[２０１９． ０４． ０９．]

- Szia, Binnie! - szólítja meg az éppen mellé leülő fiút Felix. - Vettem neked is - mutat az egyik kávéval teli pohárra. - Nem tudtam, milyet szeretsz, erre pedig azt mondták, hogy mindenkinek ízlik, szóval ja - vakarja meg a tarkóját.

- Szia. Köszi, de mi ez? - iszik bele az italba az idősebb kicsit bizonytalanul. Még mindig aggódik, hogy a másik esetleg megmérgezi vagy valami, bár Felix bájos mosolyából és csillogó szemeiből egyáltalán nem ezt venné le az ember.

Egyszerűen képtelen megbízni benne. Az ijesztőnek ható tettei és megszólalásai, valamint a múltja ellenére rengeteg magabiztossága eltűnteti a szimpátiát Changbinből. Mintha nem ugyanaz az ember beszélne belőle időnként.

- Málnás latte. Ugye ízlik? - A fiatalabb egyből pánikba esik, hogy esetleg ezt a találkozást is elrontotta rögtön az elején.

- Nem rossz - vonja meg a vállát a fekete hajú.

- Akkor jó - sóhajt megkönnyebbülten Felix. - Szereztem egy macskát is. Sütinek hívják - olvassa le izgatottan a hosszú vörös-fehér foltos szőrű állat nyakában lévő bilétát, pár másodpercre felemelve az öléből. - Mindig is szerettem a cicákat, valahogy jobban megértenek, mint az emberek.

Changbinnek egyre furább a fiú, nem érti, hogyan lehet ennyire energikus és gyermekien ártatlan, mégis agresszív és titokzatos egyszerre. Főleg, hogy éppen egy világosrózsaszín, kutyás mintával ellátott bő pulóvert visel. Olyan, mintha Messengeren egy teljesen más személyiséget venne fel. Bin zavarában csak ennyit mond unottan:

- Pedig nem tűnik túl beszédesnek.

Erre Lix halkan felnevet, majd újra heves magyarázásba kezd.

- Nem is az a lényeg. Csak olyan megnyugtató, amikor az ölemben dorombolnak. Na mindegy, akkor segítesz? - pillant fel rá, miután pedig egy bólintás formájában megkapja a választ, a táskájához nyúl, és kiveszi belőle a matekcuccait.

A következő negyven percben Changbin csak a tantárgyról beszél Felixnek, remélve, hogy a fiatalabb akár egy szót is felfog abból, amit mond - a hirtelen komolytalansága miatt nem nézi őt túl értelmesnek. De talán a másik éppen azon volt, hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítsa. Hevesen bólogat, egyetért, és még hozzá is tesz néhány apró információt néhány dologhoz, mellyel az idősebbnek egy teher esik le a válláról, hiszen így csak egyszer kell elmondania mindent. Semmi kedve hosszabb ideig a társával foglalkozni.

A végére érve Felix megköszöni a tanítást, majd már búcsúzna is el, de Changbin megállítja a csuklójánál fogva.

- Cserébe kérhetek valamit?

- Pe-persze - huppan vissza a székre a kérdezett. - Hallgatlak.

- Mesélnél nekem a múltadról?

Felix lesüti a szemeit, majd bizonytalanul bólint.

- A szüleim igazából mindig is szerettek. Csak én nem tudtam őket valamiért. Mindig egyedül játszottam, el is küldtem őket, ha be akartak csatlakozni. Ez így volt mindenki mással is. Óvodában és az iskoláimban, mivel többször is költöztünk, hátha egyszer lesz társaságom sem volt senkim. Képtelen voltam szeretni bárkit is, akár felszínesen is. Aztán megláttam aznap Jeongint sírni, és mintha megtört volna a jég... És igyekszem jobb ember lenni nektek. Valaki... normálisabb. - Mondandója végére elhalkul, ártatlanul néz fel Changbinre, akiben megmozdít valamit a fiú története. Mostmár érti, miért változtatja a stílusát ilyen hirtelen, és sajnálja, hogy ellenszenves volt vele.

- Köszönöm, és sajnálom... azt is, hogy bunkóként viselkedtem veled. Megpróbálnánk újra ezt a barátság-dolgot? - nyújtja felé a kezét, Felix pedig örömmel elfogadja azt.

- Igen. Szívesen lennék a barátod, Binnie.

--

mivel a múltkor tetszett nektek, gondoltam ezt is megírom ilyen formában. így az apró, de fontos részleteket is bemutathatom nektek. remélem tetszik^^