Ashtont ma mutatod be a szüleidnek. Először jön Magyarországra, ami nagyon feldobja, de legbelül rettenetesen izgul, ahogy te is. Ő viszont jobban leplezi. Reggel, vagyis hajnalban landolt a gépe, apukáddal karöltve mentetek ki elé, így vele már hamarabb is megismerkedhetett. Egyikük sem tud angolul rajtad kívül, így te játszottad a tolmács szerepét. Hazaérve anyukádnak is bemutatod, majd leültök beszélgetni. A szüleid egyszerre bombázzák a kérdéseikkel, ő pedig csak néz hatalmas boci szemeivel. Elnézést kérsz tőle, és szólsz a szüleidnek, hogy egyszerre csak egyet, hogy fordítani is tudj.

- Mióta vagy zenész? – kérdezi apukád. Lefordítod neki, majd tolmácsolod a válaszát. Több, elég kínos kérdés is érkezik felé, de mindre remekül válaszol. A szüleidnek nagyon elnyerte tetszését, mivel magabiztos és hihetetlenül pozitív kisugárzással rendelkezik.

- Miért választottad a lányunkat? – kérdezi meg anyukád. Először nem akarod lefordítani, de nem hagynak békén, és ötlethíján megtetted.

- Ez egy nagyon jó kérdés. – válaszolja végig rád nézve. – A választ pontosan én magam sem tudom. Amikor először megláttam, a mosolya volt az, ami megfogott. Ahogy elkezdtünk beszélgetni, a nevetése, a látásmódja, a kisugárzása és gyönyörű szemei egyszerűen levettek a lábamról. Soha nem éreztem így egy lány iránt sem, főleg nem az első találkozásnál. Akkor tudtam, hogy vele boldog lehetek és mindent megteszek azért, hogy ő is így gondolja. Egyszerűen megszerettem. Az okát nem tudom, de az okosok azt mondják, ha meg tudjuk indokolni, nem is igaz. Szóval, egyszerűen csak szeretem azért, ami. Önmagáért. Mindenért. – mondta végig, te pedig könnyekkel a szemedben ülsz, és egyszerűen képtelen vagy megszólalni.