És újra felkelt a nap. A szobám ablakából beszűrődő fénysugarak cirógatták az arcom. Mocorogni kezdtem , de nem nagyon tudtam. Felnyitottam a szemeim , és Tae Hyungot láttam magam mellett feküdni. Nem tudtam mit tenni, elmosolyodtam. Felemeltem a kezem , és megigazgattam kócos haját, amire ő csak nyöszörgött , majd hátat fordított és aludt tovább. Halkan kuncogtam egyet, majd végignéztem magamon. A kezeim és a lábaim bekötözve, csak úgy, mint a mellkasom. Egy-egy kötés már megért a cserére , ugyanis átitatta a vér. Gondoltam, magam is meg tudom csinálni, ezért felkeltem. Rossz ötlet volt. Amint felálltam, megszédültem, és a földre estem. Minden létező porcikám fájt. Ordítani akartam, de nem tettem , mert akkor a többiek fejvesztve rohantak volna a segítségemre. Nehezen ugyan, de sikerült visszamásznom az ágyamra anélkül, hogy feltűnt volna bárkinek is.
- Mmmm... - nyöszörgött ismét a még mindig mellettem szunyókáló Tae Hyung. Gondoltam, nem zavarom abban, amit csinál.
Ide-oda forgolódtam, hogy megtaláljam a nekem legkényelmesebb pozíciót, ám egy hirtelen mozdulatnak köszönhetően megszorult bennem a levegő egy pillanatra , és köhögni kezdtem. Ennyit arról, hogy ne ébresszem fel őt. A hangos köhögésemre felém fordult , majd a csipától szűkült szemei kitágultak.
- Mi-Young!! Mi a baj?! - kérdezte kétségbeesetten. Nem tudtam válaszolni , csak köhögni. - H-hozok segítséget! Tarts ki!
Felpattant , és kiviharzott a szobámból, egyenesen a konyhába, ahol a többiek reggeliztek.
- Jong Hyun! - kiabálta a folyosóról Tae Hyung. - Jong Hyun!
Akkora sebességgel rohant a konyha felé, hogy nem tudta bevenni a kanyart, és végigcsúszott a folyosón, majd visszabaktatott a konyháig.
- Jong Hyun ... -lihegte az ajtófélfának támaszkodva - Mi Young... valami nincs rendben vele ...
- Máris megyek. - Mondta határozottan , és már el is tűnt.
- Menjünk mi is! - Mondta Nam Joon.
- Gyerünk! - válaszolták a többiek.

Már alig kaptam levegőt, mikor Jong Hyun belépett.
- Ejnye, ejnye ... - csóválta a fejét - Tudtam én, hogy nem bírsz magaddal, na de ennyire? - kérdezte , majd hozzám lépett. Kezét a mellkasomra tette, majd egy régi,  gyógyítók által használt igét mondott el, amitől a köhögésem lassan megszűnt. Fejemet kezével alátámasztotta , majd visszahelyezte a párnára. Lehunytam a szemeim, majd újra kinyitottam.
- Köszönöm - sziszegtem két nagy levegővétel között.
- Nem tesz semmit. - mosolygott. - Mindjárt visszajövök.
Bólintottam. Kiment , majd pár perc múlva egy dobozzal és egy pohár vízzel tért vissza.
- Idd meg. - parancsolta.
Miután legördítettem a pohár tartalmát , Hyun kicserélte a kötéseim.
- Köszönöm... - mondtam.
- Mondtam már, nem tesz semmit.
- Mondd... - lehajtottam a fejem , és magam elé meredtem.
- Hmm?
- Hogyan éltem túl...? - böktem ki a kérdést ami azóta foglalkoztatott, hogy visszanyertem az eszméletem.
Mindketten sóhajtottunk.
- Fiúk, gyertek be! - kiabált az ajtó irányába, mire mind a heten szép sorjában megjelentek , és az ágyam köré gyűltek. Mosolyogtak , egytől egyig, ami nekem is rengeteg erőt adott. - Ez az öregasszony itt szeretné tudni, hogyan élte túl...- biccentett felém Jong.
- Kit nevezel te öregasszonynak?! Áúú!! - hirtelen felindulásból felültem , ami nagy hibának bizonyult, ugyanis a hátam úgy megfájdult, hogy azt éreztem leszakad a gerincem, így a hátamhoz kaptam, és felszisszentem.
- Látod? Jelenleg az állapotod nem jobb, mint egy öregasszonyé. - vigyorgott Jong Hyun. Vetettem rá egy elhallgatató pillantást , mire ő elindult , hogy kivigye a poharat és a dobozt.
- Aztán jól figyelj oda , nehogy valami fontos dolgot ne hallj meg! - kiáltott vissza.
- Ha Ha Ha ... Nagyon vicces vagy! -kiáltottam vissza. A fiúkra néztem. Láttam rajtuk az aggodalom és fáradtság jeleit. - Szóval... - lesütöttem a szemem, és a sérült vállamra helyeztem ép kezem. - ... hogyan történt...? - kérdeztem.
Összenéztek , majd szép sorjában elmondtak mindent. Mindenki mondott valamit , és így egésszé vált a történet, bár javarészt Nam Joon, Jung Kook , és Tae Hyung mesélt, a többiek csak apróbb dolgokkal egészítették ki a történetet.
- Miután elvesztetted az eszméleted...- kezdte Nam Joon - ... visszahoztunk ide. Sokáig csak tanakodtunk , hogy mit kellene tennünk, de nem jutottunk semmire. Jong Hyun ellátta a sérüléseidet , szerencsére még időben, bár nagyon féltünk, hogy nem fogod túlélni....
- Jong Hyun Hyung azt mondta , hogy nagyon gyenge vagy testileg és lelkileg is, és nagyon gyengék az életjeleid. - folytatta Kook - De Hyung utánajárt a dolgoknak, és rájött, hogyan tudunk megmenteni téged. Mivel minden elem erejét felhasználtad ahhoz, hogy legyőzd apámat , nem maradt tartalékolni való energiád. Hyung azt mondta , ha mindannyian adunk egy keveset az erőnkből, és ő is ad az övéből, akkor megmenthetünk téged.
- Mindannyian úgy gondoltuk, hogy nincs veszteni valónk azzal, hogy megpróbáljuk. Körülálltunk téged , és mindannyian átadtunk neked egy keveset az erőnkből. Jong Hyun Hyung még valami régi szöveget is mormolt. - fejezte be Tae Hyung.

Könnyek gyűltek a szemembe. Tényleg sikerült nekik. Azt hiszem én voltam a létező legboldogabb nő az egész világon. Felemeltem a fejem, és kitártam a karjaim.
- Gyertek ide...! - szipogtam.
- Mester , annyira aggódtunk! - rohant oda elsőnek Yoon Gi.
- Igen! Annyira jó hogy itt vagy! -  csatlakozott Ho Seok.
- Hékás, mi is itt vagyunk! - jöttek a többiek is.
Mindenkit egytől egyig szorosan magamhoz öleltem, kivéve egyvalakit. Valakit, aki már sok-sok éve mellettem állt, mint barát, és társ.
- Hol van Jong Hyun? - kérdeztem.
- Nem tudjuk. - néztek össze a többiek. - Értem... - keserű mosoly ült az arcomra. Tudtam , mit jelent az, ha nem találja őt senki. Elment. Senki sem tudja , hova. Egy kósza könnycsepp csordult le az arcomon , amit gyorsan le is töröltem. "Köszönöm, Jong Hyun. Mindenért. Hogy mellettem voltál mint barát , és mint társ. Köszönöm , hogy mindig segítettél , és hogy ott voltál nekem bármikor. Ég veled." Reménykedtem, hogy ezeket a gondolatokat még hallja.
" Én köszönöm, hogy veled tarthattam megannyi éven át, és sok élményt szereztünk együtt. Ég veled , Mi Young."
Hallotta. Nem bírtam tovább, elsírtam magam. Sírtam mindazért ami történt. Hogy élek , hogy itt vannak nekem az én tanítványaim és barátaim, valamint sírtam azért, amiért elveszítettem egy életre szóló társat.

Teltek-múltak a napok. Egyre erősödtem, és egyre inkább visszatért belém az élet. Habár még nem nagyon lehetett volna , de mivel utáltam naphosszat az ágyban feküdni , inkább főztem, takarítottam , és eddzettem a fiúkkal. Hattal már megvívtam.
- Készen állsz? - kérdezte Tae Hyung.
- Még kérded? - válaszoltam mosolyogva.
- Akkor lássuk!
Mosoly ült az arcomra, ahogy az övére is. Tae Hyung segített nekem a legtöbbet amíg lábadoztam. Talán ő is foglalkozott velem a legjobban.
Egy hosszadalmas tréning közepette elkezdett fájni a vállam , mire kiejtettem a kardot a kezemből.
- Semmi baj! - mondtam.
- Ne tartsunk szünetet? - kérdezte.
- Nem szükséges! Folytassuk!
Megindultam felé. Mivel fegyverem már nem volt, idomítanom kellett. Mielőtt támadhattam volna, Tae Hyung eltűnt , és a következő pillanatban a hátam mögött tűnt fel. Magához húzott, és felemelt.
- Mit csinálsz?! - kérdeztem meglepődve.
- Majdnem felbuktál a fa gyökerében - mondta, majd letett a földre.
- Oh... értem. Köszönöm.
- Nincs mit. - mosolygott.
- Van egy ötletem. Gyere utánam! - mondtam , és futni kezdtem.
- Hé, Mi Young! Várj meg! - kiáltott utánam.
A nap már lement, mire elértem a célom, azt a dombot , ahonnan Seok Jint láttuk meg annak idején.
- Nézd! - fordultam hátra, miközben az ég felé mutattam.
- Mit? - nézett az ujjam irányába értetlenül.
- Nem látod? - kérdeztem megdöbbenve.
- Mit kellene látnom? - vakarta a fejét.
- Hát a sárkányt!! - erősködtem.
- Nem, nem látom ... - kémlelte az eget. - Gyere, megmutatom!
Elé álltam , majd ismét abba az irányba mutattam ahol a csillagok egy sárkány alakját formálták. Hogy jobban lásson , Tae Hyung a vállamra tette a fejét , és ismételten az ominózus irányba meredt, közben átkarolta a derekam.
- Ó, már látom! - világosodott meg.
- Szép , ugye? - kérdeztem.
- Nem szebb mint te. - suttogta a fülembe, mire felé fordítottam a fejem. Hosszasan meredtünk egymás szemébe, majd lassan, de biztosan közeledtünk a másik felé. Lehunytam a szemeim, bár nem akartam. Tae Hyung egy puszit nyomott a homlokomra , majd az orromra. Kinyitottam a szemem egy pillanatra , majd ismét becsuktam, közben kezemmel megsimítottam az arcát, amit ő egy csókkal viszonzott.
Nem vagyok benne biztos , de úgy éreztem , mintha abban a pillanatban hullócsillagok zápora indult volna meg... Miután eltávolodtunk ,egy darabig még a csillagokat néztük , majd kéz a kézben visszasettenkedtünk a házba.

Halihó! Bocsánat a hosszú kimaradásért! Mivel ilyen sokáig nem írtam,  most hoztam nektek egy hosszabb részt ^^ Remélem elnyeri tetszésetek! Egyúttal szeretnék véleménykutatást is tartani. Úgy néz ki hamarosan befejeződik a 7 Legenda , és a NAGY kérdésem az lenne , hogy : Szeretnétek-e a többiekről olvasni a továbbiakban, mint a 7 Legenda folytatása ( sorozatban ) ?
Mindenkinek kellemes napot/ estét és természetesen jó sulit!! :P

Puszi :*