belé.

––––––––––

Eddig tartott a második fejezet. Ha tetszett, amit olvastál, nyomj egy csillagot, ha pedig bármilyen észrevételed van, írd meg bátran kommentben! 😊