- Most nézd meg mit csináltál!

- Én?! Hiszen te is benne voltál! - veszekedett a két tanonc.

Nem is vártam mást két, felnőtt, és legfőképp érett, a világot majdan megmentő harcostól. Tényleg. Ezek ketten voltak olyan kis ügyesek, hogy felgyújtották a gyakorlótermemet. Hogy hogyan? Nam Joon tűzzel támadt Ho Seok ellen, aki széllel próbált hárítani. Mind tudjuk milyen következményei vannak egy hasonló eseménynek. A szél felerősíti és terjeszti a tüzet. Hát... sikerült. Már-már egymásnak esett eme két jómadár, mikor úgy éreztem, közbe kell lépnem. Vízidomítási technikámat alkalmazva mindkettejüket jégtömbbe fagyasztottam. Legalább, addig is rám figyeltek.

- Elég legyen most már. - szólaltam fel komolyan. Nem mintha örültem volna, hogy a gyakorlótermem ismét tűz martalékává vált. Ugyan. - Mindketten büntetést kaptok. Ti fogjátok újjá építeni a gyakorlótermet. Kaptok rá maximum egy hetet.

- Hogy mi??! - riadt fel mindkettő egyszerre. - Egy hét alatt??! De hisz az lehetetlen!

- Akkor jobban jártok ha most rögtön neki is kezdtek! - csettintettem, mire a két jégtömb vízzé alakult, majd eltűnt, a két ifjú pedig hátsóra esett. Amint kisajnálkozták magukat, nekikezdtek a munkálatoknak.

- Én elmegyek egy kicsit meditálni. Addig is, nehogy ellógjátok a munkát! - kiáltottam oda nekik.
- Igen , mester! - jött egyhangúan a válasz. Remek.

Arcomon önelégült mosollyal indultam útnak egy közeli dombra, ami alkalmasnak bizonyult , mikor meditálni támadt kedvem. A domb tetejéről egy kisebb patakra nyílt kilátás, mondhatom, igazán nyugodt, kedves kis helynek számított. Már egy ideje, hogy meditáltam, és a gondolataimba mélyedtem, amikor hirtelen megjelent Jong Hyun, és új híreket hozott.

- Mi Young. - szólított meg kedves, lágy hangon.

- Jongie. - szólítottam meg, természetesen becézve. Grimaszolt egyet, majd folytatta mondandóját.

- A Harmadik itt van a közelben. Pontosabban , lent a pataknál.

Utóbbi kijelentésére kerekre nyíltak a szemeim.

- Ugye most csak viccelsz? - hitetlenkedtem.

- Teljesen komoly vagyok. Nézz csak oda. - biccentett a patak irányába.

Előre hajoltam, hogy jobban lássak. Egy fiú állt a patak szélénél, és vizet készült meríteni belőle. Azonban, volt valami furcsa benne. Nem hajolt le, hogy a vödröt a vízbe mártsa, hanem megállt, és fokozatosan elkezdte felemelni a bal kezét, mire a víz is , mint egy oszlop, megindult az ég felé. Úgy tűnt , nem teljesen birtokolja az erejét, mert már nem bírta a vizet a vödörbe irányítani, hanem az visszaesett a mederbe. Jong Hyunra néztem, ő pedig rám, majd mindketten elnevettük magunkat.

- Odamegyek. Jössz te is? - kérdeztem szellem barátomat.

- Ki nem hagynám. - válaszolta.

Elindultunk, le a dombról, egyenesen a patakhoz. Mire odaértünk, kedves vízidomár barátunk már térdelve a vödör segítségével merítette a vizet. Mikor meglátott minket, megszeppent. Főleg, amikor Jong Hyunra nézett.

- Kit vagytok? - szólt hozzánk nyersen.
- A nevem Jong Hyun , és egy segítő szellem vagyok. Ő pedig itt , a Mesterek Mestere, Mi Young. - mutatott be minket kedves szellemkém.

- Mi járatban van errefelé egy szellem és a mestere? - kérdezett minket fennhangon.

Úgy tűnik, nem tudja ki vagyok. Kérdésére már én válaszoltam.

- A dombtetőn meditáltam, amikor megláttunk téged, ahogy megpróbálsz vizet idomítani. - a fiú megfagyott, amint elmondtam, amit az előbb láttam.

- Erről senki sem tud! Ha rájönnek, meg fognak ölni! - nézett ránk ijedten.

- Ide figyelj, fiam. - kezdtem neki a mondandómnak. - Te egy nagyon fontos ember vagy. Az a sorsod, hogy hat másik társaddal legyőzd Jeon császárt, és békét hozz világunkra. És én, Mi Young, az elemek , és harcművészetek mestere kaptam azt a feladatot, hogy kiképezzelek benneteket. - figyelmesen, mégis hitetlen arckifejezéssel hallgatott végig.

- És mi van, ha nem hiszek neked? - szegezte nekem azt a bizonyos kérdést, amitől mindig pszichopata mosoly ült az arcomra.

- Megmutatom neked. - és már el is kezdtem kis bemutatómat.

Nem akartam mindent megmutatni neki, ezért csak a négy alapelemet mutattam be neki. Mivel Nam Joonnal találkoztam először, ezért tűzidomítással kezdtem. Annyi energiát gyűjtöttem magamban, hogy egy sárkányt tudjak előidézni. Majd a sárkányt a patakba irányítottam. A gőz, ami a levegőbe szállt, alkalmas volt arra, hogy bemutassam a szelek erejét is. A felfelé szálló gőzt a szél segítségével az éppen tátott szájjal figyelő ifjú felé tereltem, majd, úgy éreztem itt az ideje, hogy bemutassam a víz feletti hatalmamat is. A gőzfelhőből vízbuborékot csináltam, amiből majd egy sárkányt formáltam, amit először magamhoz irányítottam, majd a fiúra. A víz a szó szoros értelmében is telibe találta szegényt. Jong Hyun és én jót nevettünk rajta, így magunk mögött tudhattuk az aznapi szórakozásunkat is. Odamentem a fiúhoz, és felsegítettem őt.

- Mi a neved? - kérdeztem lágy hangon.

- Seok Jin. - válaszolta, még a letaglózottság hatása alól.

- Nos, fiam, itt az ideje, hogy elinduljunk. Sokat kell még tanulnod. Ne aggódj, nem leszel egyedül, a tűzidomár és a levegőidomár már ott van.

- Rendben, induljunk. - és már el is indult. Csak, a rossz irányba.

- Khm. - köszörültük meg a torkunkat egyszerre Jong Hyunnal. - A szállás erre van. - böktünk a hátunk mögé.

Seok Jin hallatott egy "ÓÓ"-t és elindult utánunk. Út közben elmeséltem neki a jóslatokat, és elköszöntem kedves szellem barátomtól.
Mire visszaértünk, a két jómadár a volt gyakorlóterem területén volt, kiterülve. Gondoltam, megvicceljük őket Seok Jinnel.

- Figyelj - suttogtam, nehogy felébresszük a két alvót. - Zúdítsunk a nyakukba egy kis vizet.

- De nekem még nem megy olyan jól. - vonakodott. - Nem baj, ha csak te csinálod? - Ó, hát még üzletelni is tud ez a gyerek? Na, azért álljon meg a menet.

- Nyugalom, menni fog. Együtt csináljuk. Ha meginogsz, segítek. - bíztattam.

- Hát jó. Mit kell tennem?

- Formálj két jókora vízgömböt, majd egyenesen zúdítsd a két álomszuszék fejére. - vázoltam fel a taktikámat.

- Oké. - bólintott. Felvette az alaphelyzetet, és koncentrálni kezdett. Szép lassan, de biztosan két buborék jelent meg Jin két keze fölött lebegve.

- Oké, megteszi. Most pedig, jöhet a móka. - súgtam oda neki.

Jin hangtalanul lépkedett előre, közben a buborékokat is a fiúk feje fölé irányította.

- Amikor azt mondom, mehet, engedd le a kezeid!

- Rendben!

- Mehet! - ééééés, megtörtént.

Seok Jin leengedte a kezét, és a két buborék egyenesen a két tanonc arcába esett. Akkorát ugrottak, hogy majd' beverték a fejüket a fő gerendába. Mi meg csak ott álltunk, és hangosan nevettünk.

- Szép volt! - dicsértem meg új tanítványom.

- Köszönöm, mester! - válaszolta nevetve Seok Jin.

Nam Joon és Ho Seok egy kicsit ránk mordultak, de hamar elfelejtették az ügyet. Vacsorára már össze is barátkoztak az új jövevénnyel. Egyet biztosan megjegyeztem. Seok Jin nagyon szeret enni.

Teltek a napok, volt, hogy csak én, de volt, hogy csak a fiúk edzettek Jinnel. Sokat fejlődött, amin még én is meglepődtem. Amin viszont annál is jobban, hogy mennyire jól kijönnek egymással. Persze, később Jint is befogtuk, hogy segítsen felépíteni a gyakorlótermet. És lássatok csodát: egy hét alatt felépült.

Javítva/Módosítva 2018.05.07.