Hogy mi a különleges a családunkban? Nos, ha őszinte akarok lenni, már pedig az leszek, akkor azt mondhatom, semmi. Teljesen átlagos család vagyunk. Jó persze ha nem számítjuk, hogy anyám seriff, a nagybátyám meg producer. De ezek csak apróságok, amik eltörpülnek a mindennapi problémák mellett. Például, hogy az apámat évek óta nem láttam, ráadásul egyedül nevelem a négy éves fiamat, mert az apja jobbnak látta ha követi az álmait és nem foglalkozik velem meg a fiával. De ez egy hosszú sztori, szóval nem kezdenék bele. Az anyám hasonló cipőben járt, szóval nem nagy dunszt az egész. Hogy miben hasonlítok még anyámra? Ő is tiniként lett anya, mint én. Így járt a nagyanyám is annyi különbséggel, hogy ő 3 gyereket szült a nagyapámnak. Miután kimásztam az ágyból és magamra kaptam a rózsaszín szatén köntösömet, át vonszoltam magam a fiam szobájába.

- Jamison Scott, ki az ágyból! - húztam le az ágyról a takarót, mire láttam, hogy az teljesen üres. Erre a szekrényből halk kuncogást hallottam meg. Odamentem és kinyitottam a gardróbot.

- Meg találtál anyu!

- Te meg mit csinálsz itt? - felkaptam és becsuktam a szekrény ajtaját.

- Csak meg akartalak lepni, de megtaláltál!

- Ha legközelebb meg akarsz lepni, akkor ne kezdj el kuncogni, különben hamar meg foglak találni! - megpöccintettem az orrát és lementem vele a nappaliba.

- Jó reggelt, mindenkinek! - lent már mindenki nagy nyüzsgésben volt. A nagyanyám épp az unokaöcsémet etette, akinek a neve egészen véletlenül ugyanaz, mint az apámnak.

- Szia nagyi, szia Neal! - simogattam meg az unokaöcsém arcát.

- Blair kész a palacsinta, anyád már ott van, menjetek és egyétek meg, amíg még meleg! - nyomott a kezembe egy tányért, megpakolva szalonnás palacsintával. Ha van, amit mindenki imád, kivétel nélkül, az a szalonnás palacsinta. Ha van hozzá barbecue mártás is, akkor még jobb az egész.

- Kösz nagyi, de azt hiszem most a kanapénál eszem. Át kell még néznem néhány tervet, mert Brooke lassan itt lesz! - a barátnőm és én az anyja divatcégénél dolgozunk és elég sokszor kell nekünk megtervezni a ruhákat. Persze Brooke ebben otthonosabban mozog mint én, de általában mindig valami ütőset hozunk ki a végére. - Kicsim, menj a nagyihoz és edd meg a reggelidet! - tettem két palacsintát egy tányérra és Jamie kezébe nyomtam.

- Rendben anyu, szeretlek! - nyomott egy puszit az arcomra és az ebédlőbe szaladt. Én levágtam magam a kanapéra és reggeli közben átnéztem a terveket, a legújabb kollekcióhoz. Egész klassznak találtam, hogy ilyen hamar befejeztük ahhoz képest, hogy az elején még nem volt semmi ötletünk hozzá.

- Helló, család! - rontott be Brooke az ajtón. A kezében épp a kedvenc fahéjas lattéjét szorongatta, amit minden reggel megiszik. Valahogy olyan ez nála, mint nálunk a szalonnás palacsinta.

- Brooke, nem unod még ezeket a nagy belépőket? Tudod, hogy egy idő után már nem lesznek hatásosak!

- Nem, de azt igen, hogy te még nem vagy készen. Tudod? Hogy Victoria mennyire utálja, ha elkésünk! - más lány anyának hívja a nőt aki a világra hozta, ő inkább szereti nevén hívni az embereket. Egyébként sem olyan szoros a kapcsolatuk, mint nekem és az anyámnak.

- Brooke, ne panaszkodj, inkább ülj le és egyél. A végén olyan leszel, mint egy csontváz! - szólt rá a nagyanyám, mire Brooke duzzogva leült és elvett egy palacsintát a tányéromról.

- Tényleg, átnézted a terveket? Mond, hogy minden rendben van velük és nem kell semmin sem változtatni!

- Nyugi, minden rendben van velük. Egyébként meg, nem kellene állandóan az anyádtól tartanod.

- Az a nő egy hárpia, biztos, hogy kinyírni ha nem fejeznénk be idő előtt a terveket! - erre már nem tudtam mit mondani, ugyanis a hárpia jelzővel teljesen egyet értettem. Victoria Davis valóban egy igazi hárpia volt, aki imádott üvöltözni az alkalmazottakkal, beleértve minket is.

- Hát így kell fogadni egy fáradt rokont?

- Julian? - kérdeztük kórusban. Mondhatni ő volt a család fekete báránya és inkább a saját feje után ment, szóval most nagymenő producer. Jó, mi? Odaszaladtam hozzá és megöleltem.

- Mi van kislány, jól megnőttél!

- Kislány? 4 évvel vagy idősebb nálam, szóval jobb ha nem mondasz ilyeneket!

- A humorod úgy tűnik még meg van. Brooke!

- Julian! - hát igen, ők valamiért mindig is utálták egymást. Szóval most megint hallgathatom majd a vitáikat. Na ilyen az én szerencsém.

- Ha megint elkezdtek veszekedni, akkor inkább megyek a fiamhoz! - alig, hogy felálltam, Jamie már szaladt is kifelé az ebédlőből.

- Julian bácsi! - Jamie-nek Julian egyfajta apapótlék, vagy valami olyasmi. Tekintve, hogy mindig közel álltunk egymáshoz, sőt, mikor épp nem filmet forgatott, mindig segített nekem Jamie-t nevelni. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy ő lett a második apja.

- Hé kölyök, ha így folytatod, lassan magasabb leszel, mint az anyád! Mondjuk őt nem lesz nehéz lehagynod! - nézett rám, én pedig legszívesebben megfojtottam volna. 

- Na és meddig tervezel maradni? Remélem nem fogod sokáig rontani itt a levegőt! - sziszegte Brooke a fogai között, mire a homlokomra csaptam. Hihetetlen, hogy ezt sosem fogják abbahagyni.

- Ne aggódj Brooke, csak néhány hónapra jöttem vissza! Tényleg, csak nem azt hittétek, hogy üres kézzel jöttem? - a táskájára mutatott, mire mind nekiláttunk kibontani az ajándékokat. Persze, egyedül Brooke nem kapott ajándékot, legalábbis ezt hittük.

- Meglepett volna, ha én is kapok valamit! - rántotta meg a vállát, mire Julian elmosolyodott.

- Ki mondta, hogy nem kapsz! - erre a táskájából elővett egy négyzet alakú dobozt és felnyitotta. 

- Ez a Marie Antoinette nyaklánc? Mégis, hogy szerezted meg?

- Hát jók a kapcsolataim és egy árverésen sikerült egész jó áron megszereznem. Egyébként meg amint megláttam, eszembe jutott mennyire odavoltál érte, szóval gondoltam megveszem! - na ha ezek után Brooke azt meri nekem mondani, hogy nincs belezúgva Julian-be, esküszöm meg fogom fojtani.

- Bocs, hogy megzavarom ezt az édes kis pillanatot, de nekünk most mennünk kell, vagy elfeledkeztél a hárpia anyádról?

- Oh, tényleg, mennünk kell. Kösz az ajándékot Julian!

- Lányok, igazából miattatok jöttem vissza! Itt fogunk forgatni egy új filmet és gondoltam tervezhetnétek ti a jelmezeket.

- Tudtommal nem vagyunk jelmeztervezők, szóval ha minket akarsz, azért nagyon sokat kell majd perkálnod, ja és beszélni a hárpia Victoria-val, hogy hajlandó-e nélkülözni a személyzetét egy kis időre! - azzal fogtuk magunkat és egyenesen a B&B székházába mentünk. Nem valami nagy szám a hely, mégis csodák születnek ott. Legalábbis a mi csodáink mindenképp.

- El kellene fogadnunk Julian ajánlatát. Sok új vásárlót szerezhetünk, ha egy filmben mutogatják a ruháinkat!

- Te akarsz beszélni Victoria-val? Csak mert én biztos nem fogok. Julian meg majd szépen keres mást!

- Szabad tudnom, hogy hol jártatok? - remek, a klassz napnak ezennel lőttek.

- Victoria, Brooke épp most akarta mondani, hogy elvállaltuk, hogy Julian új filmjéhez, mi készítjük majd a ruhákat! - toltam előre a barátnőmet, mire ő egy ezennel halott vagy nézéssel köszönte ezt meg. 

- Nahát, végre használtad az eszedet is, kislányom?

- Várj, neked tetszik az ötlet?

-  Tudtommal annak a kölyöknek a filmjei eddig egyszer se buktak meg, szóval látok benne potenciált! Most pedig mars dolgozni! - bólintottunk, majd nekiláttunk a munkának. Igazából nem is lesz rossz, ha egy kicsit kimozdulunk a komfort zónánkból. Így legalább más stílust is kipróbálhatunk majd. A tervezés nagyon fárasztó munka, mert napokig kell agyalni, mire az eszünkbe jut valami, amivel elindulhatunk. Persze vannak jobb napok is, mikor egyből kipattan az agyunkból valami. Ez a nap is ilyen volt, szóval az alapokkal viszonylag hamar végeztünk, szóval előbb mehettem haza, mint általában szoktam. Otthon már nem volt senki. amit mindig nagyon szeretek. Csend, béke és nyugalom, pont ahogy szeretem. Persze mint mondtam, ez a nap éppenséggel, más volt mint a többi. Épp csak leültem a kanapéra, mikor valaki csöngetett.

- Megyek már! - kiabáltam és szó szerint odatrappoltam az ajtóhoz. Mikor kinyitottam, szóhoz sem jutottam a döbbenettől.

- Szia Blair, rég láttalak!

- Nathan?