Otthon, a szobádban ücsörögsz, nézed a tv-t, amikor meghallasz egy ismerős dallamot. Felkapod a fejed, és jól sejtetted. A Don't Stop című számot adják. Felpattansz és ugrálva énekled végig a számot, majd fáradtan dőlsz hanyatt az ágyon. Eszedbe jutnak az emlékek, amikor te és Luke még együtt voltatok, amikor még minden szép és jó volt. A gondolat hevétől a telefonod után nyúlsz és tárcsázod, még mielőtt meggondolnád magad.

- Igen? – szól bele egy fáradt hang.

- Hiányzol! – mondod egyből a lényeget.

- Te vagy az (T/N)? – kérdezi egy fokkal éberebb hangon.

- Talán mástól várod ezt a szót?

- Dehogyis. Csak... meglepett. Amióta szakítottál velem nem is beszéltünk. Számtalanszor akartalak hívni, de képtelen lettem volna végighallgatni, ahogy még egyszer elhajtasz.

- Nem akartam. Szerettelek és szeretlek!

- Akkor miért? Miért hagytál el? És miért pont most jutottam az eszedbe?

- Nem tudom. Beijedtem, féltem, hogy nem fogjuk bírni a hatalmas távot.

- És így jobb volt?

- Nem. Tévedtem. Szükségem van rád, arra, hogy nap mint nap halljam a hangod, hogy tudjam, jól vagy és hogy még mindig szeretsz. Kérlek, mondd, hogy szeretsz még! – kapod kezed a szád elé, hiszen egy hatalmas szipogást próbálsz elrejteni vele, de nem sikerült.

- Ne sírj! Te is tudod, hogy szeretlek, de ez így váratlanul ért.

- Ez mit jelent? Reménykedhetek vagy teljesen lezártad a kapcsolatunkat.

- Te nem tudod, milyen érzés volt látni, ahogy az arcodon végigfolyik a smink és sírva könyörögsz, hogy menjek el. Nem tudod, hány éjszakán át gondoltam végig, mit is csináltam rosszul és hogy mit kellett volna másképp. Nem tudod, mennyire őrlődtem a saját gondolataimban. Nem tudod, hányszor tartottam a kezemben a mobilom a nevednél megállítva és hogy hányszor mondtam le rólad. Aztán a semmiből jössz, felhívsz, és azt mondod, hiányzom. – tartott egy kis szünetet, ami közben mély levegőt vett. – Nem tudom, mit higgyek. Nem akarok benned még egyszer csalódni, és bevallom, félek.

- Sajnálom.

- Én is.

Rakjátok le a telefont. Nem tudod, mit kezdj magaddal, hisz pont ettől féltél, hogy nem tudod majd jóvátenni azt, amit elrontottál.

Napok telnek el, és még mindig emészted magad a történtek miatt. Aztán megszólal a csengő. Odasétálsz és Luke áll előtted. A szemed felcsillan, a szíved meglódul és egy hatalmas, őszinte mosoly terül szét arcodon. Egyikőtök se mond semmit. Luke a derekadra helyezi a kezét és közelebb húz magához, majd lágyan megcsókol.

- Hiányoztál! – dönti homlokát a tiédnek.