Rilanda bizonytalanul közelített a hangok forrásához. Közben egyre biztosabbnak tűnt a gyanú, miszerint a házigazda felesége megcsalja őt. S abban a pillanatban, amikor befordult a következő sarkon, igaza lett.

A születésnapos édesanyját egy férfi szorította a falhoz. Kezük összekulcsolódott, és a nő lábát a vele szemben álló dereka köré fonta. A vörös ruhás leány lesokkolt egy pillanatra, majd mire észbe kapott, a páros már őt leste.

Az asszony vezényelte a párját, hogy állítsa meg Rilandát, mire a fiatal nő futásnak eredt. Ügyetlen volt öltözékében, de sikeresen végigjutott a folyosón, mire a férfi felzárkózott mögé. Már a táncparkett közelében kapta el a hölgyet, akit a földre terített. Rilanda csapkodott, rúgott, és elhatározta, bátyjával ellentétben ez az ember nem fogja legyőzni.

Azonban, még, mielőtt győzedelmeskedhetett volna, a rajta fekvőt Neman rángatta le róla. Ezután felsegítette a vörös ruhást, aki karjába kapaszkodva felkelt a földről. Idegesen tekintett körbe, az emberek őt figyelték, csapzott haját, szakadt öltözékét. Csúfolni, piszkálni fogják ezért az alkalomért. De szerencséjére nem őt kapták hűtlenségen. Továbbá a megérkező nő rendetlen ábrázata tükrözte a földre lökött férfiét.

– Mi történt? - kérdezte a fekete hajú.

– Megcsalta a férjét, a folyosón találtam rájuk, üldözni kezdtek.

Rilanda sebes lélegzetvételek közepette mondta el kellemetlen tapasztalatár, mire az összegyűltek hüledezve fogadták a hírt. A megcsalt férj üvöltözni kezdett feleségével, míg lányuk összezavarodva, sírva bújt a neki udvarló úrfihoz. Ebben a helyzetben gondolta úgy Rilanda, hogy ideje lenne elhagynia a helyszínt.

– Jobb, ha én megyek... - motyogta Nemannak.

– Veled tartok - nyújtotta könyökét a férfi, s Rila belekarolt. – Indulhatunk?

– Igen, mehetünk.

A pár emelt fővel, akadály nélkül hagyta el a helyszínt, míg a többiek egy dráma szemtanúi lehettek. Mindaddig A sötétbarna íriszű megállt a ház előtt, megfogta a nemes kisasszony kezét, majd szólásra nyitotta száját:

– Eljönne velem az otthonomba? Vagy akár mehetünk önhöz is.

– A visszautasítás lehetőségével nem élhetek? - mosolyodott el pajkosan Rilanda. - Inkább jöjjön az én otthonomba, ott kiélvezhetjük a szüleim távollétének csendjét.

– Nekem megfelel, míg magával lehetek, Rilanda.

A páros ezután hintót hívott, majd felszálltak rá. A leány egészen felszabadultnak érezte magát Neman társaságában. Szíve nagyokat vert mellette, miközben a férfi keze combjára kúszott. Landa hallgatta a paták dobogását, és figyelte a lassan elúszó tájat. Következőnek, mire feleszmélt, már a mellett ülő rázogatta őt.

– Mi történt? - kérdezte.

– Megérkeztünk. Az út során elaludt a vállamon.

– Elnézését kérem! - szabadkozott a nő, majd felemelte fejét.

– Igazán nem szükséges bocsánatot kérnie, örülök, hogy ennyire megbízik bennem. Úgy vettem észre, nem hajlamos a túlzott bizalmasságra - állapította meg a férfi.

– Tényleg nem, jobb szeretek távol maradni másoktól. De maga más, megértő.

– Örülök, hogy így gondolja, Rilanda. Most viszont... Ideje lenne kiszállnunk a hintóból.

– Igaz is, csupán elmerengtem.

Rila és Neman kiléptek a lovaskocsiból, majd megindultak a hölgy otthona felé. A ház egy dombon helyezkedett el, s olyan volt, akárcsak egy torony. Világosszürke kövek építették fel, néhol felfutott rá a növényzet. A fal tövében kertész dolgozott, az tiszteletteljes meghajtással fogadta az úrinőt.

– Jó napot, Trebor! Az urat Nemannak hívják, a bálon találkoztunk.

– Ó, szeretettel köszöntjük a Bortelau rezidencián, érezze jól magát!

– Köszönöm, egészen biztosan jól fogom.

– És édesapámék rendkívül boldogok lesznek, ha megismerik magát - mosolyodott el a lány, tudva, hogy többé nem tarthatják őt elveszettnek vagy magának való szerencsétlennek.

– Csak ön után – intett Neman, majd együtt beléptek a házba. Ez volt az első közös estéjük.