Amikor kiléptem a sátorból alig láttam valamit. A nap a szembe sütött. Kellett pár pillanat mire végre megpillanthattam az utamat. A tömeg még nagyobb lett, már ha ez lehetséges. Szép lassan elindultam, majd jobbra fordultam. Így szembe találtam magamat a palota kapuival és kettő Lorával. Kissé ijesztő volt látni magamat azon a két nagy kivetítőn. A tömeg őrjöngött, miközben egy bemondó bemondta a nevemet.

Szép lassan elindultam előre. Nem siettem, úgy voltam vele hogy minek tenném. Szépen körülnéztem. Sok őr volt. A kordonok előtt is álltak. A tömeg felé néztek, nekem háttal. El-el vetve láttam a tömegben is párat. És meglepődésemre voltak lovas rendőrök is. Nem hittem volna hogy még vannak. Mert nálunk oké hogy leginkább csak azok vannak, de itt...furcsának találtam. Lehetséges hogy csak különös alkalmakkor szoktak lovakat használni.

Láttam az emberek meglepődöttségét amikor látták a ruhámat. Ezen muszáj volt elmosolyodnom. Katharina úgy ismerte az embereket mintha csak egyszerű feladatok lennének. Pontosan tudta mit kell tennie annak érdekében hogy felfigyeljenek rám, hogy kíváncsiak legyenek. Nem tudom eldönteni hogy ennek örülni fogok-e vagy sem. De jelen pillanatban feldobta a hangulatom. Láttam amint az emberek összesúgtak, láttam ahogyan elismerően bólintanak. Voltak akik mérgesen néztek rám, gondolom ők másnak szurkoltak.

Már lassan a szőnyeg felénél jártam. Mosolyogtam. Nem tudtam mást tenni. Feldobott az egész helyzet. Ezek az emberek azért jöttek hogy megnézzenek maguknak 20 fiatal lányt akik azért fognak majd a palotában lakni hogy az uralkodó kiválassza valamelyiküket feleségének. Még mindig nem békéltem meg a helyzettel. Mi van ha valaki, mi van ha én nem akarok hozzámenni az uralkodóhoz. Mi van ha mindent elkövetek mégsem küld haza? Akkkor mi lesz? Megpecsételődik a sorsom az én beleszólásom nélkül.

Hallottam amint a bemondó a következő lány nevét mondja. Igaza volt Kathnek, amint áthaladok a felénél már jön is a következő.

Ezzel lejárt az én időm. A tömeg immár a következőre fordította figyelmét. Most őt elemezték ki. Most róla suttogtak. Eközben már láttam a királyi családot egy emelvényen, a kaputól jobbra. Ők engem néztek. Középen ült a király, mellette a királyné. Az egyik oldalukon az egyik, a másik oldalukon a másik fiuk. Végig éreztem magamon a tekintetüket. Most dől el minden. Ezekben a pillanatokban. Most döntenek a sorsomról. Most alakul ki egy kép rólam a fejükben.

Nem is vettem észre mikor váltam idegessé, de egyszer csak azt vettem észre hogy a mosolyom már nem őszinte, már csak kényszerből van az arcomon.

És aztán...és aztán történt valami. Történt valami amit soha nem fogok elfelejteni. Ami tényleg pontot tett az életemre.

Ijedten fordultam jobbra. A tömeg sikított. Egy ló nyerített. Az őrök futottak.

Végig sem gondoltam mit csinálok, elkezdtem futni. Egy őr utánam kapott de kicsúsztam a kezei közül. Könnyedén átlendültem a kordonon. Meg sem kottyant. Ilyenkor jól jöttek azok a játékok amiket Ethannel játszottunk az erdőben. A versenyek. Amikor fákat ugrottunk át, amikor a természet ellen harcoltunk.

Ez is hasonló volt. Csak most az ijedt embertömeggel kellett hadakoznom. Ahogy csak tudtam átfurakodtam a tömegen. Aztán megláttam a félelem okozóját.

Egy gyönyörő csődört.

Megijedhetett valamitől. A lovasa hátrébb feküdt a földön éppen két katona vizsgálta. A lovat körbevette a tömeg. Nem tudott menekülni. Több őr fogott rá fegyvert, miközben az egyikük próbálta csitítani. Természetesen sikertelenül.

A ló felágaskodott és kis híján megrúgta a katonát. Az ijedten esett hátra, a csődör pedig újra két lábra állt.

Ösztönösen cselekedtem. Nem is gondolkodtam. Előrelendültem, nem törődtem a rám kiabáló emberekkel. Ellöktem az embert.

-Shhhh! Semmi baj! Semmi baj!-tettem fel a kezemet. A ló pedig innentől kezdve rám figyelt. Idegesen topogott. Láttam hogy bármelyik pillanatban támadhat.- Tegyék le a fegyvert!-szóltam az őrökre, miközben még mindig a lovat figyeltem. A szemem sarkából láttam hogy nem reagálnak semmit.- Azt mondtam tegyék le a fegyvert!-szóltam rájuk eréjesebben.  A csődör nem mozdult, figyelte a történéseket. Egy katona leengedte a fegyvert és rászólt a többire.

-Hallották a hölyget, tegyék le!-mondta, mire a többiek kis hezitálás után leengedték.

-Látod. Nem kell félned! Nem akarunk bántani!-néztem a ló szemébe. Azonban még mindig feszült volt.- Tegyék le a földre!

-Azt már nem.-szólt nekem vissza az egyikük.

-Nem érdekel mit gondolnak, tegyék le a fegyvert! Így nem fog megnyugodni!-mondtam mérgesen.

-Ez csak egy állat.

-Egy rendkívül intelligens állat. Amíg a kezükben látja a fegyvert nem fog megnyugodni.

-Hát akkor így járt, mert én le nem teszem egy vadállat mellett a fegyveremet.

-A hölgy azt kérte tegyék le a fegyvert. Ő áll a ló előtt és nem maguk. Tudja mit csinál, úgyhogy tegyék le a fegyvert!-hallottam egy erélyes hangot a hátam mögül.

-De felség...-makogta az egyik.

-Nem mondom mégegyszer katona!-a hangja fenyegetően nyugodt volt.

Hallottam a fegyverek koppanását a földön. Immáron minden figyelmemet a lóra irányítottam. A szemével az embereket vizslatta.

-Hé, nagyfiú! Nézz rám!-kértem, mire rögtön rám kapta a tekintetét.-Jólvan, látod nincs mitől tartanod! Nem foglak bántani. Nagy a tömeg, mi? Én sem szeretem. Úgy érzem mintha be lennék szorítva. Ideges leszek tőle, feszéjezett. Megértem mit érzel.-beszéltem hozzá, miközben lassan közeledtem felé. Ő válaszképpen csak nyerített egyet, mire felnevettem.- Igen, pontosan. De mostmár itt vagyok. Vigyázok rád! Ígérem hogy nem mozdulok mellőled amíg le nem cseng ez az egész, rendben?-kérdeztem, mire mintha csak értene elkedzett felém sétálni. Én megálltam mire ő is.- Most gyere ide kérlek. Ahhoz hogy kijussunk az emberek közeléből ide kell jönnöd hozzám. Csak szép lassan. Gyere csak! Gyere!-mondtam neki és leengedtem az egyik kezemet. Oldalra billentette a fejét.- Semmi baj, vigyázok rád. Gyere!-szinte már suttogtam. Elkezdett lassan felém jönni. Már éreztem a leheletét a kezemen, de nem mozdultam. Hagytam hogy ő tegye meg az utolsó lépéseket. Nemsokára egy puha orr simult a tenyerembe. -Látod, nem harapok. Szabad?-kérdeztem, mire még közelebb jött hozzám én pedig óvatosan végigsimítottam a nyakán.- Így ni. Látod nincs semmi baj.-mondtam neki miközben átkaroltam a nyakát és úgy simogattam.- Most pedig szépen kimegyünk innen, rendben?-kérdeztem tőle, miközben lassan a kantáráért nyúltam amit levettem a nyakáról és úgy kezdtem el lassan sétálni.

Utánam jött, szorosan mellettem, miközben én még mindig simogattam.

-Most szépen kisétálunk innen, emelt fővel, jó? Nem lesz semmi baj. Végig veled leszek.-ígértem neki. A tömeg szétnyílt nekünk. Tudtam hogy az illető követ ezért hátraszóltam neki.- Ha katonák lesznek előttünk ne legyen náluk fegyver!-nem érdekelt hogy ő valamelyik herceg. Nem izgatott, csak az hogy ezt az ijedt állatot kivigyem innen. Hallottam ahogyan még hátraszól valamit, de nem foglalkoztam vele. - Mindjárt kint leszünk és akkor majd szépen visszamegyünk az istállóba, rendben? Kapsz egy kis kaját. Te is éhes vagy? Képzeld én is. Nem ettem reggel óta.-egyfolytában magyaráztam neki. - Mi a kedvenc kajád?- néha nyerített egyet mintha csak válaszolna nekem, ilyenkor én pedig készségesen reagáltam rá. -Igen? Tényleg? Nem gondoltam volna. Na látod már kint is vagyunk a tömegből.

Őrök vártak ránk odakint, azonban szerencsére nem volt náluk fegyver. Azonban a paci újra ideges lett, nyerített egyet, és elkezdte a földet kapálni.

-Shhh! Semmi baj! Én sem szeretem az őrököt. Ijesztőek. Olyanok mintha robotok lennének. Figyelj rám!-mondtam a lónak, miközben elé álltam. Rám kapta a tekintetét.- Most elmegyünk innen, rendben?

-Kisasszony, kérem adjs át nekünk a lovat.-hallottam az egyik katona .

-Nem.-mondtam határozottan.

-Nem?

-Nem. Megígértem neki hogy nem hagyom itt, hogy vele leszek végig. Én nem szegem meg az ígéretemet.

-Kisasszony...magának más feladata van.

-Nem érdekel. Én most szépen visszaviszem a helyére ezt a lovat.

-Nem, kisasszony, nem fogja.

-Fogadjunk?-mosolyogtam rá a vállam felett, majd gyorsan visszakaptam a lóra a tekintetemet.

-Hagyja csak katona.-szólalt meg mellőlem a herceg. Nem néztem rá, csak a csődört figyeltem, aki olyan volt akár egy időzített bomba.- Hozzanak nekem egy lovat, majd én odakísérem a kisasszonyt az istállóhoz.

-De uram...

-Miért ellenkezik ma mindenki?-sóhajtott fel a herceg.

-Rendben uram. Hozzanak egy lovat a hercegnek.-hangzott a határozott parancs. Nem sokkal később patadobogást hallottunk.

-Köszönöm. Nos, indulhatunk?-kérdezte tőlem, én azonban még mindig nem néztem rá.

-Igen.-feleltem majd lassan a ló oldalához sétáltam. - Nagyfiú, felülhetek rád?-kérdeztem tőle, mire ő nyerített egyet.- Rendben, csak szép lassan.-ezeket már inkább magamnak mondtam.

-Had segítsek...-indult felénk egy katona.

-Nem. Ne jöjjön közelebb!-szóltam rá határozottan még épp időben. Nem tétováztam sokat. A bal lábamat a kengyelbe tettem, megfogtam a kantárt és a nyerget, majd fellendültem. Így szembe találtam magamat a katonákkal.- Kérem álljanak arrébb.-szóltam ma már sokadjára az őröknek. Ők azt tették amit kértem, én pedig követtem a herceg lovát.- Jólvan nagyfiú, húzzunk innen.-suttogtam még a lónak aztán ügetésre bírtam.