Sakura:

A lövések elhalkultak, az üldözőinket is nagyon gyorsan lerázta Izumi. Percek óta csak a monoton motorhang zúgása hallatszódott az utastérben, egy pisszenést sem adtak ki előttem Itachiék. Annyira nem bánkódtam ezen, a csend kellett most a kimerült lelkemnek.

Egyelőre biztonságban voltam, így nyugodt szívvel engedtem át magam a csábító pihenésnek. Amíg nem kísérlek meg merényletet Sasuke ellen, addig Itachiék is kénytelenek az én biztonságomról gondoskodni. A fáradtság ólomsúlyként nehezedett elmémre, végül megszűnt a külvilág egyetlen zajforrása is.

...

A sötét, álmok nélküli öntudatlanságomból a hűvös levegő ébresztett fel. Lassan nyitottam fel a szemhéjam és óvatosan körbe kémleltem. Egy takaros kis szoba kanapéján feküdtem, mellettem egy elsősegélydoboz hevert a dohányzóasztalon. Felültem, a fejem tompán hasogatni kezdett. Megmasszíroztam a halántékom, elhúztam a számat, ahogy észrevettem a kezemen az alvadt vért. A fejemmel egyszerre a vállam is lüktetni kezdett. Tekintetem újra az elsősegélydobozra esett, mely bontatlan állapotában nézett velem farkasszemet.

Egy részem azért bízott abban, hogy amíg öntudatlanul feküdtem, addig ők méltóztatnak a golyót kiszedni a vállamból.
Tévedtem.
Ép kezemmel a doboz csatját pattintottam ki, és a szükséges eszközöket kipakoltam az asztalra. Csipesz, olló, géz, pólya és a legfontosabb... a hetven százalékos alkohol.

A tükrös szekrény elé sétáltam és leápoltam gyorsan a homlokom, majd alaposabban körülnéztem további alkohol után kutatva. Sajnos nem találtam a szobában semmi iható erős alkoholt, mint a szaké, vagy a nyugatiak által kedvelt whiskey, így bánatomra maradt a magas fájdalomtűrő képességem és a párna sarka, amivel kipeckelhetem a szám. Levettem a felsőm, a hideg kirázott a fűtetlen szoba levegőjétől. Letérdeltem, és ajkaim közé szorítottam a párnát, hogy fájdalmas üvöltéseimet visszaszorítsam. A csipesszel vakon tapogatóztam a lyuk környékén, majd hatalmas levegőt véve az eszközt belemártottam a húsomba. Erősebben haraptam a párnára, a sikolyom a torkomra forrt, de könnyeim a szemem sarkából kicsordultak.

Elviselhetetlen volt a fájdalom, de már rég megtanultam azzal együtt élni.

Túl fogom ezt is élni, mint minden mást eddig.

Éreztem az idegen testet, a csipesszel először nem sikerült ráfogni a golyóra, de második próbálkozásra már sikerült. A párnahuzat már teljesen átázott a nyálamtól, a levegőt ki-bekapkodtam a testemet rázó kíntól. Minél hamarabb véget akartam vetni a szenvedésemnek ezért próbáltam minél gyorsabban eltávolítani a lövedéket a vállamból. Egy gyors és határozott mozdulattal kitéptem a golyót, amit rögtön el is dobtam csipeszestül a kezemből. A szemem sarkából patakokban folyt ki a könnyem, és a rám törő fájdalomtól kiköptem a párna sarkát. Elvesztettem a kontrollt a testem felett és egy sikoly csak elhagyta a számat. Ráborultam a kanapéra, próbáltam a légzésem szabályozni. Fejem oldalra hajtottam és üveges szemekkel meredtem a fertőtlenítőre. Ép karomat kissé remegve emeltem fel, de sikerült megragadnom a flakont és mielőtt inába szállt volna a bátorságom a vállamra öntöttem az egész mennyiséget.

Már nem törődtem azzal, hogy a sikolyomat visszafojtsam. 

Hadd hallják és nevessenek, ha úgy tartja kedvük! Emberből vagyok, nem rendelkezem végtelen magasságú fájdalomküszöbbel és acélkeménységű testtel. Hozzájuk képest porcelánból vagyok, egy ilyen sérülés könnyen végezhetett volna velem, míg nekik csak egy karcolást jelent ez a fajta lövedék.

Tartsanak csak gyengének, nincs mit szégyellnem az erőmet illetően. Ennyire vagyok képes halandó erőmből. Nem akarok nekik megfelelni, csak a saját elvárásaimat akarom teljesíteni. Amint Sasuke kijuttatja a családomat egy alkalmas pillanatban én is lelépek. Le akarnak majd vadászni, a nyomomba erednek és valahogy el kell játszanom a halálomat is... de ezek egyelőre csak álmok, a tervezést meghagyom a jövőbeni énemnek.

A gyötrelemtől kótyagossá vált a fejem, a steril gézt sikerült még valahogy kibontanom és a vérző sebemre szorítanom. A pólyával elfogadható módon körbetekertem a területet , majd a kanapéra zuhantam újra. Rohanó lépteket hallottam meg a fejem fölött, negyven másodperccel később kinyílt az ajtó.

Fejemet odafordítottam, láttam, hogy Izumit letaglózta a látvány, egy pillanatra a lélegzete is elakadt. Nem zavartattam magam a meztelen felsőtestem miatt, felültem és így néztük farkasszemet egymással.

- Mi történt, Izumi? - hallatszódott Itachi hangja egyre közelebbről.

Izumi gyorsan reagált és behúzta az ajtót mielőtt a férfi megjelent volna a látószögemben.

- Minden rendben - válaszolta higgadtan - Mindjárt megyek - kiáltotta ki.

Itachi megállt, hezitált egy keveset a szobaajtó előtt, végül visszafordult. A falépcső minden egyes lépésnél nyikkant egyet, utána csak a fejem felett hallottam a lépteket.

A nő tekintete a padlón levő kisebb vértócsára siklott, majd észrevette a golyót és a csipeszt. Összerakta a történetet, ha nem lett volna elég egyértelmű a bekötözött vállam látványa. Ezután újra elemezni kezdte az arcomat csendben, én viszont meguntam a néma fürkészést.

- Sasuke... jól van? - tettem fel kérdésem arról az illetőről, ki az egyetlen kapcsot jelentette közöttünk.

Izumi rögtön elszakította a tekintetét, halk és kecses léptekkel megindult az ing felé, melyet Sasuke adott kölcsön. Felvette az Uchiha szimbólumos felsőt és átnyújtotta nekem.

- Vedd fel! - parancsolta, kitérve a közvetlen válaszadás alól - És gyere velem! - A nő arca érzelemmentes maradt, én pedig kikaptam a kezéből a véres inget. A szám belsejét harapdáltam a fájdalomtól, minden mozdulat ellen tiltakozott a testem. Valahogy csak sikerült a felsőt magamra varázsolnom, és a lábamon is úgy éreztem, hogy megmaradok.

Izumi kinyitotta az ajtót én tétova léptekkel megindultam utána. Felmentünk az emeletre, néha hátrasandított felém, mintha csak arra várt volna, hogy mikor szúrom hátba. Néha elég forrófejű tudtam lenni, de ostobának, azért nem tartottam magam. Megtámadni bármelyiküket egyenlő lenne az én és a családom halálos ítéletével.

Engedelmesen, távolságtartóan követtem őt, míg meg nem álltunk az emelet egyetlen becsukott ajtaja előtt. Izumi a kilincsre helyezte a tenyerét, majd lenyomta azt. Az első amit megláttam, az Itachi barátságtalan tekintete, mely vádlón meredt rám.

Mintha az én hibám lenne az egész.

Részben az én hibám is volt. Azonban Sasukénak sem kellett volna meggondolatlanul a saját ösztöneire hallgatva cselekednie, míg az én figyelmeztetésemet hidegen hagyta.

- Nincs joga itt lenni - szűrte a fogai között a férfi a nőnek intézve a mondanivalóját. Engem ember számba sem vett.

Ember voltam. Egy törékeny halandó váz, de szorult bennem annyi büszkeség, hogy felszegett fejjel belépjek a szobába és tartsam a szemkontaktust Itachival.

- A felesége vagyok. Jogom van itt lenni - közöltem hidegen.

A férfi szemei összeszűköltek és nekem jött volna, ha Izumi nem terem gyorsan mellette és fogja le a vállánál fogva.

- Igaza van - suttogta. Meglepődtem, hogy igazat adott nekem a nő, Itachi viszont ettől nem lett kifejezetten higgadtabb.

- Ha meghal az öcsém, az én kezeim által fogsz meghalni - a fenyegetés nyomatékaként még a vörös szemeit is felvillantotta.

Továbbra is álltam a nézésüket.

- Nem fog meghalni Sasuke - jelentettem ki magabiztosan. Nem értették, honnan jött ez a fajta magabiztosságom - Sasuke ígéretet tett nekem és addig nem hagyom meghalni, míg be nem váltja azt -  úgy néztek rám, mint aki viccel, de én teljesen komolyan gondoltam a mondandóm - Megmentette az életem, én hiszem, hogy fel fog épülni - Itachi épp nyitotta az ajkait, hogy leszólja az általa gyermekinek tartott naivitásom.

- Sakura...? - nyöszörögte egy gyenge, de ismerős hang mögöttem.

A csuklómra ujjak fonódtak és megrántotta a sebzett karomat. Arcom eltorzult a fájdalomtól, ép kezem a vállamra szorítottam. A kötést teljesen átázott és a vérzés most újra megindult, hála Sasuke mozzanatának.

- Sakura, jól vagy? - egy nagy levegőt vettem és egy kényszeredett mosoly ült ajkaimra. Felé fordultam és úgy válaszoltam egy igennel.

Be volt kötözve mindenhol, arcára izzadtan tapadtak a fekete tincsei. Szemei homályosak meredtek rám, valószínűleg nem láthatta tisztán az alakomat. Ahol bőrünk összeért, még mindig tisztán éreztem, hogy a testhőmérséklete közel sem volt normális.
A szervezete még mindig dolgozott a méreg ellen.

- Felébredt - hallottam a csodálkozó Izumi hangját.

- Jól vagy? - kérdezte újra gyengén Sasuke, szemei félig már csukva voltak.

Letérdeltem az ágya mellé, és elvettem a kezem a vállamról.

- Jól vagyok - feleltem mosolyogva, majd elsöpörtem az arcából egy tincset. A mozdulattól véres lett a homloka - Megmentettél - a szoba forogni kezdett körülöttem, a perifériámban csillagok táncoltak.

Sasuke kétségbeesett kiáltása volt az utolsó mielőtt az öntudatlanság tengerébe merült volna az elmém.

Először is itt szeretném megköszönni, hogy ma elértük a 100. követőt, örülök, hogy már ennyien érdekesnek találtátok a munkásságomat. Remélem a továbbiakban is fogtok még ennyien követni :)

ui.:A zene nem kifejezetten a részhez illik, de megihletett és ezt hallgattam végig az írás alatt :D