Zsófi szemszöge 

Namjoon ment ajtótnyitni, míg kaptunk Sugától egy befőtes üvegbe valamilyen italt, szerintem kakaót.

-Oh! De régláttalak téged!-  Köszönti Namjoon a vendéget. 

-Zsófi, ne ugorj neki!-  Szól nekem Tabi, miután látta ki jött meg. 

-Attól függ ki.-  Kacsintok rá, majd tekintetemet vissza meresztem a tévére ahogy Daesung is. 

-Sziasztok!-  Köszön újabb vendégünk.

-Sziaa Hyungwon.-  Köszön J-Hope, ahogy a nevet meg hallottam majdnem kiköptem a Yoongstól kapott italomat. Hátra fordultam és ja sajnos ő volt ott, nyúltam volna lábszáramhoz, ahol szoktam tartani a késemet, de GD mellém huppanva, elvette onnan a kezem. 

-Nem lesz semmi baj.-  Simít másik kezével hajamba, aprót bólintottam, próbáltam benne megbízni, és szerintem sikerült is, de hogy ne legyek ezzel az alakkal búnkó arról nem tudott lebeszélni, bár ha próbálná se tudná.

Hyungwon mindenkinek köszönt, és persze hogy engem hagy a végére. 

-Rég láttalak.-  Hajol meg, amit én is megteszek. 

-Yap.- Mondtam húzott szájjal.  A lábszáramat markolásztam, ahol van a késem. 

A felnőttek és Hyungwon, elmentek valamelyik szobába beszélgetni tovább, és most Daesung is velük tartott, szóval oda mentem Jinékhez plusz mert elakartam mosni az üres poharamat. 

-Zsófi mi volt ez?-  Kérdezi Namjoon, miközben megáll a tevékenykedő Jin mellet.

-Ezt én is kérdezhetném, de én részemről annyi, hogy ki nem állhatom.- Mondtam egy kicsit felzaklatottan. 

-Az ismerősünk, ennyi amit tudok mondani.-  Tárja ki kezeit Namjoon, miközben közli velem mondani valóját.

-Oké.-  Mondtam miközben megfordultam, és a pultnak támazkodtam. 

-Meg beszélni, megtudjátok?-  Kérdezi aggódva J-Hope, nemlegesen megrázom a fejemet.

-Felmentem, szóljatok ha van valami.-  Kerültem ki Namjoont, majd szobámba felrohantam, leültem az ágyamra, majd telómat elővéve kezdtem el zenét hallgatni, hogy lenyugtassam magam, ennek hatására lassan szenderedtem is el, hiába volt dél, a zene mindig lenyugtatt és olykor elaltatt.

https://youtu.be/pqHS-8W_Ojc

Egy ajtónyitódásra lettem figyelmes, kinyitottam szemeimet, bár ne tettem volna, Hyungwon jött be rajta, valamit mondot de füles volt rajtam, és semmit sem hallottam, kivettem kagyllómból a fülhallgatót, majd rá néztem kérdőn. 

-Ah... Namjoon küldött hogy beszéljük meg.-  Mondja, miközben leült az íróasztali székhez.

-Addig nem engedlek ki benneteket!-  Hallom, hogy bezárja kulcsra az ajtót, és elhallkuló lépéseket hallok.

-Akkor itt leszünk életünk végéig, én nem beszélek meg veled semmit!-  Közöltem vele, miközben zoknimat néztem. 

-Miért nem akarsz beszélni velem?-  Kérdezi, miközben száját félmosolyra húzza, ez most tényleg megkérdez?!?!

-Vigyázz vagy azt a fél mosolyt letörlöm rólad perverz állat.-  Lettem idegesebb, miközben felálltam majd az ajtóhoz mentem, egy kicsit ráncigáltam a kilincset, de nem igazán akart kinyílni, ohh hogy az a.....

-Nem fog kinyílni.-  Mondja unottan. 

-Egy ajtó rajtam nem fog ki.-  Mondtam neki, megfogta alkaromat, majd maga fele fordított, jelen esettben az ajtónak neki nyomva.

-Engedj el, vagy nem állok jót magamért!-  Szűrtem ki fogaim közül a szavakat. 

-Milyen kis harcias, régebben nem ilyen voltál.-  Simít arcélemre, miközben megjelenik perverz mosolya, szúrú szemekkel ránéztem. 

-Te viszont nem változtál.-  Mondtam neki undorral a hangomban, majd kezét lesöpörtem az arcomról, szememben könny szökött ahogy közeledni kezdett felém.

-Most senki se tud megvédeni.-  Suttogja nekem,  a szánk közt vagy 3 centiméter lehetett, hát nincs mit szépíteni, de középtájon meg rugtam. 

-De utolsó kurva!-  Ordított fel, gyorsan késemet elő vettem, majd a zárat próbáltam tönkre tenni, a könnyeimnek utat adtam, nem tudtam volna vissza tartani őket, és sajnos emiatt alig látok, de mielőtt feltudott volna állni, rádobtam egy könyvet kis előny miatt, a zárt tönkre tettem, majd szószerint kibaszva az ajtót, rohantam le a lépcsőn, majd kimentem a lakásból is. Csak futottam, egy erdőt jónak találtam, asszem arra van a régi iskolám, úgyhogy futottam. Hallottam, hogy valaki követ engem, nem mertem hátra nézni csak futottam. 

Egyszer csak azt veszem észre hogy a sulin túl futottam, szóval jah,  a szakadékot ami közel 4 méter, át ugrottam, majd futttam tovább, azt hittem a szakadék megállítja a követőmet, de nem igazán, próbáltam gyorsabbra fogni ami sikerült is. Gondolkoztam most merre mennyek? E...e.ez a hely ismerős, de nem a jó értelembe. Valahol útközben meg botlottam egy gyökérben, majd gurultam kettőt, ohh hogy neked is pont oda kell nőnöd komolyan mondom! 

Kifáradtam felállni és futni tovább? Nem tudnék az biztos, örültem hogy kaptam levegőt valahogy, körülnéztem, hol vagyok. 

Itt pár fa ki van égve, skorpió van a fatörzsébe bele vésve, és egy szép kör van kirakva a leéget fatörzsekkel. NE itt ülték meg anyát, az emlékek előjöttek. 

-NEEEEE!!!-  Ordítottam el magamat ahogy csak tudtam, majd zokogva, terültem el. Miért ilyen a világ velem?!?! Elsőnek jön a zaklatóm, most meg anya halálának helyszíne, király. Miért büntett az élet? Mit tettem? Azt akarja hogy öngyilkos legyek vagy mi a lócitrom?!?!? Ha akarja felőlem, vettem elő késemet, amit futás közbe vissza raktam lábszáramhoz. Elővettem késemet, majd hasamon végig húztam egy kisebb mélyebb vágást hagyva magamon, hagy szenvedjek, közbe még mindig zokogtam, Namjoon miért gondolta azt hogy ha össze zár azzal aki miatt ilyen idegroncs lettem minden rendbe jön?!?! Miért jött alapjáraton hozzánk?! Engemet meg kerüljön el úgy ahogy van! És a családomat is! Ha bántani meri őket, nem éli meg a másnapot, azt garantálom. Miért nincs olyan ember akiben bízhatok? Támaszkodhatok rá? Igaz is. Mindenkit eldobtam magam melől, az olyan emberek miatt akik átvertek korábban, ezek után nagyon nehéz bízni, de ha ezt túlélem amit annyira nem akarok, akkor még nehezebb lesz, és a hitem szerintem mindenki elvesztette, amit adtam neki. 

A fehér atlétám lassan vér vörös színű lett, hiába kapkodtam a levegőt, nem segített, a sírás elvette azt az oxigént ami kellet hozzá. Egyre erősödő lépteket hallottam, földön feküdtem nem volt annyira nehéz, meghallanom. Több lábdobogás hallok kettőnék, ami kicsit fura.

-Zsófi!-  Hallom meg nevem, a könnyektől annyira nem látok már, arcomat közre fogja valaki, de nem látom ki, kivenni se tudom az alakját.

-Picúr!-  Szólit meg valaki, ez Suga lesz,  a sebemet lekötötték, hogy nevérezzek el.   

Gyorsan valaki az ölébe kap, majd rohanunk valahova, elsőnek csak az elsuhanó fákat látom, majd fehér plafont, és felettem ugrálgató emereket, akik fehér vagy zöld cuccba vannak maszkkal az arcukon, áh szóval kórház. Valaki az arcomra rakott valami műanyag lélegeztető cuccost, majd a szemembe lámpával kezdtek el világítani, biztos azért hogy megvakuljak, felőlem akkor csinálják, de kezdtem fáradni, és lehunytam a szemeimet.