- Jong Hyun... - néztem rá megdermedve, kerekedő szemekkel.
- Szia Mi Young. - mosolygott vissza rám. - Hé, Tae Hyung! - integett neki.
Még mindig nehezemre esett megszólalni, de valamilyen csoda folytán sikerült kinyögnöm amit akartam.
- Mégis hol voltál ennyi ideig?! - rohantam oda hozzá , és szorosan átöleltem.
- Sajnálom , hogy itthagytalak. - suttogta.
- Nem akarok közbe szólni, de ha továbbra is így maradtok, egyrészt be fog sötétedni, márészt meg nagyon féltékeny leszek . - szakította félbe boldog találkozásunkat Tae Hyung.
- Csak nem...? - nézett rám Jong Hyun  kíváncsiskodva. Elengedtem őt, majd odamentem Tae Hyunghoz , és nyomtam egy puszit az arcára.
- De - mosolyogtam vissza Hyunra.
- Vagy úgy... - billentette oldalra a fejét. - Mindenesetre sok boldogságot nektek. - mondta.
- Köszönjük. Apropó, tényleg mennünk kellene... Gyere velünk te is!  - Nem akarok nyűg lenni...
- Ugyan már! Majd elmeséled mi minden történt veled! - erősködtem.
- Hát legyen , akkor veletek tartok. - adta meg magát végül.
A szomszédos településre nem értünk el , ugyanis úgy döntöttünk, inkább visszamegyünk a házhoz. Akkor még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk odahaza.

Jókedvűen sétáltunk az udvaron , egyenesen a ház irányába, beszélgetve. Egyszer csak furcsa zajokra lettünk figyelmesek.
- Mi volt ez? - kérdeztem.
- Biztos csak egy macska. - vágta rá Jong Hyun.
- De az is lehet, hogy nindzsák. - feltételezte Tae Hyung.
- Hát - kuncogtam - majd meglátjuk.
Óvatosan körülnéztünk , majd lassú léptekkel bementünk a házba. Nyomát sem lehetett látni bárki emberfiának, mégis úgy éreztem, van ott valaki , akinek nem kellene. Ismét neszre lettünk figyelmesek, de már meg tudtuk állapítani a hang irányát. A szobámból jött. A fiúkra néztem, ők pedig rám .
- Mi legyen? -kérdezték.
- Nekem van egy ötletem. - mosolyodtam el.
- Arra gondolsz amire én? - nézett rám Hyun sejtelmes mosollyal.
- Mire gondoltok?? - kapkodta a fejét Tae Hyung kettőnk között.
- De várj... most hárman vagyunk...
- Megoldjuk - kacsintottam rá.
- Bocsi , de még mindig nem értem... - vakarta a fejét.
- Ezennel speciális manővert fogunk bevetni. Eddig ezt a trükköt csak két személy tudta megcsinálni. Amiről beszélek , az a Sárkányok Tánca. De mivel most hárman vagyunk, így te leszel a titkos fegyver. - magyaráztam neki.
- Óó , értem . Mit kell csinálnom?
- Gyertek közelebb. - húztam oda magamhoz mindkettejüket.
Csendesen elmondtam a stratégiát, majd nekilendültünk. Mindenki elfoglalta a helyét, és csak a jelre várt.
- Emlékszel még rá? - kérdeztem Jong Hyunt.
- Hogy tudnám elfelejteni? -vigyorgott vissza rám.
- Akkor mehet?
- Csináljuk!
- Oké! - nevettünk fel egyszerre.
"3...2...1..." Vettem egy mély levegőt, majd felemeltem a bal kezem , és legyintettem egyet. Jong Hyun is így tett. Köd keletkezett kettőnk körül , ami teljesen elfedett minket, majd hamarosan minden kitisztult, és már félig ember-félig sárkány lényekként álltunk ott, a ház folyosóján. Megkerestük Tae Hyungot , majd elkezdődött a móka. Kedvesem is átváltozott szörnyeteggé, üajd elindultunk a szobám irányába. "Először füst...aztán illúzió...majd tükörtámadás Jong Hyunnal...Tae Hyung meg az ő dolga szerint cselekszik"  Egyre mondogattam magamban a folyamat lépéseit.
Elértünk az ajtóig.
- Akkor kezdjük ....
És elkezdtünk füstöt eregetni, majd hang nélkül eltoltuk az ajtót, és miközben beléptünk , két izzó szemű sárkány illúzióját vetítettük magunk elé , majd támadásba lendültünk. Ellenfeleink ugyancsak meglepődtek, de kiálltak ellenünk. Már egy ideje harcoltunk, amikor valaki megszólalt.
- Elég!! Megadjuk magunk!
Mindenki lefagyott. A köd megszűnt, és gyertyák pislákoló fénye kelt életre a szobában. Mi hárman a földre rogytunk és nevetni kezdtünk, csak úgy mint ellenfeleink. Könnyekkel küzködve álltam fel,és néztem körül a szobában. A jókedvem hamar tovaszállt. Sőt, inkább átformálódott meghatódottsággá. Nem akartam hinni a szemeimnek. Egyhelyben megálltam, és csak neveket tudtam kiejteni a számon.
- Nam Joon...Ho Seok...Seok Jin...Yoon Gi...Ji Min... Srácok...
- Szia Mi Young - üdvözöltek vidáman.
- Boldog Születésnapot!
- Hogy mi...? - néztem rájuk értetlenül. És akkor jöttem rá. - Áh~ Az ma van? - nevettem. - El is felejtettem. Köszönöm!
Odamentem mindegyikükhöz, és sorra megöleltem őket.
- De... valaki hiányzik... Hol van Jung Kook?
- Nos...- szólalt meg Ji Min - azt hiszem, ő csak később tud jönni...
- De ne aggódj, el fog jönni! - tette hozzá Nam Joon.
- Rendben! - mosolyogtam. - Olyan jó újra látni titeket!

Az este remekül telt el. Mindenki elmesélte , mi minden történt vele az alatt az egy hónap alatt. Érdekes módon Jung Kookról senki sem beszélt, de úgy gondoltam , nem erőltetem.
- Mi Young... - szólt félve Seok Jin.
- Hm?
- Bár külön utakon járunk ...
- mégis úgy érezzük ...
- nem teljes az életünk ....
- ha nem lehetünk itt.
- Szóval megengednéd, hogy néha visszajöjjünk hozzád?
Mintha egy pillanatra kihagyott volna a szívem. A szavak, melyekről titkon reméltem, hogy elhangzanak. Most hallottam.
- Hát persze...ez csak természetes! - válaszoltam. - Bármikor szivesen látlak benneteket.
- Komolyan?!
- Köszönjük!!!
Bár nem nagyon tartottam számon a születésnapjaim, ez az egy emlékezetesnek bizonyult.
"Bár , ahogy mondtátok , külön utakon járunk.... mégis van valami, ami összeköt bennünket. Egy különleges kötelék, ami mester és tanítvány , és különleges barátok között köttetik meg."
Mindannyian boldogan hajtottuk álomra fejeinket a történtek után.
Azonban másnap jött csak a nagyobb meglepetés...