Felix elmondhatatlanul boldog volt. Az idősebbek két oldalról karolták őt át és szuszogtak. Volt még fél óra napkeltéig, de a fiú nem tudott - nem akart - visszaaludni. Ki akarta élvezni a nyugodt, meleg pillanatot. Mindkettejük lehelete a kisebb nyakán kúszott végig, mégsem csiklandos érzés fogta el; sokkal inkább megnyugtatta. Csendben, nehogy felkeltse, kezdett el játszani Minho barna tincseivel. Hátát párja mellkasának támasztotta, hogy az ő közelségét is érezhesse, és azt kívánta, bárcsak soha ne érne véget ez a perc. Bele akart ragadni a pillanatba.
Hyunjin finom csókot lehelt a vörös füle mögötti érzékeny területre ezzel libabőrt okozva neki. Mosolyogva fordította felé fejét a kisebb, hogy ajkaik is könnyedén köszönthessék egymást. Immár közösen figyelték a legidősebb nyugodt vonásait. Gyönyörű volt – érte még a napkeltét is képesek voltak kihagyni.