– Köszönöm a táncot – mondta a fekete hajú férfi. Rilanda egy pillanat alatt eszmélt fel kábulatából, hogy közben véget ért a zeneszám, és új kezdődött, ezzel együtt pedig rövidke beszélgetése is megszakadt.

– Én köszönöm.

A leány finom, nőies mosolyt villantott felé, majd kitáncolt a parkett mellé. Szerencsére éppen az ételek mellett kötött ki, amiért örült a táncnak. Továbbá nem is volt olyan rettenetes az a röpke társalgás. Talán többet kéne ilyenekbe vágnia.

Azonban rögtön el is vetette ezt a gondolatot, tudta, nem lenne mersze hozzá, és most szintén csak a társadalmi nyomás vezérelte erre. Egyébként inkább kirohanna a világból, mikor arról van szó, hogy kezdeményezzen beszélgetést valakivel. Az szüleinek sokkal jobban megy, mint neki.

De ők nem voltak itt valami út miatt, ezért ő képviselte a családját. Bárcsak ne tette volna! Szívesebben ülne otthon egy könyvbe temetkezve, vagy ültetne virágokat a kertben. Akár az ágyában feküdne, bámulná a plafont vagy a csipkés függönyt, esetleg a sarki növényt, és hagyná, hogy elragadják képzeletének mélységei. Igen, ez ideális elfoglaltság lett volna a jelenlegi helyzetével ellentétben.

Legalább az ételek felszabadultak. Így ügyelve arra, hogy el ne essen sötétvörös ruhájában, óvatosan az asztalhoz sétált, majd elvett egy teasüteményt. Csukott szemmel élvezte ki az édesség ízét, majd a következővel megismételte ugyanezt. Közben lábánál valami puhát érzett meg, és dorombolást hallott meg.

Mikor lenézett, egy fehér macska dörgölőzött a lábszárához. Rilanda elmosolyodott, s megsimogatta a továbbra is doromboló állatot. Bundája selymes volt, jól ápolt, a macska meg igen készségesnek bizonyult. Őket az emberekkel szemben kedvelte, mert nem tettek fel buta kérdéseket, vagy vágtak sértő szavakat a fejéhez.

Ezért szívesen simogatta, míg falatozott. Észre sem vette, hogy Neman tekintete távolról, de őt fürkészte. Addig ő senkivel és semmivel sem törődve pusztította a sok süteményt. Sosem ügyelt súlyára, vagy figyelt testére, azt már rég megtanulta, hogy másoknak semmi sem jó. Túl kövér, túl sovány, mit számít, mit gondolnak mások, amíg ő jól érzi magát a saját bőrében?

Ha egy valamiben biztos lehetett, akkor az ez volt. Sosem értette, egyesek miért figyelnek úgy a súlyukra, mintha egy-két kilogramm hirtelenjében átalakítaná őket. Még egy ok, amiért szerette az állatokat: nem ítélkeztek. Igaz, megölték, riválisnak tekintették egymást, de nem azért, mert valamelyikük éppen hogy nézett ki. Természetesen barátságokat is kialakítottak egymás között. Előítéletek nélkül.

Rilanda végigvezette tekintetét a tömegen. Valaki nem volt itt. Rögtön látta, hogy Gelimie édesanyját nem látta sehol sem, míg apja pár idősebb úrral beszélgetett. Közben feleségét kereste, aki ki tudja, hol volt.

Azt viszont hamar észrevette, hogy a bálteremből külön folyosó nyílt. Oda már többen is beléptek, a többség viszont nem ott tartózkodott. Ez tökéletes helynek tűnt az elvonulásra. Így tányérjára több finomabb falatot is helyezett, édest és sóst egyszerre, majd a csendes folyosószakasz felé vette az irányt. Ott megállt az egyik nagy ablaknál, de a folyosóra érkező szerelemes pár elriasztotta őt.

Ment tovább, hátha talál egy eldugott zugot, ahol pihenhet. Egyre beljebb haladt a nyugtatóan sötét helyen, melyet csak néhány gyertya világított meg. Ahogy ment tovább, meghallott egy hangot. Rögtön felismerte, miféle alkalomból keletkezett. Sőt, azt is tudta, kitől származhat: a ház tulajdonosának feleségétől.