A tündérnő fagyos tekintettel figyelt engem, míg végighúzta a kezében lévő virágot a tehetetlenül fekvő fiú arca előtt. A sárga rózsa halvány, csillámló aurával suhant végig Xerah orrán. Elakadt a lélegzetem miközben őket figyeltem. Elbizonytalanodottan, tétován léptem egyet hátra. Teljesen elrettentem a történések miatt. Féltettem a fiú életét, mellette pedig az enyémet is. Féltem, hogy ebben a varázslatos, mégis veszélyekkel teli világban már most elvesztem az életemet. Féltem, hogy ha meghalok, a családomat és az otthonomat sem láthatom már többet. 

Xerah tehetetlenül feküdt a fűben, arcán egy kisebb horzsolás húzódott. Kicsiny vércseppek buggyantak fel a sebesüléséből. Szalmaszőke tincsei félig a szemére lógtak. Szemében megcsillant valami, ahogy a rózsa eltűnt arcának közeléből. Lehunyta szemeit, majd vonásai kisimultak. Zere továbbra is morgott, bömbölt, szárnyaival az indákból font csapdát próbálta szétfeszegetni, de csak annál jobban belecsavarodott a növények szorításába. A helyzet túlságosan is képtelennek tűnt, nem tudtam ép ésszel gondolkodni. El akartam futni, de mégsem tudtam. Lábaim mintha eggyé váltak volna a földdel, mintha belegyökereztek volna, úgy ácsorogtam egyhelyben. 

- Aludj szépen, szépfiú - suttogta gyermeki hangon a tündérlány Xerah felé, majd tekintetével ismét engem figyelt. - Most pedig téged teszlek el láb alól, mielőtt még valamit kitalálnál - intézte szavait immár nekem, hangszínében pedig felcsendült valami hideg és kegyetlen. 

- Én... Én nem tudok harcolni - motyogtam magam elé gondolkodás nélkül. Nem hallhatta, hiszen egészen halkan suttogtam. Valamit sürgősen ki kellett találnom, de képtelen voltam a gondolkodásra. Képességemről nem tudtam, hogy bármim lenne-e, azon kívül, hogy éreztem a kristályok jelenlétét. Jelen esetben azét a kristályét, amelyik a levegőben lebegett, felületén pedig zöldes varázslat csillogott. - Gondolkodj, csajszi - próbáltam magamba lelket önteni, bár nehéz légzésem és remegő ajkaim igen hátráltattak benne. 

A tündér lassú, komótos léptekkel közelített felém pár métert, bár még így is viszonylag messze volt tőlem. Lépteinél tüll- és hártyaanyagú ruhája ráérősen lengedezett. Rózsaaranyszínű fonatai szépen libbentek. Egyik kezét kitárta oldalra, elengedte a sárga rózsát, ami így a földre hullott. Tenyerében megjelent egy hasonló levél, mint ami nemrégiben a fejem mellett száguldott el. A levél pengeszerűvé élesedett, majd a nő rámarkolt. Arcán egy félmosoly húzódott, ezüstös szemei varázslatosan csillogtak. Végül elhajította a pengét, ami egyenesen felém száguldott. Most nem Omy lökött arrébb előle, én magam tértem ki előle sikeresen, hiszen élni akarásom kényszerített a mozgásra. Az apró szőrmók a bokor mélyére menekült. 

- Omy - pisszegtem fel az állatot, aki kidugta orrát az egyik levél mögül és rámemelte nagy, barna szemeit. - Próbáld meg szétrágni az indákat Zere csapdáján, hátha könnyebben ki tud szabadulni - utasítottam az állatot, mire az egy apró nyekkenéssel válaszolt. Eltűnt a látókörömből a bokor mélyén, én pedig ismét a felém tartó nőre emeltem tekintetemet. Reménykedtem benne, hogy nem hallotta piszmogásomat, ugyanis ez lehetett az egyetlen esélyünk. 

- Milyen szép fürtjeid vannak - szólt nyájas hangon a tündér, mire elfintorodtam. - Remélem nem haragszol, ha elvágom őket a torkoddal együtt, kristályvadász - tette hozzá egy szélesebb vigyorral az arcán. Egyik kezében ismét pengét élesített, készen arra, hogy az irányomba hajítva engem célozzon meg vele. Másik kezével hajába túrt, majd átdobta fonatait a válla felett. Minél többet szólt hozzám, annál inkább változott meg a hangsúlya. Kezdeti gyermekded és élénk hangja átváltott egy sokkal nőiesebb és hidegebb hangszínbe. Szemei hirtelen megvillantak, majd már süvített is felém egy levélből készült dobófegyver. 

Azonnal elugrottam előle, de vádlimat így is felsértette egy kissé a penge. Halk sikoly hagyta el ajkaimat, miközben elvágódtam a földön. A sérülésből adódó fájdalom végigkúszott az egész lábamon, majd éreztem, hogy vékony patakban elkezdett folyni a vér a sebből. Ijedt tekintettel pillantottam a sérülésre, de nem volt időm azzal foglalkozni. A következő támadása már száguldott is felém, amit úgy kerültem ki, hogy arrébb gurultam a földön. Hófehér ruhám már nem is volt olyan hófehér, koszos és fűzöld foltok éktelenkedtek rajta.

- Menekülsz? - kérdezte a tündér, de nem válaszoltam, ahogy eddigi megszólalásaira sem. Erőt vettem magamon, majd nem túl erőteljesen, de arcomra csaptam egyi kezemet. Megpróbáltam gondolkodni, kifacsarni magamból valamit. - Máris önmarcangolásba kezdtél? Ne is fáradj, úgysem jutsz el innen élve - nevetett fel a tehetetlen mivoltomon. 

Hirtelen felpattantam a földről, bár arcomon látszott a fájdalom, ami minden lépésemnél belém hasított. Nagyon utálhatta a kristályvadászokat. Hiába csak az volt a feladata, hogy védelmezze a kristályt, késztetést érzett arra, hogy meg is ölje az ellopást megkísérlő embereket, lényeket. Elrettentő nőszemély volt. Bár mélyen megvetettem életemben a rablókat és gyilkosokat, tudtom nélkül én is azzá váltam végül. Hiába léptem volna vissza, már nem tehettem. Xerah hiába volt rabló, nem bánt velem gonoszan, ezért nem tudtam volna csak úgy elmenekülni nélküle. Együtt keveredtünk bele, kénytelen voltam nem csak magamat menteni, hanem őket is. Ismét elugrottam egy penge elől, majd Zere felé pillantottam. Ahogy terveztem, Omy már az egyik indán rágcsált, ami éppen abban a pillanatban pattant el. Ment is a következőre. 

Mielőtt feltánővé vált volna, hogy őket nézem, gyorsan áttereltem tekintetemet Xerahra. Továbbra is egyszerűen és magánkívül feküdt a földön. Minél tovább fel kellett tartanom a nőt, hogy Zere ki tudjon szabadulni a csapdájából.

- Mit nézel annyira azon a fiún? - kérdezett elbizonytalanodva egy pillanatra az ellenfelem. Bár nem nevezhettem tisztességes ellenfélnek, hiszen nem voltam vele egy szinten. Tehetetlen voltam és csak időhúzásra voltam jó. Egy penge váratlanul a lábszáramba hasított, mire felordítottam fájdalmamban. Nem figyeltem eléggé, ugyanis a fiút néztem. - Ennyire érdekel a sorsa? Szeretnéd megnézni a halálát, mielőtt végzek veled? - kérdezett még párat, mire elakadt az a kevés levegő is a tüdőmben, amit a fájdalomtól venni tudtam. Könnyek szöktek a szemembe, majd lenéztem a lábamra, amiből véresen állt ki a levélből készült fegyver. 

A lábam mintha lebénult volna, nem tudtam megmoccanni. A fájdalom végighasított a hasamig, a levegő beszorult az oldalamba és teljesen elgyengült tőle a testem.

- Szánalmasan festesz - mosolyodott el szenvedésemen a tündérnő. Hegyes füleit megmozgatta, majd egy könnyed fordulattal el is fordult felőlem és a fiú felé lépkedett. - Rendben, akkor előbb őt ölöm meg - biccentett játszi könnyedséggel. Lenge ruhája meglibbent a szellőben, haját ismét hátravetette a válla felett. 

Összeszorítottam az öklömet, ahogy figyeltem lépteit. Pillanatokon belül Xerah fejénél termett. Óvatosan leguggolt a fiúhoz, majd elsimította annak szőke tincseit a szeméből. Nyájas mosollyal az arcán, átfordította a fiút a hátára, majd annak fejét felemelve az ölébe emelte azt. Kicsiny, gyengéd mozdulatokkal megsimogatta Xerah homlokát, majd állát is. 

- Milyen jóképű, kár érte - állapította meg halványan mosolyogva. Cseppet sem tűnt kedvesnek tündér lévén. 

- Ne! - kiáltottam rá végre hozzá intézve valamit. Meglepetten emelte rám a tekintetét. 

- Hát van nyelved? - érdeklődött buján. Elhúztam a számat, miközben próbáltam feléjük iszkolni sebes lábaimmal. Nem igazán sikerült, amit elkönyveltem szerencsétlen soromnak. 

A tündér felemelte jobb kezét, ismét pengét formált bele. Ám ez a penge kicsivel nagyobbnak tűnt ez eddigeknél és színe sem simán zöld volt. Türkizfényűen csillogott. Végighúzta a pengét Xerah ajkain, de nem az éles részeivel, így nem okozott rajtuk különösebb sérülést. Végül megállapodott a penge a fiú nyakán. Kétségbeesetten néztem őket, egyszerre vegyült bennem düh és félelem. Képtelen voltam tovább tűrni a látottakat. Összeszorítottam az ökleimet, ám valami furcsát kezdtem érezni velük. Mintha valamit tartottam volna markaimban. 

- Huh? - néztem le kezeimre érdeklődve, hogy megbizonyosodjak, tényleg tartok-e valamit ujjaim között. Sötétkéken izzó, nyílszerű dolgokat fogtam markaimban. Lángszerű aura lengte őket körbe, meglepettségemre halványulni kezdtek, csakhogy eltűntek. Megpróbáltam teljesen rájuk koncentrálni, így ismét teljes valójukban a kezeimben tartottam őket. - Ezekkel meg mit kezdjek íj nélkül? - sziszegtem megtörten. De megragadva az esélyt, íj nélkül, csak egyszerűen eldobtam a tündér és Xerah irányába. Talán két méterre előttük fúródhatott bele a talajba. A tündér felvillantotta rám szemeit. Eltartotta a pengét a fiú nyakától, majd egy hangosabb morgás kíséretében lelökte öléből a fiút. Diadalittasan elmosolyodtam, bár fájdalmaim voltak és furcsán éreztem magam az előbbi képességem hatásán. 

- Nem bírsz magaddal?! - kiáltott rám a tündér, majd egyszerre két kezével is pengéket hajított el az irányomba, egyik a fejem mellett suhant el, másik pontosan a lábam mellett zúgott a földbe. Megijedtem, de elmozdulni is nehezemre esett a sérüléseimmel. 

Ekkor meghallottam Omy győzedelmes vakkantását, mire azonnal felé kaptam a tekintetemet. A pillanat töredéke alatt sodorta el a hatalmas sárkánytest a tündért, aki fájdalmas sikollyal ért földet méterekkel arrébb egy fának ütődve, majd lecsúszva azon. A testemben mindenütt pokoli fájdalmat éreztem, így már nem bírtam tovább megállni a két lábamon. Elgyengülve estem térdre, majd két karommal kénytelen voltam megtámaszkodni magam előtt, hogy ne essek arcra. Zere felé pillantottam, és bár ne tettem volna. Azonnal keserves és viszolygó fintor költözött arcomra, ahogy megláttam, amint állkapcsával rámar a tündérnő hártyásszárnyaira. Pillanatokon belül pedig ismét elhajította a tehetetlen testet egy irányba. 

Elfordítottam róla a tekintetemet, nem bírtam nézni. Nem bírtam az erőszakot, bár tisztában voltam vele, hogy ha innentől életben akarok maradni, bizony meg kell tűrnöm a látványát. Xerah felé kezdtem mászni, ropogtak a tenyereim alatt a fákról lehullott levelek és a füvek. Nem állhattam meg, elsősorban a fiút kellett felébresztenem valamilyen módon. Pár méterre tartózkodhattam tőle, mikor sikolyt hallottam a hátam mögül. A tündérlány hangjába belerezzentek a fák ágai, és madarak szálltak fel az éjszakai égre. Megrettenve pillantottam hátra, ám nem éppen az fogadott, amire számítottam. Az ellenfelünk szárnyak nélkül, kissé csapzott fonatokkal bukdácsolva sietett felém. Arca meggyötört volt, de mégis elszántság csillogott ezüstös szemeiben. 

Markában egy pengét szorongatott, és minél közelebb ért, annál inkább láttam, hogy szinte vérben forogtak szemei. Úgy festett, mint aki teljesen megőrült. Egy pillanatra megzavarodtam, nem tudtam mégis melyikünk is áll a rossz oldalon.

- Meghalsz! - rikoltott rám cseppet sem kedvesen. A testem túlságosan fáradt volt, de amennyire csak tudtam próbáltam kúszni, mászni előre, hogy elmenekülhessek. Zere a nyomában volt, de lelassította egy lábaira tekeredő vastag növénygyökér. Összeszorítottam a szemeimet, mikor már tudtam, hogy csak egy lépésnyi távolság választott el kettőnket egymástól. - Te patkány! - kiáltott fel, mikor Omy nekirontott a lábának, majd hegyesebb fogaival erőteljesen a lábszárára harapott. Kaptam az alkalmon, tovább igyekeztem a talajon araszolva. Felettünk egy furcsa hollószerű madár körözött, de nem tulajdonítottam neki túl sok figyelmet.

- Xerah, hé... - nógattam az önkívületi állapotban lévő fiút. - Xerah! 

Ám semmit sem használt, így lökdösni kezdtem a vállánál. Ötletem sem volt mégis mit kezdjek vele, így fohászkodva néztem körbe körülöttünk hátha eszembe jut valami megoldás. A sárga rózsa, amit annyira szorongatott a harcunk elején a tündér, fél méterre feküdhetett tőlünk a földön. Zsibbadt kezemmel nyúltam érte, és pár pillanaton belül már ujjaim között is tartottam a virágszálat. Hirtelen ötlettől vezérelve szinte hozzávágtam a fiú arcának, a rózsaszirmok eltakarták szemét és orrát is. Pillanatokon belül nyöszörgéssel díjazta tettemet, aminek nagyon megörültem. 

- Hát élsz, hála istennek! - sóhajtottam fel csendesen. - Jól vagy? Ez a nő egy őrült, kelj fel... - leheltem fáradtan. A sebesüléseim irtózatosan sajogtak, de még volt bennem egy nagyon kevés energia. Amire valóban szükségem is volt, ugyanis még el kellett innen a csíkot is húznunk.

Xerah értetlen tekintettel nézett fel rám, miután elsöpörte arca elől a rózsát. Pillanatokon belül tudatosult is benne, hogy vajon mi történhetett, hiszen meggyötört arcvonásaim, véres lábszáram és ujjaim mindent elárultak számára. Vett egy mély levegőt, majd lassan feltápászkodott. Körültekintően végignézett a környékünkön, a szemei pedig megakadtak a tündérnőn, aki éppen elrúgta magától apró kis társunkat, aki nyöszörögve ért földet egy méterrel arrébb. Azonnal felé siettem, kúszva-mászva, ahogyan csak tudtam. 

- Nem úszod meg szárazon, hogy bántod a társaimat - sziszegte fogai között halkan Xerah, majd ismét kardjára markolva a nő felé vetődött. A tündéren látszott, hogy az utolsókat rúgja energiája a sárkány támadásai miatt, szárnya is megrökönyödve lógott hátáról. Fáradt harcba kezdtek, és kivédték egymás támadásait.

Omy mellé érve azonnal megsimogattam hátát, mire kedvesen tenyerembe bújtatta orrát. Nem tűnt sebesültnek, így rámosolyogtam biztatóan, és Zere felé siettem, aki továbbra is hátul küszködött egy gyökérzetbe akadva. Omy velem tartott, majd mikor mellé értünk ismét rágcsálásba kezdett a növényzeten. Pillanatokon belül a sárkány megszabadult az elképesztően erős csapdájából, ám nem társa segítségére sietett, hanem izzó szemeivel körültekintett. Mintha elemezte volna a helyzetet, amiből egyből tudtam, hogy egy igazán okos lény lehetett. Tekintete megállapodott a levegőben lebegő kristálynál, majd felém pillantott. Végül mintha meggondolta volna magát, Xerahnál állapodott meg a tekintete. 

Én is a fiú felé néztem, és arcvonásaiból pedig kikövetkeztettem, hogy valószínűleg telepátiával beszéltek meg valamit, ugyanis a fiú biccentett egyet, míg egy pillanat töredékére felénk pillantott. Súlyos csapást mért az ellenfelére, majd felénk sietett. Testén felizzottak a tetoválások, léptei sokkal gyorsabbakká váltak. A tündér eközben kimerülten dőlt el a támadás hatásától, de továbbra is követte a fiút tekintetével. Zere a közeledő felé tartotta vaskos és pikkelyes farkát, majd Xerah felrohant rajta, a sárkány pedig mintha katapult lenne, kilőtte őt a kristály felé. Amíg a fiú a levegőben suhant a kristály felé, éreztem, hogy Zere gyengéden ruhámra harap, majd felpakolt a hátára, Omy pedig utánam ugrott. Nem értettem a helyzetet, de annak ellenére teljesen megbíztam a tervükben. Folyamatosan a levegőben már-már repülő fiút bámultam csodálkozva, aki el is érte a kristályt. Két kézzel felé kapott, rámarkolt, majd az a varázslatból kibillenve megmaradt a fiú kezében, és zuhanásnak kezdtek. Zere azonnal felcsapott szárnyaival és a levegőbe szökkent. Ijedten kaptam el tüskéjét, amit Xerah is rendszeresen markolt a repülések alkalmával. Néhány faágat súrolva reppentünk fel, majd átrepülve Xerah és a kristály alatt, a fiú pont a sárkány hátán landolt, mintha tökéletesen kiszámították volna az érkezésének helyét. Elképedve néztem a srácot, akit hirtelen olyan színben láttam, akár csak egy szuperhőst a filmekben. 

Diadalittasan tartotta kezében a varázslattal átitatott szerzeményét. Egy nagy levegő után oldaltáskájába rejtette, helyette pedig egy krémet húzott elő. Megragadott a karomnál fogva, majd leült pontosan mögém. 

//

Sziasztok!:) Hogy tetszett a rész?^^
Nemrégiben láttam, hogy fantasy témában a rising listán harmadik volt a könyv, azóta már nincs ott, mert régebben hoztam a részt, de szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvassa és csillagoz! Nagyon sokat jelent, köszönöm szépen! <3