A kórházi ágyon fekvő fiú magányosnak tűnt. Mindkét karja vállig be volt gipszelve – állítólag szilánkosra törtek.

– Hogy hívnak? – tudakolta a vidámkék tekintetű szőkeség. Hangja furcsa visszhangot vert a hófehér falakon.

– Boka – felelte szépen artikulálva.

A szőke leolvasta a nevet a számára gyönyörű ajkakról.

– Moha? – Egyből rájött, hogy félreértette. Zavarba jött.

– Ha én vagyok Moha, akkor te lehetsz Páfrány. – A barna szempár végre élettel telt meg.

A búzaszőke fiú felbátorodott.

– Kiskoromban nagyon szerettem azt a mesét. Ernő vagyok. Leszel a barátom?

– Egy feltétellel. Amikor lekerül rólam a gipsz, meg kell tanítanod jelelni.

Ernő bólintott. Szemében örömkönnyek csillantak meg. Az első barátja!