Átlagos nap, átlagos tennivalók , átlagos eddzések. Ja, ez nem az a történet. Immáron négy jómadarat felügyelek. Nem telik el nap anélkül, hogy valamit ne tennének tönkre. Ezúttal nem a gyakorlóteremnek lett annyi, hanem az egész háznak. Hála ennek a Négy, világot megmentő alaknak. Mi lesz, ha már heten lesznek? Jobb nem belegondolni. Nem szivesen hagytam őket egyedül, de muszály volt nekem is a dolgomat végeznem. Az egyik szomszédos városból hazafelé megálltam egy kicsit. Három napi járóföldre volt a falu, ahol élünk. Még szerencse, hogy út közben sosem unatkoztam, mivel ott volt nekem Jong Hyun. Néha azt kívánom, bár még élne.

Mivel leszállt az éj, úgy döntöttem, megszállok a legközelebbi településen, ami útba esik. Amint elértem a falu határát, megtorpantam. Volt egy olyan érzésem, mintha lenne itt valami , ami nem biztos, hogy biztonságos. Sőt, sokkal inkább veszélyes. Összeszűkített szemekkel fürkésztem a látképet magam előtt, amikor hirtelen egy alak tűnt fel előttem.
- Ha jót alarsz magadnak, nem térsz be ebbe a faluba! - és eltűnt. Csak úgy, egyik pillanatról a másikra.
- Mit gondolsz, Jong, menjünk , vagy maradjunk?
- Nem tudom , miért, de van egy olyan érzésem, hogy itt van a következő harcos. Maradjunk.
- Úgy gondolod? Hát legyen. - bólintottam,s elindultam egy kunyhó felé, ahol pislogó fény szűrődött át az ablakon. Mire odaértem, a fények kialudtak.
- Van itt valaki? - nincs válasz. Beljebb mentem , de a kunyhó üres volt. Az éjszakai szél könnyedén fújta át a kis épületet, szinte mér fáztam. Hirtelen y éreztem, mintha valaki figyelne, ezért hátra fordultam. Nem volt ott senki. Mikor már kezdett gyanússá válni a dolog , eszembe jutott valami.
- Hé , Jong Hyun - suttogtam.- Segítenél?
- Miben? - nézett rám értetlenül. Mutogattam neki, hogy jöjjön közelebb, és a fülébe súghassam a nagy tervet. Már amennyire ez kivitelezhető volt, elvégre én ember vagyok, ő meg szellem. Miután megbeszéltük a tervet, bele is kezdtünk a nagy akcióba. Én maradtam a helyemen, míg kedves barátom körbejárta a házat, csak y , mint egy kísértő szellem. Több nem is kellett, hangos csörömpölés közepette rohant felém valaki. Nem láttam, hogy ki az, de jégbe zártam, hogy ne meneküljön el.
- Jég?! Most komolyan?! Engedjetek el!!- kiabált. Közelenb mentem hozzá , és a tenyeremben egy apró tűzgolyót élesztettem.
- Ki vagy? - kérdeztem, viszonlyag barátságosan. Nem válaszolt. Körülbelül annyi idős lehetett, mint a többiek. Gondoltam, kicsit megeresztem a nyelvét. - Hé, Jong Hyun! Merre vagy? - hívogattam jó öreg barátom.
- Itt vagyok! - válaszolt, és.tűnt fel a semmiből. A fiú amint meglátta a szellemet, rémülten rám nézett, és beszélni kezdett. A fejét köztem és Jong Hyun között kapkodta.
- M-m-mégis k-k-kik vagytok?! Te valami halottidéző boszorkány vagy?! - több nem is kellett, mindketten nevetésben törtünk ki. Miután pár könnycseppet letöröltem az arcomról, úgy gondoltam, komolyra fordítom a szót.
- Tudod... - és elkezdtem a mondókámat - Jong Hyun régóta van mellettem, mint segítő társ. Az én nevem Mi Young, és én vagyok az egyik Nagymester. Téged hogy hívnak?
- Park Ji Min vagyok. Itt élek, ebben a házban. - válaszolt végre , lesütött szemmel. - a szüleim eldobtak maguktól, egyedül nőttem fel. Mindenki démonnak hisz , mert el tudok tűnni, és meg tudok jelenni bárhol, bármikor.
- Valóban? - összenéztünk Jonggal. - Nos, ha ez a helyzet, akkor miért nem jössz velünk? - vetettem fel a nagy ötletet. - Én vagyok az a mester, akinek egybe kell gyűjtenie a Hét Harcost, aki majd megdönti Jeon császár uralmát és békét hoz a világunkra. Te, Ji Min , egy vagy ezek közül a harcosok közül. Mondd, velem tartasz?
- De nem tudom, hogyan tudnám kezelni az erőmet.
-Emiatt ne aggódj , majd én segítek. Reggel indulunk. Most pedig, pihenjünk. - felolvasztottam a jégtömböt, amiben Ji Mint tartottam fogva, majd kerestem egy alvásra alkalmas helyet, és elaludtam.
Másnap útnak indultunk , és estére meg is érkeztünk az útocélunkhoz. Bemutattam a többieknek az új bajtársukat, és míg ők barátkoztak, én elkészítettem a vacsorát. Ezek után elkezdődött egy újabb kiképzés, amit, elmondhatom, ismét sikerrel zártam. Ji Min rendesen tudja már használni az erejét , emellett sokat fejlődött a harci képességeiben is. Hogy ennek mi volt az ára? Nos, azt hiszem arról jobb nem beszélni...
( Igazából, ismét csak az egész háznak lett annyi... Újabb egy hónap, mire helyreállítjuk.)
De , azt hiszem, megérte ekkora árat fizetni érte.