Na szóval, ott tartottunk, hogy négy év után Nathan csak úgy megjelent az ajtómban, mintha mi sem történt volna. Persze, miután szó nélkül lelépett, valahogy nem vágytam arra, hogy találkozzak vele. De még mielőtt elküldöm őt a fenébe, ugorjunk csak vissza oda, amikor életemben előszór nem jutottam szóhoz a döbbenettől. Négy éve történt, nagyanyám testvérének Regina-nak az esküvőjén. Egy Robin nevű ingatlan eladóhoz ment feleségül, ami szerintem tök menő. Már bőven túl voltunk a szertartáson, szóval csak a fogadás volt hátra. Szűk körű esküvő volt, csak mi, vagyis a család voltunk jelen. Brooke épp tömte magába a muffinokat, Julian pedig ezt videóra vette. Akkoriban készült el az első filmje, szóval totál rá volt állva az új film témára.

- Mosolyogj Brooke, ha szerencséd van, bekerülsz a következő filmembe! - Julian felnevetett, mire Brooke idegesen trappolt oda hozzá.

- Julian, azonnal kapcsold ki azt a kamerát, különben esküszöm, hogy betöröm! - erre Julian elrohant, Brooke pedig rögtön futott utána. Én kínomban megráztam a fejem, mire két kéz simult a derekamra.

- Még szerencse, hogy mi nem vagyunk ilyenek!

- Viccelsz velem? Ha úgy viselkednél, mint Julian akkor nem sokáig lennénk együtt, az tuti! - felé fordultam és megcsókoltam.

- Mondtam már, hogy milyen szexi vagy?

- Még nem, de nagyon köszönöm!

- Mi lenne, ha a ma estét nálam töltenéd? Az apámék ma nincsenek otthon, szóval végre kettesben lehetünk!

- Szeretnék, de ma találkozok az apámmal, tudod milyen ritkán látom őt! De ígérem, holnap bepótoljuk! - már épp ott tartottam, hogy mégis engedek neki, de rám tört az émelygés, szóval le kellett állnom.

- Blair, jól vagy?

- Persze baby, semmi gond,  csak ki kell mennem a mosdóba, most! Brooke, gyere már! - kiabáltam oda a barátnőmnek, aki még mindig Julian után futott. Szerencsére ezzel le tudtam állítani és volt szíves velem jönni.

- Na mi a szitu? Normális esetben nem kérted volna, hogy jöjjek veled a mosdóba! - erre a táskámból elővettem, a pozitív terhességi tesztet, mire Brooke szemei kikerekedtek.

- Hát ez a szitu! Terhes vagyok!

- Na na szívass. Nathan az apja, ugye?

- Ki más lenne? Ő volt az egyetlen akivel valaha is csináltam. Egyébként is, 17 vagyok nem is lehetett volna mással.

- Elmondtad már neki?

- Igen és képzeld, már meg is kérte a kezem, annyira boldog volt miatta! Holnap akarom elmondani neki, mert jelenleg sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre.

- Igazad van, tényleg nem most kellene közölnöd vele. Na és meg akarod tartani?

- Azt nem tudom. Előtte még el kell mondanom neki és a többieknek is, de nagyon félek Brooke!

- Nem lesz semmi gond, hidd el Nathan meg fogja ezt érteni! - reméltem, hogy Brooke-nak igaza lesz és Nathan nem fog nagyon kiakadni. Végül, nem is akadt ki. Igaz, egy nappal később szó nélkül eltűnt, még egy nyamvadt üzenetet sem tudott küldeni, hogy ne aggódjak érte. Igazából kedvem lett volna sírni, de aztán rájöttem, hogy a gyerekem miatt, erősnek kell lennem és nem engedhetem meg magamnak azt, hogy kétségbeessek. Most pedig kanyarodjunk vissza oda, hogy Nathan szépen visszasétált az életembe.

- Nathan, mi a fenét keresel itt?

- Talán ezt jobb, ha nem itt az ajtóban beszéljünk meg! - végül kénytelen voltam beengedni, ugyanis abban igaza volt, hogy ezt nem ott kéne megbeszélni.

- Szóval, elárulod mégis miért jöttél vissza? Ugyanis csak hogy világos legyen, négy éve minden szó nélkül leléptél, még csak nem is szakítottál velem, vagy valami!

- Nézd, tényleg hülyeséget csináltam oké? 

- Nem mondod, magamtól nem is jöttem volna rá!

- Csak tudod, épp aznap akartam elmondani, hogy bekerültem NBA-re.

- Várj egy kicsit. Az NBA-ben vagy? - Nathan álma mindig is az volt, hogy bekerüljön az NBA-re és megmutathassa az apjának, hogy sokkal jobb, mint amilyennek őt gondolja. Egy részem nagyon örült ennek, de egy másik pedig csalódott, amiért ezt nekem nem mondta el. - Nekem miért nem mondtad el? 

- Mert féltem, oké? Közölted velem, hogy gyerekünk lesz, erre álljak elő azzal, hogy bekerültem az NBA-re?

- Örültem volna ha tudom! Ha elmondtad volna, akkor most nem dolgoznék Brooke hárpia anyjának, hanem veled mentem volna és jártam volna valamelyik ottani egyetemre, de neked eszedbe se jutott ezt elmondani!

- És a gyerek, vele mi lett volna? Szerinted normális élete lett volna, ha egyikünk sincs ott vele?

- Persze, most könnyű előhuzakodni a gyerek témával! Ha csak ennyit akartál, akkor azt hiszem mehetnél is!

- Nem csak ezért jöttem. Szerettelek volna látni téged és a fiamat is!

- Ugye most csak viccelsz? Eszembe sincs hagyni, lásd a gyereket! Miért csak most jutott eszedbe, hogy látni akarod? Apám is elhagyta az anyámat mikor terhes volt, mégis évente egyszer idetolja a képét, hogy lásson engem! Te miért nem voltál rá képes? Annyira nehéz lett volna?

- Tudod mit? Szerintem ez így nem fog menni!

- Még szép, hogy nem. Menj most el, mielőtt olyat mondok, amit megbánok! - szerencsére Nathan elment, én pedig legszívesebben a takaró alá bújtam voltam.

- Mi volt ez a hangzavar? - jött ki Julian a fürdőből.

- Nathan meg én épp veszekedünk.

- Visszajött? Na és hol van? Szeretném beverni a képét, amiért csak úgy faképnél hagyott!

- Azért lépett le, mert bekerült az NBA-be és állítása szerint félt ezt elmondani nekem azok után, hogy közöltem vele, hogy terhes vagyok!

- Ez hülyeség! Még ha félt is, el kellett volna mondania! Na és mi lesz most? Elmondod Jamie-nek?

- Nem tudom. Nathan szeretné megismerni a fiát, de mi lesz, ha megint el kell mennie? Akkor majd ő is úgy jár mint én, aki évente egyszer látja az apját?

- Nézd, ez most nem fog neked tetszeni, de jobb ha tisztában vagy vele. Nathan-nek joga van látni a fiát, tetszik neked vagy sem. Tudom, hogy ez nehéz, de meg van a joga ahhoz hogy megismerhesse Jamie-t! - akárhogy próbáltam valami más megoldást kitalálni, egyszerűen nsm tudtam. Igaza volt Julian-nek, szóval másnap beszélnem kellett Jamie-vel.

- Kicsim, tudod beszéltünk már az apukádról, meg arról, hogy valahol messze kell lenni, mert nagyon keményen kell dolgoznia, igaz?

- Igen anyu, azt mondtad a papa nagyon keményen dolgozik, ezért nem tud meglátogatni!

- Nos, az apukád azt mondta nekem, hogy nagyon szeretne veled találkozni. De előtte téged akartalak megkérdezni, hogy szeretnéd-e látni az apukádat?

- Persze anyu, itt van nálunk? - bólintottam, majd lementünk a lépcsőn. Jamie egyből az apjához futott. Ahogyan Nathan átölelte a fiúnkat, az a gombóc ami eddig a torkomban volt, hirtelen eltűnt. Láttam, mennyire örülnek egymásnak ezért ha csak egy kicsit is, de megnyugodtam és úgy éreztem, mintha egy részem vissza kapta volna, amit négy éve elvesztett.