Halkan mocorogni kezdtem, mire a lábamnál valami szőrös dolog szintén megmozdult és végigszántva az oldalamat a fejemhez közelített. Egy nedves orr ért az arcomhoz, mire azonnal kipattantak a szemeim. Egy furcsa kisállat szaglászta a bőrömet, minden egyes lélegzetvételét éreztem az arcomon. Nem volt erőm megmozdítani a testemet, a mellkasom és a tarkóm iszonyatosan fájt.

Az eget kémleltem, és a felém magasodó fák lombkoronáiból állapítottam meg, hogy a földön feküdtem. A puha fűben kényelmesen feküdtem, bár a mellkasomban lévő lüktető fájdalom elterelte a figyelmemet a fekvő helyzetemről. A mellettem ülő, rám nagy szemekkel pislogó kisállat végre befejezte az arcom szaglászását és egy helyben ülve várta, hogy megmozduljak.

Először nehezemre esett, de megmozgattam az ujjaimat, majd végül a karomat is. Segítségével felültem a földön. Ekkor már a körülöttem lévő tájat is megcsodálhattam. Egy hatalmas erdő kellős közepén ébredtem, a fák óriásiak voltak és túlságosan is álomnak tűnt az egész. A talán húsz méter magas fák levelei kék színben pompáztak, az ágakon a virágok pedig a lila összes árnyalatában láthatóak voltak. A levelek között beáradó napfény pontosan az arcomra sütött, így kellemesen melengetve a bőrömet.

A mellettem ülő kis lényre pillantottam, aki ismét a karomnak dörgölődzött. Nem tudtam mégis milyen állat lehet, és azt sem tudtam mégis hol vagyok.

- Ki vagy te kis jószág? - simítottam végig a lény hátát egyik kezemmel, míg a másikon megtámaszkodtam. Az állatot fehér bunda takarta, míg csak hátán élénkrózsaszín csíkok alkottak rajta mintát. Hosszú fülét hátracsapva tartotta, aminek vége szintén a rózsaszín egy sötétebb árnyalatában pompázott. Elég kis pufók teste volt, mégis kecsesnek és hosszúnak tűnt. Nem tudtam, hozzám tartozik-e az állat vagy csak rám talált. Abban sem voltam biztos, hogy veszéllyel fenyeget-e, de nem tűnt ragadozónak és viselkedése is nyugodt volt. - Akkor legyen a neved Omy - mosolyodtam el halványan, ahogy újdonsült barátom ragyogó barna szemeibe néztem. - Én... Én nem tudom ki vagyok - tűnődtem el halkan.

- Omy! - rikkantott fel, mire meglepetten hátra hőköltem, kezemmel beletenyerelve egy kisebb bokorba, ami szerencsére nem szúrta meg a kezemet.

- Te tudsz beszélni? - kérdeztem zavarodottan a szőrmóktól. Fejét kicsit oldalra fordította, úgy pislogott rám.

- Kicsit - bökte ki. - Omy! - ugrándozott lelkesen mellettem.

Nagyon aranyos kisállat volt, ismét megsimogattam a buksiját. Azután figyelmemet ismét a környezetnek szenteltem, gyönyörű látvány fogadta a tekintetemet, valósággal elkápráztatott. A levegő friss és üde volt, öröm volt levegőt venni. Az enyhe szellő végigsimogatta a testem, és belekapott éjfekete hajamba, majd tovatűnt.

A lábamra vezettem a tekintetemet, majd próbáltam megmozdítani azokat. Nehezen, de sikerült, így törökülésbe helyezkedtem. Végigsimítottam a combomon, azután megpihentettem karjaimat. A mellkasom egyre kevésbé lüktetett, helyét egy furcsa és bizsergető érzés vette át. Tarkómból szintén eltűnt a sajgó fájdalom, elmém kitisztult és próbáltam kitalálni mégis hogyan kerültem oda, ahol voltam. Sajnos bárhogy törtem a fejemet semmi nem jutott az eszembe, így lebiggyesztettem ajkamat és Omy felé fordultam. A kisállat összegömbölyödött egy kristályszerű kő mellett. A nap fénye megcsillant a rózsaszín ékkövön, engem pedig teljesen elvarázsolt. Késztetést éreztem arra, hogy megérintsem, hogy megfogjam. Közel akartam kerülni hozzá, vonzott engem.

- Omy kristálya! - ugrott a kezem elé az állat, mielőtt még hozzáérhettem volna az említett tárgyhoz. - Omy szerezte!

Megdöbbent tekintettel figyeltem, ahogy az állat a szájába veszi a követ, majd kicsit messzebb helyezi el. Nem adtam fel, valami belülről diktálta nekem, hogy szerezzem meg. Bajosan, de sikerült lábra állnom. Kissé megszédültem, de képes voltam felállni. Óvatosan, odafigyelve arra, nehogy rosszul lépjek, követtem az állatot. Ám az látva újabb próbálkozásomat ismét a szájába vette a kristályt és elindult a fák közé. Lassan követni kezdtem, első lépéseim igen bizonytalanok voltak, mintha járni tanultam volna, ám nem sokkal később már teljesen belejöttem így gyorsabb tempómban is követni tudtam a kis lényt.

A fű és a levelek a meztelen talpam alatt zizegtek, a kisebb kavicsok pedig bántották a lábfejemet. Madarak kellemes éneke hangzott fentről a fák lombjai közül.

Omy néha hátranézett, hogy megbizonyosodjon követem-e még. Végül egyre többet nézett rám, gyakran meg is állt, hogy megvárjon, majd ismét elindult. Talán csak játéknak fogta fel az egészet. Perceken belül egy kisebb patakhoz értünk, ott már nem futott el előlem. Letette a kristályt, majd a vízhez hajolt, hogy igyon belőle. Mellé lépkedtem, majd ismét végigsimítottam az állat hátán. Végre volt esélyem megérinteni az ékkövet.

Először csak egyetlen ujjammal értem hozzá, végül markomba fogtam a követ. Másik kezemmel végigsimítottam rajta, kicsit érdes felülete megcsiklandozta az ujjaimat. Éreztem hogy egy furcsa erő járja körbe a kristályt, ami nagyon tetszett. Egyfajta varázslatos erőnek állapítottam meg. Miután megérinthettem sokkal nyugodtabbá váltam, a vágy, hogy hozzáérhessek kezdett alábbhagyni, így letettem vissza, ahova Omy is helyezte. Szorosan a patak mellé léptem. A víz kristálytiszta volt és gyönyörű kék árnyalatú. A felszíne csillogott, ahogy felé hajoltam pedig megláttam a tükörképemet. Világos, szinte fehér bőröm visszatükröződött a vízen. Kicsit koszos, fehér vászonszerű anyagból készült ruhám pedig gyűrötten lógott rajtam.

A hátam mögül hangos robajt hallottam meg, így megrettenve fordultam hátra, hogy a hangzavar irányába nézzek, ám nem láttam még semmit, hiszen a hang okozója a fák és bokrok mögött lehetett. Ágak reccsentek, levelek zörögtek, majd egy hatalmas árnyat pillantottam meg a bokor mögül. Hatalmas volt és erőteljesen mozgott. Végül előrontott a növények takarásából és teljes egészben megláttam a szürke gyíkszerű lényt, amiről megállapítottam, hogy egy termetes sárkány volt. A levegő a tüdőmben ragadt, a lábaim pedig megremegtek. Testemet átjárta a félelem, a sokk hatásától pedig lebénult a testem.

Omy megrezzent a lábamnál, a szájába fogta a kristályt, majd gyorsan elszelelt egy bokor takarásába. Lefagyva álltam a nem sokkal előttem álló sárkánnyal szemben és aggodalmasan pislogtam. Éppen hogy csak felébredtem, máris egy szörnyeteg vacsorájaként végzem.

A szürke rém rám emelte világító kék szemeit, majd megvillantotta a fogait. Egy hangos morgást hallatott, majd hevesen elindult felém. Tíz méternyire lehetett tőlem, mikor egy a sárkánynál kisebb alak rontott elő a fák közül.

- Zere! - kiáltott fel az említett egyén idegesen. - Zere, nem megmondtam, hogy mindjárt vadászunk neked valamit? Ennyire éhenkórász vagy?!

A sárkány a hang felé fordította a fejét, majd ismét morgást hallatott. Orrlyukaiból füst szállt ki, szemei pedig mintha villámokat szórtak volna. Továbbra is ledermedve álltam a szörnyeteggel szemben le sem véve róla a szememet. A lábaim pedig már nem bírták az iramot, így reszketve estem térdre. Fájdalmas nyögés hagyta el a számat, ahogy a földre érkeztem. Az eddig bent tartott levegőm hirtelen szakadt ki belőlem, ezzel megnehezítve egy kissé a dolgomat. Hirtelen kapkodni kezdtem a levegőt, a mellkasom ismét fájdalmasan lüktetett.

- Te meg ki vagy? - lépkedett el a sárkány mellett egy szőke hajú fiú, majd végül megállt előttem. Aggódó szemekkel néztem fel rá, miközben végigmért engem. Egyenesen és határozottan állt. - Jól érzed magad?

Kezeimet a mellkasomra szorítottam, közben megmarkoltam a rajtam lévő ruhát. A fájdalom egyre erősebb volt, a levegőt is nehezen vettem. Egyetlen szó keringett a gondolataimban.

- Keala - nyögtem ki halkan. Ez a szó derengett, talán ez volt a nevem, így végül ezt is árultam el a fiúnak. - Keala vagyok - leheltem ki még egyszer nevemet. Többet nem tudtam mondani, ugyanis a lüktető fájdalom miatt összeszorítottam a szememet és próbáltam minél egyenletesebben venni a levegőt, ami nem igazán sikerült.

Az ismeretlen letérdelt mellém, majd megragadott a vállaimnál fogva és óvatosan lefektetett a földre. Minden mozdulat rettenetesen fájt, de amint lefeküdtem kicsit jobban éreztem magamat.

- Xerah vagyok - mondta, miközben testem mellé fektette karjaimat, én lassan bólintottam egy aprót. - Tudsz beszélni? - kérdezte az állapotomra utalva, mire megköszörültem a torkomat és szóra nyitottam a számat.

- Igen, azt hiszem - válaszoltam gyenge hangon.

- Hogy kerültél ide a H'ari erdő kellős közepére? - érdeklődött. Bár tekintete nem igazán volt kíváncsi, amiből gondoltam, hogy nem érdekli igazán. Bár simán ott hagyhatott volna, nem tette, akár a sárkány eledele is lehettem volna, így megállapítottam, hogy nem lehetett rossz ember.

- Én magam sem tudom... - kezdtem neki felvázolni a szituációt. - Nem messze innen ébredtem fel,és semmi emlékem nincsen az előttről. - Lehunytam a szemem, ahogy ismét mellkasomra emeltem az egyik kezemet. - Egy kisállatot követtem, akinél volt egy kristály.

- Milyen kristály? - kérdezett ismét, de most felcsillantak a szemei.

- Rózsaszínű volt és kicsit érdes. Egyébként gyönyörű volt - jelentettem is, ahogy tekintetemet a mellettem térdelő srácra vezettem. Íriszei csodaszép kékek voltak, öröm volt a szemébe nézni. - Amikor a kezemben fogtam,teljesen úgy éreztem mintha átjárná valamiféle mágia.

- Nálad van a kristály? Hol van? - vált teljesen izgatottá, eddigi nemtörődömségével ellentétben. Az eddig csendben álldogáló fenevad lefeküdt és nyugodtan nézett minket. Furcsán néztem a fiúra, amiért ilyen érdeklődővé vált a kristály szó hallatára, kíváncsi lettem mégis mi hajtja. Ebben a pillanatba bújt elő Omy az egyik bokor felől, még lábai mindig reszkettek a sárkány alakjától.

- Annál az állatnál van - motyogtam a szőrmók felé fordítva a fejemet. Xerah is arra nézett, majd csodálkozva pillantotta meg Omy szájában az ékkövet.

- Zere, kapd el azt a scripist! - kiáltott a sárkány felé a fiú. A scripis valószínűleg az a fajta állat lehetett, ami maga Omy is volt. - Az állat lehet a vacsorád, de a kristályra nagyon vigyázz - tette hozzá, miközben a nagydarab szörnyeteg - ami körülbelül kétszer akkora magasságú lehetett, mint maga Xerah - feltápászkodott, megnyújtóztatta szárnyait, majd a nála sokkal kisebb lény után vetette magát.

- Ne! - ordítottam utána, majd hevesen felültem, a már csak enyhe fájdalom ellenére is. - Nem bánthatod!

A kín a hirtelen mozgás hatására a hasamra is kiterjedt, a lábaim is beleremegtek, de nem hagyhattam, hogy bántsák azt a védtelen állatot. Gyötrelmem már elmúlóban volt, a cselekvésemtől pedig ismét teljes valójában visszatért.

- Te szörnyeteg! Nehogy bántani merd! - kiáltoztam, bár hangom túlságosan is gyenge volt. Xerah az egészet meglepetten nézte végig, hirtelen azt sem tudta mégis mit reagáljon a tettemre.

Zere, a sárkány felém fordította a fejét, és amennyire csak egy sárkány arcáról olvasni lehet, zavarodottságot láttam rajta. Tétován nézett utána a gazdájára, aki szintén megvonta a vállát.

- Szépen is el lehet venni tőle azt, nem kell gyilkolásba kezdeni - intettem egyik karommal, majd pihenésképpen megtámaszkodtam térdeimen. - Omy, gyere ide - szóltam immár a kisállathoz sokkal kedvesebb hangnemben.

Az apró lény közelebb lépkedett hozzám kis tappancsain. Lábfejei is rózsaszínes árnyalatban pompáztak. Nagyon tetszett bundájának mintája.

- Egyébként ha annyira kell nektek az a kristály, miért nem szereztek magatoknak ti is egyet? - kérdeztem a fiú felé fordulva, aki azóta ismét felállt és közelebb lépett hozzám és Omyhoz. Nyakában fehér szőrmebunda volt, vörös anyagból készült köpenye pedig lazán lógott le a teste mögött. Xerah nyakában több sornyi szemfogakból készített nyakláncok lógtak, pontosan három. Csuklójától egészen könyökéig kúsztak fel fekete tetoválások mindkét karján. Felsőtestét nem takarta semmi, így látszott kidolgozott hasizma. Alulról barna vászonnadrág takarta, lábát barna hosszított, bőrből készült csizma fedte. Hátára erősítve egy hosszabb kard díszelgett. Továbbra is magabiztosan állt, egész személyéből határozottság áradt.

- Mert ha az az a kristály, amire gondolok, akkor abból a birodalomban csak tizenkét darab van - válaszolta meg a kérdésemet. - Mind a tizenkettőre szükségem van. Bár nem értem miért egy ilyen kis lénynél lenne az egyik - gondolkodott el hangosan, miközben csípőre tette a kezét.

- Omy szerezte! - rikkantotta a kicsi állat, bár én már meg sem lepődtem rajta. Xerah meglepetten pislogott, miután meghallotta az állat hangját.

- Mi ez? Egy scripisnek nem kéne beszélnie - csodálkozott a fiú. Én figyelmen kívül hagytam és Omyhoz fordultam. Leguggoltam mellé és kitartottam felé a kezem. Mellső lábaival megragadta a kristályt, majd a tenyerembe helyezte azt.

- Omy lopta - bökte ki a szőrmók, majd a lábamhoz dörgölődzött. Elmosolyodtam és végigsimítottam a hátát. - Megmentettél, tiéd.

- Add ide, Kali - lépett mellém a fiú, majd felém emelte a karját, hogy tenyerébe tegyem a kristályt.

- Keala vagyok - javítottam ki, mire a srác csak megvonta a vállát. - Rendben.

Már majdnem a tenyerébe ejtettem a követ, de végül mégsem bírtam elengedni. Ismét a hatalmába kerített az érzés, az a furcsa varázslatos érzés, ami annyira vonzott.

- Mi lesz már? - türelmetlenkedett Xerah, majd meg sem várta, hogy elengedjem kitépte a kezemből. - Zere, meg van, el sem hiszem, ez az! - örült meg teljesen.

- Annyira vonz - nyúltam ismét felé teljesen elvarázsolódva. Xerah különös arccal fürkészett, majd elhúzta a követ előlem.

- Mi az, hogy vonz téged?

- Teljesen elkápráztat, furcsa érzést érzek a testemben, mintha mágnesként vonzana - próbáltam kifejezni magam, közben a fiú világoskék szemeibe néztem.

- Sajnálom, de ezekre szükségem van, szóval elveszem tőled - vont vállat végül és Zere felé lépkedett. A sárkány lejjebb hajolt, mire a srác egyszerűen felugrott a hátára. - Vagy... Érzed ezek jelenlétét? A többiről is tudnád esetleg, hogy hol találni őket? - nézett rám hirtelen, mintha eszébe jutott volna valami.

Nem voltam benne biztos, hogy mégis mi erre a helyes válasz. Elgondolkodtam, majd egyszerűen bólintottam. Talán éreztem, hiszen valami furcsa kapcsolat vonzott hozzá, mégis nem mertem volna rá a fejemet tenni.

- Segíthetek neked összegyűjteni őket, de nem garantálok semmit - jelentettem ki eltökélten. Közelebb lépkedtem hozzá és a sárkányához. Felnéztem rá, míg ő elgondolkodott egy percet. A nagy gyík előttem igazán elrettentő látvány volt, mégis most már, hogy tudtam nem bánt engem, megnyugodtam. Lassan hozzáértem az előttem lévő lábához, mire rám villantotta kék szemeit. Szürke pikkelyei érdesek voltak, különös érzés volt végigsimítani a testét. Lassan leengedte fejét, én pedig homlokára emeltem a tenyerem. Lehunyta a szemét és hagyta, hogy most ott simogassam meg. Igazán meginspirált.

- Rendben, szállj fel, nincs időm tétlenkedni, az összeset meg kell szerezzem - bólintott rá Xerah, majd lehajolt, és magabiztosan felém tartotta a kezét, hogy megragadva azt én is felhúzzam magam a sárkány hátára. Így hát azt tettem. Mivel az erdő kellős közepén voltunk, rengeteg faág állta el a felszállás útját, így Zere csak a fák között lépkedve szállított minket.

Omy közben a nyomunkban ugrándozott, szorosan követve minket a hatalmas növények között.

Így kezdődött hát Xerahval közös kalandom a varázserejű kristályok nyomában.