1. Csakis felfele!

Kopp-kopp, kopogott a csizma sarka, ahogyan a lépcsőházban baktatott fel. Már megint egy újabb nap telt el, pedig nem is csinált semmi különöset: még élénken élt a délutáni kávé, amelyet a cég szűken porciózó automatájából vett méregdrágán. Háromszázötven forint! De belerúgott volna, csak hát nem lehetett, mert ott volt a Szalkai... az a büdös Szalkai, hogy törne el az összes ujja percenként! Izzadtságtól nyirkos keze lassított felvételben fonódott a korlátra, s a neonlámpa szűrt fehér fényében egészen halovány arca megvilágításba került. Hórihorgas alakjához nyúlánk pofa tartozott, mintha egy fényképet túlexponáltak volna, s orra is olyan görbe, mint a sziklának csapódott héja törött csőre.

Együtt is érzett a Vacak, a hét testvér című mesefilm antagonistájává kikiáltott ragadozóval, akit a nyulak hülyére vettek. A gyereke ezt a mesét nézte unos untalanig, és már-már hallotta kiszűrődni a televízió neszeit, ahogyan felért a negyedikre. Persze, hogy a lift most is bedöglött. Az is olyan vén, akár az országút!

Fújtat, de hősiesen megmássza a saját kis Mount Everestjét, hogy aztán hazaérve az üres magányra nyisson ajtót. Hát persze, hiszen...