Luke

Egy hete voltam Zoe-nál. Teljesen igaza volt mindenben, amit mondott. De én még mindig itthon ülök, és vagy századjára játszom el ugyanazt a jelenetet. Nyúlok a telefonért, hogy áthívjam Ash-t, megáll a kezem felette, gondolkozok, majd visszahúzom a kezemet ami a végére még remegni is elkezd. És igen, százegyedjére is a telefon felett volt a kezem, annyi külömbséggel, hogy majdnem szívrohamot kaptam a csengőhangomtól. Gyorsan megnéztem, hogy ki az. Zoe. Ki fog nyírni , hogy nem mondtam el.
-Szia Lukey!-hallottam meg mosolygós hangját.
-Szia Z!-mosolyodtam el én is.
-Na hogy ment? Milyen arcot vágott?-kérdezte izgatott hangon.
-Semmilyet.-mondtam  halkan.
-Nem mondtad még el. Pedig meg kell tenned. Így baromi rosszul fog esni neki, hogy másfél hónapig titkolóztál...-felelte nyugodtan. Meglepődtem, hogy nem szakította ki a dobhártyámat a hangja.
-Tudom Zoe. De hidd el, hogy én próbáltam...
-Figyelj Luke. Mi dolgod van most?
-Semmi.
-Tökéletes! Akkor felemeled azt a csodás segget és átmèsz vele Ashtonhoz. Elmondod neki, utána pedig felhívsz szépen, hogy hogy ment.-mondta egyszerűen.
-Mi van?!-sipítoztam.
-Hallottad. Viszont nekem dolgom van. Várom még ma a hívásodat.-mondta határozottan és le is tette. Most komolyan menjek el Ash-hez? És mi van ha...? Nem Luke! Zoe-nak igaza van! Tudnia kell!
Határozottan felálltam és gyorsan elkezdtem öltözni, mielőtt elszáll a bàtorságom.
Pár perc múlva már a kocsimat vezettem és vészesen közeledtem Ashton lakásához. Be akartam kapcsolni a zenét, hogy kicsit eltereljem a figyelmemet,de már ott is voltam Ash lakása előtt. Kezdek félni, de nem futamodhatok meg. Kiszálltam a kocsiból és egy mappával a kezembe elindultam az ajtóhoz. A mappában az összes orvosi papír benne van, kivéve a kép. Az mindig a kabátom belsőzsebében van. Gondolataimból kiszakadva csöngettem. Nem telt el sok idő, egy jókedvű Ash állt előttem.
-Hello Luke! Nem is mondtad, hogy jössz.-mondta majd arrébb állt, hogy be tudjak menni. Felé fordultam ,szorosan átöleltem a derekát és hozzábújtam ami valószínűleg meglepte. De nem csak őt. De mindegy, mert gondolkodás nélkül ölelt vissza. Pár percig így álltunk, majd felemelte a fejemet és lágyan megcsókolt. Viszonoztam cselekedetét, majd lassan elváltunk egymástól.
-Van valami baj Lukey? Olyan gondterheltnek tűnsz.-mondta aggódva, majd bevezetett a szobàjába, hogy üljünk le. Helyet foglaltam az àgyán.
-Van egy dolog...amit már rég el kellett volna mondanom...-mondtam halkan.
-Megijesztesz Luke, mond már mi van!
-Először kérdezni szeretnék valamit. Tudnom kell...
-Okes.
-Most akkor...mi is van közöttünk?-kérdeztem félve. Meglepte a kérdésem, de elmosolyodott és közelebb ült.
-Hát...szerintem ez egyértelmű, de ha szeretnéd akkor kimondom. Kérlekszépen Luke, mi most párkapcsolatban vagyunk.-mondta, mite elröhögtem magam.
-Szeretsz?
-Elmondthatatlanul.-nézett a szemembe.-Úgy érzem melletted kiegyensúlyozott vagyok. Mintha semmi gondom nem lenne. Nem melleseleg soha nem tudok másra gondolni, csak a gyönyörű vonásaidra, a kedvességedre és még sorolhatnám.-legördült egy könnycsepp az arcomon. Már nincs bennem a félelem. Tudom, hogy örülni fog neki, és hogy ez nem csak egy futó kaland.
-Szeretlek Ashton!
-Én is téged!-mondta én pedig szorosan hozzá bújtam.
-Emlékszel arra a kb egy hónappal ezelőtti bulira?-kérdeztem, de nem néztem rá.
-Mikor először feküdtünk le?
-Igen és pont ez a lényeg. Nem mondtam el neked egy nagyon fontos dolgot, pedig jogod van tudni.-felálltam és kivettem a kabátom zsebèből a képet, de nem fordìtottam felé. A könnyeim megint folyni kezdtek ahogy a képre néztem.- Nem voltam biztos benne, hogy hogy fogsz reagálni és ezért nagyon fèltem elmondani.
-Luke ugye nem vagy beteg?-kérdezte kétségbeesetten ès ő is felállt az àgyról, így szemben voltunk.
-Dehogy. Ez valami más.-felé fordítottam a képet.-Szülők leszünk.-az a fej amit akkor vágott! Egyszerre futott át az arcán az öröm,megkönnyebülés, szerelem és még sorolhatnàm. Tátott szájjal bàmulta a papírt, majd a kezébe vette. Könnyes szemekkel nézett rám.
-Te... te tényleg terhes vagy?-kérdezte, de meg se várta a választ , máris szorosan ölelt magához.
-Eléggé úgy tűnik.-nevettem el magam. Elhúzódott, majd fülig érő vigyorral tapadt a számra. A csókunkon érezni lehetett mindkettőnk kőnnyiet, de ez pont így volt jó. Ashton lassan elhúzódott.
-El sem tudom mondani milyen boldog vagyok!
-Hát még én!-nevettem fel. Elmosolyodott majd elhúzódva tőlem elém térdelt. Felhúzta a pólómat, majd egy óvatos csókot nyomott a hasamra, amitől megint elkapott a sírógörcs.
-Miért nem mondtad el?-kérdezte és mindketten az àgyra ültünk. Lesütöttem a szememet.
-Féltem, hogy te még ilyen fiatalon nem akarsz gyereket és mérges lennél rám...
-Luke, ez nagyon nagy butaság. Egyrészt ketten kellettünk hozzá, másrészt pedig egy ilyen dolog nem tudja elrontani az életemet! Életem szerelmétől lesz gyerekem, boldogabb nem is lehetnék!-mondta vègig a szemembe nézve.
-Nagyon megkönnyebbültem most!-mondtam és a vállára hajtottam a fejemet. Összekulcsoltuk az ujjainkat és Ash homlokon puszilt.
-A fiúk már tudják?
-Igen. Mikey velem volt, mikor megtundtam. Vele mentem el tesztet venni.-mondtam mire Ash hangosan nevetett fel.
-Ezt sem gondoltam volna, hogy egyszer majd Michael-el fogsz terhességi tesztet venni.-röhögött tovább, én pedig vállon csaptam.
-Szükségem volt rá! Nélküle valószínűleg öszeomlottam volna.
-Sajnálom, hogy nem lehettem veled!
-Sajnálom,hogy nem mondtam el hamarabb.

Aznap nem mentem haza, csak élveztem Ashton simogató kezét a hasamon, és a vele töltött perceket. Mindent elmondtam neki, és mostmár bízok benne, hogy minden jól fog alakulni, hisz vele csak jó lehet.

----------------------------------------------------
Hello Bébik!😙
Nos igen, mindenki happy.
Későbbre terveztem ezt a részt, de  így jött ki. Hamarabb tudta meg Ash, hogy gyerekük lesz.

Viszont ami picit elszomorít, hogy nem nagyon kommenteltek. Értem, hogy megint volt egy hónapos kihagyásom, de igyekszem. Nem mindig jön úgy össze a részek megírása, mint terveztem. Ezért mostantól-hogy ne csak rajtam múljon-úgy fogok új részt hozni, ha minimum 3-5 ember komizik. Nem rosszindulatból csinálom ezt, de érdekel a vélemènyetek, és ha nem komiztok az olyan érzés, mintha nem tetszene nektek a könyv, vagy nem tudom...

Mindegy is, csak ennyit szerettem volna.

Sok-sok puszi: Ditta😙