Amint kiértünk az utolsó biztonságot nyújtó bokor mögül minden erőnket bevetve futottunk előre, egyenesen a palota egyik oldalbejáratához. Amikor odaért Will, megállt és elkezdett nekem kiabálni.

-Gyerünk már Vöröske! Gyere, gyere, gyere! - kiabálta miközben a kezével hadonászott felém.

Rögtön befutottam a palotába és befordultam az első sarkon, amikor is nekem csapódott egy test oldalról és a padlóra kerültem. Éreztem ahogy a testembe belenyilal a fájdalom a becsapódástól és a rám nehezedő testtől. Majdhogynem ösztönösen reagáltam a támadásra. Próbáltam magamban felidézni Max mondatait és gyakorlatait, miközben az agyam ezerrel azon pörgött, hogy mégis hogyan jutottak át a falon. Sikerült meglepnem a támadómat azzal, hogy fordítottam egyet a helyzetünkön így én kerültem felülre. Azonnal bevittem az arcába egy akkora ütést amekkorát csak lehetett, azonban a következőt már nem sikerült ugyanis elkapta a csuklómat, majd maga alá gyűrt és mindkét kezemet a földre szegezte. Próbáltam kiszabadulni miközben azt néztem, hogy szorítja a csuklómat. Kezdtem pánikba esni és ide-oda próbáltam vergődni miközben lassan kitört belőlem a sírás.

-Azonnal engedje el a kisasszonyt! Nem látja, hogy ő az egyik kiválasztott maga tökkelütött! - hallottam egy kiáltást a fejemtől nem messze. Annyira meglepődtem, hogy van ott valaki, hogy csak másodpercekkel később esett le mit mondott. A rajtam ülő alaknak kicsit gyorsabban az alapján, hogy szinte azonnal elengedett és lepattant rólam én pedig azon nyomban hátrakúsztam egészen addig amíg neki nem ütköztem egy lábnak és ott a két felhúzott lábamat át nem öleltem.

A sötétben csak most vettem észre, hogy a velem szemben álló zilált alak egy palotaőr, ami jelen helyzetben anyira nem nyugtatott meg. A fehér ruha szinte rikított a félhomályban ami a folyosón uralkodott, azon csodálkozom eddig, hogy nem vettem észre, hogy nem egy lázadó. Vagyis...őszintén szólva nem tudom mitől ijedtem volna meg jobban. Vagy, hogy melyiktől tartok jelen helyzetben jobban. Próbáltam egyenletesen lélegezni, azonban még nem sikerült lenyugodnom és éreztem, hogy túlságosan gyorsan veszem a levegőt és nem vagyok elég kiegyensúlyozott.

-Lora, Lora! Nincs semmi baj! Biztonságban vagy! - hallottam magam mögül a hangot, miközben a mögöttem lévő láb eltávolodott aminek következtében majdnem hátraestem, azonban még időben odatette valaki a kezét. - Nézz rám kérlek! - beszélt hozzám az illető és amikor rápillantottam, éppen akkor vette le a sisakját. - Látod, nem vagyok ellenség! Veled vagyok! Tudod! Nem kell félned! Jayden vagyok, emlékszel rám? - nézett rám áthatóan, miközben egyik kezével megfogta a jobb kezemet a másikkal pedig még mindig a hátamat támasztotta miközben óvatosan leült mögém. - Jólvan, ezaz! Máris jobb, ugye? - kérdezte amikor megérezte, hogy a légzésem kicsit lassult. - Ezaz, gyere ide! - húzott magához és amint a hátam nekiért a mellkasának átkarolt. Megnyugtató volt érezni ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa. Próbáltam én is igazodni hozzá. - Jólvan, csak így tovább! Nagyon ügyes vagy! Ezaz! - beszélt hozzám állandóan.

-Köszönöm! - suttogtam miközben felnéztem rá, miután kellőképpen lenyugodtam.

-Nem tesz semmit! - mosolygott rám.

-Khm. - hallottuk a torokköszörülést a másik irányból mire odakaptuk a fejünket és szemügyre vettük a kissé ijedt katonát aki még mindig ott állt.

-Elmehet, a hölgyet elviszem én biztonságos helyre!

-Értettem.

-Katona! - szólt utána Jay.

-Igen, uram?

-Hogy került le önről a sisak? - kérdezte szigorúan. Nah erre én is kíváncsi vagyok. Bár nem mondom, hogyha rajta van nem támadok rá...

-Odakintről jövök, ott meglőtték ezért levettem, uram.

-Értem, elmehet. - a katona tisztelgett majd elfutott. - Gyere, elviszlek egy óvóhelyre. - segített fel.

-Jayden...

-Mondd! - nézett rám lágyan miközben elkezdett vezetni az egyik irányba.

-Beszélnünk kellene a...

-Egyetértek! - vágott közbe. - De nem itt! Majd megkereslek ezzel kapcsolatban, rendben?

-Rendben!

Megálltunk és Jayden megnyomott egy gombot a falon amit ha nem keresnék akkor észre sem venném, azonban most jól az eszembe véstem, hogy hol van, bár kétlem, hogy erre a folyosóra egyáltalán eltalálok ugyanis egyáltalán nem figyeltem merre megyünk. Kinyílt egy ajó és egy kivilágított folyosó indult el lefelé.

-Menj végig rajta.

-Oké. - mondtam és már idultam is.

-Hé! - szólt utánam. - Rendben vagy?

-Rendben leszek! - válaszoltam és próbáltam valami bíztató mosolyt az arcomra varázsolni.

-Majd kereslek! - intett Jayden és bezárta az ajtót én pedig szép komótosan elidultam lefelé hiszen hova sietni. Egyáltalán nem vagyok veszélyben, teljesen biztonságos és otthonos környezetben vagyok, nem tudok eltévedni, nem vagyok körülvéve olyan alakokkal akikben egyáltalán nem bízok és olyanokkal sem akiktől szó szerint rám jön a pánikroham. Egyszóval minden rendben van. Hova siessek?

A folyosó egészen a palota alá vezetett és a végén egy nagy ajtó volt, ami azonban nyitva volt és előtte ott állt két őr, amit látva legszívesebben visszafordultam volna, de bátor kislányhoz méltóan mentem tovább előre. 

-Vöröske! - hallottam a kiáltást oldalról amint beléptem az egyébként nem kicsi terembe.

-Úristen Lora! Ránk hoztad a szívbajt! - ugrott Sarah a nyakamba rögtön utána pedig Sofi is átölelt minket.

-Na engedjétek el, nem kap levegőt! - szólt rájuk Will, a lányok ugyan szájhúzva de megtették amit kért. - Mégis mit képzeltél? Hova a fenébe tűntél? Bementünk és nem voltál sehol. - kiabált rám amire elkezdett szinte mindenki minket figyelni.

-William halkabban! - szót rá a tesvére.

-Te csak ne mondd meg nekem mit csináljak! - mordult rá a herceg.

-Mi lenne ha ezt nem most beszélnénk meg? Mindenki ideges, ráadásul nem egymagunk vagyuk és azt is elég lesz kimagyarázni, hogy miért együtt jöttünk és miért van rajtunk ilyen ruha. - ajánlotta fel Sarah miközben vetett rám egy pillantást én pedig hálásan mosolyogtam rá.

-Támogatom! Kicsit fújjuk ki magunkat! - csatlakozott Sofi is és én is nagyban bólogattam, jelenleg más nem nagyon tellett tőlem.

-Hol van a király és a királyné? - kérdeztem ugyanis már az egész termet átfésültem a szememmel és semelyiküket nem láttam. Csupán a kiválasztottak voltak itt meg pár ember akik Loganékkel érkeztek.

-A királyi család és a rangosabb vendégek abba szobába szoktak bezárkózni, ami még védettebb. - mutatott a helyiség sarkában találhat ajtóra Logan.

-De akkor önök miért nem ott vannak? - néztem Christopherre.

-Van egy bizonyos időintervallum ami után kötelességük bezárni az ajtót az őröknek ha már legalább egyvalaki tartózkodik bent a királyi családból, hogy neki semiképpen se essen baja.

-Ez attól főgg, hogy a király vagy a trónörökös bent van-e már. - folytatta Sarah. - Mivel a király már bent volt, így ez az idő kevesebb volt és letelt mire idértünk, ezért őket már nem engedték be.

-De az az ajtó miért van nyitva? - mutattam arra amin én is bejöttem pár perccel ezelőtt.

-Mivel a palotába nem jutottak be a lázadók ezért azt nem zárták le, ha esetleg még jönne valaki. Ha bejutottak volna akkor ott is lenne egy bizonyos idő ami után muszáj bezárni. - válaszolt ezúttal Will, akinek a tartása még mindig feszült volt és a tekintete ide-oda ugrándozott.

-Értem.

-Egy kis figyelmet kérnék! - szólalt meg az egyik őr és megvárta amíg a terem elcsendesedik. - Elmúlt a vész, így elhagyhatják az óvóhelyet. Kérem önöket, hogyha legközelebb ilyesmi történik, természetesen reméljük, hogy nem fog, de ha mégis akkor jöjjenek le ide. Köszönöm! - fejezte be.

Mindenki elkezdett kiáramlani a teremből és mi is követtük őket, igazából utolsókként.

-Vöröske mégis mi a fene történt a hátaddal? - hallottam meg William ingerült hanját a hátam mögül.

-Miss Buckselm, kérem idejönne hozzánk! - szólított meg a...király.

Idegesen nyeltem egyet, majd elindultam a védettebb szoba felé. Útközben azon gondolkoztam mégis mi a fene történt. Vajon lebuktunk? Maxnek baja esett? Kiderült az igazság?

Ideges pillantást váltottam Sarahval, majd beléptem a szobába.