Zayn régi ellenséged, ha fogalmazhatok így. Mindig kiszúrtok egymással és mindenki azt hiszi, gyűlölőitek egymást. Mindenki azt hiszi, de ti tudjátok. Ti tudjátok, hogy ez nem igaz. A gyűlöletet és a szerelmet csak egy hajszál választja el. Nálatok egy és ugyanaz. Egymás nélkül nem tudnátok élni, de nem valljátok be még magatoknak sem.

Már az első csókotok is megtörtént, mindez pusztán fogadásból a haverokkal. Vagyis, Zayn fogadott és vesztett. Teljesen ki voltál rá akadva, de legbelül csak sírtál. Összetörtél, mert ekkor tudatosult benned, mit is érzel iránta. Ő is ekkor döbbent rá. Neki is sokkal többet jelentett egy fogadástól, de nem mondhatta el. Viszont mára minden változott. Nincsenek meg azok a cikizős haverjaitok, akik miatt gyilkoltátok egymást. Ma már mindketten majdnem felnőtt fejjel gondolkoztok.

Te éppen otthon ülsz, a szüleidet várod, akikkel elmész majd vásárolni. Csengetnek. Az ajtóhoz mész. Időt sem hagyva csókol meg Zayn. Nem ellenkezel, meglepődve bár, de visszacsókolsz, és a lábaddal belököd az ajtót. Zayn erőteljesen lök a falnak, amitől te csak még jobban beindulsz. Kezeddel megfogod pólója alját és egy „gyakorlott" mozdulattal veszed le róla.
Pár perc, ami kiesett, vagyis nem emlékszel rá, olyan gyorsan történt, de már a szobádban vagytok, teljesen meztelenül. Zayn rád néz, te pedig rá.

- Sosem utáltalak. – suttogta lihegve.

- Én sem. – csókolod meg és ezzel kezdetét veszi az, amire már mindketten vártatok.

Zayn romantikusan folytatja a vad kezdettől eltérően. Szenvedélyes, de ami ettől is fontosabb, figyelmes. Mindent megtesz azért, hogy ne csak ő, hanem te is élvezd, ami sikerült is.

- Ez akkor azt jelenti, hogy te és én...? – kérdezed a mellkasán köröket leírva ujjaddal.

- Igen. Te és én, azaz mi! – mondja lassan. – Persze, ha nincs ellenvetésed. – teszi hozzá gyorsan, bizonytalanul.

- Nincs. Sose lenne! – mondod és ajkatok újból egy csókban forr össze.