Október 10., Hétfő
Történt már olyan veletek, hogy egy csodálatos hétfő reggeli napon boldogan keltetek ki az ágyból várva, hogy beérjetek az iskolába és végre részese legyetek egy végtelennek tűnő tömény szenvedés sorozatnak?

Na, igen. Velem se. Pontosan ezért ülök köntösbe, kócos hajjal és karikás szemekkel a konyhapultnál várva, hogy reggeli kávém megtegye hatását. A reggeli reinkarnálódásomból csak a telefonom hangos csörgése zökkentett ki. Felvettem az asztalon heverő készüléket és mielőtt megnéztem volna ki az, fogadtam a hívást.

- Nem tudom ki vagy, de ajánlom, hogy fontos oka legyen annak, hogy felhívtál.

- Jó reggelt Csipkerózsika. - szólt bele a telefonba az egyetlen ember, aki valaha is így hívott.

- Mi az anyámért vagy fent ilyenkor? És mégis miért zaklatsz?

- Futni voltam és azért zaklatlak, mert ma én, viszlek suliba.

- Te amúgy nem tudsz kérni? Csak így kijelented a dolgokat, ha meg valakinek nem tetszik az így járt?

- Igen nagyjából ez a helyzet. Na, de kezdj el készülődni.

- Vár... - kezdtem volna bele, de megszakította a hívást. - Bunkó. - forgattam meg a szemeim majd a mosogatóba tettem a már üres kávés bögrémet. Felmentem a szobámba, előszedtem a szekrényem mélyéről egy bőbb fekete nadrágot, egy fehér garbós felsőt és besétáltam a fürdőszobába. Beindítottam az egyik kedvenc zeném és elkezdtem készülődni. Fura lesz Graysonnal menni és gondolom másoknak is fura lesz látni minket. Tudom, hogy sok lány szeretné akár egy éjszakára is és annak is tudatában vagyok, hogy a suli nagy része tudja, hogy mennyire utálom őt.

- Nancy! - kopogott be anya a fürdőszoba ajtaján.

- Gyere nyugodtan!  - mondtam neki mire kinyílt az ajtó.

- Az a szépfiú a küszöbön az a Grayson, akiről meséltél?

- Grayson itt van?  - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Igen, és egy bizonyos Nancy Robert nevű hölgyeményt vár, aki történetesen a lányom, és ez a lány az édesanyjának egy mukkot se szólt, hogy azzal a sráccal randizik, akiről egy hete mesélte, hogy mennyire utálja.

- Pár napja kötöttünk egy fogadást, ami arról szól, hogy bele tudok-e szeretni harminc nap alatt. Tudom, ez hülyeségnek hangzik és elég gyerekes, de már megtörtént. Ez a negyedik nap és sajnálom, hogy nem mondtam el, de mint ahogy említetted pár hete mondtam, hogy mennyire utálom, és ezért nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele. Aztán végül nem kezdtem bele sehogy, és most itt áll a küszöbön. - hadartam el gyorsan anyának a történteket.

- Szóval vele mentél vacsorázni. - állapította meg.

- Igen. És ne haragudj, hogy nem mondtam el.

- Semmi baj. És Nancy ez nem gyerekes, és nem is hülyeség. Fiatal vagy és ez egy nagy kaland kezdete. Én is sok akkor hülyeségnek tűnő dolgot csináltam akkoriban, de végül ezekből a kalandokból születtek a legszebb emlékek és ezek miatt mondhatom, hogy a legjobb életemet éltem és élem most is. Viszont most menj, mert bármennyi rosszat is mondtál róla nagyon jól néz ki és egy igazi úriember. - mondta nekem anya miközben fel és le húzogatta a szemöldökét.

- Ezt ne csináld többet. - öleltem meg nevetve és lesiettem a lépcsőn.

- Kit látnak szemeim? - kérdezte mosolyogva.

- Nem fognak azok semmit látni, ha kinyomom őket. Most pedig menjünk. - mondtam idegesen. - Szia, anya! - köszöntem gyorsan és kitoltam Graysont a bejárati ajtón, amit aztán becsuktam.

- Nincs jó kedved ugye Édes?

- Te csak ne mond nekem, hogy Édes! Hogy állíthatsz be csak úgy a házamba bármiféle értesítés nélkül?

- Igazából ez itt édesanyád háza, aki egy rendkívül elbűvölő nő és szerintem kedvel engem.

- Ez csodálatos. A gond az, hogy nem fogod többet látni.

- És mégis miért nem?

- Azért mert nem vagyunk együtt. Barátok sem vagyunk. Semmik nem vagyunk csak két idióta, akik fogadást kötöttek és ilyen embereket nem mutatok be anyának. Ez egy egyszeri szerencsétlen alkalom volt.

- Majd azt meglátjuk. - zárta le a témát és beült a kocsiba. Én is ugyan ezt tettem majd miután becsatoltam a biztonsági övet elindultunk. Csendben haladtunk az iskolánk felé és én egész úton mélyen a gondolataimba merültem. - Min gondolkozol ennyire? - kérdezte hirtelen Grayson.

- Nem akarom, hogy pletykáljanak.

- Miért pletykálnának?

- Azért mert te, a nagy Grayson Lee csak akkor viszel suliba lányokat, ha előző este lefeküdtél velük. Nem akarom, hogy úgy higgyék, hogy bedőltem a sármodnak, miután három éve egyetlen dologgal kapcsolatban nem változott meg a véleményem azt pedig te vagy, és az egyetlen érzés, ami három éve ugyan olyan erős, az a feléd irányuló utálatom.

- Miért érdekel, mit gondolnak mások? Te tudod az igazat és én is tudom az igazat. Ez a fontos.

- Tudod még nekem mi a fontos? Az, hogy ne legyek a figyelem középpontjába, ami nem fog úgy menni, hogy most reggel, majd a te kocsidból fogok kiszállni.

- Akkor szállj ki.

- Tessék?

- Azt mondtam, hogy akkor szállj ki. Egy sarokra vagyunk a sulitól. Sétálva is időben be tudsz érni innentől.

- Azt sem értem egyáltalán minek jöttél értem reggel? - kérdeztem idegesen mire Grayson lehúzódott az útról és megállította a kocsit.

- Talán, mert szerettelek volna látni és beszélgetni veled. Pontosan tudtam, hogy a suliba úgysem fogsz velem beszélni, délután pedig nem érek rá. Szerettem volna veled időt tölteni a mai napon és neked ezt most is el kell baszni azzal, hogy folyamatosan valami problémád van, ami persze mindig az én hibám. Nem is értem mi a faszért próbálkozom ennyire.

- Tudod, miért próbálkozol ennyire? Azért, mert a fogadás miatt nem lehetsz más lánnyal. Én vagyok az egyetlen lehetőséged. De...

- Ó a nagy Nancy Robert megint jól megmondta. Szerinted, ha annyira más lányt szeretnék és annyira leszarlak téged, akkor miért nem hagyom a picsába? Egy csettintés és annyi lány lesz, körülöttem amennyit meg sem tudsz számolni két kezeden, és csak egy csók lenne az egész és megszakadna a fogadás. Sőt még egy csók sem kell. Elég csak egy kis flörtölés. De nem teszem.

- Azért, mert jót tenne az egódnak, ha nyernél. Nem én vagyok ennyire fontos neked, hanem a fogadás. Nem érdekellek. A győzelem érdekel.

- Nem érdekel a kibaszott fogadás. Te érdekelsz és nem értem ez miért nem esik le neked.

- Ó tényleg? És ezt hány lánynak mondtad már, hogy ennyire hihetően tudod előadni?

- Egynek sem.

- Én inkább kiszállok. - vetettem oda neki idegesen és kipattantam az autóból. Bezártam az ajtót és a fülhallgatómat elővéve elindultam az iskola felé.

...

- Jó reggelt csodálatos barátnőm! - köszönt nekem Zoey.

- Téged meg mi lelt? - kérdeztem nevetve.

- Meglátogatjuk nagyit. Két éve nem láttam őt és a csodálatos süteményeit és végre mindenki ráér pár napig. Olyan izgatott vagyok.

- Ez csodálatos. Mikor indultok?

- Ma. - válaszolta már egy kicsit kevésbé izgatottan.

- Akkor ma délután elviszlek a közös kávézónkba és közösen eltöltjük a mai napon itt töltött utolsó pár órád. Na meg persze egész nap itt leszek, veled a suliba szóval ne aggódj. Nem szabadulsz tőlem olyan könnyen.

- Szegény én. - mondta nevetve és szorosan magához ölelt. - És amúgy, hogy vagytok most Graysonnal?

- Most ezt úgy kérdezted mintha együtt lennénk.

- Hát már majdnem. - mondta mosolyogva miközben kissé meglökte a vállam.

- Fúj, nem. Még a közelében sem vagyunk.

- Még? Tehát akkor lesztek? Tudtam, hogy tetszik.

- Nem. - vágtam rá azonnal. - Soha nem leszünk. Most kicsit olyan mintha haladtunk volna egy centit és hátra léptünk volna egy métert.

- És most szomorú vagy miatta? Úristen! Te belezúgtál Graysonba!

- Nem Zoey. Szó sincs ilyenről. Pont az a lényeg, hogy boldog vagyok miatta. Minél jobban távolodunk, én annál boldogabb leszek.

- Ha ez így lenne sosem engedted volna, hogy egy centit is haladjatok előre. Te csak félsz. És most már ideje lenne bevallanod, hogy nem gyűlölöd Graysont.

- Rendben. Már nem gyűlölöm, csak simán utálom.

- Nancy most kinek akarsz hazudni?

- Nem hazudok. Tényleg tud kedves és gyengéd lenni. Tud vicces lenni és okos is lenni. De ettől függetlenül még mindig utálom és az esetek nagy többségében rendkívül egoista, okoskodó, bosszantó, irritáló és meg sorolhatnám. Például ma reggel is betoppan a házunkba, kellemesen elcseverészik az édesanyámmal, aki ráadásul már kedveli is őt és elhoz kocsival nem elfogadva nemleges választ és édes Istenem olyan bosszantó egy személyiség!

- Jaj, te szegény, árva lélek! Grayson Lee hozott suliba. Istenem, de sajnállak. Ezt a rémálmot.

- Lehet, hogy te, és még vagy ötszáz másik lány szeretne vele utazni suliba, de én nem. Viszont elintéztem, hogy soha többé ne akarjon elhozni.

-  Tudod, miért akadsz ki ennyire? Tudod, miért bosszant ez fel?

- Hallgatlak. De amúgy megsúgom, hogy azért, mert utálom.

- Azért, mert nem te vagy az első, akivel ezt csinálja.

- Nem tudlak követni.

- Sokszor hozott el lányokat kocsival, de mind tudjuk, hogy azokat miért hozta el. A lényeg, hogy másokat is hozott már suliba és te csak ezt látod a helyzetbe. Emiatt pedig úgy gondolod, hogy nem vagy számára különleges pedig az akarsz lenni.

- Várj! Én nem akarok különleges lenni Grayson számára.

- Ó tényleg? Akkor miért akartad, hogy a fogadásban az legyen, hogy csak veled foglalkozzon?

- Te teljesen félreérted a helyzetet Zoey! Azért akartam, hogy ez legyen a fogadásba, mert úgy gondoltam, hogy ezt nem fogja tudni megállni és emiatt hamar vége lesz a fogadásnak.

- Szólj, majd ha úgy gondolod képes vagy bevallani magadnak az igazat. - mondta nekem majd előre sietett. Én csak megforgattam a szemeimet és utána mentem.

...

- Hány napra mentek? - kérdeztem a barátnőmtől a kávézóban ülve.

- Három vagy négy napra. Szóval nem kell aggódnod. A csodálatos barátnőd nem hagy el sok időre.

- Remélem is. Nem tudom, hogy fogom egyedül túlélni.

- Nem leszel egyedül. Ott lesz Grayson.

- Én nem akarok Graysonnal lenni.

- Dehogynem akarsz. Ezért kértem meg, hogy jöjjön érted. - jelentette ki boldogan.

- Hogy mit csináltál?

- Megkértem, hogy jöjjön, érted hisz értem mindjárt itt vannak és nem akartam, hogy egyedül sétálj haza.

- Anyát is megkérhetted volna. Nem akarom látni Graysont. És reggel amúgy is azt mondta, hogy nem ér rá.

- Megbeszélte az úszó edzőjével, hogy egy órával később kezdjék, hogy haza tudjon vinni. Teljesen oda van érted!

- Nem nincs. Azért csinálja, hogy megnyerje a fogadást. Csak az a gond, hogy ettől meg nem fogok beleszeretni.

- Azért nem szeretsz bele, mert nem akarod elhinni, hogy tényleg érdekled pedig így van. - mondta nekem a barátnőm miközben megszólalt a telefonja. Fogadta a hívást majd pár szó után le is tette. - Itt van értem anya.

- Kikísérlek. - mondtam neki majd letettem az asztalra a pénzt és a táskámat megfogva elindultunk az ajtó felé. Kiléptünk a szeles őszi időbe és Zoey szülei már ott parkoltak.

- Pár nap múlva találkozunk. És mesélj el mindent. - ölelt meg jó szorosan a barátnőm.

- Úgy lesz. - öleltem vissza. Miután elengedtük egymást Zoey beült az autóba és egy integetés után elindultak. Grayson kocsija szinte ezzel egy időben parkolt le előttem, de mielőtt és beszállhattam volna, ő kiszállt az autóból.

- Hazavihetlek? - kérdezte, amikor odaért mellém.

- Meglep, hogy megkérdezted.

- Sajnálom, hogy nem tettem meg ugyan ezt reggel. - meglepődtem azon, hogy ezt mondta, de most az egyszer úgy éreztem nem neki kellene bocsánatot kérnie.

- Ne sajnáld. Csak suliba akartál vinni és gondolom tudtad, hogy ha megkérdezed, nemet mondok. Sajnálom, hogy kiakadtam a semmiért. - mondtam neki miközben próbáltam kerülni a szemkontaktust.

- Nancy. Nézz rám! - kérte, mire én a szemeibe néztem. - Semmi baj. - mosolygott rám.

- Akkor mehetünk? - kérdeztem és megkerültem Graysont, hogy kinyissam a kocsit.

- Nancy. - mondta hirtelen mire én megfordultam. Láttam, hogy mondani akart valamit, de végül becsukta a száját és közelebb lépett hozzám. Szoros ölelésbe vont, amin először meglepődtem, de aztán visszaöleltem. - Barátok? - kérdezte miután elengedett és felém tartotta a kisujját. Megmosolyogtatott, hogy kisujj-esküt akar kötni, de végül a kisujjába akasztottam az enyémet.

- Barátok.