Zere csendes, mégis erőteljes szárnycsapásokkal szelte az eget. Ébenfekete hajkoronámba bele-belekapott a hűvös éjszakai levegő. A szörnyű harc után a friss és üde lég kitisztította a fejemet, így képes voltam megnyugodni. A karomon húzódó bagolykarom okozta sérülés kissé sajgott ugyan, de nem tudtam siránkozni miatta, hiszen örülhettem, hogy még élek és lélegzem.

A hatalmasra nőtt és terebélyes lombozatú fák felett szárnyaltunk. Ha lenéztem a mélybe, szívem gyorsabban kezdett verni, hiszen mégiscsak féltem abban a magasságban, ahol voltunk. Általános esetben Xerah a sárkány nyakán lévő tüskébe kapaszkodott volna, míg én a fiú köpönyegébe, ám ez most nem valósulhatott meg. A srác az ölembe dőlve pihengetett csukott pillákkal. Szalmaszőke haját a szél simogatta, mellkasa egyenletesen emelkedett fel és le, ahogyan a levegőt vette. Ő nem kapaszkodott, emiatt pedig nekem sem volt mivel támogatnom magamat, így jogosan reszketett a lábam.

Lent a lombok egyenletesen mozogtak a gyenge szellő hatására, az erdő állatai pedig megbújtak a éjszaka sötétjében. Megremegett a szám széle, ahogy eszembe ötlött, hogy bármikor leeshetek a sárkány hátáról. Omy sem gondolkodhatott másképp, hiszen borzonva bújt a hátamnak, mellső lábaival szinte belém kapaszkodva. Gyorsan elkaptam a tekintetem az alattunk lévő tájról, és az ölemben szendergő fiú arcát kezdtem szemügyre venni. Bőre meleg méz árnyalatú volt, a csillagok fényében szinte nem is látszódtak az alig észrevehető, apró szeplőcskék az arcán. Pillái sötétbarnák és hosszúak voltak, jóformán irigyeltem értük. Arcán gyermekded vonások is felfedezhetők voltak, mellette az arca mégis markáns volt férfias jegyekkel. Kerek arcformáját nem csodálhattam sokáig, ugyanis felnyitotta szemhéjait, így előbukkantak égszínkék íriszei. Szemünk találkozott, én pedig megilletődve kaptam el a tekintetemet.

- Mi az? - kérdezett rá egyszerűen, mire kénytelen voltam ismét rá emelni szemeimet. - Miért néztél? Lyukat ütött a homlokomon a tekinteted.

- Csak nem akartam tovább a tájat nézni - makogtam zavaromban. - Nem vagyok a repüléshez hozzászokva. Elég ijesztő - tettem hozzá őszintén.

Sóhajtott egyet, majd az ég felé emelte a jobb karját. Mutatóujjával az égre bökött, mire én kérdőn pillantottam fel a éjkék, csillagok által beragyogott égboltra.

- Innen nézve a legszebbek a csillagok - kezdte halkan. - Semmi sem takarja el előlünk az eget, amerre csak ellátsz fent, gyönyörűen fénylő pontok borítják be.

Eltátottam a számat, ahogyan tekintetemmel követtem az általa mutatott dolgokat az égen. Valóban káprázatos látvány volt, elvarázsolt, magával ragadott. Nemrég az erdő talaján fekve is rácsodálkoztam az ámulatba ejtő égboltozatra, ám onnan nézve, még sokkal ellenállhatatlanabb volt. Az égitestek valósággal tündököltek odafent, kobaltviolaszín, zafírkékszín, abszintszín keveredett odafent, sűrűn pöttyözve apró, fénylő kis csillagokkal. Felhő éppen, hogy csak pár bolyhos volt felettünk, amik szintén átvették az ég színét, még gyönyörűbbé téve azt.

- Ez káprázatos - sóhajtottam fel gyönyörömben. Ragyogó szemekkel pillantottam le Xerahra, aki továbbra is a csodát bámulta. Szemében visszatükröződtek a csillagok.

- Olyan sokszor láttam már, de sosem tudok betelni vele - jelentette ki elragadtatottan.

Ismét az égnek szenteltem a figyelmemet. Szerelembe estem a csillagokkal, és a hatalmas, már majdnem teliholddal.

Percekig még gyönyörködtünk a látnivalókban, végül a fiú felült az ölemből, és megkapaszkodott a Zere nyakán lévő legközelebbi vaskos tüskébe. Megszólította a sárkányt, majd arra utasította szálljon le a legközelebbi helyen ahol tud, hiszen rendes pihenésre volt szükségünk. Már elég messze voltunk attól a helytől, ahol ránk támadott az az ijesztő, erős szelekkel ostromló asszony. Pillanatokon belül leszállásba kezdett a sárkány, így megmarkoltam az előttem ülő köpenyét és imádkoztam, hogy ne essen semmi bántódásunk a leszálláskor. Xerah nyugodtan tekintett az alattunk lévő talajra, valószínűleg már hozzászokott a sárkánylovagláshoz élete során. Kíváncsi voltam, vajon másoknak is van saját megülhető sárkánya, vagy esetleg ő az egyetlen, aki ilyen cinkossal rendelkezik?

Összeszorítottam a szemeimet, ahogyan a föld vészesen közeledett, míg végül gond nélkül leereszkedtünk. A hatalmas hüllő kecses és óvatos mozdulattal huppant le a füves részre, már amennyire ez a bitang nagy gyík képes volt gyengédségre. Kiengedtem az addig bent rekedt levegőmet, majd elengedtem a fiút, akibe az életemért kapaszkodtam, így ő le tudott szállni előlem. Már a talajon megállva, felém nyújtotta a karját, hogy lesegítsen Zere hátáról. Eközben apró szőrös barátunk, Omy levetette magát a sárkányról és elterülve a földön hemperegni kezdett. Szemmel láthatóan örült az ép földet érésnek.

- Úgy nézel ki, mint aki lidércet látott - állapította meg Xerah, miközben gyengéden letett a földre, hogy már megálljak a saját lábamon.

- Talán, mert olyan élményben volt részem, amiben még soha - mutattam a mellettünk szárnyait nyújtóztató lényre. - Ráadásul úgy éreztem, hogy nem is élem túl a leszállást - poroltam le a ruhámat, bár a fehér anyag már olyan koszossá és foltossá vált, hogy az sem segített rajta.

- Zere nagyon óvatos volt tekintettel rátok - kapkodta köztem és kis szőrös barátom között a figyelmét. Omy továbbra is a zsenge zöld fűben fetrengett.

- Hát... - akadt el a szavam egy pillanatra, majd a sárkányra emeltem a tekintetem. Izzókék, hatalmas íriszei engem figyeltek. - Köszönöm szépen, Zere.

A lény alig láthatóan biccentett egyet nagy fejével, majd teljes testével lepihent a földre. Szárnyát magához húzta, termetes fejét a talajra helyezte. Továbbra is sötét volt, tűzifával pedig nem rendelkeztünk, így gondoltam segítek a fiúnak ágakat és gallyakat gyűjteni a tűzhöz. Egy kisebb tisztásra szálltunk le, de még közel volt az erdő, így pár perc séta után a fákhoz is értünk. Az erdő mélye korom fekete volt, ahogy elnéztem a vastag fatörzsek között. apró állatot somfordáltak a bokrok mögött, a fák tetején madarak pihengettek fészkeikben. Az éj csöndes volt, mindössze a ciripelő rovarok hangja töltötte be a teret. A fák mélyén halványszürke köd derengett a talaj közelében, felette fénylő szentjánosbogarak szálldostak ráérősen.

- Mi volt ez az erő, amivel harcoltál? - fordultam a fiú felé kíváncsian, miután felvettem a földről egy kisebb ágat. Ez a kérdés már egy ideje foglalkoztatott, így minél előbb meg akartam kérdezni tőle. Az idő pedig pont megfelelőnek bizonyult.

Felém pillantott, majd egy apró fejrázással hátra küldte kósza tincseit, amik a szemébe lógtak.

- Egy nagylelkű öreg tanított és készített fel az utamra. Ő is nevelt fel, így szinte nagyapámként tekintek rá. Ez a képesség tulajdonképpen az érzékszervek felerősítéséről szól, közben pedig gyorsabb lehetek és erősebb. Még nem tudom sokáig használni, rengeteg energiámba kerül - válaszolt kimérten, miközben ismét a tűzifák gyűjtésére koncentrált. Lassan megtelt a marka, így visszaindult a sárkány és a kis szőrös állatka társaságába. Gyorsan felkaptam én is párat, majd sietős léptekkel utána indultam, hogy ne maradjak le tőle. - Ő az egyik kristály őrzője, így az a kristály is nálam van. Így már pontosan kettő - jelent meg az arcán egy elégedett mosoly.

Eltátottam a számat meglepettségemben.

- Szóval ő nem bánja, hogy ezt teszed? - kérdeztem elképedve, miközben utolértem, így mellette lépkedtem a célunk felé. Lábunk alatt halkan ropogtak a lehullott falevelek és a fűszálak.

- Mint mondtam, ő készített fel az utamra - ismételte meg magát, én pedig csak bólintva vártam, hogy folytassa, ugyanis ezzel még nem válaszolta meg a feltett kérdésemet. - Mivel ő maga nevelt, tudja mennyit jelentene nekem a kívánságom, így ajánlotta fel ezt a lehetőséget.

Megértően bólintottam, miszerint értem, ám egy dolog miatt még mindig fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Nem haboztam, egyből a lényegre is tértem. Eközben célunkhoz is értünk, így lepakoltuk a földre a szerzett ágakat, Xerah pedig leült, hogy szépen tábortűznek rendezze el őket.

- És mi az a fontos kívánságod? Elvégre ha segítek neked, tudnom kell - vontam vállat, miközben lehuppantam a földre, nem túl messze a fiú mellett.

Xerah kezében megálltak az ágak, izmai megfeszültek, még az éjjeli sötétben is remekül láttam. Pár pillanat volt az egész, mégis egyszerűen szemmel kísérhető volt. Kissé összehúztam magam ennek hatására, ugyanis megijedtem, hogy megbántottam kérdésemmel. Nem szólt semmit, csak megvonta a vállát, miszerint hagyjam, majd tovább pakolgatta a fadarabokat. Furcsán pislogva figyeltem minden mozdulatát, ám válaszra nem méltatott. Kérdő tekintettel néztem Zere felé, akinek felvillant kék szempárja, majd fejét is felemelte a földről.

- Ne erőltesd, nem szeret erről beszélni - derengett fel elmémben a sárkány mély hangja. Már nyitottam volna ajkaimat, hogy rákérdezzek, ugyan miért nem, de ismét megszólalt a fejemben az érces hang. - Nem mondhatok többet, ha úgy gondolja Xerah, ő maga fogja elmondani neked.

Megértően bólintottam egy aprót. Közelebb másztam a fiúhoz, majd az utolsó faágért nyúltam, és én magam tettem a többi közé.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy érzékeny téma - suttogtam bizonytalanul,a fiúra sem emelve a tekintetemet. Csak elfogadóan a bocsánatkérésemet biccentett, majd intett a sárkánynak, hogy fújhatja a tüzet. - Haha, minek öngyújtó, ha van Zere - kuncogtam fel mire értetlen tekinteteket kaptam válaszul. Legyintettem, hogy hagyjuk annyiban, majd hátradőltem a kellemesen puha füvön.

A parázsló lángok megnyugtatóan melengették a meztelen talpaimat. A kimerítő, furcsa eseményekkel teli nap után teljesen megfeledkeztem arról, hogy tulajdonképpen nem is volt rajtam cipő. A talpam megszokta a kavicsokat és csiklandós fűszálakat, bár nem utasítottam volna vissza egy kényelmes lábbelit. Az éjjeli szellő kellemesen lengedezett, ami ellazította a testemet, mégis féltem, hogy ismét ránk talál valami veszélyes egyed. A karomon a seb alig érezhetően lüktetett, de annyira fáradt lettem, hogy nem tudtam vele foglalkozni.

Szemeim már éppen csukódtak le, mikor a fiú meglökdöste az oldalamat. Meglepetten ültem fel fekvő helyzetemből, arra gondolva most meg vajon mi történhetett. Aggódva pillantottam a fiúra, aki az oldaltáskájában kutakodott valami után.

- Be kell kenjük a sebedet, ugyanis elfertőződhet - tájékoztatott, miközben elhúzott egy közepes méretű, bőrrel bevont tégelyt a tarisznyából. Álmos szemekkel bólintottam, majd felé nyújtottam sérült végtagomat. Lecsavarta a tégely fedelét, majd combjaira tette. Egyik ujjával belenyúlt, majd végig kente a furcsán zöldes árnyalatú krémet a sérülésemen. Hűsítő érzést áraszott magából, a fájdalom szinte pillanatokon belül elmúlt. Nem tudtam mégis milyen kencefice lehetett, de igazán hatásosnak találtam.

Xerah elfordult tőlem, majd ismét a tégely tartalmába mártotta ujjait. Köpenyét arrébb lökte, majd a hátán keletkezett horzsolásokat próbálta bekenni, ám szerencsétlenségére nem mindet érte el. Felsóhajtottam, majd közelebb másztam hozzá, hogy segíthessek rajta. Érdeklődve pillantott a szemembe, mikor kivettem a kezéből a krémet, és vállára támaszkodva a hátához fordultam.

- Te meg mit... - kezdett volna bele az értetlenkedésbe, ám gyorsan elcsitítottam.

- Hagyd, hogy segítsek, hiszen nem éred el.

- Meg tudom oldani - makacskodott, de nem hagytam neki. Az egyik sebe elég nagynak bizonyult, így félve értem hozzá nehogy fájdalmat okozzak a fiúnak. A kenőcs igen erős mentás illatot árasztott magából, ami kifejezetten tetszett. - Köszönöm - bökte ki végül halkan, mikor befejeztem a sebek kenegetését és elhúzódtam tőle. Vidáman szóltam egy semmiséget, majd ismét elvetettem magamat a talajon. Egész kellemesen éreztem magamat.

Xerah a sárkány oldalához dőlt, mire Zere felé emelte szürkepikkelyes szárnyát, ezzel betakarva a fiút. Annyira aranyosan hatott a sárkány törődése, hogy teljesen megérintette a szívem. Csillogó szemekkel néztem őket, miközben Omy a termetes sárkány hátán pihengetett. Igen harmonikus látványt nyújtottak, hiszen nem minden nap láthatott az ember egy hatalmas sárkányt, egy harcos fiút és egy aranyos szőrmókot együtt szunyókálni.

A fiú megpillantotta áhítatos tekintetemet rajtuk, így nagyot sóhajtott és egyik kezével intett, hogy csatlakozzak köreikbe. Széles mosollyal az arcomon siettem melléjük. Zere felemelte a szárnyát, így én is aláférhettem. A fiú mellett feküdtem a sárkány melengető bőrének dőlve. A hatalmas gyík szárnyát ismét leengedte, immár engem is betakarva. Nem volt nehéz, kifejezetten kényelmesen éreztem magamat, amit igen furcsálltam. Mégiscsak egy erőteljes, termetes sárkányról volt szó, mégsem volt veszedelmes, helyette sokkal barátságosabb és nyugodtabb. Boldogan bújtam közelebb hozzá.

Xerah mellettem furcsán méregetett tekintetével, majd végül letudta annyival, hogy vállat vont. Lehunyta pilláit, és még utoljára hozzám szólt, mielőtt elaludt.

- Reggel tovább indulunk, a következő megállónk már Forevyllben lesz, a tündérek erdejében - közölte fáradt hangon. Végül elnyomta az álom, így én is alvásra hajtottam a fejem.

Miután minden elsötétült körülöttem és elhalkultak az erdő neszei, elaludtam, látomásszerű álom villant fel bennem. Olyasmi, mint amit akkor tapasztaltam, hogy visszatértek az emlékeim. Saját világomból, a családom és barátaimról képek ismét előkerültek, majd ismét ott ültem unokahúgommal a patakparton. A nap gyönyörűen sütött tavasz révén, a patak vizén csillámlott a fénye. A kislány hirtelen pattant fel mellőlem, hiszen színes pillangó repült el mellettünk. Kék, zöld, piros foltok tarkították, szép látvány volt.

A kislány a lepke után lépkedett, ám a megduzzadt patak partján a fű csúszósnak bizonyult. Apró lábacskái kicsúsztak teste alól. A lányka elborulni készült, egyenesen a talán másfél méter mély patak felé. Aggodalomtól fűtve nyúltam utána, ám karom nem érte el, így hatalmas csobbanással zuhant a vízbe. Felsikoltott, ahogyan én is.

- Ne! - kiáltottam fel álmomból felriadva, kissé leizzadva. A nap sugarai fényesen a szememre vetültek, ezzel egy pillanatra megvakítva engem.

- Mi történt? - fordult felém Xerah meglepetten, nem messze tőlem a földben ücsörögve. Köpenye levetve a földön hevert mellette, testét vízcseppek borították. Tincsei nedvesen omlottak homlokába, nyakláncai nyirkosan csillogtak a nyakában. Vizes teste a csillámlástól még izmosabbnak tűnt, így azonnal zavarba is jöttem a látványától. Elfordítottam a fejemet, miközben kimásztam Zere szárnya alól, ami ébredésemig engem fedett.

- Csak... Rosszat álmodtam - válaszoltam nyugtalankodva. Bár álomnak neveztem, mégis inkább egy szörnyű emléknek tűnt. Egy emlék volt még azelőttről, hogy ebben a furcsa világban ébredtem. - Miért vagy vizes? - kérdeztem ismét a fiúra emelve a tekintetem, ám arcom továbbra is enyhén rózsásnak bizonyult.

- Nem messze van egy kisebb tó, amibe a patak torkollik.

Egy délkeleti irányba mutatott jobb kezének mutató ujjával. Felcsillantak a szemeim, miközben végignéztem piszkos ábrázatomon. Nem ártott volna nekem is egy kisebb mosakodás, hiszen foltos volt már a lábam, a ruhámról nem is beszélve. Omy felé pillantottam, majd biccentettem egyet felé, jelezve neki, hogy szeretném ha velem jönne. Értette, így leugorva a hatalmas sárkány hátáról mellém kecmergett. Vidám mosolyra húzódott a szám, majd megnyújtózkodtam és feltápászkodtam a földről.

- Remekül hangzik, rám is rám férne egy kiadós pancsi - sóhajtottam fel ragyogó szemekkel, gyerekes vigyorral az arcomon.

A fiú felállt, majd szedelőzködni kezdett, míg a sárkány feltápászkodott erős és izmos lábaival. Csodálkozva pislogtam rájuk. A fiú mellém lépkedett, majd érdeklődve figyelte az arcomat, amire ráfagyott a mosoly is.

- Ti hova jöttök?- kérdeztem kétkedően.

- Veled megyünk.

Egyszerű válasza miatt a hideg is végigfutott a hátamon.

- Nem, nem-nem - emeltem fel kezemet, majd mutatóujjamat rázogatva néztem a fiú égszínkék szemeibe. - Mégis mit képzelsz, majd végignézed, ahogy fürdök?

- Nem mehetsz egyedül, veszélyes is lehet - válaszolt kelletlenül, majd felsóhajtott. - Mellesleg amúgy sem érdekel a tested - vont vállat, majd egyszerűen ellépkedett mellettem és elindult az említett tó irányába. Monoton léptei közben nagyokat nyújtózott.

Elkerekedett szemekkel néztem a fiú után, de nem volt mit tennem, utána indultam.