Már két hete, hogy Nam Joonnal találkoztam, és elkezdtem kiképezni. Ismételten a közeli városba mentem, hogy beszerezzek pár általános dolgot.

 - Már csak egy dolog kell...de mi is volt az??? - gondolkoztam, miközben az utcán sétáltam. - Oh, hát persze! A rizs! - ugyanis, rizsgombócot akartam készíteni, amiről kiderült, Nam Joon is szereti. 

Ahogy a rizses felé vettem az irányt, hirtelen olyan érzésem támadt, mintha vihar készülne. Hátra néztem, majd vissza. Nem tetszik ez nekem.

- Jong Hyun, te is érezted?

- Igen.

- Meg tudod mondani, merre van?

- Megpróbálom. - Ne csak próbáld, azért nem ártana, ha néha kicsit megerőltetnéd magad...

- Arra van. De nem veszélyes. - mutatott a hátam mögé.

- Lehetséges, hogy ő ...? - tettem fel a kérdést. - Mit gondolsz?

- Minden esély meg van rá. Derítsük ki!

- Ismét jó munkát végeztél Jongie. - mosolyogtam rá szellem barátomra. Szerencsére már megszokta a piszkálódásokat.

- ... Nincs mit. - mosolyodott el Jong Hyun, majd eltűnt. Mi volt ez? Semmi morgás, amiért becéztem? És még el is mosolyodott??! Na mindegy.

Megfordultam, majd abba az irányba mentem, amerre Jong Hyun mutatott. Ahogy egyre jobban haladtam előre, annál erősebben éreztem azt, hogy megtaláltam a Második harcost. Egy ponton megálltam. Szél kezdett fújni, egyfajta torlaszt épített fel előttem. Még szerencse, hogy a szelet is tudom irányítani. A szélfal mögött egy emberi alakot láttam kirajzolódni.

- Ki vagy, és mit akarsz tőlem? - kérdezte fenyegetően. - Talán végezni akarsz velem, amiért a szeleket uralom? - Bingó. Uralja a szelet. Most megvagy. Nem fogok semmit mondani, csak hatástalanítom, hogy meglássa, bízhat bennem.

Felemeltem a bal kezem, majd lassú, hessegető mozdulatokat tettem, közben kicsiket előre lépkedtem. A széltorlasz eltűnt.

- Mi?! Mégis hogyan? - rettent meg a fiatal.

- Azt hiszed, egyedül vagy csak ilyen? Nagy dologra hívattál el , fiam. - győzködtem. - Te vagy az egyike annak a hét harcosnak, akik majd megdöntik Jeon császár uralmát, és békét hoznak a világunkra. Uralod a szelet, és ott van a jel a karodon. Ez a bizonyíték arra, hogy te vagy az egyik. - ezek hallatára meghökkent. Látszott rajta, hogy nem tudja felfogni a dolgokat.

- Mégis ki vagy te? - tette fel a kérdést.

- Hogy ki vagyok én? - mosolyodtam el. Nem szerettem bemutatni magam, főleg ilyen kis ficsúroknak, mint ez, de hát nincs mit tenni. - Én vagyok az egyik Nagy Mester, mester a mesterek között. A nevem is azt jelenti: Örök. Az én nevem Mi Young.

- M-Mi Young?? - na most már úgy tűnt, hisz nekem. - Tényleg te vagy a Nagy Mi Young ?

- Bizony, én vagyok. Engem bíztak meg azzal, hogy kiképezzelek téged, és hat társadat. Gyere velem, fiam! Egy társad már vár rád!

- Egy társam? Úgy érted, a hétből egy már felfedte magát?

- Pontosan. Két hete találtam rá. Ő a tűznek tud parancsolni.

- Értem. Kérlek, készíts fel, Mi Young Mester!- könyörgött.

- Mi a neved?

- Jung Ho Seok vagyok.

- Rendben, Ho Seok. Gyere, induljunk. -Igen, mester! - és elindultunk, vissza hozzám. Út közben Jong Hyun is megjelent, hogy szemügyre vegye az új jövevényt.

- Szóval ő lenne a Második, Mi Young?

- Igen.

- Hmm... kíváncsi vagyok , ki lesz a következő...

- Én is, Jong Hyun. Én is.

- Bocsánat, hogy megkérdezem, de kivel beszélsz, mester? - fordult oda hozzám Ho Seok, értetlenül. - Én nem látok senkit...

- Ne aggódj, mindjárt megtudod, ki az. Jong Hyun, mutasd magad! - elég volt csak hívnom, és mások előtt is láthatóvá vált. Szegény fiú, úgy megijedt, hogy majdnem hanyatt esett.

- M- m-mégis m-mi vagy te??

- A nevem Jong Hyun, és én vagyok Mi Young segítője, egy jó szellem.

- A mester segítője??! Szellem??!

- Nyugodj meg Ho Seok - csillapítgattam - Jong Hyun segít nekem felfedezni a hét harcost. És, ezek mellett, még jó barát is. Fiatalkorom óta van mellettem.

- Ez így igaz - helyeselt a szellem. - már jó ideje vagyok Mi Young mellett.

- Oh, értem. Örülök, hogy megismerhetlek, Jong Hyun! - üdvözölte, immár bátrabban az 
eltávozottat a fiatal, majd felém fordult. - Kérlek , viseld gondomat, Mi Young mester!

- Jól van, fiam. Úgy lesz. - válaszoltam mosolyogva. - Nos, Hyunnie , köszönet a mai napi segítségedért is. Tudod, hasznos kis szellem vagy néhanapján. - piszkálódtam.

- Tudod Youngie, ez a kötelességem. Köszönöm, hogy elismered jelentéktelen kis munkáját egy föld felett lebegő szellemnek. - szólt vissza. Na végre. Ez az a Jong Hyun akit ismerek. - Ha bármire szükséged van, csak szólj.

- Úgy lesz Jongie- kuncogtam. Idő közben megérkeztünk a jó öreg házhoz, ahol felnőttem. 

Vacsora közben elmeséltem Ho Seoknak, hogyan nőttem fel, ki volt a mesterem, és, hogy milyen feladat vár ránk. Ezek után, vele is edzeni kezdtünk. A fiatal levegő idomár még jobban az irányítása alá vonta a szeleket, Nam Jonnak is már egyre jobban ment a tűz idomítása. Eleinte voltak kisebb eltérések közöttük, aminek a vége általában az lett, hogy felgyulladt egy-egy szoba, vagy éppenséggel , a feje tetejére állt minden. Szó szerint. Azóta már jól kijönnek egymással. Olykor még együtt is gyakorlatoznak.

Így teltek a napok, szép sorjában. A gyerekek fejlődtek, mi meg Jong Hyunnal, hát, próbára tettük őket. Ahogy telt az idő, szép lassan itt volt az ideje annak, hogy megismerhessük a Harmadikat is...

Javítva/ Módosítva 2018.04.03.