Naruto:

Hinata hárfajátékát hallgattam a kanapéról, amikor Karin elsétált a nappali bejárata előtt. Reggel meglágyult szíve irányomban és segített helyrerakni a makacs másnaposságomat.

- Sasuke beugrik ide - kiáltotta be és már sétált is volna tovább.

- Ha megint Hinatát akarja bántani, akkor én... - paprikáztam fel magam, de húgom gyorsan lecsitította a kedélyeket.

- Rám van szüksége - közölte szűkszavúan.

- Ohh... vajon Sasukénak vagy Sakurának fáj jobban a feje? - tettem fel a költői kérdést.

Karin bejött a szobába és leheveredett velem szemben.

- Nem tudom - rakta össze kezeit, arca szokatlanul komor volt - Sasuke hangja... olyan furcsa volt a telefonban. Tudod, hogy elég szófukar, de bízni szoktunk a megérzéseiben és megkérdőjelezés nélkül hajtjuk végre a parancsait. Viszont most rossz érzésem van - dobolni kezdett a lábával idegességében.

- Akkor szerintem az ajtónál fogadd, mielőtt tönkreteszi nekem azt is. Múltkor összetörte a hallban levő szobrot.

- Azt hittem így vetted - ugratott egy fél mosollyal az ajkain.

- Kariiin! - szóltam rá.

- Inkább találd ki, hogy anyáék előtt miként vágod majd ki magad az újabb randevú elől - tette keresztbe most már a lábait - Én sem tudok a végtelenségig falazni neked - rótt meg.

A játék elcsendesült.

- Randevú? - kérdezett vissza vékony hangon Hinata. Karinnal egyszerre kaptunk felé a fejünket, hisz csak akkor szokott beszélni ha kérdeztük valamiről. Magától véleményt még sosem nyilvánított. - Gomen - jött hirtelen zavarba és ujjait újra megpendítette a hárfa húrjain.

A hollófekete hajú lesütött szemekkel koncentrált a dallamokra, én egy kicsit belefeledkeztem a látványba. Karin torokköszörülése rántott vissza a beszélgetésünk fonalához.

- Anya már nyaggat, hogy nem-e a saját nemedhez vonzódsz véletlenül? - tolta fentebb Karin a szemüvegét, pásztázó vörös szemeivel szinte lyukat égetett arcomon. 

- MIII? - akadtam ki magas hangon. Hogy feltételezhet ilyet az anyám, mikor 13 éves koromban megtalálta a pornóújságomat, mit Ero-sennintől koboztam el?

- Nyugi megnyugtattam, hogy te egyedül abba a tragacs kocsidba voltál belehabarodva, mi legnagyobb veszteségünkre a csatornában végezte.

- HIDOI! - lábadtak könnybe a szemeim az emlékek miatt.

Karin gonosz kacaja nem illet bele Hinata gyönyörű játékába, de mi mindig ilyenek voltunk. Szívtuk egymás vérét, de a legnagyobb bajban mindig kiálltunk a másikért. Hisz erre valók a testvérek.

A következő pillanatban viszont olyan hangot hallottam meg, ami egy beszakított ajtó zajával járnak. Arcom fájdalmas grimaszba torzult és lekiabáltam az emeletről.

- A csengő is csak dísznek van - jegyeztem meg epésen, Karin addigra már kisétált a lépcsőhöz.

- Bassza meg! - rohanó léptekkel indult meg lefele a lépcsőn.

A játék abbamaradt és én is a földszint felé vettem az irányt, csak én a kevésbé elegáns megoldást választottam. Leugrottam a korlátról amint megláttam Sasuke karjaiban a csupa vér ájult Sakurát.

- Mi történt? - kérdeztük egyszerre Karinnal.

- Hyuuga Neji majdnem bosszút állt a tegnapiért. Aztán megmutattam, hogy nem érdemes velünk ujjat húznia - A hangja inkább bosszús volt, mint közönyös. A karjára rászáradt vérből sejtettem, hogy a Hyuuga már nem fog többet ugrálni és több gondot okozni.

Át akartam volna venni Sakurát, de Sasuke olyan csúnyán nézett rám, mintha azt mondtam volna neki, hogy le akarok feküdni a feleségével. Ráhagytam a dolgot és inkább mutattam a szobát, hogy hova teheti le, míg Karin kezelésbe veszi. Amint Sasuke leterítette a vendégágyra a rózsaszínt, lecövekelt az ágy mellett. Húgom várakozóan tekintett rá és szemeivel sugallta, hogy most inkább menjen ki.

- Felelősséggel tartozom érte - ejtette ki fájdalmasan - Ha ott lettem volna, nem fajult volna idáig a helyzet - Szokatlan volt, hogy Uchiha Sasukét a bűntudat mardosta volna.

Karin segélykérően pillantott rám.

- Gyere Sasuke! Ezt beszéljük meg odakint, Karin addig nem tud koncentrálni, míg ilyen felnyársaló tekintettel meredsz a világra. - Átkaroltam a nyakát, de mozdulni nem mozdult - Sasuke! - szóltam rá erélyesebben.

Még vetett egy dühös pillantást Sakurára, majd hagyta, hogy kihúzzam a szoba elé.

Lecsúsztam a fal mentén és várakozóan leültem a földre. Nem kellett kérdeznem, hisz tudtam meg fog nyílni előttem, csak idő kérdése. Nem sietettem a dolgokat, Sasuke idegesen fel-alá mászkált előttem, míg le nem higgadt. Csatlakozott mellém.

- A fekete piacra mentünk - kezdett bele a történetbe - Én a hármasba, ő az egyesbe. Ott aztán összefutott Hyuuga Nejivel és majdnem megmenekült tőle, ha nem vagyok ekkora balfék! Majdnem megölte az a beteg Hyuuga őt! Nem kellett volna magára hagynom! - rándult ökölbe a keze a történtek felelevenítése miatt.

- De megmentetted és csak ez számít! Életben van mert időben megérkeztél - világítottam rá a tényekre.

- Nem érted Naruto! Sakura megbízott bennem és én elárultam a bizalmát! - Nem tudom mikor vált Sasuke ennyire lelkiismeretes emberré.

- Szerintem kicsit túlgondolod, mint a legtöbb szituációt. Sakura kemény csajszi, nem hiszem, hogy megrendült volna a bizalma benned.

- Sakura nem mutáns, mint mi. Neji teljesen összekaszabolta és majdnem megerőszakolta őt! Olyan fékezhetetlen dühöt mint akkor utoljára csak az anyám halálánál éreztem. Átalakultam - leesett állal meredtem rá - Viszont kontroll alatt tartottam a démont.

Most már értem, hogy miért volt Sasuke hangja más a telefonban.

- Megöltem Nejit és jó néhány őrt. - Megmasszíroztam az orrnyergem, hisz ebből óriási botrány fog dagadni.

- Az a lány - vágtam közbe hirtelen - Mit jelent neked? - meglepte a kérdés, az viszont még inkább, hogy nem tudott rá felelni.

- Nem tudom Naruto. Erre próbálok rájönni...

...

Amint Karin végzett a gyógyítással Sasuke meg sem várta húgom engedélyét, hanem bement a szobába.

- Altatót kapott. Könnyebb átvészelni így a traumát - magyarázta Sasukénak, de őt azt sem érdekelte. Felkapta az ágyról az alvó Sakurát.

- Héé! - kiáltottam rá.

- Hazaviszem, nem zavarunk tovább. Köszi Karin a segítséget - Sasuke megindult kifele, karjaiban Sakurával.

Hát egyikünk sem jutott szóhoz.  Még azt sem tudtam mondani neki, hogy köszi Naruto neked is a segítséget, köszi hogy összevérezhettük a selyemágyneműt!
Semmi epés megszólalás nem jött ki a torkomon, hisz addigra már Sasuke itt hagyott minket.

- Te is láttad, hogy nézett a lányra? - kérdeztem Karint.

Karin mindentudóan megigazította a szemüvegét.

- Hát te is észrevetted? - kérdezett vissza.

- Fontos neki... mintha... - kerestem a megfelelő szót, de mindig elvetettem magamban az első gondolatomat. Valahogy nem illet Sasuke karakteréhez a szerelem fogalma - Sasuke belehabarodott a feleségébe?

- Nagyon úgy tűnik - értett egyet velem Karin.

- Hát erre kíváncsi leszek - dörzsöltem össze tenyereimet - Várom mi fog kisülni belőle - vigyorodtam el.

Karin a falnak dőlt mellkasán átfont karokkal. Arcára már megint komor arckifejezés ült ki.

- Nem tudom Naruto... A szerelem kétélű fegyver. Az a lány lehet Sasuke legnagyobb erőssége, de legnagyobb gyengesége is egyben.

...

Sakura:

Az ágyamban ébredtem, pont úgy mint órákkal ezelőtt.
Egyedül és elpusztulva.
A fejem nem fájt szerencsére, viszont minden porcikám be volt állva. A fertőtlenítő szaga nemcsak a ruhámat hatotta át, hanem a takarót is. Le kell fürödnöm már csak azért is, mert érzem, hogy alulról tocsogok a vérben. Egy kádnyi forró vizet engedtem magamnak, a tükörben kissé meglepve tapasztaltam, hogy semmi nyoma nem volt már Neji kínzásának.

Egész biztos, hogy Karin foltozott össze. Megérintettem az arcomat, ahol a Hyuuga megütött, de már ott sem fájt. A testem többi részén is fehérlett a bőröm, mintha néhány órával ezelőtt nem épp halálra akartak volna kínozni.

Beléptem a kádba és élveztem a forró víz érintését a bőrömön. A hátamat még csípte, ami miatt fel is szisszentem, de ennél nagyobb bajom nem volt. A kád közepére kucorodtam és lábaimat felhúztam. Térdem kibukott a vízből, fejem megtámasztottam rajta. Egy szatyrot pillantottam meg a tükrös szekrény alsó polcán, a benne rejlő csomagok színeiből rögtön kitaláltam, hogy pontosan mi is van benne. Még egy lapot is láttam rátűzve az egyik csomag betétre amiben Karin jobbulást kíván és az üdvözletét is küldi.

 A délelőtt emlékei folyton felidéződtek bennem és testem megbénult a félelem hatására, mi újra felelevenedett bennem. Fázni kezdtem a forró vízben és sehogy sem tudtam kiverni a lelki szemeim elől a Hyuuga beteges tekintetét.

Azt sem vettem észre, hogy valaki bejött a fürdőszobába, csak a nevem hallatára rázódtam fel az agóniából.

- Sasuke - pillantottam fel zavartan.

- Túl sokáig voltál benn, azt hittem gond van - magyarázta meg, amiért megzavart fürdés közben. Még a kopogását sem hallottam, annyira el voltam a keserű gondolataimmal.

- Minden oké - próbáltam egy mosolyt erőltetni magamra, de nem ment.Csúfos kudarcomat követően a fejemet újra a térdemnek támasztottam.

- Rá gondolsz... - találta ki a problémát - De már halott, többet nem árthat.

- Ohh Sasuke... bárcsak olyan racionálisan működnék, mint ahogy te gondolod. - A fodrozódó tükörképemet néztem, majd folytattam - Holtában már nem árthat nekünk, viszont... - halkultam a végére.

Szabad egyáltalán ilyenről beszélni? Szabad a Bűn városában érzelmekről társalogni?

- Viszont? - kérdezett vissza Sasuke.

Fejemet a csempének támasztottam, mielőtt folytattam volna.

- Megtapasztaltam az igazi félelmet, Sasuke. Nem a haláltól félek, az a mindennapunk velejárója, hanem a tehetetlenségtől. Egy túlélőnek tartom magam és nincs annál idegőrlőbb, mikor idegméregtől megkövülten kell várnod a sorsodat. Amikor nem tudsz küzdeni, de legbelül vívnád azt az átkozott csatát, mit a sors kiszabott rád.

Ahogy kimondtam a lelkem egy része könnyebb lett. Lehunyt szemekkel vártam Sasuke válaszát, talán kineveti és kifigurázza a félelmemet... Nem, ő nem az a típus, aki ebből gúnyt űzne.

Meglepődtem, amikor a víz szintje megemelkedett és hátulról erős karok vontak gyengéd ölelésbe. Fejét a hátamnak döntötte.

- Sajnálom, hogy ezeket át kellett élned miattam. Sajnálom, hogy elárultam a bizalmat, mit irántam éreztél. Nem kellett volna magadra hagynom.

Szinte hitetlenkedve fordultam hátra hozzá.

- Miket beszélsz? - érintettem meg az arcát - Te mentetted meg az életem, mint oly sokszor. Nélküled már halott lennék.

A fekete ónixokban mintha a bűntudat maradványait leltem volna fel. Mégis miért érezne bűntudatot, hisz a nők itt csak használati és élvezeti cikként szolgáltak. A férfiak szemében csak játékok vagyunk, mit ha a gazdája megun lecserél egy másikra.
A szabadulási tervünkhöz meg mit számít az én lelkem?
Viszont Sasuke más volt. Ő egy olyan társadalmat akart, ahol a nő nincs elnyomva, ahol a nő egyenlő a férfivel.

Kérdésem kiülhetett arcomra.

- Aggódtam miattad - kezdett bele - Én... -nehezen törtek fel belőle a szavak - ...nem akarlak elveszíteni. Fontos vagy számomra - Szinte megkönnyebbült, ahogy kimondta ezeket a szavakat.

Halványan elmosolyodtam.

- Te is fontos vagy számomra. Hisz csak együtt tudunk kijutni innen, aztán meg megmutatom hogyan kell emberként élni. - Sasuke arcán megrándultak az izmok, úgy nézett ki, mint akit gyomorszájba rúgtak. 

Elvette a kezemet az arcáról, majd a tenyeremet az ő mellkasához szorította.

- Másképp vagy fontos - felelte és éreztem a hevesen dobogó szívét a tenyerem alatt.

Hmm, szinte le sem merem írni, de a jövő hetem nagyon húzós lesz, de azért megpróbálok egy hét alatt megszülni legalább egy részt 😅😆

megj.: Hidoi= kegyetlen