- Dotty! Dotty, ébresztő! – Connor finoman ért a lány vállához. Ők voltak az utolsók, akik még nem ültek a roverükön. Dotty lassan nyitotta ki a szemét, megragadta Connor segítségre nyújtott kezét, és óvatosan ingatag lábaira állt. Connor felsegítette őt a járműre, majd maga is felmászott a magas platóra. Bezárta hátsó kis ajtót, aminek köszönhetően egyikük sem esett még ki, és amint indulásra készen álltak, Mr.Theelo előre kiabált:

- Mehetünk, Lory.

A lány a gázba taposott, mögötte, a foghíjas létszámmal rendelkező kettes rover követte őket, és a továbbra is nagy létszámú hármas is. Miután Rita átült az egyes roverbe, a feszültség csillapíthatatlan közte, a testvére és Ceroline között. Szinte a levegőben is érezni lehetett, amikor a Rossi ikrek egyike a másikra nézett. Ehhez képest a másik ikerpár, Alexander és Christoffer nem vett részt a civakodásba. Ők vidám és békés kis páros voltak, próbáltak nem bele bonyolódni a témába, míg a kettes rover csöndes utasai voltak.
Még mindig hajnalnak könyvelték el megállásuk időpontját. Hat óra volt. A nap már javában elindult útján az ég teteje felé. Egy Kanab nevű városka határán álltak meg. Sokkal több fa vette körbe őket, mint addig, de az egészet egy sziklás sivatagi hangulat uralta, mintha a Grand Canyon közepén lettek volna, a házak fölött még láttak a magas sziklaképződményeket. Ezúttal a fiúk lelkes csapata nem vállalkozott arra, hogy felfedezze a városkát. Éppen elég volt nekik a tegnapi gyaloglás. Ellenben Mr.Theelo, akinek eddig sosem akadt lehetősége felfedőtúrára indulni, alig várta a jelentkezőket. Chris és Alex voltak az elsők, akik ki akarták nyújtóztatni a lábukat, és amikor Lory elő állt, Jim is azonnal jelentkezett. Ekkor már Connor, Maya és Liam is csatlakoztak, ellenben Chloe és Nate, az angol delegáció nyugis körülményeket preferáló párosa a tábort választotta. Mindenki egyéb is ezúttal a nyugalomnál döntött. Mire a csapat elindult, már mindenki talált elfoglaltságot. Nate és Chloe nem először estek abba a helyzetbe, hogy vakmerő és kalandvágyó barátaik mellett nekik egymás társaságára kell hagyatkozniuk, amíg a már-már gyerekesnek mondható csapat elfárad. Nem volt szokásuk személyes dolgokról beszélni. Valahogy nem alakult ki az a bizalom, vagy csak inkább nem akarták a bajukkal untatni a másikat, ezért általános dolgokról szoktak beszélni. Most is ez történt. Szóba esett, hogy kinek ki a kedvenc tini ninja teknőce, hogy mi a véleményük a továbbtanulásról, hogy szerintük melyik a legmenőbb cicaeledel – lévén, hogy mindketten macskagazdik voltak –, hogy kinek mi a kedvenc piája, és persze hogy ki milyen állat lenne, ha választani kéne. A beszélgetést Aryanna szakította meg, aki a hármas roverbe invitálta a lányokat traccs partira. Chloe elnézést kért, óvatosan lemászott a roverről és egyedül hagyta Natet. De nem volt sokáig társaság nélkül. A roveréből a lányok által kitaszított Laci csatlakozott.

- Hali! – Köszönt Laci.

- Szia. Mizu?

- A lányok átvették a hatalmat a rover fölött.

- Azt látom.

- Láttam, hogy Chloeval beszélgetsz.

- Aha, jó barátom.

- Van köztetek... valami?

- Oh, dehogy. Mármint... Most komolyan, tudom, hogy a kedvenc gumimacija a piros, hogy nem hajlandó megsózni a pirítóst, hogy hogyan issza a teát, hogy Lory a legjobb barátja, és hogy hogyan találkoztak. De amúgy, magáról a lányról semmit sem tudok. Nem tudom, hogy mi a kedvenc gyerekkori emléke, hogy hogyan került Londonba, hogy miért kezdte el a kung-fut, vagy hogy milyen is ő valójában. Nem szeret megnyílni. És amúgy én sem. Úgyhogy ez a barátság úgy jó ahogy van.

- Ha te mondod.

- Neked van barátnőd, nem?

- De. Miért?

- Nem tudom. Csak emlékszem, hogy mondtad. Ti hogy találkoztatok?

- Egy közös barát közbenjárásával. Tudod, nem szerettem én a komoly kapcsolatokat. Volt régen pár durva szakításom, utána inkább csak a rövidtávban voltam partner. Akkor épp szünetet tartottam, meg akartam kímélni magam. Aztán egyszer egy barátom meghívott egy kiskörű szilveszteri bulira. Nem szeretek bulizni, de azt mondta nem lesz pia meg tűzijáték, pont azok gyűlnének össze, akik nem akarják az árokba inni magukat. Ott találkoztunk. Elkezdtünk beszélgetni, és szerintem azonnal beleszerettem. Nagyon hiányzik.

- Hogy hívják?

- Laura. A legszebb lány a világon.

- És hogy néz ki?

- Sportos lány. Úgy egy fejjel alacsonyabb nálam, barna haja van és tengerkék szeme. Imádok a szemébe nézni. Az arca gyönyörű, és minden porcikája tökéletes.

- Nagyon szeretheted.

- Abban biztos lehetsz. Alig várom, hogy hazaérjek hozzá. Ha... Ha hazaérünk...

Laci ekkor testvére hívására magára hagyta Natet a gondolataival. Mégis csak elgondolkodott azon, hogy vajon milyen lenne, ha ő és Chloe összejönnének. Nem tartotta jó ötletnek, hiszen egy baráti társaságban vannak, egy osztályba járnak, és ha rosszul sülne el a dolog, az végzetes következményekkel járna. Lehet, hogy az egész csapat felszakadna. Mégis olyan mámorító gondolat volt, hogy a lány talán többnek tartja barátnál, és hogy törődik vele. Olyan aranyosak, mégis olyan kínosak lennének együtt, a maguk nyugis, de visszahúzódó valójukban. Talán a szerelem belőle is kihozna egy erősebb, magabiztosabb jellemet, és ő is felbátoríthatná a lányt, aki mai napig utálja a külsejét és az alkatát.
Imi Ron személyében talált társra. Mivel Daniel nem volt hajlandó beszélgetni vele, átpártolt a kettes roverbe. Miközben a lányok pletykálása már kezdett a tetőfokra hágni, Daniel idegessége a nevetés hangerejével nőtt. Próbálta beleásni magát az autó felépítésébe, hiszen kezdett belefáradni, hogy csak 5 órát megy a gép. Autóversenyzőkét értenie kellett mindenhez, ami négy keréken gurul, így gondolta pillanatok alatt megtalálhatná a problémát. De a motorral semmi baj nem volt. Úgyhogy alapjairól kezdett el gondolkodni a problémán. Mivel az egyik autón már cseréltek napelemet, és ugyanúgy ment, nem az a ludas. A motor nem különbözik a legtöbb elektromos autótól, és az akkumulátorban sem volt semmi különös. Amíg Daniel töprengett, az útra kelt csapat már egyre bentebb hatoltak a városban. Kicsit olyan hangulata volt, mintha az ötvenes években, vagy a vadnyugaton ragadt volna. Hasznos dolog annál kevesebbnek bizonyult. Az épületek nagyrésze az összeroskadás szélén állt, így nem mertek bemenni egyikbe sem. Egyedül Connor volt olyan vakmerő, hogy benézzen a házakba, és buzgón kutatott valami után. Sikertelen útjuk után leültek egy árnyékot nyújtó fa alá, és megpihentek kicsit. Egyedül a daredevil volt boldog, és titokzatosan szorongatott a kezében valamit.
A lányok szövetsége fáradtság indokán felbomlott, mivel az este közeledtével kifogytak a mondanivalóból. Mr.Theeloék a naplementével vissza is értek. Ceroline továbbra is Ron körül legyeskedett, de ekkor már ő volt az utolsó, akinek járt a szája. Daniel, mint majdnem minden nap, titokzatosan elvonult. Bogi a roverből nézte. Nem tagadta, imponált neki a fiú magabiztossága, és rideg eleganciája, de szóba sem állt volna vele. De a kíváncsiság hajtotta, így a fiú zárkózottsága miatt felállított gátlása kezdett felszívódni, és elhatározta, hogy meg fogja kérdezni, miért tűnik el egy kis időre minden nap. Miközben Bogi Daniel után nézett, Dotty az egyedül üldögélő Connort bámulta. Mióta Mark megbolondult, és látta a fiún az aggodalmat, kezdett eltűnni belőle az az agresszív visszautasítás, amit iránta táplált. Dotty majdnem az összes tehetségnek adott barátságkarkötőt, az egyik kivétel Connor volt. A támadáskor épp a karkötőit rendezgette, így a kistáskáját, amiben a medálok, gyöngyök és zsinegek pihentek, meg tudta menteni. Egy óra hosszát elmélkedett azon, hogy vajon milyet csináljon neki. Zöld legyen? Vagy kék? Milyen medált tegyen rá? Ahogy gondolkodott, az emlegetett szamár megjelent a hátánál.

- Szia! – Köszönt félénken Connor.

- Szia!

- Hogy vagy? Ugye jobban vagy már?

- Persze, már kutya bajom.

- Helyes. Féltem, hogy hosszabb távon rosszul leszel. De akkor semmi komoly. – A fiú megszokott lelkes mosolya most egy sokkal természetesebb tekintetté vált. A hangja is nyugodtabb, őszintébb volt.

- Semmi komoly. – Ismételte a lány.

- Én... Bocsánatot szeretnék kérni.

- Mi? Miért?

- Még a múltkoriért. Iszonyatosan furdal a lelkiismeret. Nem akartalak letörni, csak... Őszintén, nagyon meg voltam ijedve, nem akartam veled bunkó lenni. Feltűnően kihoztam belőled valamit, amit nem láttunk eddig. Nem akartalak bántani.

- Se... semmi baj. – Dadogta Dotty. Connor közelebb lépett. Dotty új magabiztossága ebben a pillanatban elillant és zavarba jött. Az arca kipirult, és nem tudott értelmes szóhoz jutni.

- Akkor... Meg tudsz bocsátani?

- Hát persze. – Mondta Dotty, extrém magas hangon.

- Köszönöm. – Connor kínzó lassúsággal közel hajolt, és apró puszit nyomott a lány homlokára. Közben ökölbeszorított kezét Dotty keze fölé emelte, és a lány markába ejtett valamit. A tárgy könnyű volt, de hideg. Ahogy Connor eltávolodott Dotty kipirult arcától, mindketten a lány által szorongatott dologra néztek. Egy nyaklánc volt az. Az aprószemes arany láncon egy picike szív alakú medál volt. Dotty felnézett a fiúra, egy szót sem tudott szólni, de az arcán látszott az öröm. Remegő kézzel felcsatolta nyaka köré a láncot. – Tetszik?

- Imádom! Nagyon szép. Köszönöm. – Connor elmosolyodott és felült az autóra a lány mellé. – Ami azt illeti... Nekem is van számodra valamim.

- Tényleg? – Csillant fel Connor szeme.

- Egy pillanat! Ne less! – A lány hátat fordított neki, és kimatatott egy sötétzöld karkötőt. Csatolt rá egy C betűt, egy villámot és egy szívet is. Kipirulva nyomta a fiú kezébe, olyan hirtelen, hogy Connor majdnem elejtette.

- Ez... Ez az, amire gondolok? – Kérdezte izgatottan. Dotty bólintott. Connor nagy mosollyal az arcán felvette a karkötőt és jól megszorította. – Soha nem veszem le.

Kettejük között ezúttal más hangételű beszélgetés kezdődött. Dotty végre nyitottan beszélt Connorral, akivel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. A csapat nem sokára ismét útra kelt. Már csak másfél órára voltak a hídtól, onnan már egyszerű az út Phoenixbe. Az első rover Lory vezetésével indult, mögötte Rita, Nate, Maya, Liam, Amber, Chloe és Jim ült. A kettes rover továbbra is kis létszámmal indult középen, Ronnal sofőrként, hátul pedig Alexszel, Chrissel és Cerolineal, és persze Imivel kiegészülve. Az utolsó rovert természetesen Dan vezette, utasai pedig Aryanna, Bogi, Connor, Dotty, Laci és Mr.Theelo voltak. Este kilenc volt, amikor elindultak, és fél tizenegykor már meg is érkeztek a Page határán lévő hídhoz. Megálltak egy kicsit, és amennyire tudták, felmérték a terepet.

- Nem tűnik túl stabilnak. – Mondta Mr.Theelo. – Egyenként menjünk át. Lehet, hogy megsérült a szerkezet.

Az egyes rover nem teljes létszámmal indult. Lory kérésére a csapat gyalog indult neki a hídnak, ő egyedül vezette át az autót. Amikor az utolsó ember is átért a hosszú hídon, a kettes rover következett. Tőlük csak Alex és Chris szállt ki, Imi és Ceroline nem törődtek a megsérült szerkezettel. Míg Lory lassan és óvatosan hajtott át, Ron beletaposott a gázba. Maximum sebességgel hajtott a rozoga építményen. A vaksötétben viszont nem látták, hogy a hidat már csak egy hajszál tartotta. Lory alatt is megremegett, de amikor Ron ráhajtott, még a két végén is érezték, hogy remeg a föld. A folyó két partján álló csapat látta, hogy nem egy életbiztosítás továbbmenni, de visszafordulni sem. Ordítottak Ronnak hogy lassítson, de a fiú flegmán elengedte a füle mellett. És akkor, az egyik tartóoszlop kettétört, és ment vele a többi is. A híd szabályosan hullámozni kezdett. Az ikrek alig a negyede utat tették meg, de visszafele kezdtek rohanni amikor alattuk megmozdult a beton. Rita kiállt a híd szélére és torkaszakadtából, hisztérikusan ordított testvére után. Amikor már az út kétharmadánál jártak, a beton középen kettészakadt. Imi legszívesebben kiugrott volna, és a biztos partra futott volna, Ceroline viszont a sofőrbe kapaszkodott, ami nagyban megnehezítette a dolgát. Ron ekkor már megriadva nyomta még erősebben a gázt, amikor mögöttük a mély szakadékba zuhant a beton. De hiába. Az első kerék már majdnem a parton volt, de a hátsó kereket elérte a zuhatag.

- Ugrás! – Kiáltotta Ron.

A két fiú utolsó esélyének látta, hogy akkorát ugorjanak, amilyet még soha, de Ceroline még akkor is Ron karját szorította. Ronald és Imi is hatalmasat rugaszkodtak el. Imi ugrása atlétához méltóan szépen kivitelezett volt, Liam, Maya és Nate el is kapták a kezét, és fel tudták húzni. De Ron lendületével csak annyit ért el, hogy a mellette rettegő lány visszarántsa. Ron nyújtózkodó karja alig pár centire volt testvére kezétől, de másik kezét markolta a szőke lány. Ron Rita könnyes szemébe nézett. Mindketten tudták, hogy ez életük utolsó pillantása. Rita sikított, ahogy az autó megkezdte útját lefelé. Az utolsó esélyük Lory leleményességében volt, aki az utolsó pillanatban lehajította az roverben talált kötelet, de az autót erősebben húzta a gravitáció a szakadékba, mint azt. Ron csak a legvégét tudta megfogni, alóla lezuhant az autó. Jim, Nate és Liam is Loryhoz szaladtak, nehogy őt is lerántsa a kötél. Ceroline továbbra is kapaszkodott volna a fiúba, de a lendület a roverhez kötötte. A lány keze kicsúszott Ron markából, és sikoltva zuhant a száz méteres mélységbe. Az alján lévő folyó nagy csobbanással jelezte, hogy a rover, és a benne ülő lány elérték a zuhatag alját. Ceroline sikolya elhallgatott. Már csak Rita rettegő sírása maradt. Az egyes rover legénysége egy emberként húzta fel a kötél végén lógó Ronaldot. Amikor a fiú lába biztos talajt ért, a két testvér azonnal egymás nyakába borult.

- Azt hittem elveszítelek. – Zokogott Rita.

- Én is. – Válaszolt Ron.

Az autóban ekkor csipogás zengett fel. A folyó másik partján álló csapat, halálra aggódták magukat, miközben tehetetlenül nézték a jelenetet. Mr.Theelo az autó rádióját próbálgatta, és amíg a többiek a két halál torkából kihúzott fiúval törődtek, Lory válaszolt.

- Egyes rover jelentkezzetek! Mi történt? – Kérdezte a tanár.

- Itt Lory. Imi és Ron jól vannak. – A háttérből Laci megkönnyebbült sóhaja hallatszott. – Cerolinet elvesztettük. – Bár Lory utálta a lányt, mégis túlzás lett volna örülni a halálának. Akármennyire is utálatos volt, a csapat tagja volt, és félelmetes érzés volt, hogy egyikük meghalt. Eddig csak egyszer érezték ugyanezt, amikor Monsif és Mrs.Clark eltűntek. – Az ikrek odaát jól vannak?

- Sikeresen ideértek.

- Helyes.

- Most mi lesz? – Kérdezte Bogi.

- Nektek is muszáj átjönnötök a folyón. Nem válhatunk külön.

- Nem fecsérelhetjük az időnket! – Válaszolt Mr.Theelo. – Az most a legdrágább. Lory, nálad vannak a térképek. Merre induljunk, merre van a legközelebbi híd?

- Szerintem egyszerűbb követni a folyót, amíg nem találtok ép hidat. Hiába mondanám meg hogy hol vannak a hidak, közel sem biztos, hogy egyben vannak. Induljatok nyugatnak, Vegas felé. Tartsuk a kapcsolatot.

- Ti pedig menjetek szépen tovább Phoenixbe.

- Okosabb lenne tanár úr, ha követnénk önöket a folyó másik oldalán amíg újra össze nem tudunk állni.

- Nem, Lory. Most az idő a legfontosabb. Gondolj bele. Miért jöttek ezek ide? Leromboltak mindent, és leléptek. De biztos nem hagytak így itt mindent. És hogy lehet, hogy mi túléltük? Minket miért hagytak életben? Nem okos dolog húzni az időt. Ti nélkülem is túlélitek. Menjetek és találjátok ki, hogy merre tovább. Óránként bejelentkeztek.

- Vettem. Sok sikert, tanár úr.

- Nektek is.

A két csapat hátat fordított egymásnak. Az autók még bőven töltve voltak. Mindenki az indulásra készülődött. Egyedül Lory állt a leszakadt híd parton maradt kereténél. A vasszerkezet magányosan állt, nem tartott már semmit. Lory kezében tartotta Ceroline halványlila pulóverét. Mindig is nevetett a lány virágmintás ruhácskáján, amire ezt a pulóvert vette fel a hűvös éjszakákon. Lory a vasoszlopra kötözte a lány magányos pulóverét. Egyfajta végtisztességet akart neki adni. Arra is gondolt, hogy utána dobja, de milyen emléket állított volna az a hisztis, de ambiciózus lánynak.

Ahogy mindkét autó motorja felbúgott, búcsút intettek egymásnak. Az egyes rover folytatta útját Phoenix felé, míg a hármas Vegast vette célba, és nagy figyelmet fordítottak az útközben talált hidak megvizsgálására.

- Hey, Lory. – Szólt Rita.

- Mondd csak, vöröske.

- Szeretném megköszönni. – Rita szemeiből hirtelen könnyek törtek elő. – Ha te nem vagy, a bátyám már nem élne. Ha nem dobod utána a kötelet most egyke lennék. Nem tudom elképzelni mit csináltam volna, ha elveszítem a testvéremet. Ha Ron is lezuhan volna, utána ugrottam volna.

- Nincs mit, Rita. Már egy halál is félelmetes. Tudom, hogy Ceroline, meg minden, de akkor is. Nem volt akkora ribi hogy halált érdemeljen.

- Figyelj... Három halál volt készülőben. Ebből kettőt megmentettél.

- Megmentettünk.

- Akkor is. Köszönöm. – Lory egy utolsó mosolyt eresztett rá, és figyelmét az útra koncentrálta.