Október 09., Vasárnap
Egész este sorozatot néztem, emiatt pedig egész nap fáradt voltam. Miután ebéd után megittam a második kávémat a mai nap, megszólalt a telefonom csengőhangja.

- Mit szeretnél Grayson? - kérdeztem szem forgatva miután felvettem a telefont.

- Mikorra tudnál elkészülni?

- Soha. Most pedig hagyj békén! Nincs hozzád kedvem, és amúgy is tanulnom kell.

- Szeretnéd, hogy bemenjek, és magam vigyelek ki onnan? - kérdezte mielőtt letettem volna a telefont.

- Utállak.

- Várlak a házad előtt Nancy Robert. - köszönt el és letette a telefont. Bepakoltam a táskámba a szükséges könyveket és füzeteket remélve, hogy ott majd tudok tanulni, és lesiettem a lépcsőn. Hagytam anyának egy üzenetet, és kiléptem az ajtón.

- Öröm téged látni. - nyomott egy csókot a kézfejemre.

- Ja, téged se. - töröltem bele a kézfejemet a nadrágomba.

- Rossz napunk van? - biggyesztette le az ajkát, és elindult az autóval.

- Csak dugulj el és menjünk.

- Csak nem a tegnapi a baj?

- Hogy tudsz úgy tenni mintha meg sem történt volna? - fordultam felé.

- Én nem teszek úgy. Nagyon is jól emlékszem, hogy mi történt tegnap. Sőt, még a tegnapelőttire is tisztán emlékszem, de ettől függetlenül nem szeretnék kevesebb időt tölteni veled.

- Te nem akarsz velem időt tölteni. Te a fogadást akarod, megnyeri. - forgattam meg a szemem.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném megnyerni a fogadást, de nem csak ezért szeretnék veled lenni.

- Jó neked, de én viszont nem szeretnék veled lenni.

- Mégis itt vagy.

- Ha nem jövök ki, akkor bejössz a házba, amit én nem szeretnék.

- Ha tényleg annyira nem vagy rám kíváncsi, akkor miért vetted fel a telefont?

- Mert nem vagyok bunkó? - a kérdésem hallatán Grayson röhögni kezdett.

- Azért ne túlozz. - állította meg az autót. Még mindig nevetve kiszállt, majd a másik oldalra sietett és kinyitotta nekem az ajtót. Amikor én is kiszálltam direkt úgy tettem le a lábam, hogy az övé alatta legyen. Erősen rátapostam, majd mosolyogva megköszöntem, hogy segített. Ahogy a bejárati ajtó felé sétáltam oldalról megláttam a hintát. Csillogó szemekkel fordultam Grayson felé.

- Igen, kipróbálhatod. - mosolygott rám én pedig gyermeki örömmel szaladtam a hintához. Beleültem és ellöktem magam.

- Imádom a hintákat. - simítottam végig a világos barna kötélen, amivel a fához volt rögzítve.

- Igen azt látom. - ült le a fa tövébe miközben engem nézett mosolyogva. Én csak tovább hintáztam, mint egy öt éves gyerek, de kicsit sem zavart.

- Nem tűnsz hintázós típusnak.

- Tessék?

- Nem tűnsz olyannak, mint aki unatkozásból kijön a kertbe és elkezd hintázni.

- Rosszul hiszed. De ez most, hogy jutott eszedbe?

- Hát csak azon gondolkoztam, hogy miért van itt, mert nem gondoltam, hogy te bármikor is használnád, és ha te nem használod, akkor valószínűleg senki. - mondtam miközben megálltam a hintával. - De várj! Miért mondtad, hogy rosszul hiszem? Grayson Lee! Te titokban kijössz hintázgatni?

- Persze. Általában egy doboz fagyit is hozok ki Hápi mellé, hogy vele nézzem a Scooby Doot.

- Hápi? - kérdeztem nevetve.

- Várj meg itt. - szólt rám majd befutott a házba. Egy perc múlva pedig egy kacsa plüssöt szorongatva jött ki.

- Ezt ugye nem mondod komolyan? - temettem mosolygós arcom a tenyerembe.

- Miss Robert, ismerd meg Hápi Leet. - mondta teljes komolysággal majd a kacsa kezét megfogva integetett nekem. - Üdvözöllek Nancy! Ugye, hogy ez a Grayson milyen sármos? Ha tehetném, rávetném magam izmos felsőtestére. - kezdett el beszélni Grayson vékony hangon Hápi nevében.

- Hát Hápi hajrá. Ahogy Graysont ismerem olyan kanos, hogy még rád gondolva is merevedése lenne. Pedig te csak egy plüss vagy. - néztem a plüss kacsa szemébe.

- Jól van eleget beszélgettél Hápival. - ölelte magához a kacsát.

- Miért? Pedig olyan kedvesnek tűnik. - néztem rá szomorúan.

- Gyere! Adok neked valamit. - állt fel a földről és felém tartotta a kezét.

- Mit?

- Majd megtudod. - kacsintott.

- Mielőtt bármit is csinálnál, tájékoztatlak, hogy a golyóidra is úgy fogok rátaposni, mint a lábadra, ha valami olyat teszel, amit nem kéne.

- Nem kell aggódni kisasszony. - mondta mosolyogva én pedig a tenyerébe csúsztattam a kezem. Bementünk a házba, fel a lépcsőn, majd megállt egy szoba előtt. Elengedte a kezemet és belépett a szobába. Egy gyerekszobának tűnt. Falai baba kékek voltak, közepén pedig egy kiságy volt. A polcokon sok sok játék sorakozott. Grayson kivett egy szürke elefánt plüsst a kiságyból, és gyorsan kilépett az ajtón. A háta mögé dugta miközben tudta, hogy láttam mit hozott ki.

- Mit rejtegetsz Grayson? - kérdeztem miközben mosolyogtam a gyerekes viselkedésén.

- Ajándékot hoztam egy bizonyos Nancy Robertnek. Netán ismeri a hölgyet?

- Tudja ez vicces, hisz én vagyok Nancy. - szálltam be a játékba, és a nem létező szoknyámat felemelve pukedliztem egyet.

- Örülök, hogy találkoztunk. - hajolt meg. - Engedje meg, hogy átadjam az ajándékát.

- Uram, ki küldte az ajándékot?

- A szomszédos ország hercege kisasszony. Tudja, - hajolt hozzám közelebb. - nagyon jól néz ki, és szeretné elhívni magát vacsorázni. - a válaszára ledermedtem. E-ezt most komolyan kérdezi vagy csak játszik?

- Óh, ez nagyon kedves. Láthatnám az ajándékot?

- Persze hölgyem. - nyújtotta oda nekem a plüss elefántot.

- Ez igazán kedves ajándék. Tudna válaszolni egy kérdésemre?

- Mit szeretne tudni.

- A vacsora az egy komoly meghívás?

- Igen. Tényleg szeretnélek elhívni, vacsorázni ma este. - jelentette ki Grayson. Egyértelműen nem játékból mondta ezt. - Persze csak ha lenne kedved. - fürkészte bizonytalanul az arcom.

- Kaphatok egy kis időt átgondolni?

- Persze. - mosolygott rám. - Most pedig menj és hívd fel a barátnődet hisz tudom, hogy meg akarod ezt vele beszélni. Én lent leszek.

- Honnan tu...

- Csak tudom. - kacsintott rám és lement a lépcsőn. Én pedig azonnal hívtam is a barátnőmet.

- Szia, Nancy! Mizujs?

- Vörös kód! Kibaszott nagy vörös kód!

- Mi történt? - kérdezte rögtön aggódva.

- Grayson.

- Meg kell ölni? Melyik kést vigyem? Vigyek többet is? Mindegy is, viszem mindet. Viszek ásót is. Kell még valami?

- Nyugi, nem kell megölni. Inkább engem kell.

- Miért?

- Elhívott vacsorázni. Ma estére.

- TESSÉK? - sikította a telefonba. Eltartottam a fülemtől, de még így is majdnem kiszakadt a dobhártyám. - Úristen Nancy! Ezt tudod milyen jó hír? El sem tudom hinni. Randira hívott Grayson Kibaszott Félisten Lee! - lelki szemeimmel láttam, ahogy ugrándozik a szobájában, és hatalmas mosoly terül el arcán. - Hová mentek? Mit fogsz felvenni?

- Nem tudom, hogy elmegyek-e. - vallottam be neki őszintén.

- Nem, nem, nem, nem! Ilyet nem csinálsz Nancy. El fogsz menni! Te vagy az első lány a történelemben akit randira hív a gimis évei alatt, és hidd el, én még nála is jobban tudom. Nem utasíthatod vissza!

- De szeretném, ha igazi randi lenne egy olyan emberrel, akit szeretek. Nem pedig valaki olyannal, akit utálok, és amúgy is csak egy fogadás miatt hív el.

- Meddig akarod még abban a hitben ringatni magad, hogy utálod?

- Én nem ringatom magam ebben a hitben. Utálom őt.

- Ha utálnád nem mentél volna bele a fogadásba, nem készítettél volna róla magadtól fényképeket félmeztelenül, nem lennél most nála, és nem paráznál egy randi miatt. - elgondolkoztam egy pár másodpercig, de aztán megráztam a fejem hátha kiűzöm belőle a gondolatokat.

- Igazad van. Elmegyek. Miért is parázok? Hisz nem érzek iránta semmit. Kibírok pár órát és megyek is haza. Majd küldök képet, hogy mibe megyek.

- Alig várom, hogy bejelentsd, hogy belé szerettél.

- Azt várhatod. - nevettem.

- Jó szórakozást csajszi! Aztán majd elmesélni mindent.

- Úgy lesz. - mondtam mosolyogva, és letettem a telefont. Lesiettem a lépcsőn és Grayson keresésére indultam. Végül a konyhában találtam meg miközben egy gőzölgő Hawaii pizzát vágott fel.

- Rendeltem addig pizzát. Remélem, szereted.

- Hogy szeretem-e? Imádom! - rohantam oda, de amikor mellé értem a zoknim megcsúszott a padlón. Grayson gyorsan reagált és átfonta karjait a derekam körül, majd magához húzott ezzel megakadályozva az elesésemet. Amikor felnéztem ráeszméltem, hogy az arcunk csak pár centire van egymásról. Az egyik tenyerem a vállán a másik pedig a fel-le emelkedő mellkasán pihent.

- Akkor jó. - lehelte. Megcsapott mentolos lehelete, a fűszeres illata pedig körbelengte azt a kis teret, ami köztünk volt.

- Grayson. - suttogtam. Tudtam, hogy el kéne távolodnunk, de valahogy nem vitt rá a lélek.

- Igen? - halkan beszélt ő is. Túl meghitt volt a pillanat ahhoz, hogy hangos beszéddel elrontsuk azt.

- Elmegyek veled, de haza kell akkor mennem ruháért.

- Rendben, de nem kell túlságosan kicsípned magad. Legyél természetes. Egyszerűen csak legyél olyan tökéletes, mint mindig. - nyomott egy puszit az arcomra és ezután eltávolodtunk egymástól.

- Nézünk SpongyaBobot?

- SpongyaBobot?

- Kérlek! - néztem rá kiskutyaszemekkel.

- Menjünk a nappaliba. - sóhajtott egyet én pedig, most már óvatosan, elsétáltam a hatalmas tévé előtti kanapéig, és leültem rá kezemben két szelet pizzával. Pár másodperc után Grayson is csatlakozott majd beindított egy random részt a kedvenc mesémből.

...

- Csak még egyet! - kérleltem Graysont miután öt részt megnéztünk.

- Nancy, ez volt az ötödik rész, amit ma megnéztünk. - hitetlenkedett.

- Ez lesz az utolsó. Kérlek!

- Az előzőre is azt mondtad, hogy az lesz az utolsó.

- De ez tényleg az utolsó lesz.

- Szavadon foglak! - adta be a derekát és elindította a mesét. Az egész estés fent létem miatt nagyon elálmosodtam, így nem törődve semmivel Grayson ölébe tettem a fejem. Éreztem, hogy a fiú meglepődik, de aztán óvatosan a fülem mögé tűri az egyik hajtincsem, ami az arcomba lóg, majd a karomat kezdi el lágyan simogatni. A szemhéjam magától kezdet egyre lejjebb csukódni még végül mély álomba nem merültem.

...

Lassan nyitottam ki a szemeimet. Nem tudtam mennyi lehet az idő és, hogy mennyit aludhattam. Felültem az ágyon és Graysont kerestem, de már nem volt ott. A keresésére indultam, de csak a lépcső aljáig jutottam ugyanis pont akkor sétált le a lépcsőn.

- Kit keresel álomszuszék?

- Téged. - mondtam ki egyből viszont csak utána realizáltam, hogy ez milyen furán is hangzott.

- Itt vagyok. - lépett hozzám közelebb.

- Mennyit aludtam?

- Nagyjából két és fél órát. Mennyit aludtál éjszaka?

- Semennyit. - nevettem fel kínosan.

- Nem muszáj elmennünk, vacsorázni. Haza is vihetlek, hogy tudj pihenni.

- Az egyetlen dolog - léptem hozzá sokkal közelebb. - amiért haza szeretnék menni az a ruhám.

- Akkor mi lenne, ha most elindulnánk?

- Rendben. - mosolyogtam rá, és elindultam felvenni a cipőm. Az út hazáig csendben telt. Az járt a fejemben, hogy tényleg el szeretnék-e menni arra a vacsorára. Lehet rossz döntést hozok. De miért is hoznék? Ez csak egy vacsora. Nem kell randinak tekintenem. Nem kell tekintenem igazából semminek hisz tudom, hogy csak a fogadás miatt csinálja. Tudom, hogy semmit nem gondol komolyan. Hát én miért tegyem? De miért gondolkozom ezen? Hisz a gyűlöleten kívül semmit nem érzek iránta.

- Megérkeztünk. - parkolt le a házunk előtt. - Haza megyek én is átöltözni. Majd hívlak, ha itt vagyok. - csókolta meg a kézfejemet. Mi nála ez az új szokás?

- Rendben. - bólintottam, majd kiszálltam az autóból. Amikor beléptem a házba anya éppen telefonált valakivel. Arcából ítélve nem lehetett valami kellemes beszélgetés.

- Le kell tennem. Majd visszahívlak. - tetten le sietősen. A mobilját a hátsó zsebébe csúsztatta, és felém indult.

- Ki volt az?

- Senki fontos. - mosolygott rám. - Hogyhogy máris itthon vagy?

- Zoeyval eldöntöttük, hogy tartunk egy csajos estét, és elmegyünk vacsizni.

- Ez egy jó ötlet. Mehetek én is?

- Nem! - vágtam rá azonnal mire az anyukám furán nézett rám. - M-mármint úgy értem, h-hogy most tudod... ilyen... ketten. Igen! Ketten. Ketten szeretnénk menni, de ígérem, hogy majd a következő alkalommal jöhetsz velem és Grays... Zoeyval. - dadogtam össze vissza. Tudok hazudni, de nem anyának és nem akkor, amikor nem vagyok rá felkészülve. - Most pedig zúzok, mármint húzok készülődni. - mutattam a szobám irányába és elsiettem. Miután bezártam magam után az ajtót hangosan kifújtam a bent tartott levegőt és végre elkezdtem készülni. Egy smaragd zöld testre simuló térdig érő ruhát választottam, ami dekoltázsomból épp csak annyit engedett látni amennyit szabad. Egy fekete magas sarkút társítottam hozzá és egy aranyláncot tettem a nyakamba. Hajamat egy kontyba fogtam a kilógó szálakat pedig hullámossá varázsoltam. Dús ajkaimra egy nem túl vad piros rúzst kentem fel, a szememet pedig csak egy kis szempillaspirállal emeltem ki. Felvettem egy hosszú fekete szövetkabátot és pont akkor érkezett a hívás Graysontól.

- Itt vagyok a házatok előtt. - szólt bele a telefonba.

- Te miben vagy?

- Tessék? - kérdezte értetlenül.

- Milyen ruha van rajtad?

- Miért érdekel? - tette fel a kérdést olyan hangsúllyal, hogy érezhető legyen benne a perverzség.

- Ne légy már ennyire kanos! Csak azért kérdezem, mert félek, hogy túlöltöztem hisz azt mondtad legyek természetes, de...

- Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen nézel ki Nancy Robert. - nyugtatott meg.

- Huh, rendben. Akkor egy perc és kint vagyok. - tettem le a telefont. Kiléptem a szobámból, és elindultam a bejárati ajtó felé.

- Mikor lett az én kislányom ilyen gyönyörű nő? - lépett mellém anya.

- Szeretlek anya! Estére jövök. - pusziltam meg az arcát óvatosan, de még így is maradt rajta egy kis rúzsfolt.

- Én is szeretlek. Bármi van, hívj!

- Úgy lesz. - bólintottam, és utamra engedett. Grayson a kocsiból végigkövette minden lépésemet. Amint beültem az anyós ülésre nyelt egy hatalmasat, és tetőtől talpig újra és újra végigmért.

- Túlöltöztem ugye? - temettem az arcom a kezeimbe. - Megyek és átöltözöm. - jelentettem ki, és már nyitottam volna ki a kocsi ajtaját, de a mellettem ülő fiú megállított.

- Nehogy át merj öltözni! Nincs ezzel a ruhával semmi baj. Vagyis...

- Mi a baj vele? - vágtam bele a szavába.

- Az, hogy legszívesebben letépném rólad és itt helyben magamévá tennélek.

- Óhh... - csak ennyit tudtam kinyögni. Ezután eszembe se jutott, hogy én meg sem néztem, hogy ő mit vett fel. Egy fekete farmer volt rajta egy egyszerű fehér inggel. Az ing ujja lazán fel volt hajtva miközben a ruhadarab ráfeszült az izmaira. Haja tökéletesen volt beállítva, csuklóját pedig egy óra fogta közre. Felesleges is lenne azt mondani, hogy nem nézett ki jól. Észveszejtően jól nézett ki. - Tudod. - kezdtem bele mire rám kapta a tekintetét. - Ha most nem tudnám ki vagy boldogan oda is adnám magam.

- Szóval elismered, hogy jól nézek ki? - húzogatta a szemöldökét, de én csak meglöktem a vállánál fogva és nevettem rajta.

- Inkább induljunk.

- Szóval igen. - mosolygott azzal a kisfiús mosolyával, és elindultunk. Bementünk egészen a belvárosba, és addig nem álltunk meg ameddig meg nem érkeztünk egy hatalmas kivilágított étterem parkolójához. Kellett pár kört tenni, de végül találtunk egy szabad helyet. A parkolóban drágábbnál drágább autók sorakoztak, én pedig hirtelen úgy éreztem, hogy ebben az étteremben valószínűleg még a vécépapír is drágább, mit az otthonom. Egyszerre szálltunk ki és indultunk el az étterem felé.

- Nem kellett volna ilyen drága helyre hoznod.

- Ha már szerinted egy gazdag, elkényeztetett kölyök vagyok, akkor legalább élvezd ki, hogy a gazdag része igaz. - rántotta meg a vállát, és összekulcsolta a kezünket. Az étterem ajtajához vezető úton két egymással szembeni oszlopra lampionokat aggattak, amik kivilágították a köves utat, amin haladtunk. A neve, ami "Dolce Vita" volt, hatalmas világító betűkkel volt felírva a kétemeletes épület tetejére. Az ajtaja egy hatalmas kétszárnyú üvegajtó volt, ami után rögtön egy idősebb, fekete szoknyába és fehér ingbe öltözött nő fogadott minket.

- Asztalfoglalásunk van Grayson Lee néven két személyre. - kezdett bele a mellettem álló férfi ameddig én a helyet csodáltam. A padló barna fából készült, és igazából az egész helyiségben a barna szín dominált. Két oldalt egy-egy hosszú pult terült el, oldala halványzöld volt, ezt pedig kis lámpák világították meg. Krémszínű bárszékek voltak egymás mellett ahol egyértelműen vagyonos emberek iszogatták a látszólag drága bort, amit a bárpult mögötti polcokon elhelyezett nagy mennyiségű üvegek egyikéből szereztek. Ezek mellett húzódott egy lépcső, aminek fokai alatt szintén kis lámpák árasztották meleg fényüket.

- Erre tessék Mr. és Mrs. Lee! - mutatott a lépcső irányába az egyik pincér. Egyik kezében egy tálcát tartott a másikat pedig szigorúan a háta mögé tette. Haja hátra volt zselézve, a bajsza vége pedig felfelé kunkorodott. Mr. és Mrs. Lee? Jó tudni.

- Te mikor foglaltad le ezt az asztalt? - súgtam oda Graysonnak.

- Már régóta.

- És mit csinálsz, ha nem jövök el? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Akkor elhozom Hápit. - súgta oda halkan. Elképzeltem a jelenetet, és legszívesebben hangosan röhögni kezdtem volna az étterem közepén. Tudtam, hogy az nem lenne túl illedelmes egy ilyen kifinomult helyen, de a nevetésem visszatartásának megpróbálása csak arra vezetett, hogy véletlenül röfögtem egyet. A pincér, és a körülöttünk lévőek furcsa pillantásokkal ajándékoztak meg, én pedig vöröslő fejjel szuggeráltam a padlót.

- Mondtam már, hogy mennyire imádlak? Ha nem, akkor most mondom. - hajolt újra közel halk nevetés közben Grayson, amivel újra mosolyt csalt az én arcomra is. Felmentünk a lépcsőn, és ott voltak felsorakoztatva az asztalok. Volt két, négy, és hat személyes asztal. A pincér a hátsó sorok egyikébe vitt minket egy kétszemélyes asztalhoz. Ezt egy hosszú fehér terítő takarta, a tányérok és az evőeszközök pedig milliméter pontossággal voltak letéve.

- Az étlapok. Egyet a Signorának, - nyújtotta felém először. - egyet pedig a Signorenak.

- Én először is szeretnék kérni egy kis vizet. - mosolyogtam a pincérre, aki már kezdte volna felírni a noteszába, de Grayson közbe szólt.

- Inkább a legjobb pezsgőjükből szeretnénk kérni egy-egy pohárral. És én szeretnék kérni egy Lasagnet. - adta vissza az étlapot mosolyogva.

- És a Signora mit szeretne? - fordult felém.

- Én szeretnék kérni egy Carbonara spagettit. - adtam vissza most már én is az étlapot.

- Máris hozzuk önöknek. - mondta és már el is ment.

- Miért nem kérhettem vizet? - kértem számon.

- Hidd el, ha megkóstolod, a pezsgőjüket nem fogod megbánni, hogy azt kértem.

- Várjunk! Te mást is hoztál ide? Komolyan Grayson? Hányat? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Eddig még csak a legjobb barátnőmet hoztam el ide és senki mást. Esküszöm! - tette a kezét az én asztalon pihenő kézfejemre.

- Őszintének kell lenni egymással. Mindig. - emlékeztettem a szerződésre.

- És én az is vagyok. - nézett mélyen a szemembe.

- Remélem. – dőltem vissza a székem támlájára. Először a pezsgőinket kaptunk meg, ami már-már aranyszínűnek hatott, benne a sok kis buborék pedig elindult alulról, és a tetejéig meg sem állt.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem ide. - tartotta felém a poharát.

- Csak kiélvezem, hogy gazdag vagy. - rántottam meg a vállam, de aztán elmosolyodtam, és koccintottam vele. Teljesen igaza volt. Egy cseppet sem bántam meg, hogy ezt kérte a víz helyett. Ez a pezsgő isteni volt. Ezután nem sokkal kihozták az ételt is, ami szintén a legfinomabb volt, amit valaha ettem.

- Mit gondolsz? Milyen lesz, ha vége lesz a fogadásnak? - kérdezte hirtelen.

- Hát mivel én fogok nyerni ezért te békén fogsz hagyni, ami azt, jelenti, hogy kikerülünk egymás életéből. Én visszatérek a normális életemhez, és te is a tiédhez. Úgy fogunk elmenni egymás mellett, hogy tudjuk mi volt és, hogy milyen titkot is őrizünk. Aztán pedig idővel újra idegenek leszünk. Messzi ismerősök.

- És ha én nyerek?

- Ezen még nem gondolkoztam, hisz nem tartom számon lehetőségként, de mivel az azt jelentené, hogy beléd szeretnék, ezért valószínűleg te visszatérnél a lányokhoz, én pedig sírva aludnék el minden nap a kinyomtatott képeinkkel a falon, és Ellievel a kezembe.

- Ellievel?

- Ellievel az elefánttal. A plüssel, amit nekem adtál.

- Ó, szóval már nevet is adtál neki? - kérdezte, de nem engedte, hogy válaszoljak. - És mi van, ha én is beléd szeretek?

- Az lehetetlen. - kortyoltam egyet a pezsgőmből.

- Miért lenne lehetetlen?

- Mert te nem vagy képes szeretni. Vagy ha képes is lennél, akkor sem akarnál. Látszik, hogy élvezed ezt a minden nap más csaj dolgot. Erősnek és dominánsnak érzed magad ettől a szereptől és elérhetetlennek tűnsz. Ezért olvadoznak érted a csajok. Jól nézel ki és kihívás vagy. Képzeld, már el mekkora dicsőségnek gondolná a többi lány, ha egy ilyen pasit képesek lennének annyira az ujjuk köré csavarni, hogy vele maradjon?

- A többi lány? Miért, te nem gondolnád annak?

- Nem. Én úgy gondolom, hogy az mind csak azért lehet, mert eléggé kiélted magad ahhoz, hogy legyen valakid. Azt fogod választani, akit utoljára megbasztál, és nem szerelemből. Azért, mert tudod, hogy ha egyszer lefeküdt veled, akkor biztos oda van érted, és akkor már az ötletért is oda van, hogy megkapjon téged hosszú távon, és persze a dicsőséget.

- Tudod, miért baszakodok azzal harminc napig, hogy pont te szeress belém miközben akár most is megkaphatnék tíz lányt, akik mindent odaadnának értem?

- Fogalmam sincs, de mindig is érdekelt a válasz.

- Azért mert te más vagy. Gyönyörű vagy és nem csak kívül, hanem belül is. Jó, az igaz, hogy makacs vagy, hisztis, és elég érdekesen gondolkodsz néhány dologról, de úgy érzem, hogy te az a lány, vagy akibe belé tudnék szeretni, és remélem, hogy ha ez megtörténik, akkor te is szeretni fogsz engem. - Nem tudtam mit mondani. Belém tudna szeretni? Belém? És azt szeretné, hogy én is szeressek belé? Pont belé?

...

Befejeztük a vacsorát és éppen a kocsi felé indultunk, amikor megállítottam.

- Baj van? - kérdezte aggódva.

- Nem nincs csak... - nem igazán tudtam mit akarok mondani, de hirtelen felindulásból magamhoz húztam és megöleltem. Óvatosan ő is körém fonta a karjait, és nyakhajlatomba fúrta az arcát. Nem tudom meddig álltunk ott vagy, hogy miért is ölelkeztünk pontosan, de jól esett. Utálat ide vagy oda jól esett a közelsége.

- Mennünk kéne. - suttogta.

- Holnap felhívsz? - kérdeztem meg, de nem csak Grayson hanem én is meglepődtem a kérdésemen.

- Tudod, hogy minden nap felhívlak. - mosolygott rám pimaszul miután kicsi eltolt magától.

- Most mondani fogok valamit, de ettől függetlenül ne felejtsd el, hogy még mindig utállak.

- Nem fogom elfelejteni szóval, mondhatod nyugodtan.

- Nem akarom, hogy felhívj. Legalábbis nem úgy akarom, hogy felhívj.

- Hogy érted, hogy nem akarod, hogy úgy hívjalak fel?

- Nem akarom, hogy fogadásból hívj. Nem akarom, hogy azért hívj, mert kötelességednek érzed. Azt akarom, hogy magad miatt hívj fel. Azt akarom, hogy te akarj felhívni. Azt akarom, hogy akarj velem beszélni.

- Minden nap így hívlak fel. - csúsztatta a tenyerét az arcomra. Egy pár másodpercig a szemembe nézett, majd közel hajolt a fülemhez. - Mi amor. - dörmögte a fülembe a becenevet.