[２０１９． ０４． ０７．]

- Sziasztok - köszön Woojin mosolyogva Felixnek és Jeonginnak, ahogy belépnek az ajtón. Válaszul mindkettőjüktől csak egy-egy halk sziára futja. - Hát te, Lix, miért egy szál pólóban vagy? Megfázol - teszi hozzá aggódóan.

- Innie az indulás után öt perccel kitalálta, hogy fázik, szóval most rajta van a pulóverem a sajátja mellett - nevet fel a kérdezett, mire a legfiatalabb is elmosolyodik, miközben még jobban belebújik a ruhadarabokba önmaga melegítése gyanánt.

- Tényleg, te beteg vagy... Kérsz teát? - simít végig Jeongin felkarján Woojin, a másik pedig csak aprót bólint. - Gyertek.

A házigazda elindul egy rövid folyosón, a két fiú miután leveszi a cipőjét követi őt a nappaliba, amely egybe van építve a konyhával. Felix elég szépnek és tágasnak találja, viszont még így sem érti, tízen - mivel a szülinapos anyja is velük lesz - hogyan fognak kényelmesen elférni.

A helyiségben az anyuka és a második legidősebb fiú pakolják elő a tányérokat, amikor odaérnek. Köszönés után az asszony egyből odasiet a vendégekhez - pontosabban Jeongin szerelméhez.

- Szia, téged hogy hívnak? - teszi a jobb kezét a vállára, majd a választ meg sem várva kezd újabb mondatba. - Jaj, de aranyosan nézel ki!

Közvetlen, és ez tetszik Felixnek, csak a hirtelen megilletődés miatt nem tud mit reagálni, ezért inkább csak bájosan mosolyog. Nagy nehezen kinyögi a nevét és egy köszönömöt a dicséretért.

- Tudod, anya, ő az új srác - segíti ki Woojin, látva a nő kicsit meglepődött arcát.

- Ó, aki két hete él itt?

- I-igen - motyogja Lix, de belül már várja, hogy ne ő legyen a középpontban.

- Anya, csinálnál Jeonginnak egy teát? - tereli a témát 'Jin, biccentve az egyik kanapén kuporgó maknae felé, majd int az eddig ácsorgó új vendégnek, hogy nyugodtan üljön le valahova.

- Ne segítsek inkább valamiben? - Sejti, hogy valami ilyesmit illik megkérdezni ilyenkor, mégis bizonytalanul ejti ki a száján ezt a mondatot. Hiszen honnan kellene tudnia, hogyan kell viselkedni valaki más otthonában, ha eddig nem hívták meg?

Kicsit fél, hogyan is fog elsülni ez az este. Nem ért az emberekhez, a Stray Kids tagjai az első barátai, és még velük sincs teljesen jó kapcsolata.

- Ugyan, nem kell, megoldjuk, ülj csak le - válaszolnak neki egyszerre hárman, ez pedig egyre furább számára; minek megkérdezni, ha úgyis nem a válasz?

Beharapva az alsó ajkát, ujjait tördelve huppan le Jeongin mellé, aki szinte azonnal átöleli, melyet az idősebb gyengéden viszonoz. Ez mindkettőjüket megnyugtatja, és Felix gondolatait eltereli arról, hogy fogalma sincs, tulajdonképpen mit is kéne csinálnia.

(...)

Már fél hat múlt, mégis még mindig csak öten tartózkodnak a házban. Az elmúlt időben vagy hatszor hívták fel a többieket, akik mindig csak annyit válaszoltak, hogy úton vannak. Felix egyre kényelmetlenebbül kezdi érezni magát, mivel az imént Woojin kiabálását hallgatta legalább két percen át arról, hogy hol a fenében lehetnek már a társaik, meg egyébként is csak akkor mert megszólalni, amikor kérdezték; szóval tényleg nem tudja, mi is történik éppen. Reméli, hogy amint megérkezik a másik öt ember, kicsit fel tud oldódni, mert jelenleg csak térdeit felhúzva ücsörög a kanapén Jeongin mellett feszesen maga elé bámulva, miközben narancslevet iszogat (melyet szintén csak felajánlásra volt képes kérni).

- Hé, mi a baj? - helyezkedik el mellette Chan, végigsimítva a megszólított hátán, aki erre kicsit megugrik. Nagy nehezen összeszedi magát annyira, hogy az idősebbre nézzen. - Még nem láttalak ilyen bizonytalannak.

"Lee2" sóhajt, majd leteszi a poharát az előtte lévő asztalra.

- Csak ti vagytok az első barátaim, és még soha nem voltam senki otthonában, ezért kicsit kínosan érzem magam - hadarja el, mire válaszul négy sajnálattal teli tekintetet kap. Ezzel nem segítetek - gondolja.

Hyungja óvatosan megöleli, Lix pedig a vállának dönti a fejét. Kellemes bizsergés fut végig rajta, mintha az eddigi konfliktusaik köddé válnának, ahogy jobban megismerik egymást.

- Ez mi?

- Barátság? Ölelés? Szeretet? - válaszol kérdésekkel a kérdésre Chan felvonva a szemöldökét.

- Furcsa... - suttog Felix. - Csináld még - pillant fel társa szemébe, ő pedig szorosabbra fogja karjait a fiatalabb teste körül.

- Hallod Chan, a végén lesz még egy gyerekünk - szól oda neki a legidősebb. Erre az említett karjaiban lévő végre őszintén elmosolyodik; jólesik neki, hogy ezek alapján befogadták.

- Milyen gyerek? Mondtam, hogy Bang nem segíteni jött át! - hallják meg Minhot, a hang tulajdonosa mögött pedig megpillantják a másik négy fiút is.

(...)

Hiába lett kicsit közvetlenebb a többiek megjelentével, hamarosan újabb problémával kell szembenéznie: hogyan lehet úgy megenni a tortát, hogy a fele ne a tányér mellett landoljon? Nem érti, a többiek arcát miért csak pár apró folt díszíti, amíg neki még a pólójára is jutott a desszertből. Zavarja, hogy csak ő ennyire béna, hiszen még Jeongin is képes normálisan enni, amire igazán nem számított.

- Hát téged nem tanítottak meg enni? - nevet fel Woojin anyja, Felix pedig szégyenlősen lesüti a szemét, majd megrázza a fejét. Megint ő van középpontban, ráadásul mindenki jót derül a szerencsétlenségén. Elszorul a torka - nem, nem sírhat!

- Ennyire magányos vagy? - kérdezi halkan Hyunjin, de válaszul csak egy könnyektől csillogó szempárt kap.

Az eddigi nevetések feszült csendbe fulladnak. Ijedten, meglepetten néznek rá, mintha tényleg nem hinnék el, hogy képes emberi érzésekre. Lassan legördül az első könnycsepp; ez az egyetlen dolog nem ismeretlen számára. Mintha valami össze akarná nyomni a szívét - mert igen, sokak véleményével ellentétben igenis van neki -, ő pedig nem bírja tovább, keserves zokogásban tör ki.

Jisung egyből odasiet hozzá, és szorosan átöleli, mire Felix visszaemlékszik arra, hogy mit is tett vele és Minhoval - bár most az emlékképekben a fekete ruhája alatt könnyek folynak.

- Nincs semmi baj, ne sírj - nyugtatja halkan Sung, simogatva a hátát. - Shh, Lixie, nyugi...

A becenév hallatán melegség tölti el a mellkasát. Pont ő, akit megrémisztett képes így szólítani őt.

Lopva Jeonginra pillant, aki még mindig az idősebb pulóverét viseli. A maknae tátog neki valamit, bár arra nem gondol, hogy Felix még szájról olvasni sem tud... Pedig talán neki is fontos lenne, ha értené, mit üzen a másik.

"Szeretlek."

Úgy tíz perc után eltolja magától Jisungot, majd hálásan rámosolyog. Han elővesz egy zsebkendőt, és megtörli a fiú arcát, így lekerülnek róla a könnyek és a tortadarabkák is. Erre Felix felnevet, gyorsan elfelejti az összes fájdalmát, hogy újult erővel vágjon neki a bulinak.

(...)

- Szerintem mi felmegyünk - szólal meg Woojin olyan tíz óra körül egy hosszas beszélgetés után. - Aludj jól, anya - nyom egy puszit az említett arcára, majd int a barátainak, hogy kövessék, akik szinte egyszerre kapják fel a táskáikat bennük a cuccaikkal, aztán hűséges kiskutyaként ballagnak az ünnepelt után fel a lépcsőn.

- Cukiság, mi ez a rózsaszín hátizsák? - vigyorog Changbin, mire a megszólított gyilkos tekintettel néz fel rá.

- Én szeretem.

- Tényleg, akkor mi van ezzel a melegséggel, Jeongin? - kérdezi Minho, miközben elhelyezkednek körben a szőnyegen.

A legfiatalabb elpirulva a földet kezdi el bámulni, társai pedig egyre kíváncsiabbak és türelmetlenebbek lesznek, de kivárják, hogy a maknae összeszedje a gondolatait.

- Tetszik egy fiú - motyogja, mire hatalmas őrjöngés veszi kezdetét.

- KI AZ? - kérdezik egyszerre, most Chan is megjátsza, hogy nem tudja, kiről van szó.

Jeongin zavarba jön, de visszagondol a tervére, miszerint segíthet beilleszkedni a szerelmének, szóval kimondja a nevet.

- Felix. - Az említett kerek szemekkel néz rá. - Szerelmes vagyok beléd.

Az idősebb megkönnyebbülten sóhajt - szóval az, akit a másik felének gondol, szerelmes belé? A szája elé kapja a kezét, miközben könnyei ismét folyni kezdenek, ezúttal a boldogságtól. Társaik már sejtik, mi lesz a válasz erre a rögtönzött vallomásra.

- Azt hiszem, én is beléd, Jeongin - mondja halkan, majd közelebb kúszik hozzá, és összefűzi ujjaikat. Nem kellenek ide üres szavak. Egy ideig csak elvesznek egymás tekintetében, majd hirtelen a fiatalabb a kezei közé veszi Lix arcát, és összeérinti ajkaikat.

Nem törődve a többiek ordibálásával, egy jó ideig csókolják egymást, kicsit ügyetlenül - mert hát ki tudja, igazából hogyan is kéne ezt csinálni -, mégis mindkettőjüknek jobban tetszik bárminél. Felix az ölébe húzza szerelmét, majd a derekára teszi kezeit, ezzel közelebb hozva magához, mire a másik aprót nyekken, de összekulcsolja ujjait a nyakánál.

- Szeretlek - mondják egyszerre, lihegve, miután elválnak egymástól.

- Azért ne nálam dugjatok, nincs kedvem takarítani - vigyorog Woojin. - Viccet félretéve, gratulálok. Sokáig, barmok - kezd el tapsolni, mibe a másik hat fiú is becsatlakozik.

Az újdonsült pár egymásra mosolyog, Jeongin pedig egyre büszkébb magára, hogy a vallomás mellett döntött, hiszen a jelek szerint a barátai tényleg megkedvelték új társát.

- Egyébként van egy kérdésem - szólal meg Felix. - Hol fogunk ennyien aludni?

- A szobámban elférünk négyen, mivel még egy matracot be tudunk hozni, a tesóm volt szobájában hárman, és a nappaliban ketten.

- Akkor miénk a nappali! - csattan fel Jeongin.

- Gondoltam. Akkor én, Chan, Changbin és Seungmin leszünk itt, Hyunjin, Minho és Jisung pedig a másik szobában. Jó lesz? - vázolja fel az ötletét Woo, szerencsére senki nem ellenkezik, mert akkor biztos egy óráig tartana eldönteni, ki hol alszik.

Felix az ölében lévő fiúra pillant, aki éppen a fejét fogja valamiért. Egyből aggódóvá válik.

- Rosszul vagy?

Erre a kérdésre mindenki a maknae felé kapja a fejét. Ő csak gyengén bólint egyet.

- Akkor vedd be a gyógyszered, és aludj. Majd reggel megfürdesz - nyom egy puszit a legfiatalabb forró homlokára Lix.

- Te is gyere velem - néz könyörgően a szemébe, melynek a megszólított természetesen nem tud ellenállni, bár nem is akar. Túlságosan szereti őt ahhoz, hogy egyedül hagyja.

(...)

- Szerintetek alszanak már? - suttog Seungmin éjfél körül, amikor már mindannyian a saját helyükön fekszenek, alváshoz készülve.

- Biztosan - hallja meg Changbint a sötétben.

- Nézzük meg őket! - ül fel a fiatalabb hirtelen. - Woojin hyung, Chan hyung?

- Menjünk - kelnek fel a kérdezettek, és Seungmin ismeri őket annyira, hogy most biztosan egymásra néztek, még akkor is, ha semmit nem látnak a másikból.

Halkan leosonnak a lépcsőn úgy, hogy az minél kevesebbszer reccsenjen meg, a földszinten pedig megtorpannak. Changbin int nekik, hogy menjenek már, ha már az ő ötletük volt ez az egész. A helyiségben ég az éjjeli lámpa, így tökéletesen látják a két fiút, ahogy egymást átkarolva szuszognak a kanapén. Jeongin a fejét Felix mellkasán tartja, lábát pedig átvetette az idősebb testén. A felderítők elmosolyodnak, Woojin úgy tesz, mintha megtörölné a szemét.

- Olyan gyorsan felnőnek - motyogja átkarolva Chant. - Szerinted is, apjuk?

Kérdésére halk kuncogás telíti be a szobát, a második legidősebb pedig csak bólint.

- Testvérszerelem.

- Szerintem nemsokára unokáim is lesznek.

- Uu, nagybácsik leszünk - ugrik Changbin nyakába Seungmin.

--

nagy nehezen végeztem ezzel. bár nem érzem valami jónak, remélem legalább nektek tetszik ez az 1645 szavas különkiadás, vagy mi a fene. ha valami véleményetek van, nyugodtan írjátok le^^