♦ 1 ♦

A téli bágyadt napsütés beszűrődött a függönyön keresztül, Balázs arcát cirógatva. A férfi lassan nyitotta ki a szemét, és csak lomhán kászálódott ki annak ellenére, hogy már délelőtt tíz óra is elmúlt. Sosem volt egy korán kelős típus, szerencséjére azonban a napok bő felében megtehette azt, hogy ne a telefonja ébresztőjének csipogására keljen fel. Kivánszorgott kábán a mellékhelyiségbe, majd miután végzett az ügyes-bajos dolgával, szokásához híven bekevert magának egy forró, tejszínhabos kávét, hogy ezzel élénkítse fel a keringését. De régen játszottam ezt a darabot! Pedig korábban még a repertoáromba is gyakran bevettem – kavargatta a koffeines italát, miközben fölé meredt. Bár az álmának nagy részére nem emlékezett, az a rész tisztán megvolt neki, hogy melyik dallam csendült fel benne: még kamaszként zongorázta el az It Must Have Been Love című számot Lucának abban a budapesti gimnáziumban, ahová csak egy évet járt még azelőtt, hogy vidékre költözött volna a szüleivel. Nem is tudom, hány éve lehetett már ez – révedt vissza a múltba, és próbálta leszámolni az esztendőket. Tizenöt, ha minden igaz. Hogy megy az idő, te jó ég... – Felállt, és a mosogatóba tette a kiüresedett bögréjét, miközben felelevenedtek benne az emlékek.

Balázs úgy döntött, nem is kezdhetné tartalmasabb reggelivel a napot, mint egy hagymás, kolbászos rántottával. A hozzávalókat előkészítette és feldarabolta, a tojásokat felverte, majd miután megnyitotta a gázpalack csapját és meggyújtotta a tűzhely legnagyobb lángját, nekiállt, hogy az alapot megpirítsa egy kevés olajon. A fakanállal időnként kevergetett rajta, hogy le ne égjen, eközben azonban ismét elkalandozott a múltjában. Vajon azóta mi lehet Lucával? Boldogul-e az életben? – töprengett, és egy pillanatig a szívverése is felgyorsult. Ki tudja, hány éve nem beszéltünk már mobilon sem... – Visszagondolt a gimnazista éveire: a költözés után egy ideig még tartotta a lánnyal a kapcsolatot telefonon és a közösségi médián keresztül, bár ez utóbbit már akkor is gyűlölte annak ellenére, hogy az ilyen oldalak még csak gyerekcipőben jártak. Aztán, ahogy teltek az évek, úgy ritkultak meg a hívások és az üzenetváltások, mígnem az egyik tőmondatára már nem érkezett válasz, mintha Luca is beletörődött volna abba, hogy semmi esélyük valaha is újra látniuk egymást.

A férfi hozzáöntötte a tojáslevet a már megdinsztelt kolbászos, hagymás alaphoz, a sürgés-forgás közepette azonban megakadt a tekintete a konyhaszekrény tetején álló gyerekpezsgőn, melyet még a lánytól kapott ajándékba, és ami dekorációként még mindig a helyiséget díszítette. Tartotta magát az ígérethez, és csakugyan nem bontotta fel azt annak ellenére, hogy ennyi év után már lassan ki lehetett zárni azt az eshetőséget, hogy valaha is együtt fogyasszák el az alkoholmentes italt. Talán ha nagyon akarta volna, lehet, megtalálta volna Lucát valamelyik közösségi oldalon, ha már a lány telefonszáma elveszett neki egy teljes körű előfizetés-váltásnál, de letett róla, mivel félt attól, hogy esetleg újabb csalódás éri őt ahhoz hasonlóan, mint amilyen Nórával történt vele.

Az étel elkészült, Balázs pedig rögvest ki is szedte egy tányérba a rántottát, majd miután megszórta azt pirospaprikával, lehuppant, hogy csöndes magányában fogyassza el a reggelijét. Egy szelet kenyeret is kanyarított mellé, és elégedetten ízlelgette a falatokat: tökéletes harapnivalót sikerült összekutyulnia, ellentétben azzal, amit egyszer még az exbarátnője dobott neki össze. Na, az valami borzasztó volt, bár így utólag nézve, meg sem kellett volna lepődjek – sóhajtott, miközben ismét magával ragadta a filozofálás. Alattomos egy nőszemély volt... – Felrémlett neki az eddigi egyetlen párkapcsolata, amikor még kora huszonévesen Nórával járt együtt, aki pár településsel odébb, Nagykapornakon lakott, szintén Zala megyében. Minden tökéletesnek tűnt kettejük viszonyában egészen addig, míg ki nem derült, hogy a lány titokban egy Csaba nevezetű fószerrel csalta őt végig. Illetve pontosítva, ővele csalta Csabát, mert mint utólag innen-onnan megtudta, gyakorlatilag lehetetlen volt eldönteni, melyikőjükhöz járt gyakrabban hancúrozni. A szívén ezek után nem csoda, hogy befoltozhatatlan törés keletkezett, és több éven keresztül sem tudta magát túltenni a dolgon. Nóra ráadásul külsőre mindenben az ideálja volt: természetes szőke haj, ragyogó kék szemek, karcsú alak, tenyérbe illő mellecskék... De mind hiába, ha belülről velejéig romlott volt, gerincet pedig soha az életben nem sikerült növesztenie. A férfi azonban, még ha racionálisan tudta is ezt jól, mégis tovább emésztette magát a kudarcán olyannyira, hogy ezt követően kihalt belőle a kezdeményezés a nők irányába. Időként elmélázott, hogy a szexuális vágyait esetleg örömlányok társaságával enyhíthetné, de utána mindig arra a következtetésre jutott, hogy a szíve ettől még nem gyógyulna be, a szülei halála után pedig már anyagilag sem engedhetett volna meg magának efféle tékozlást. Persze a reményt nem adta fel, és bízott a sorsban, hátha egyszer mégis összehozná őt egy hozzá hasonló különc nővel az élet, akivel meg tudna állapodni és gyerekeket nemzeni, de azzal a gondolattal is megbékélt, ha úgy adódott volna, hogy a családfájának kihalna a saját ága.

Balázs, miután jóllakott, gyorsan elmosogatta a konyhai eszközöket, majd felöltözködött, és a fáskamra felé vette az irányt, hogy tüzelőt készítsen be. Bár a sokéves átlaghoz képest kifejezetten enyhe volt a január, melyet egyáltalán nem bánt, a hőmérséklet a télnek megfelelően így is kellően alacsony volt ahhoz, hogy gyakran kelljen fát pakolnia a kályhába. Nekilátott, hogy a vaskos rönköket a baltájával hasogassa ketté. Apja halála óta már egészen megedződött fizikailag is ilyen téren: mióta teljesen egyedül maradt, gyakorlatilag csak magára számíthatott. Az élet sok tekintetben nehezebbnek bizonyult a vidéki kistelepülésen, mint egy nagyvárosban, azonban kezdte érteni, mi motiválhatta a szüleit, amikor úgy döntöttek, hátrahagyják Budapestet, és isten háta mögött telepednek le, a halál faszán, ahogy Balázs kamionos haverja, János mondta volna. Itt nyoma sem volt a nagyvárosi nyüzsgésnek, és bár időnként a kutyaugatás vagy a szomszéd Tibi bácsi flexelése felkavarta a környék csendjét, mégsem lehetett összemérni a zajszennyezés mértékét a dugóban haladni próbáló mentőautó szirénájával, az utcán lézengő csövesek kornyikálásával vagy a körfolyosós bérház lakóinak ordibálásával, ami néha még több emelettel arrébb is hallható volt.

A férfi a hűvös idő ellenére megizzadt az aprítás közepette, ugyanakkor tempósan haladt, miközben újra és újra eszébe jutottak neki a régmúlt idők. Még mindig maga előtt látta a drága szüleit, akik lassan tizenöt éve, hogy a nyugodtabb élet reményében leköltöztek a vad vidékre. Minden adott is lett volna, hogy békességben érjék meg együtt a nyugdíjas éveket, azonban ez már sajnos nem adatott meg nekik. Anyja, Ilona nem sokkal ötvenéves kora után infarktusban elhunyt, a hatvanat pedig már az apja, Zoltán sem érte meg, akit a mája vitt el. Igaz, a faterja erről maga is tehetett: ugyan sosem részegedett le, a napról napra egyenletesen elfogyasztott, összességében nagy mennyiségű alkohol idővel megtette a hatását. Nagyszülei már vagy korábban meghaltak, vagy egy szó nélkül eltűntek külföldre, és mivel testvér nélküli gyerek volt, így azzal kellett szembesülnie a húszas évei végén, hogy egyedül maradt az életben, még ha addigra felkészültnek is érezte magát a nagybetűs felnőtt létre. Szerencséjére hitelt nem örökölt, és az aprócska falusi házon sem volt jelzálog: az apja mindig erős kézzel vezette a családi kasszát, vagy legalábbis próbálta, mivel a végén már egyre többet költött alkoholra. Fiam, jegyezd meg, csak addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!, mondogatta gyakran.

Balázs, miután végzett a darabolással, néhány fordulóval behordta a fát a lakásba, hogy este majd már csak meg kelljen raknia a kályha tüzét. Tenyere piszkos lett, de nem bánta, mivel úgyis le szeretett volna tusolni, hajat mosni meg az arcszőrzetét leigazítani. Rendbe kell szedjem magam. Ma is jelenésem van a Macskában! – kezdett is neki az összekészülődésnek: egy pillanat múlva már a zuhanyrózsa alatt áztatta magát. Mondjuk, ez most nem szokványos hakni lesz. Majdnem ki is ment a fejemből, hogy ma van a harmincadik születésnapom! Béla bá, ahogy ismerem, biztos készül valami meglepetéssel – merengett el, miközben a samponos haját borzolgatta.

A férfi életében fontos helyet foglalt el a Pákosztos Macska nevezetű kisvendéglő, ami a törzshelye volt, és a bevételei jelentősebb részének forrását is biztosította. Már az iskolás években kikupálta magát a zongoratudománnyal, ez pedig később kapóra jött, mivel szakma és diploma híján részben szintetizátorozással kereste meg a kenyerét. Jövedelmét emellett alkalmi munkák vállalásával egészítette ki, és bár ez így éppenhogy csak szűkösen elegendő volt a megélhetéséhez, mégis inkább ezt az életmódot választotta, mint hogy beszálljon a mókuskerékbe, melytől világéletében kirázta a hideg. Olyan téren szerencsésnek mondhatta magát, hogy az elmúlt évek folyamán sikerült kapcsolati tőkét kovácsolnia, így ismeretségei által gyakran akadt neki valami feketemunka: ez még mindig jobb lehetőségnek bizonyult a munkanélküliségnél, vagy annál, hogy elmenjen egy multihoz gályázni, ahol a belét is kihajtották volna. Egyszer ugyan rákényszerült, hogy egy gyárba menjen el dolgozni három műszakban, és a magyar viszonyokhoz képest még a fizetés sem volt rossz, de a megpróbáltatást nem sokáig bírta, és arra a munkahelyére azóta is undorral gondolt vissza. Úgy volt vele, inkább szerényen, de nyugalomban él, mint hogy folyamatosan csak gürcöljön, hogy aztán a lassacskán gyarapodó vagyonát felzabálja az infláció. De hát fiam, mindenki napi nyolc meg tizenkét órában dolgozik, ez az élet rendje!, dorgálta meg őt rendszeresen Ilona ehhez hasonló szövegekkel, egyvalamivel azonban az anyja sem számolt, mégpedig az idő könyörtelen vasfogával. Ilona végigdolgozta az egész életét ugyanannál a cégnél, csak a költözésnél változott annyi, hogy a budapesti telephelyről átkerült a nagykanizsaira, a végzet mégis ideje korán utolérte őt, és arra már nem maradt lehetősége, hogy a szorgos munkájának learatott gyümölcsét élvezhesse.

Balázs, miután végzett a zuhanyzással, a tükör elé állt, hogy a borotvájával és a szakállvágójával leigazítsa a rendezetlenre növekedett arcszőrzetét. Bár már hosszú évek óta nem kereste a nők társaságát, úgy ítélte meg, a külsejét tekintve jobban labdába rúghatott volna így, hogy már egységesen kinéző, néhány milliméter hosszú borostát is tudott növeszteni. Csenevész teste is egészen férfiassá vált, bár az izmait nem kondigépekkel, hanem hagyományos módon, építőipari és más hasonló fizikai munkákkal növesztette meg az évek folyamán. Ugyanakkor nem csak pozitív irányba változott külsőre, ahogy maga mögött hagyta a húszas éveit: lábán már az első haloványabb visszerek is megjelentek, halántéktáji kopaszodása pedig egyre látványosabbnak bizonyult.

Balázs a telefonjának órájára pillantott, és megállapította, hogy csipkednie kell magát, ha nem akar elkésni. Gyorsan megmosta a fogát, majd nem sokkal később már a ruhaszekrénye előtt termett, hogy valami normálisabb szerelést rittyentsen magára: mégsem szeretett volna úgy megjelenni a vendéglőben, mint egy utcazenész, arról nem is beszélve, nemcsak az előadó, de az ünnepelt is ő volt ezen a napon. Mivel egymagára ritkán mosott, szembesülnie kellett azzal, hogy a lábára már csak egy felemás pár zoknit tudott hirtelen összekukázni az ömlesztett ruhaneműk közül. Mindegy, jó lesz ez, a nadrágtól meg a cipőtől úgysem látszik – húzta fel azt sebtében a talpára, majd a többi ruhadarabot is felvette. Begombolta az ingét, és a tükörbe nézve igazított egyet a sampontól illatozó, rövid barna haján. Indulhatok is! – Újra a telefonjára nézett: csakugyan idő volt már, így nem is tétovázott. Magához vette a szintetizátoros táskáját, benne a szeretett hangszerével együtt, majd miután a kabátját is hátára dobta, útnak eredt a szűk tízpercnyire található törzshelye felé, azután hogy kulcsra zárta a bejárati ajtót.

♦ 2 ♦

Balázs könnyed ujjmozdulatokkal ütötte le az utolsó akkordokat a fekete-fehér billentyűkön: bár elfáradt az egész estés muzsikálásban, és már azt a három pohárka whiskyt meg a két üveg sört is érezte a fejében, mégis elégedettség járta át a testét. Ez a szombati műsora is fergetegesre sikeredett, a hely pedig vacsoraidőben elég jó forgalmat hozott annak ellenére, hogy a januári időszak uborkaszezonnak számított a vendéglátásban. Nem is volt véletlen, hogy már hosszú ideje biztos helye volt neki a hét utolsó előtti napjain: a zalai dombok környezetében a legigényesebb helyet sikerült kihozni a kezdetben még nehezen beinduló kisvendéglőből, melyet a több mint hatvanéves, megözvegyült tulaj, Béla bá vezetett az időnként nagyobb nehézségek közepette is. Hosszabb időbe telt, mire felfutott a hely annyira, hogy a környező falvakból is gyakorta meglátogassák a létesítményt, a hétvége forgalmának felpörgetése érdekében pedig Balázs is kiemelt szerepet kapott. Összességében így mindenki jól járt: az üzlet ment, neki pedig fizetség és némi jatt is ütötte ilyenkor a markát a zenebonáért.

– Nagy műsort toltál ma is, Bazsikám! – szólalt meg János az erőteljes hangján, aki a férfi legjobb barátja volt, és éppen aznap tért vissza az országba két hét folyamatos nemzetközi kamionozás után.

– Ugyan már, pedig volt, amikor elég kihallhatóan mellé is ütöttem – nevette el magát Balázs, majd mint aki jól végezte dolgát, letámaszkodott a söntésnél a haverja mellett. – De inkább mesélj, veled mi a pálya? – kérdezett vissza.

– Faszántos minden! Mondjuk, nem mondom, hogy a végére már nem fáradtam ki, de most cserébe két hét pihim van, és majd csak februárban indul be legközelebb a kamionos biznisz! Addig meg döglés lesz itthon – húzott egy nagyot a söröskorsójából János, de majdnem félrenyelte az italát köhögve, amint a pult túloldaláról Eszter, a fekete hajú felszolgáló nő, visszaszólt neki:

– Nehéz úgy itthonról beszélni, hogy még a lakásodat is eladtad, és inkább bebútoroztál hozzám! – dorgálta meg, azonban az arcáról egyértelműen sugárzott, mennyire örült annak, hogy János visszatért a melóból, és így késő este várhatóan végre olyan kemény szexben lehet része, amiért már két hete sóvárgott, legalábbis a falubéli mendemondák szerint.

– Hülye lettem volna nem eladni! Így most csak akad még pénzem! – A férfi ezután a zeneművész cimborája felé fordult. – Ne tudd meg, milyen motort néztem ki magamnak! Ez is hasonló amúgy, mint a mostanim, de valamivel több paci van benne!

– Minek neked amúgy még egy vasparipa? – nézett vissza szkeptikusan Balázs, miközben elmerengett magában. Bár maga is szabadosan élt, de azt már túlzásnak tartotta, amit a barátja művelt: János hiába végezte el az autószerelő szakmát, inkább a kamionozás és az élet nagy kanállal habzsolása mellett döntött. Ősszel még a kicsiny házát is eladta, hogy abból motort, hangfalakat, meg minden más nem létfontosságú hülyeséget vegyen, és úgy ítélte meg, elég, ha Eszternél lakik azokon a napokon, amikor az országban tartózkodik pihenőn. A nőnek pedig nem volt ellenére, hogy egyrészt a férfi is beszállt a költségekbe, másrészt a szexuális életét is felpezsdítette, legalábbis az a pletyka járta, hogy nélküle csak vénlányként szomorodott volna meg.

Balázs szinte nem is figyelt a haverja válaszára, aki ismét a kamionozásról és a lazaságról hadovált, a prostikat pedig valószínűleg csak a pultos nő közelsége miatt nem említette meg. Már éppen gondolkozott rajta, hogy ihatna valamit, amikor, mintha csak olvastak volna az elméjében, előtte termett egy pohár whisky két jégkockával.

– Nagy volt a mai show, Balázsom, ez már jár neked! – Az ősz hajú és borostájú Béla bá termett vele szemben, akinek kisimultak a ráncai. – Na meg, van még egy apró meglepetésünk neked, ha már kereken harmincéves lettél! – nézett Eszter felé, aki abban a pillanatban térült-fordult, és letett az ünnepelt elé egy tányért, rajta két nagy zsíros kenyérrel, amiknek a tetején lilahagyma-cikkelyekből a boldog születésnapot felirat volt kirakva.

– Mégis egy kis apróság! Isten éltessen, cuncimókus! – incselkedett neki a fekete hajú nő.

Jánost erre mintha elfogta volna a féltékenység, de aztán visszafogta magát, és ő is felköszöntötte Balázst nagy hátbaveregetések közepette.

– Jaj már, igazán nem kellett volna! – A férfi elérzékenyült, bár ehhez az elfogyasztott alkoholmennyiség is hozzájárult. Először csak egyet harapott a sokak által leszólt, parasztos ennivalóból, de aztán egyre gyorsabban falta befelé a kenyereket, ami az ízlésének megfelelően pirospaprikával is vastagon meg volt szórva. Bár kereken a harmincadik születésnapját ünnepelte, mégis úgy érezte, más ajándékra nincs is szüksége, mert sokszor az egyszerű ételek és pillanatok sokkal többet tudtak érni, mint mindenféle hacacáré, ami mögött azonban nem voltak valódi érzelmek. Mint Nórának a habos csokitortája, amit nekem csinált, szintén valamelyik korábbi szülinapomra. Hiába a cukormázas tálalás, ha végig hazudott nekem – rázta ki őt a hideg.

– Aztán, Balázsom! – zökkentette ki őt Béla bá. – Akkor a jövő hét szombaton ugyanitt a szokásos, ha részedről is megfelel. De emellett még egy kis fusit is tudok neked intézni. Bözsénél kell majd villanyt szerelni, aztán oda jó lenne egy kis segítség. Meg valamelyik nap Eszti helyett is beugorhatsz poharazni – sorolta készségesen a lehetőségeket a férfinak, miközben igazított egy keveset az ősz haján.

– Az jó volna, mert kicsit megint legatyásodtam, ami azt illeti – nevetett fel Balázs, amit az idős úr is viszonzott, miközben megveregette a vállát:

– Ne félj, amíg engem látsz, nem hagylak szarban! – biztatta őt, de aztán a pult felé fordult, mivel ki kellett szolgálnia egy férfit, aki egy pohár jeges whiskyvel többet is kért, mint ahogy a baráti köre igényelte volna:

– Ezt a művész úrnak, a mai fenomenális játékért!

Balázs meglepődött, de utána megköszönte a kedvességet, majd koccintott az illetővel, akit Gyurinak hívtak, és már ismert törzsvendégnek számított. Még néhány szót váltottak ezután, de aztán mindenki visszatért a saját társaságához.

János ezalatt Béla bával kezdett eszmecserébe, és bár a fiatalabb férfi a szokásos rizsáját lökte, láthatólag jól elszórakoztak egymással. Balázs nem szólt hozzá a beszélgetéshez, csak némán hallgatta őket, mialatt időnként egyet-egyet kortyolt a whiskyspoharából, melyben minden apró mozdulatnál megcsörrentek a jégkockák. Ez ma már az ötödik, lehet, sok lesz. De hát ilyen ez a popszakma – mélázott el, miközben érezte, hogy kezd letompulni a piától. A tudatába ilyenkor mindig belényilallt a félelem, hogyha így folytatja, akkor ő is úgy fogja végezni, mint az apja. Annak idején harmincasként Zoltán is csak ritkán, de olyankor jófajta italokat fogyasztott, aztán ahogy teltek az évek, egyre inkább a mennyiség került előtérbe a minőség rovására, mígnem végül a diszkontáruházak saját márkás, párszáz forintos borai vitték be neki a kegyelemdöfést. Másrészről Balázs ilyenkor azzal nyugtatta magát, hogy ő már tudatában van mindennek, és neki már megadatott az a lehetőség, hogy tanuljon az édesapja hibájából.

Balázs arra eszmélt fel, hogy János véletlenül fellökte a saját a kiüresedett felespoharát, ami bár jól hallhatóan koppant, de szerencsére nem tört össze.

– Janikám, bírd már ki addig, amíg nem megyünk haza! – szidta le a férfit Eszter, akinek az arcáról lehervadt a mosoly, mivel sejthető volt, hogy az estéje nem a már régóta várt szexuális élményektől, hanem János részeges horkolásától lesz felejthetetlen.

– Ennyi má' azé' nekem is jár, ennyi meló után! – válaszolt vissza a kamionos férfi elkent hangon, akinek a szervezete csak kisebb mennyiségű alkoholhoz volt szokva, így mindig gyorsabban beütött nála a krach.

Balázs is már csak maga elé meredt: feldobta magának az ötletet, hogy még egy sört megihatna, de aztán úgy határozott, hogy inkább hazafelé veszi az irányt, különben is már közeledett a záróra. Utolsó korty whiskyjét lehúzta, szintetizátorát gondosan elcsomagolta, majd miután Béla bával kirendezték az anyagiakat, kabátját is magára vette, és elbúcsúzott mindenkitől illő módon.

A férfi barna haját meglobogtatta a hűvös szellő odakint. Egy pillanatig visszanézett az épület felé: a macskás cégér körül, melyet még ő faragott ki Béla bá kedvéért, még mindig fent voltak a karácsonyi fényfüzérek. Akár egész évben is kint lehetne a világítás, de tél végéig egészen biztosan. Attól még, hogy vége a decembernek, nem kell rögtön mindent leszedni... – Sosem értette az ünnepi hajcihőt: sokan már novemberben nekikezdtek a karácsonyi készülődésnek, aztán januárban mintha csak elfújták volna az egész hangulatot, és csak a szürke, sötét napok maradtak, miközben sokszor olyan érzése támadhatott az embernek, hogy az újesztendőben mintha évről évre valahogy csak egyre nehezebb lett volna minden. Legalábbis minden év elején elfogta őt ez a dilemma, de mindig igyekezett elhessegetni a negatív gondolatait, és próbálta értékelni az élet apró örömeit.

Balázs lassú léptekkel megindult a szokásos rövidke útvonalán, miközben rágyújtott egy cigarettára: csak alkalmi dohányos volt, az ilyesféle összeröffenések ideje alatt és után azonban jólesett neki elszívni egy-egy slukkot. Határozottan pöfékelte ki a füstfelhőket, melyeket az élénk légmozgás gyorsan feloszlatott. Ezt is megértem! Kereken harmincéves lettem... – Egy pillanatig beborzongott a gondolatba, hogyha szüleiből indul ki, könnyen lehet, hogy már az életének a felén is túl van, de azzal nyugtatta magát, hogy semmilyen összefüggés nincsen a két dolog között, és ennyi erővel a sors dobhatja neki azt is, hogy közel százévesen haljon csak meg, és sokáig éljen egészségben.

A férfi csak akkor nyomta el a csikket, amikor a kicsi, de rendezett házát megpillantotta. Rövidesen már bent is volt a helyiségben, mely az este folyamán igencsak kihűlt, azonban az előrelátásának köszönhetően a felhasogatott tűzifa össze volt készítve, így hamarjában be is tudott gyújtani. Elbíbelődött egy ideig, de aztán elégedettség járta át a testét, amint a kályha melegét érezte. Miután végzett a dolgával, úgy döntött, nyugovóra tér. Lefekvés előtt egy pohárka ásványvizet szeretett volna még inni, azonban ráeszmélt, hogy az utolsó palack is már kiürült. Mehetek majd vásárolni is lassan – elmélkedett, miközben valami más innivaló után kezdett kutatni: nem is telt bele soká, hogy a konyhaszekrény tetején észrevegye a gyerekpezsgőt. Na és ha kibontom? – pattant ki az isteni szikra a fejéből, egy pillanat múlva pedig már a kezében tartotta a beporosodott üveget. Felrémlett neki, amikor még közel tizenöt éve fogta ugyanígy az italt a díszcsomagolásban, azután hogy Luca átnyújtotta azt neki. Megígértem, hogy csak akkor nyitom ki, ha újra látjuk egymást. De mikor volt már ez! Valljuk be, soha az életben nem fogunk már szerintem találkozni...

Balázs cselekedett: amint kihúzta a dugót, rögtön megcsapta az orrát a gyerekpezsgő édes illata, melyet emellett egy kicsit fanyarnak is érzett, de ez nem volt csoda annak fényében, hogy mennyi ideje rostokolt már egy helyben a nedű. Kerek harmincadik születésnapomra kijár ez nekem! – Egy momentumig lelkiismeret-furdalása támadt, amint eszébe jutottak neki az iskolás évei és a Lucával eltöltött közös pillanatok, de aztán megemelte az üveget, és nagyot húzott belőle. A cukor meglepően jól tartósította az innivalót, és egészen zamatosnak érezte azt, bár az ízérzékelése valamelyest el is tájolódhatott a korábbi iszogatását követően. Ugye, gondolsz néha rám? – kezdett dúdolásba, ekkor azonban maga sem értette, miért, de az alkoholmentes lötty nemhogy felfrissítette volna őt, hanem csak még inkább kiütődött tőle. Nem is képzelgett ezután már sokáig: visszazárta az elszabadított szelencét, majd az ágya felé vette az irányt, néhány perc múlva pedig már mélyen el is nyomta őt az álom.

♦ 3 ♦

– Balázs!

A férfi lassan nyitotta ki a szemét, de aztán majdnem hátrabukott a támla nélküli széken, amint megpillantotta magával szemben a hatalmas, feketére mázolt zongorát, miközben ismét a nevén szólongatták:

– Balázs! Csak nem elaludtál? – kezdett játékos kuncogásba mögüle egy ismerősen csengő hang.

– Mi a... – A férfi megrázta a fejét, majd azon nyomban felpattant és körbenézett: maga sem tudta eldönteni, hogy a régi iskolájának osztályterme, vagy az ajtóban támaszkodó Luca lepte meg őt jobban, aki ráadásul szemmel láthatólag ugyanolyan fiatalnak nézett ki, mint tizenöt évvel korábban. – Úristen, hogy kerülök én ide? – tette is fel a kérdést meglepődöttségében.

– Ne viccelj már! Ma is mentél zongorázni, ahogy szoktál – nevetgélt a lány. – Na, de megígérted, hogy hazakísérsz, én meg nem várok tovább!

– Igen? – Balázs egyáltalán nem értette az egész helyzetet, de aztán balsejtelmek kezdték gyötörni, amint megpillantotta a lábán az ütött-kopott tornacipőt. De hisz ez lehetetlen! – Farmerjának a zsebébe nyúlt, hogy a telefonját használja tükörként, azonban a teljes képernyős mobilja helyett a régi bumfordi, nyomógombos mobilját találta ott. Mi a fasz?

– Na! Gyere már! Itt hagylak mindjárt – kérlelte őt Luca.

– Jövök, na! De itt valami kurva nagy gáz van! – A férfi fokozatosan ráeszmélt a valóságra: arcát kitapogatta, melyen még borostának sem volt nyoma, teste pedig mintha csak összeesett volna, olyan csenevésznek tűnt a megszokotthoz képest. Telefonjának aprócska üvegén próbált szembe nézni magával, és bár alig látta az arcát, mégis egyértelműen megállapította, hogy még a gimnazista önmaga nézett vele farkasszemet. Jézusom! – Legszívesebben elordította volna magát, de aztán a szája elé tette a kezét, és a lány nyomába eredt, aki már elindult a folyosón. Szíve megállás nélkül zakatolt, és csak abban reménykedett, hogy ez az egész nem más, mint egy rémálom.

Hamarosan már az iskolától nem messze található trolibusz-megállóhelyhez értek, ahol letáboroztak.

– Ma nagyon furcsa vagy! – sandított Luca a fiúra, akinek azonban minden oka megvolt arra, hogy ténylegesen furcsának érezze magát.

– Előfordulhat... – Balázs tőmondatban válaszolt annak ellenére, hogy rengeteg kérdés kavargott a fejében, mivel egyáltalán nem tudta hova tenni, mit keres újra Budapesten, és hogy vajon csak megfiatalodott, vagy ezzel együtt az időben is visszarepült-e a múltba. – Hú, erre most el kell szívjak egy cigit! – nyitotta is ki a táskáját, de az aprócska papírdobozt nem találta benne sehol.

– Mi van veled? Ne mondd, hogy te is rá akarsz szokni, mint Daniék, akik azt hiszik, hogy ettől lesznek menők. – A lány csak a fejét csóválta.

– Épp ez az, nem tudom, mi van velem... – A fiú még mindig úgy érezte, menten összeesik és elájul, azonban az egyik kételyére mintha választ kapott volna, amint befutott a megállóba a szovjet ipar remekműve, a ZiU–9-es trolibusz. Ezek az ócskavasak még most is járnak? Vagy ha nem, akkor viszont csak egy magyarázat lehet... Bár a BKV-ból kinézem, hogy még nem selejtezték le ezeket – morfondírozott magában, mivel elképzelni sem tudta, mennyit változhatott a főváros tömegközlekedése azóta, hogy vidéken élt.

Amint a rozsdásodó piros jármű ajtót nyitott, fel is szálltak, majd lehuppantak egymás mellé az egyik kétszemélyes fekete műbőrhuzatos ülésre. Balázsnak ezt követően az út alatt már értelmesebb mondatokat is sikerült kinyögnie a beszélgetésük során, Luca pedig szemmel láthatólag megnyugodott.

A fiút azonban belül továbbra is gyötörték a gondolatai, még ha kifelé azt is mutatta a szavaival, hogy semmi különös nem történt vele. Most már minden kétséget kizáróan visszarepültem a múltba – nézegette az összekarcolt üvegen keresztül az út menti reklámtáblát, melyen gyanúsan alacsony árak szerepeltek. Tekintete időnként a mellette szorosan ülő lányra tévedt, miközben fellángoltak benne a régi érzések. Már akkor is imádtam, amikor még csak megismertük egymást a gimi első évében – jutott eszébe a kilencedik évfolyama, amikor is teljesen új közegben találta magát a gimnázium kezdetével. Igazi, első szerelem volt ez a részéről: bár Luca nem a népszerűbb lányok táborát gyarapította, mégis talán pont ez fogta meg őt, és kedvelte meg a visszahúzódó, szemüveges kis csajt. Később aztán egyértelmű lett, hogy a lány részéről sem voltak közömbösek az érzései, de a számítását keresztül húzta a tanév végi költözés, és csak egyetlenegy csók csattant el közöttük azon napon, amikor utoljára látták egymást.

Balázs zavarba jött, amint Luca a vállára hajtotta a fejét, hosszú gesztenyebarna haja pedig a nyakát cirógatta. Vajon milyen lehet felnőttként? Biztosan igazi, kívánatos, nagybetűs nővé cseperedett! Csak jutnék vissza a jelenbe, te jó ég! – rázta ki a hideg, a lány azonban, mintha csak megérezte volna a rezdüléseit, kikászálódott mellőle, hogy aztán éppenhogy csak nyújtózkodva elérje a ráncajtó felett elhelyezett gombot. Ja, tényleg, mindjárt ott vagyunk, valamennyire kezd ismerős lenni a környék – pattant fel ő is.

Amint a troliról leszálltak, Balázs már felismerte azt a háztömböt, amelyikben Luca lakott. A távolodó jármű üveghangja még egy ideig hallatszódott, ezt követően viszont meglepően elcsöndesült a környék.

– Neked amúgy van iWiW-ed? – törte meg a hallgatást a lány, miközben a barna szemét a fiúra szegezte a szemüvegének lencséjén keresztül.

– Hú, még valamikor nagyon régen volt, de azóta asszem, már meg is szűnt az oldal – csúszott ki Balázs száján reflexből a felnőttkori gondolata.

– Hogy szűnt volna már meg? – kacagott fel Luca.

– Ja, hát persze, hülye vagyok ­– vakarta meg a fiú a kobakját. – Izé, úgy értem, hallottam róla, de már nem vagyok fent – magyarázkodott.

– Akkor majd meghívlak! – ajánlkozott a lány lelkesen.

– Ha gondolod! – mosolyodott el Balázs kényszeredetten. De utáltam már akkor is ezt. Mindenki boldog-boldogtalant bejelölt úgy, hogy valójában, ha szembementek volna egymással az utcán, meg sem ismerték volna a másikat – sóhajtott. – Annyira én nem vagyok oda azért, hogy a fél életemet felpakoljam az internetre – adott is hangot a kétségeinek.

– Ne csináld már! Én is csak általános dolgokat szoktam feltenni oda, az irántad táplált érzéseimet viszont csakis kizárólag személyesen tudhatod tőlem – kapta el Luca ismét a fiú tekintetét, és rögtön el is vörösödött, amint kicsúszott a száján az a mondat, amire valószínűleg csak gondolni szeretett volna. – Viszont, izé, mennem kell, anyám le fog cseszni. Majd... Majd holnap! – dadogott szégyenlősen, majd hátat fordított Balázsnak, hogy aztán egy pillanattal később már el is tűnjön az ósdi ajtó mögött.

Mit jelentsen ez? – Az egymagában maradt fiú testét átjárta az izgatottság. Még mindig nem talált magyarázatot arra, mi okozhatta az életében ezt a kavalkádot. Bár nem éppen volt hívő ember, mégis úgy érezte, hogy tréfát űz vele az isten. Felnézett a magasba, miközben a tenyerét a homlokára helyezte, hogy leárnyékolja a napsugarakat, melyeket még a magas bérházak sem takartak ki. Lehet, tényleg csoda történt?

Az izzó korong fénye megtört a fátyolfelhőzet jégkristályain, és az égitest körül karikában ragyogott egy keskeny sávban az égbolt. Balázst teljesen megigézte a halojelenség, de aztán leszegte a fejét, és a nagyméretű bejáraton állapodott meg a tekintete, ami mögött a lány körülbelül fél perce, hogy eltűnt. Késztetése támadt, hogy utána eredjen: szerencséjére a vaskos kapu ki is nyílt, és hamarosan bent találta magát a körfolyosós ház aulájában. Már felfelé pásztázott, miközben próbált rájönni, melyik is lehetett Lucáék lakása, amikor pontosan fölötte a karzaton az egyik virágláda tartója megadta magát, a nehéz tárgy pedig zuhanni kezdett egyenesen felé. Felüvöltött, de félreugrani már nem tudott, a dísznövény pedig a súlyos agyagcserepével együtt pontosan telibe találta őt...

Balázs teste megrándult, amint egy hirtelen mozdulattal felült. Szeme kipattant a félhomályban, és csak néhány másodperc múlva realizálta, hogy visszatért a jelenbe: kintről megismerte Tibi bácsi sarokcsiszolójának a hangját, házának ablakán pedig besütött a nap a hanyagul elhúzott függöny mellett. Végigtapogatta az izzadságában úszó testét, majd az arcszőrzetén is simított egyet, mely szerencsére ugyanúgy ott volt, mint az előző estén. Azt a mindenit! – kapkodta még mindig a levegőt, a szíve pedig majd kiugrott a helyéről. Nagy nehezen megkönnyebbült, hogy minden a legnagyobb rendben van, és csak rosszat álmodott, azonban ekkor tudatosult benne igazán: talán nem lehetett véletlen, hogy ilyen képzelgései voltak. Érdekes-érdekes... – Pulzusa folyamatosan megnyugodott, és amint a fejében összerakta az álmának képkockáit, rögtön elhatározásra is jutott. Magához vette a telefonját, hogy megkeresse Lucát a Facebookon: olyasvalamit tett, melyre évek óta nem vetemedett. Már gyűjtötte a bátorságot, hogy sok-sok év után újra visszajelölje őt, legalábbis a kamu fiókjával, mivel a valós profilját már réges-rég letörölte az inkognitóban maradás érdekében, de aztán lehervadt a lelkesedése, amint a nő adatlapján kiolvasta magában az egyik olyan szót, amitől a legjobban tartott. Eljegyezve...

––––––––––

Eddig tartott az első fejezet. A második fejezetben alaposabban megismerheted Lucát is, aki szintén nem akármit álmodik az egyik éjszakán. Ha tetszett, amit olvastál, nyomj egy csillagot, ha pedig bármilyen észrevételed van, írd meg bátran kommentben! 😊