Két hete ment el a barátod a világ körüli turnéjukra és borzasztóan hiányolod. Tegnap beszéltetek telefonon, de az mégsem olyan, mintha ott lenne veled és magához ölelne, megcsókolna. Nem érzed szíve dobogását, illatát. Egyszerűen nem olyan.

Ahogy éppen a következő kanállal tömöd a Nutellát magadba, megszólal a telefonod. Luke mosolygós arca villan fel a képernyőn, te pedig gondolkozás nélkül veszed fel azt.

- Szia! - köszöntöd vidám hangon.
- Szia! Hogy vagy? - kérdez azonnal.
- Hiányzol! De most egy kicsit jobban! Örülök, hogy hallom a hangod. - mondod, de közben a tiéd elcsuklik, egy hatalmas gombóc keletkezik a torkodban.
- Akkor menj le a szüleidhez! Kapsz tőlük valamit, ne nézd meg, csak gyere vissza! Szólj, ha itt vagy! - nem láttam, de hallottam, hogy mosolyog.
- Furcsa vagy te nekem! - mondod, majd rohansz is a lépcsőn.

A szüleid hatalmas vigyor közepette nyújtanak át neked egy borítékot. Majd' megöl a kíváncsiság, de nem bontod ki, csak odafent.

- Itt vagyok és nálam van a boríték.
- Akkor bontsd ki! - biztat. 

Így is teszel, és meglátod, hogy egy repülőjegy Franciaországba.

- Luke... ez az, amire gondolok? - akadozol a beszédben.
- Igen. A turné további részében velem és a srácokkal leszel! - mondja, te pedig fel sem fogod, mit is mond. 
- Ez.. HIHETETLEN! - mondod a hír hatása alatt. - Annyira köszönöm!! Szeretlek, Luke! - mondod és ekkor egy örömkönny csordul ki a szemedből.
- Én is téged! Viszont most mennem kell próbálni! Holnap találkozunk! - mondja, és ahogyan az utolsó mondata elér a füledig, valami jóleső melegség jár át.
- Holnap. - ismétled meg, mert még most is alig fogod fel. - Szia! - mondod, majd leteszed a telefont.