Emlékezetem sem tud olyan messzire visszanyúlni, mint mióta a keresztemet a nyakamban hordtam. Nem a szüleim akasztották rám, ebben biztos vagyok. Valamikor én lehettem az, aki a kilenc apró keresztből álló medált választottam. Magamnak választottam, magamnak, hogy egy legyek a kilenc keresztecskével. A jelentésüket is én alakítottam ki: keresztény leszek kilenc stigmával a tenyeremen, kilenc korbácsütéssel a hátamon.

Sosem akartam Krisztussá válni, én egyszerűen csak szerettem a Megváltót. A Biblia sem érdekelt a kezdetekben, jóformán magasról tettem rá, hogy miséken mit prédikálnak a papok. Minek templomba menni? Minek tanításokat magolni? Minek példázatokban hallgatni azt, ami úgyis megfejthetetlen, amíg meg nem tapasztaljuk? Minek a hitet magunkba gyömöszölni? Hiszen annak belülről kell áradnia. Először kell tudnunk Istenről, hogy a szívünkben él, csak utána lehet elhinni, hogy ő az „Isten".

A kilenc kereszt az emlékezetemből kiesve pont azt szimbolizálta, hogy a hitem nem tanult vallás, hanem a lényemmel együtt létező belső bizalom.

Később elkezdtem magamba szippantani a történeteket. Jézus kenyeret ad, a testét adja a tanítványoknak, teljesen, minden módon feláldozza magát; az Atya elmossa a világot, hogy megtisztítsa, közben hullnak a könnyei, az óriáskönnyek, melyek tengerré gyűlnek és a teremtett gyermekeket megfullasztják... Kétségbeesésében meggondolja magát, meg akarja menteni őket, de már késő, a levegő elfogyott a tüdejükben, a sírást eltompítja a tengervíz nyomása a mellükön. Júdás elárulja a Megváltót, mert el kell árulnia, aztán mikor felnyílik a szeme, mit is tett, felakasztja magát.

Dalokat kezdtem írni, melyekben bibliai témákat dolgoztam fel. Az iskolai zenekarral hetente léptünk fel kisvárosunk egyik pubjában. Olyankor az egész gimnázium a küzdőtéren táncolt, egyszerre sírtak és nevettek, mert lendületet adtunk, de a katarzis is vele járt.

Imádtam őket, azokat az érzéseket, amelyeket átadhattam, azokat a mélységeket, melyeket beleültethettem mások fülébe, mellébe, szívébe! Imádtam, mikor nem voltam Megváltó, és mégis lelkeket válthattam meg. Mindenki elismert.

Aztán jött az a srác, egy ateista barom, és kijelentette:

– Szar. Szar a zenéd.

__________________________________________

Isten hozott mindenkit! Ezer éve nem írtam már regényt, meg úgy alapjáraton lassan minden írói képességem eltűnik, szóval most belekezdtem valamibe, hogy régi kompetenciáim legalább ne tűnjenek el. A történet BL, sajnos nem nőttem ki a boyslove témáját. De nem is akarom, miért tenném? ;3
Természetesen minden visszajelzésnek nagyon örülök, ha esetleg tetszett nektek ez a kis bevezető.
Nos, csodás estét.
H.