Rivaille:

Szépen csendben marad smaragd szemem, amíg ide hozom az óriást. Sajnos őt nem lesz ennyire egyszerű kezelni. A kis Eren olyannnyira megijedt, hogy ledermedt. Emiatt könnyű volt, de az Alfája.. Rólunk nem az ijedőség jön le előszőr...

Egyre felljebb lépkedtem a lépcsőn, majd elértem a fiúig, de a kis Mikasánk nagyon beszélős kedvében volt. Mielőtt az óriás le jött volna leütöttem. Volt egy kissebb szobor, ami szét is tört a fején, de megszédűlve a földre esett. Megkötöttem a kezét gyorskötözővel, majd bekötöttem a száját. Innen nem fog szabadulni, legalábbis könnyen nem.

Most hogy bezártam a boltot elintézhetem. Olyan jó hallani ahogy a zár kattan, ahogy csörren a zsebembe a kulcs. És ez a fűtött levegő, ami dübörög szívem zakatolásától.. Vajon hallják? Hallják, hogy mennyire dúl bennem az adrenalin? Remélem igen.. Hallják, hogy mit akarok, a szívem, testem mit akar..

- Kis.. Mi is a neved? Lássuk a tárcád. Azt mondja.. Jean Kirstein. Jean. Milyen kis franciás név.. Mint az enyém. No de. A kis Omegád mellett a helyed, míg át nem alakítom.. Remélem, még nem érintetted. Mert használt baba az égetőbe megy. Egy használt babának, már nem nagyon veszem hasznát, viszont, ha okos és ügyes baba lesz, akkor lehet még jobb terveim lesznek.. Ahh.. én kis smaragd szemem.

Rivaille teljesen elpirúlt, s tenyerét felemelve drámaian, lehunyt szemmel temette bele arcát, mintha nem is a saját keze lenne. Teljesen hibbant egy ember. Egy pszichopata, őrült, beteg fószer.. Igaz fiatal. 25-30 lehet, de hogy a gyógyszere helyett gumimacit evett az is biztos. A gyógyszert meg valószínüleg elvetette, hogy fa legyen belőle...

Egy órával késöbb..

Eren:

- Jean nem akarok itt lennih!

- Tudom kicsim. Tudom, de nem tudok mit tenni. Egyedűl te vagy szabad kézben és mozgásban, de kiszabadítani sem tudtál.. Én nekem sem megy. Próbálok kitalálni valamit, de semmi.. Mindenre gondolt ez a beteg fószer. Amilyen zakkant, annyira elővigyázatos..

- Tudtam, hogy nem kellett volna lejönnöm vele.. Miért nem beszéltél le?!

- Mert boldog voltál és nem akartalak bántani..

- De avval nem bántottál volna..

- Látom, boldogan civakodtok. Nos.. Ha nem akartok fájdalmat itt van ez a két pirula és ez a két pohár víz. Ha engedelmeskedtek némi meglepetést kaphattok. Nem úgy, mint Mika..

- Mika.. AZT NE MOND, HOGY AZAZ IGAZI MIKASA!!

- De ő az, már, ha Mikasa Ackermanra gondolsz. Épp rosszkor volt rossz helyen Sashaval, akit itt látsz. Persze rajta még dolgozom. De már lebénítottam valamelyest. Nem tud úgy mozogni, maximum egy-egy úja és a feje mozog még, a szeme, szája, de a hangszalagjait is még meg kell sértenem.

- Te beteg állat! Ezért a pokolra kerülsz!

- Én? Csakugyan. Ez nem rémít meg. Nem vagyok keresztény. Nem követem a hiteteket. Az én poklom más. Az enyém jobb. Ez maga a menny ahogy szokták mondani. Hisz nincs szebb dolog egy babánál!

- De csak ha nem ember! Ezek emberek te beteg!

- Vedd be a gyógyszert smaragd szem és a párod is vagy nagy fájdalmad lesz. Ahogy a kés végig metszi a szemed előtt a lányt, vagy a saját tested.. Esetleg Jeanét..

- Kérlek ne bántsd őket!.. Megteszem, csak ne tedd!

- Ha nem teszem, meg kell, hogy öljem a lányt. Nem engedhetem el élve...

- Sasha..

A lány csak Eren szemét kereste, könnyes szemmel bólogatott. Inkább meghal, mintsem ezt érezze tovább, Eren sokkoltan próbált jó döntést hozni, végűl elvette a kis tálcát. Jean elé ment, majd belenézett a szemébe és könnyei záporában megcsókolta, végűl a hosszas varázs után beadta Jeannak, majd magának is a tablettát. A poharakat a tálcával kiadta s míg hatott a szer, Jean ölébe bújva zokogott. A lányt eközben Rivaille, egyszerűen főbe verte vésővel, mire belehalt. Hiába, de ez volt a leggyorsabb. Szépen összetakarított. A testet felvagdosta és egy nagy táskába tette zacskókban. Mindent fertőtlenített, sterilizált és UV-val is átment mindenen, hogy látszik e még. Mikor kész volt a gerlicék még aludtak, így megfelelő helyre tudta őket vinni.

A hold fénye beragyogta a tájat, a vörösen izzó égitest, ritka alakjával köszöntötte az éjszakát. Mintha csak tudná mi rossz dolog történt. A kavicsok pattogtak a földesúton, mely az erdő mélyébe vezetett. A nagy fák süvítő hangját nem felejti az ember. Mintha csak sírnának, rínának... Rémisztő ágak csapkodtak fent a lombkoronákba. Egy két varjú rebben tovább az éjszakában, míg nem egy otromba, ijesztő nagy ház nem tér a kocsi elé, mely lassan lassít, majd megáll. Kerekei alatt a kavics ropogott, előttük a ház hatalmas. Annak teteje egész boszorkányosan kinyúlt előre, s a teraszán az egyik növényt s szélcsengőt a szél tépkedte. Dörögni, morogni kezdett s nem sokkal pár csepp is eleredt. Mire mind a két fiút bevitte jól elázott a bábmester, de nem tétlenkedett.

Este fél kilenc volt és a fűrdő meleg vizében ébredt Eren, de alfája helyett, Rivaille ölelte hátulról, majd a kis fiú rózsáját tágítgatta. Már a harmadik ujját dugta fel Erenbe, aki bár réműlt volt kissé élvezte, de nem sok kellett, hogy picit észhez térjen. Igaz.. egy-két szón kívűl semmit sem tehetett.

- Eressz! Hagyd abba!

- Mi van kicsim? Nem élvezed? Úgy ékelsz, hogy a hasaddal vered már magadat vagy inkább a lompossal a hasad?