- Álljatok meg nyavalyás kölykök! - ordította torka szakadtából a tündérférfi, aki hatalmas léptekkel indult utánunk, hiszen az ünnepségre felvett díszes öltözéke miatt repülésre csak nehézkesen lett volna képes. Markáns arcát a szőkés szakálla szembeötlően kiemelte. Bár nem tudtam jobban szemügyre venni, hiszen igyekeznünk kellett az elcsent ruhákkal, igazán megvizsgáltam volna kinézetét, hisz' mégis csak egy tündérről beszélünk. Méghozzá egy igazán szokatlan tündérről, férfias testalkata és magassága egyáltalán nem volt tündéri. Legalábbis nem olyan, mint a filmekben.

- Keala szedd már a lábaid! - zökkentett ki gondolatmenetemből Xerah éles hangja, ugyanis teljesen elmerengtem, ami a rohanás közepette nem volt túl szerencsés. Bajtársam erősen a csuklómra markolt, miközben maga mellett rántva futott velem a kunyhók között.

Gyorsan észbe kaptam, nem volt időm se alkalmam a környezetemen agyalni. Amilyen gyors tempóra csak tudtam, olyanra kapcsoltam, majd társammal az oldalamon menekültünk, míg hangos szárnycsapkodásokat nem észleltünk. Zere húzott el a fejünk fölött igen nagy port kavarva az épületek között. A mellettem rohanó srác egy pillanatra sem zökkent ki, bár én az orromba szippantott por miatt prüszkölésbe kezdtem. A minket üldöző köhögése is felcsendült mögöttünk, ami arra engedett következtetni, hogy Zere segítsége kifizetődött.

Ám nem sokáig tartott a sikerélmény bennem, ugyanis egyre nagyobbá vált a hangzavar, hiszen a hatalmas sárkány megjelenése igencsak felkeltette mások érdeklődését is, így egyre többen jelentek meg a kacskaringós utcákon. Xerah futás közben fellökött egy két éppen rossz helyen lévő tündért, nem számított kicsi vagy nagy, letarolta őket. Bűnbánóan néztem rájuk vissza, az arcukról pedig először értetlenkedést, majd pillanatokon belül dühöt tudtam leolvasni. 

Elhúztam a számat, majd inkább előrefordultam, hogy a nagy sietségben el ne essek valamiben, hiszen azzal igen csak lefaragtunk volna az eddig szerzett előnyünkből. 

- Xerah - nyögtem ki társam nevét szaladásunk alatt erőtlenül. - Nem bírok már tovább futni - tájékoztattam lihegve, ugyanis sosem voltam valami sportos alak. A hirtelen sprinteléstől pedig beszorult a levegőm is, ez oldalamnak szúró fájdalommal kecsegtetett.

Nem szólt semmit, csak elengedte a kezemet és gyorsan a szájához emelte ujjait, majd azok segítségével füttyentett egy hangosat. Miután azzal meg volt, ismét megragadta a kezemet és egy kicsit még húzott maga után. Nem sok kellett, ismét feltűnt sárkány barátunk az éjszakai égen, majd lejjebb ereszkedve szinte megragadott engem a ruhámnál fogva és a levegőbe emelt. Karom kicsúszott Xerah markából, én pedig lesokkolódva lógtam tehetetlenül Zere karmai között, akár csak egy rongybaba. Minél magasabbra röppent a lény, annál jobban levert a víz, hiszen mégis csak a levegőben voltam, és az életem a ruhám anyagától függött. Azzal nem törődtem, hogy alulról nézve csodálatos látványt nyújtottam a ruhácskámban, helyette inkább imádkoztam, nehogy elszakadjon a fehér ruhadarab, ugyanis akkor kis zuhanás után csókot válthattam volna a földdel.

- Zere! - sikítottam a pikkelyes nevét kétségbeesetten. Nem számítottam rá, hogy így alakul az este, főleg a kellemes táncos hangulat után, de valahogy már kezdtem kapizsgálni, hogy ebben a világban sosem tudhatom mi történik legközelebb, főleg akkor ha Xerah bajtársának álltam. Erről eszembe jutott a fiú, így félve ugyan, de lepillantottam a lábam alá, hogy megnézzem vele mégis mi történik odalenn. Egyrészt majdnem betojtam mikor lenéztem a magasság révén, másrészt örömmel konstatáltam, hogy Xerah tökéletesen megvan odalent. Ezek szerint csak akkor van bajban, ha mellette vagyok, ugyanis olyankor saját maga mellett még rám is figyelnie kellett.

Eldöntöttem magamban, hogy valamilyen úton-módon gyakorolni fogok a fejlődésem érdekében, bár abban egyáltalán nem voltam biztos, hogy mégis mit és hogyan kell tennem ez ügyben. Azt már tudtam, hogy képes vagyok nyilakat formálni a kezeimben, és íjazás közben hasznosíthatom ezt a képességet, amit nevezhetünk áldásnak is, hiszen így nem maradtam védtelenül ebben a furcsa világban. Kíváncsi voltam, vajon mást is képes vagyok létrehozni, vagy kifejezetten nyilakra specializálódott a képesség? Emellett aggasztott a tudat, hogy még életemben nem fogtam íjat, így a használatában segítségre volt szükségem.  

- Ott van az egyik a sárkánnyal! - hallottam egy hangos üvöltést, mire megfagyott az ereimben a vér. A pillanat töredéke alatt a hang irányába fordítottam a fejemet, és lesokkolt a látvány.  - Ők azok, akik megtámadták Tanita őrzőtündért! 

Harcos ruhákba bújt szárnyasok repültek felénk, talán húsz-huszonöt egyenesen az irányunkba tartott. Markukban lándzsaszerű fegyvereket és gyönyörűen faragott botokat tartottak. Döbbenetemből kissé kizökkentett az, hogy egyszerû fadarabokkal akarak elbánni egy nagydarab sárkánnyal. Arcom megenyhült, és már elernyedten sóhajtottam volna, mikor az általam ártalmatlannak vélt botok végei szikrázni, izzani és vakítóan fényleni kezdtek. 

- Te jó ég - nyögtem ki elvesztve a reményt, és eddig csak lógó kezeimet hasznosítva, beletúrtam széltől lobogó hajamba. Tincseim a repülés hatására mindenfelé lobogtak, azok a felénk tartó tündérek pedig továbbra is vészjóslóak és zavaróak voltak. - Zere igyekezz, mert nem éljük túl! - visítottam, mint aki a halálán van, és nem is álltam olyan messze tőle.

Zere felmordult, majd telepátia segítségével megszólalt elmémben. 

- Ne félj, minden rendben lesz. - Hangja hatására kicsit relaxáltabbá váltam, talán mély és nyugodt hangjának sikerült ilyenné tennie engem. - Ennek a sárkánynak a markaiban nem esik bántódásod - fejezte be mondandóját, hangja a végére már kicsit szórakozottnak is tűnt. Talán viccesnek tartotta, ahogy rongybaba módjára lógok karmai között és majd behugyozok a félelemtől.

Pár pillanat múlva azonban Zere bebizonyította, hogy a tündérektől nincs félnivalóm, tőle már annál inkább. 

Hüllőbarátom ugyanis egy ívet leírva a levegőben a tündérek felé kezdett csapkodni szárnyival. Az eddig minket üldözők meglepetten fékezték le magukat a repülésben, majd támadni kezdtek. A vágófegyveresek felénk rohamoztak, a varázsbottal rendelkezők pedig élesítették fegyvereiket, majd egy szemhunyásnyi idő alatt már záporoztak felénk a szivárvány minden színében pompázó mágialövedékek. Elkerekedett szemekkel néztem ki fejembõl, de nem tudtam sokáig a sokkolt arckifejezésemet fenntartani, hiszen Zere kitérõ manõverei miatt én csak hintáztam a levegõben, és az életem múlt a ruhám anyagának tartósságán. Sikítozva kalimpáltam, miközben néhány tündér mellett elszáguldva csak azok dühös tekinteteivel találkoztam.

- Meghalok! - rikoltottam, és kezdtem érezni, hogy lassan a lelkem is elhagyja a testemet az ijedtség hatására. Rettentően pánikoltam, és szerettem volna minél előbb földet érni, persze azt is biztonságosan.

A sárkány hatalmas szárnycsapásaival szinte elsodort pár ellenséget, így azok a levegőben megpördülve lezuhantak, vagy számukra jobbik esetben csak tehetetlenül arrébb siklottak a légben. A felén száguldó mágialövedékek egyike eltalálta Zere szárnyának felső részét, ám az szinte meg sem kottyant a pikkelyesnek. Egyes tündérek arcán riadtságot véltem felfedezni, de töretlenül rohamoztak tovább. Zere megelégelte a játszadozást, majd egy hatalmas lángot lehelt maga elé, ezzel hamuvá porlasztva néhányuk szárnyait. Védtelenül zuhantak le a magasból, egyikük az egyik kunyhó tetejére esett, de legtöbbjük egyszerűen csak a földre.

Az ellenségek a levegőben fogyatkoztak, így egy nagy robajra lefelé tekintettem, ahonnan egy nagyobb porfelhő szállt fel. A porfelhőből Xerah szőke tincseit láttam meg elsőnek, majd egy szempillantás múlva már egész testével kilépett a porszemcsék sokasága közül. Egyik kezében a lopott ruhákat és íjtokot, benne az íjjal tartotta, másikban pedig immáron szőrös kis barátunkat, Omyt, aki az utóbbi időben szemünk elől tévesztettünk. Az apró állat prüszkölt egyet, majd közelebb bújt az őt szorosan tartóhoz. Felettébb rémültnek látszott. Xerah vörös színben pompázó köpenyét a éjszakai szél lobogtatta, de nem volt ideje ott ácsorogni, mint egy filmszereplő. Azonnal mozgásba lendült, hiszen a talajon rohamozó tündérek igencsak megindultak felé. 

- Zere! - kiáltott fel rutinosan, majd láttam ahogyan felizzik a teste, amellett azok a különös és varázslatos csíkok lassan felkúsznak a lábain. Nem tudtam tovább figyelni őt, ugyanis a sárkány éles kanyart vett és lefelé kezdett repülni, egyenesen Xerah felé, aki pedig felénk kezdett igyekezni. Útja alatt még kigáncsolta egyik ellenfelét, majd elrugaszkodott a földtől és ismét mérnöki pontossággal a sárkány hátára érkezett. Így ők már viszonylag kényelmesen megúszták a dolgokat, ám én még továbbra is a pikkelyes karmai között himbálóztam. 

Immáron a város falai felé vettük az irányt, így Zere vaskos szárnyainak minden egyes csapásával egyre távolabb kerültünk a minket elfogni kívánó népségtől. Szép kis felfordulást hoztunk az ünnepségükre, azt be kellett vallanom, és minden egyes elnáspángolt tündér miatt sajgott a szívem. Nem akartam rosszat tenni mások ellen, de olyan oldalra kerültem, ahol kénytelen voltam. Elhaladtunk a zömök városfalak felett, és a kunyhókat, épületeket fokozatosan felváltották a gyönyörűen foszforeszkáló fák lombjai. 

Hamarosan eluralkodott rajtam a hányinger és rosszullét a himbálózástól, de a magasságot már kezdtem megszokni, illetve kevésbé féltem, mint az elején. Döbbenten konstatáltam, hogy a ruhám még mindig makacsul tartott engem, nem szakadt és eresztett el a halálomra. Ennek kifejezetten örültem, és hálát is adtam az égnek vagy Mindenhatónak.

Egyre messzebb kerültünk a zűrzavartól, az ordítozások és robajok pedig fokozatosan halkultak. Zere hatalmas szárnycsapásai egyre távolabb és távolabb repítettek minket a Tündérek városától. Menekülőre fogtuk. Gyorsan suhantunk a fák felett az éjszakában. A hold időközben egyre nagyobbá növekedett az égbolton, ami csodálattal töltött el. Káprázatos látvány volt. Szívesen bambultam volna az égboltra sokáig, hiszen mesébe illő volt, de jelen helyzetem kissé kényelmetlenné tette a szituációt. Kíváncsi lettem volna, hogy egy ilyen jelenség milyen hatással lehet az életkörülményekre, a növényekre, élőlényekre, bár amennyi furcsaságot már láttam ittlétem alatt nem lepődtem volna meg, ha nincsen rá ésszerű magyarázat. 

Hirtelen Zere rántott rajtam egyet felfelé, majd gondosan kiszámítva mit hogyan tegyen, szó szerint elhajított előrefelé, és sebesen lejjebb ereszkedett, hogy eközben Xerah el tudjon kapni engem. Mindez egy perc alatt történt, ám azalatt is bennem ragadt a beszívott levegő. Elkerekedett szemekkel és visszatartott lélegzettel pislogtam a fiúra, aki izmos karjaival lerántott a sárkány hátára, így immáron biztonságosabban érezhettem magamat. 

Xerah eleresztett felém egy halvány mosolyt, azzal a szándékkal, hogy megnyugtasson, miközben megsimította a vállamat és elengedett. Kifújtam a bent ragadt levegőt, majd rendeztem a légzésemet. Megigazítottam magamon a ruhámat, illetve megdörzsöltem kissé a bőrömet a hónaljamnál. A levegőben való lógás hatására a ruha belevájt a bőrömbe, és csak akkor kezdtem érezni a kellemetlen érzést, miután már a sárkány hátán ültem és nem a karmai között lógtam.  

- Mi történt az arcoddal? - kérdeztem a mellettem ülőt, miután ismét rá emeltem a tekintetem, és észrevettem egy sebet a jobb szeme alatt. Nem volt annyira közel a szeméhez, de azért aggódtam, hiszen ha pár centivel is feljebb éri sérülést talán a szeme bánta volna. Omy eközben az ölembe fészkelte magát, én pedig megkönnyebbülve simítottam egyet puha bundáján. Örültem, hogy ő is ép bőrrel megúszta.

- Csak egy kis horzsolás - zárta is le a témát ennyivel, miközben hanyagul legyintett egyet a kezével. Azonban én nem tudtam annyiban hagyni, hiszen abból a kis horzsolásból is eleredt pár csepp vér, illetve a harctól és esetleges esésektől piszkos arcán könnyen elfertőződhet bármilyen sérülés. A bőrtarisznya felé kaptam, majd kikerestem belőle azt a tégelyt, amiben az a csodakenőcs volt. Miután felnyitottam, hallottam hogy Xerah gondterhelten sóhajt egyet, de nem zavartattam magamat. A mentolos illat megcsapta az orromat, mire fellélegzetem. Kedveltem az illatát, nyugtató hatása volt és frissítő. Bár lemosni Xerah arcát most nem volt alkalmunk, belenyomtam a krémbe az ujjamat, majd társam felé fordultam és felé nyújtottam a kezemet. Körülbelül tíz centire megálltam a arcától, és óvatosan a szemébe pillantottam, vártam a jóváhagyására, miszerint hozzányúlhatok, nem akartam kellemetlen helyzetbe keríteni magunkat. 

Nem szólt semmit, csak egy kisebb sóhaj után tekintetét elvezette oldalra, majd egy apró biccentéssel jelzett, hogy zöldutat kaptam a segélynyújtáshoz. Halvány mosollyal az arcomon érintettem a hűvös krémet a sebhez, mire azonnal láttam, hogy összeszaladt a szemöldöke. Biztos voltam benne, hogy nem lehetett kellemes érzés, de pillanatokon belül enyhült az arckifejezése. Onnantól kezdve nyugodtan kenhettem szét az sérülésen a gyógyulást hozó csodaszert. 

Tevékenységemben egy hatalmas fénycsóva zavart meg, ami felettünk húzott el az égen. Azonnal felkaptam a fejemet, ám kezem attól még a fiú arcán tapadt a hirtelen meglepettség miatt. Egy hullócsillagszerű fényözön suhant el, amit nem sokkal később több száz is követett. Tátott szájjal figyeltem az eseményeket, hiszen ez volt az, amire a legkevésbé számítottam abban a pillanatban. Gyönyörű fénycsóvák voltak, szinte tűzijátékként ragyogták be az éjszakai égboltot a nagyra dagadt Holddal együtt. Ekkor éreztem csak igazán álomban magamat. 

Csodálattal eltelve fordultam Xerah felé, hogy gyermeki módon rávigyorogjak. Mire rávezettem tekintetemet, ő már javában engem figyelt nagy kék szemeivel, amik a szokásosnál is jobban csillogtak a fényjelenségek hatására. Boldogságomat a zavartság váltotta le, hiszen csak ekkorra vettem észre, hogy még mindig az arcát taperoltam, de hirtelen megszólalni sem tudtam, így maga a társam emelte kezemre a sajátját, hogy lassan levegye ujjaimat az eddigi helyükről. Égett a bőröm az érintése hatására, miközben még mindig egymás szemébe néztünk. Mindez pár másodperc alatt történt, mégis percek hosszúságának éreztem. 

- A következő megállónk az Escala-tó  - szólalt meg, ezzel engem kizökkentve abból furcsa helyzetből, amiben éreztem magam. Visszavezettem tekintetemet az égboltra, amit továbbra is ragyogóra festett a hullócsillagok sokasága. Eközben folytatta mondandóját. - Úgy hallottam ott is van egy őrző, így ha a közelébe érünk érezni fogod merre tovább. De előtte tartunk majd pihenőt nem kell aggódnod, és a ruháidat is át kell cserélned. 

Bólintottam, jelezve, hogy értettem a tervet, majd lefedtem a használt kencefice tégelyét és elraktam a táskába. Ezután megtámaszkodtam karjaimmal és Xerah mellett pihenve bámultam a csillámló éjszakai égboltot.