A csengőt meghallva Leszik mindent eldobva rohant ajtót nyitni.

Hevesen kalapáló szívvel vette át a postástól a kincset rejtő dobozt. Letépte róla az indokolatlan mennyiségű celluxot és gombócba gyűrte.

A kötet elkápráztatta. Dombornyomott borítója a kék legtisztább árnyalataiban játszott. Elmerült benne, mint a Richter tekintetében megülő, tükörsima felszínű tóban szokott. Végigvezette ujjbegyét nevének hófehérrel szedett betűin. Volt ebben a mozdulatban valami kimondhatatlan, valami titkos-tiltott érzelem, amelyet csak álmaiban mert megélni és valóságnak kívánni. Olvasni kezdte a verseket. Ezúttal nyitott szemmel álmodott.

Váratlanul egy meleg test simult hozzá és ölelte át hátulról. Az érkezett belecsókolt a nyakába.

– Nyitva felejtetted az ajtót.